Kuluševski: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a gólt”

kulusevski_dejan_bl-meccs_utan_ertekel.JPGA Juventus szerda esti mérkőzésén Dejan Kuluševski csereként lépett pályára a támadókban igencsak szűkölködő Öreg Hölgynél.

A sokszor kritizált svéd futballista megszerezte élete első BL-gólját, s ezzel a találattal győzelemhez segítette csapatát egy pontos fejes nyomán, ami Mattia De Scigliótól érkezett. 

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a gólt, amíg csak élek.” - mondta a Parmától tavaly nyáron érkezett futballista a Juventus TV munkatársának.

„Ez volt az első BL-gólom, az első idei találatom, ráadásul fejesből!”

A futballista az Amazon Prime Italia számára is nyilatkozott.

„Láttam, ahogy a labda megcsípi a kapufát, s féltem, hogy ki fog pattanni a kapufáról. Nagyon fontos győzelem volt ez a csapat számára, s fontos gól az én szempontomból.

Pályára léptem, s próbáltam különbséget jelenteni a csapatom számára. Először szenvedtem, de aztán megbizonyosodtam arról, hogy a megfelelő helyen legyek a megfelelő időben.”

A Juventus kissé szenvedősen nyerte a meccset, és Massimiliano Allegri sem tudta letagadni csapata gyenge teljesítményét.

„Nagyon rosszul játszottunk az első és a második félidőben, de egy keret erősségét az mutatja, hogy gyenge játékkal is képes a győzelemre.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5416729762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2021.10.21. 06:19:38

Kulukulukulu... Valami ilyesmi kell mindig hogy megszeresselek és bízzak benned végre.

Bruce57 2021.10.21. 07:15:39

"Láttam, ahogy a labda megcsípi a kapufát" ??
Azt se látta hogy mikor és hogy pattant a fejére a labda :D

Novice_71 2021.10.21. 07:44:42

@Bruce57: lehet, hogy amikor a lassítást vissszanézte... :D. Elnézést rossz májú voltam, de nem bírtam kihagyni, összességében bízom a srácban.

Bruce57 2021.10.21. 07:49:30

@Novice_71: Látod erre nem gondoltam :D

Vergilius1897 2021.10.21. 08:49:17

Egyre inkább egyetértek azzal, hogy neki kellene bemenni centernek, Kean meg legyen szélső.

Rocky80 2021.10.21. 09:34:23

@Vergilius1897: tényleg, nem is hülyeség. Birkózni tud, labdát tartani tud, passzolni tud, lőni tud. Gyors meg nem kell hogy legyen. Csak amennyire most.

Wizzurah 2021.10.21. 11:33:58

Nekem erkezese ota az egyik kedvencem.

Il Principino 2021.10.22. 14:16:31

A gólján kívül egyszerűen nem lehet kiemelni semmi jót róla..Lehet azzal védekezni,hogy még fiatal,fejlődhet,de rosszul vagyok ha a pályán van!

venember83 2021.10.22. 14:55:45

@Il Principino: tökéletesen idomult a Juve játékához, beállva pedig segítette a csapatát egy góllal. Mi mást lehetne még várni tőle? :)

Il Principino 2021.10.22. 21:33:20

@venember83: na igen,idomult :D
Fostalicska játékkal nyertünk,de idővel talán megkedvelem,viszont ahhoz sok fontos gólt kell szereznie,akár már a hétvégén.Statikus,darabos,kiszámítható,lassú,legtöbbször ügyetlen az összjátékban meg a fizimiskája is ellenszenves :)
Más bajom nincs vele!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása