Kaio Jorge a Juventus U23-as csapatában léphet pályára

kaio_jorge_mutat.jpgA torinói városi rangadón csereként beállva már bemutatkozhatott új csapatában a nyáron igazolt Kaio Jorge, azonban a brazil tehetségnek mindeddig nem volt lehetősége tehetségének megcsillantására.

A Juventus ma a Zenit Szentpétervár otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében, s Kaio Jorge bizonyosan nem lesz ott csapattársaival, hiszen a klub nem is nevezte az európai kupasorozat őszi szakaszára. A zebramezesek mestere, Massimiliano Allegri aligha arról híres, hogy hamar lehetőséget biztosít a fiatal játékosoknak, s a klub hivatalos közlése szerint a támadó ezen a héten az U23-as csapattal készülődik majd.

"Ma délután Kaio Jorge a Vinovo edzőközpontban edz majd Zauli Juventus U23-as csapatával, s bevethető lesz az AlbinoLeffe elleni holnapi mérkőzésen." - szólt tegnap a Juventus hivatalos közleménye.

A Juventus U23-as csapata a Serie C A-csoportjában szerepel, s Kaio Jorge, aki nem tartott az első csapat keretével Oroszországba, így hasznosan töltheti az időt, s élesben is kipróbálhatja magát az AlbinoLeffe elleni szerdai összecsapáson.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3216728794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.10.20. 11:14:10

Szóval akkor "száműzve" lett a C-be, aztán vagy ott marad, vagy majd megy kölcsönbe. Kb ennyit várok. Az Albino meg elég kellemetlen ellenfél.

Gaben Smith 2021.10.20. 12:06:55

Ez olyan juventusos és allegris.
Nekem ez már unszimpatikus ,mert egyfajta sorminta egy tendencia a fiatalok itt nem várjanak semmit itt nem lehet a tehetséget kibontakoztatni ,mert tüzzel-vassal ellene van a csapat és az edző.
Elismerem Allegrit ,de annyira unalmas és demotiváló az a felfogás és foci amit Ő alkalmaz. Nyilván volt előtte két edző aki szétbaszta a csapatot és úgy tünik neki sikerül ujjáépíteni, de ettől még én nem ezt várnám se a játékban sem pedig a man-management-ben. A jelenleginél sose éreztem magam távolabb a csapattól ebben a 20 évben amióta követem.

Mahiro 2021.10.20. 12:38:34

@MGB75: Én úgy emlékszem anno nem lett nevezve a BL keretbe, szóval szerintem azért ment a C-be, hogy addig is eddzen és kapjon játéklehetőséget. Nem hinném, hogy száműzve lenne.

venember83 2021.10.20. 12:40:01

@Mahiro: így van, nem nevezték a BL-keretbe.

Szincsak 2021.10.20. 12:45:56

Ez a fiatal tehetség is el fog veszni, nem a juventusba kellene lenni

Thuglife! 2021.10.20. 13:01:45

@Gaben Smith: addig ne jelentsük ki hogy valaki szétbaszta a csapatot meg valaki megváltó amíg nem ért el az elődöknél jobb eredményt.amíg ezt meg nem tudjuk, összehasonlíthatjuk a mutatott játékot...igen ez pontosan ugyanaz a gyomorforgató játék az előző 5 éves periódusból ami felett már akkor elszállt az idő.még mielőtt rákérdeznétek:nem.nem tudok jobb elérhető edzőt.csak látni kéne hogy ez egy cagliarihoz méltó foci sokkal jobb kerettel.

Leram7 2021.10.20. 14:10:05

Allegri szerintem nem hülye, biztos nem elég jó még Jorge.
Kean nem egy nagy szám, sok a sérült, ha most nem fér be Jorge, akkor idén nem fog.
Bár én megnézném élesben Kean helyett.

venember83 2021.10.20. 14:26:51

@Leram7:

juventuz.blog.hu/2021/09/01/a_juventus_bajnokok_ligaja-kerete_554

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Perin, Pinsoglio

Védők: De Sciglio, Chiellini, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Bonucci, Rugani

Középpályások: Arthur, Ramsey McKennie, Bernardeschi, Chiesa, Rabiot, Locatelli, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Morata, Dybala, Kean

Mahiro 2021.10.20. 14:29:03

@Leram7: Szerintem hamarosan fog kapni lehetőséget, jelenleg annyira kellenek a pontok, hogy nincs lehetőség tesztelni a játékos képességeit. Amint lesz egy lazább periódus (pl kupa meccs) tuti játszani fog a srác.

2021.10.20. 20:01:33

@Mahiro: Ezért is írtam idézőjelben, hogy száműzte, mert nyilván nem erről van szó. De attól még, mert nem nevezték a bl-be, a nagycsapatban néha játszhatna, ha nem is állandóan. Bár, kora miatt az U23 lehet, jobb is neki. Ott tud rendszeresen játszani, fejlődni.

Wizzurah 2021.10.20. 20:46:53

Szia Kaio Jorge, köszönjük hogy itt voltál, még ha ilyen rövid időt is. Sajnos az új sztár edző gyilkolja a fiatal tehetségeket, kár érte, ki tudja mire vihette volna, már nem tudjuk meg. Szerencsére nem fájt sokba.

Rocky80 2021.10.21. 05:58:02

@Thuglife!: pedig szerintem megváltás az, hogy legalább az eredmények folyamatosan jönnek BÁRKI ellen; kapott gól nélkül.

@Gaben Smith: @Szincsak: @Wizzurah: Chiesa-De Ligt-Kean-Loca is rendszeresen kap lehetőséget pedig fiatal. Egyrészt ne temessük még a brazilt; másrészt lehet azért nem játszik mert valamit lát Allegri amit mi nem.

Azt hiszem egyébként, hogy legalább az eredmények alapján rászolgált arra hogy bízzunk benne. :-)

venember83 2021.10.21. 06:06:52

@Rocky80: "pedig szerintem megváltás az, hogy legalább az eredmények folyamatosan jönnek BÁRKI ellen; kapott gól nélkül."

Minden bizonnyal a klubvezetők is így gondolják.

Rocky80 2021.10.21. 08:17:10

@venember83: szerintem az elmúlt évek viszontagságai után joggal gondolhatják így. A mutatott játék MOST MÉG másodlagos. Egyelőre legyen meg a stabil teljesítmény és a csapat gerince, utána mehet a finomhangolás.

Ugye nem gondoljátok hogy a szép játék nem lesz megemlítve? Nem felejtett itt senki; sem Allegri, sem a vezetők. Mind a két fél tudja, hogy ez volt a válás egyik fő oka. Csak egyelőre a vezetőség szemet huny felette mert most nem az a legfontosabb. :-)

venember83 2021.10.21. 08:27:17

@Rocky80: s a tegnapi után csak finomhangolás kell a szép játékhoz, azt mondod?

Rocky80 2021.10.21. 08:33:15

@venember83: lehet rossz kifejezést használtam inkább azt mondom. :-)

MarcoT 2021.10.21. 19:42:30

@MGB75: igazán kíváncsi lennék hogy a C-ben hogyan fog fejlődni, ez inkább egyfajta játékos temetőnek tűnik. Legalább a másodosztályban kellene ezeknek a fiataloknak akár kölcsön keretében helyet szorítani. Fagiolival pl. mi van?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása