Locatelli: „Ami az öltözőben történik, ott is marad”

locatelli_manuel_golorom_kulusevski_tarsasagaban.jpegA Juventus vasárnap ismét győzelmet jegyezhetett, ám a teljesítmény korántsem volt meggyőző ezúttal sem, azonban a Sampdoria ellen elég volt a három ponthoz.

A mérkőzés első gólját Paulo Dybala jegyezte Manuel Locatelli passzából, majd a csatár könnyek között levonult a pályáról izomsérülés miatt, a gólgyártást pedig Leonardo Bonucci és Manuel Locatelli folytatta, így Josida Maja és Antonio Candreva találata már nem ért pontot a genovai csapatnak, bár a mérkőzést igencsak izgalmassá tette.

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a gólt.” - mondta a Juventus mezében első gólját szerző Manuel Locatelli a DAZN munkatársának.

„Mindannyian felelősek vagyunk az eredményekért, mindannyian tudjuk, hogy mit kell tennünk a pályán, és hogy segítenünk kell egymásnak. A mai napon alapvető fontosságú volt a három pont megszerzése.

Ami az öltözőben történik, az öltözőben is marad. Meghallgatjuk, amit az edző mond nekünk, és feljebb kell kapaszkodnunk a tabellán.”

A mérkőzést követően Massimiliano Allegri megerősítette, hogy Paulo Dybala és Álvaro Morata nem fog szerdán játszani a Chelsea ellen.

„Remélem, hogy Paulo Dybala sérülése nem súlyos. Ő a csapat nagyszerű bajnoka, és reméljük, hogy minél hamarabb visszatérhet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8016701254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2021.09.27. 11:37:05

Mutasd az irányt, nagyon számítunk rád!

venember83 2021.09.27. 12:12:15

@Rocky80: így van, kellenek a vezérek.

Lanzafame 2021.09.27. 17:03:33

@Rocky80: nagyon tetszett, ahogy egész meccsen mutatta, hova tegyék a többiek a labdát. Na meg az is, hogy meglát valakit 35-40 méterre, és legtöbbször oda tudja ívelni pontosan a labdát. Elképesztő, hogy ezzel már ki lehet emelkedni a mostani középpályásaink közül.

Arthur, a kései Pjanic vagy Bentancur ilyenkor inkább haza adja.

Rocky80 2021.09.28. 00:10:48

@Lanzafame: nagy értékünk már most.

Korai még erről beszélni, de jó volna ha gólerős is lenne (maradna). :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása