Kuluševski: „Ha hív a Juve, nem gondolod meg kétszer a dolgot”

kulusevski_dejan_j_logo_elott_ingben.jpgA Juventus legújabb játékosa, Dejan Kuluševski a klub munkatársának adott első interjújában arról beszélt, hogy a Juventus hívása esetén nem fontolta meg kétszer a dolgot, továbbá azt is elmondta, hogy nem szélsőként, hanem inkább trequartistaként képzeli el a jövőjét.

Az ügylet részleteire is fény derült az este, a Juventus 35 millió eurós átigazolási díj plusz 9 millió eurós teljesítményfüggő bónuszok fejében szerezte meg a játékost az Atalantától, az összeget pedig 5 év alatt kell kifizetnie a klubnak, a játékos a szezon további részét pedig a Parmánál fogja tölteni.

„Nagyon boldog vagyok, 2020 nem is kezdődhetett volna jobban.” - mondta a svéd válogatott a JTV munkatársának.

„Fontos nap ez számomra, illetve barátaim, családom és mindenki számára, aki velem együtt dolgozott a múltban.”

A Parmánál töltött kölcsön alatt a 19 éves játékos eddig 17 bajnokin lépett pályára, ezen meccsek alatt pedig négy gólt és hét gólpasszt jegyzett, de vajon a gólszerzés vagy a gólpassz a fontosabb számára?

„Azért játszok, hogy nyerjek. Szóval ha úgy vélem, hogy jobb megoldás a lövés, akkor nem fogom vissza magam. Ha azonban egy csapattársat jobb gólszerzési pozícióban látok, akkor passzolni fogok, mivel a gólok és a passzok nem számítanak: a győzelem számít.”

A macedón gyökerekkel rendelkező középpályás a Parma által alkalmazott 4-3-3-ban játszik szélsőként, de beilleszthető a Maurizio Sarri által alkalmazott mindkét formációba.

„Maurizio Sarri nagyszerű munkát végzett a Napolinál és a Chelsea-nél. Tanulmányoztam a játékstílusát, és nagyon tetszik, mivel a labda gyorsan jár, általában maximum két érintést követően, és mindenki kisegíti a csapattársát. Fejlődni szeretnék, és szerintem ezzel a játékstílussal itt rengeteget fejlődhetek.

Már a kezdetektől trequartista szerepkörben játszottam. Volt néhány edzőm az Atalantánál és a Parmánál, szóval változott a helyzet, és több szerepkört is kipróbáltam. Lehetek szélső, az elmúlt szezonban mezzalaként játszottam, szóval ott játszok, ahol a mester elvárja tőlem, de én trequartistának képzelem el magam a csatárok mögött.”

A svéd játékos júliusban csatlakozik a Juventushoz, a torinóiak olyan klubokat előztek meg a játékos januári megszerzésével, mint az Inter, Manchester United, Arsenal, Liverpool és Napoli.

„A Parma lett az otthonom: hat hónapja vagyok a csapatnál, és otthon érzem magam. A csapattársaim naponta segítenek, az edző az első naptól segítségemre volt, és szerencsém van, hogy vannak emberek, akik hisznek bennem.

A Juventus a világ legjelentősebb klubjaihoz tartozik. A pályája elején mindenki a Juventusnál akar futballozni. Így amikor felmerült a lehetőség a csatlakozásra, nem fontoltam meg a döntést kétszer.”

A játékos 2020-ban pont az Atalanta ellen fog pályára lépni a Parma mezében.

„Szeretnék üzenni a Parma szurkolóinak, mivel már a hétfői meccsen jár az agyam, és mindent meg fogok tenni a győzelemért és azért, hogy fejlődjek, amint azt tettem az elmúlt hat hónapban.

A Juventus szurkolóinak annyit mondhatok, hogy amikor júliustól a csapatnál leszek, mindent bele fogok adni ebben a mezben, minden egyes napon azzal a célkitűzéssel fogok edzésre érkezni, hogy fejlődjek, és örömöt okozzak a szurkolóknak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4015386740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.01.03. 09:07:39

17 meccsen 4 gól és 7 gólpassz azért nem olyan rossz az olasz mezőnyben!
Nálunk melyik középpályás hozta ezt?
Pedig az ellenfelek ugyanazok voltak (jó, mi nem játszottunk a Juvéval

Alex8610 2020.01.03. 09:10:30

Nem egy tultolt inkabb egy erett,korrekt,celtudatos nyilatkozat egy fiatalembertol.
 "...a gólok és a passzok nem számítanak: a győzelem számít.” - isten hozott :)

2020.01.03. 10:10:59

Nagyon rokonszenves nyilatkozat! Kevés ilyen felfogású fiatal van, hajrá Dejan!!!

rockitbaby 2020.01.03. 10:13:46

Nagyon kellett volna már most is, mert gyakorlatilag azokon a posztokon érzi jól magát, ahol mi szűken vagyunk.

venember83 2020.01.03. 11:36:35

@rockitbaby: labdaszerző középpályás? Jobbhátvéd?

JuventusFanatikus 2020.01.03. 11:56:01

Emberek, így kell nyilatkozni! Rendkívül szimpatikus srác, mind a pályán, mind nyilatkozat téren, ilyen játékosokra van szükségünk, akik ilyen mentalitással rendelkeznek. Külön öröm, hogy trequartista a kedvenc szerepköre, mert ez meglátszik a pályán is, és egy ilyen futballista kell a keretbe. Sajnálom, hogy már nem most télen érkezik, mert szükség az lenne rá, de teljesen érthető a Parma cselekedete, hogy ragaszkodik a kulcsjátékosához. A szerződésében ez áll, a Juventus jobbára tehetetlen, ez van.
Üdv, Dejan!

rockitbaby 2020.01.03. 12:12:58

@venember83: Mezzala, trequartista vagy szélső. Ezek hiányposztok. Jobb hátvédnek ott van DS-Danilo páros kiegészülve Cuadradoval, labdaszerző pedig Bentancur és Rabiot.

Egyik általad írt ooszton sincs hiány, max minőségben. De nincs trequartista, Dybalabés Berna kényszerből van ott. Nincs jó mezzala sem, szélsőket ne is említsem. Egy szem DC, aki sérülékeny, Berna, aki most a tavalyi Dybala szindrómával küzd. Ezek a szűk posztok.

venember83 2020.01.03. 12:45:09

@rockitbaby: max minőségben? Mindez egy BL-győzelemre áhitozó csapatnál.

rockitbaby 2020.01.03. 12:52:32

@venember83: Jól írtad. Áhítozó. Nem esélyes, nem győztes alapanyag. Per pillanat ezt kell szeretni. Darabra pont megvagyunk, ezt nem lehet vitatni, de ez is csak azért, mert nyáron nem tudtunk senkitől sem megszabadulni. Ez is nevetséges.

Il Principino 2020.01.03. 16:06:33

@rockitbaby: mennyiségre meg vagyunk az említett szerepkörökben,de nem hinném hogy pont ő és pont most kellene ide..Sztem még nem érett meg a Juventusra,nyárig viszont tovább fejlődhet egy neki tökéletes közegben.Lesz ideje bizonyítani még zebrában a jövő embere lehet!Jelenleg még Serie A-s rutinja is alig van,nem hogy bl rutin.
Meg kell adni neki a lehetőséget a folyamatos fejlődésre és a sonkásoknál adott,sokaknál balul sül el a hirtelen mély víz.

JuventusFanatikus 2020.01.03. 16:49:45

@dobor norbert: Jajj, már látom lelki szemeimmel, hogy az első rossz meccs után elnevezik Kulasevskinek...

dobor norbert 2020.01.03. 18:53:53

@JuventusFanatikus: Ne aggódj Kolléga!Én leszek az első aki megvédi! Nekem ugyanis mindegy honnan jött és ki az,a fontos,h a Csapatért játszik!

MdewC 2020.01.03. 23:09:25

Bernat és Ramsyt el is adhatjuk a télen, hogy újabb focisták jöhessenek.

alexGicamo 2020.01.11. 15:59:42

Ambíciózus fiatalember ! Sok sikert majd nálunk !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása