De Gea vagy Navas érkezhet Szczęsny helyére

szczesny_wojciech_kapufat_tamasztja.jpgWojciech Szczęsny 2017-es érkezése óta a Juventus fontos játékosa lett, torinói pályafutása során számos trófeához segítette az Öreg Hölgyet.

Massimiliano Allegri bizalommal kezelte a lengyel válogatottat, aki Gigi Buffon helyét vehette át az Öreg Hölgynél, és nyilatkozatok alapján továbbra is élvezi az edző bizalmát.

A Juventustól a nyáron sokan várták Gianluigi Donnarumma leigazolását, ám az olasz válogatott szabadon szerződtethető kapusára az olasz rekordbajnok nem csapott le, és érdeklődők hiányában Wojciech Szczęsny maradt a Juventus első számú kapusa.

A Calciomercato pletykái szerint azonban az elmúlt meccsek után a torinói vezetőség már mindenképpen megfontolná a 2024 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező hálóőr leváltását.

A pletykalap a Manchester United kapusát, David de Geát, illetve a PSG hálóőrét, Keylor Navast nevezte meg kiszemelt utódnak.

Mindkét kapus jól ismert az európai futballban, és mindkét játékos elérhetőnek tűnik, hiszen a Unitednél Dean Henderson válthatná a 30 éves spanyolt, míg a 34 éves, Costa Ricába született Keylor Navas utódja már szokja a párizsi légkört a nyári érkezését követően.

A pletyka arra vonatkozóan nem szolgál megoldással, hogy kinek értékesítené a Juventus a lengyel válogatott kapust, vagy hogy mennyire lenne összeegyeztethető a fenti két név a Juventus aktuális átigazolási politikájával, amely keretében fiatal, potenciállal rendelkező játékosokat kíván a torinói klubhoz szerződtetni Federico Cherubini.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4016688228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2021.09.14. 06:02:09

Hibát-hibára halmoz a vezetőség azzal, hogy az átigazolási politikánk nem megfelelő.
Ezt akkor is leírtam, amikor kialakult a játékos helyzete, a válogatott fiatal, első számú kapusát, vétek volt szabad igazolásban veszni hagyni!

rockitbaby 2021.09.14. 06:13:25

@Attilio79: Pl ezért is volt annyira kellemetlen Ronaldo utolsó pillanatos távozása. Ha tudjuk ezt már a nyár elején, akkor Donnarumma bére bőven belefért volna.

Ravanelli 2021.09.14. 07:15:28

De mibűű??? Amúgy Navast a Donnarumma-transzferkor kellett volna elhozni. Nyilván kölcsönbe, mert pénz nem volt rá. De Geát nem is értem. Nyilván mindkét hír kacsa. Szczesnyt kell felhozni, ez a realitás.

Juventino86 2021.09.14. 07:32:03

Attól tartok, hogy ezek csak pletykák. Navas nagyon jó lenne, meg kellene próbálni kölcsönben elhozni. Csak félek, hogy ennek nem sok realitása van.

2021.09.14. 07:57:07

Úgyis maradni fog Szczesny. 7 milliós fizetéssel, ilyen teljesítménnyel senkinek nem fog kelleni, mellé pedig nem fogunk hozni hasonló fizetéssel egy 30+-os kapust. Esetleg Onanát el lehetne hozni ingyen az Ajaxtól, hátha kiszorítja a lengyelt.

xXPeiperXx 2021.09.14. 08:11:20

Èn megnèznèm Alessio Cragnot, nekem nagyon szimpatikus sràc ès nem ügyetlen kapus. Olcsó, olasz ès relatív fiatal

GodPiero 2021.09.14. 08:30:26

Nyilvánvaló volt, hogy vissza fog ütni Donnarumma kihagyása....

delpi0823 2021.09.14. 08:48:40

2024ig van szerzodese 7millios fizuval?Hat az gyonyoru,ti meg azon csodalkoztok hogy Dybala 12ot kovetel?Hat abban is biztosak lehetunk hogy 2024ig nem szabadulunk a lengyeltol az tuti.

Rikoo 2021.09.14. 08:52:36

@Pjanista: Onana kiváncsi vagyok hova kerül majd ingyen.

venember83 2021.09.14. 09:02:50

@Rikoo: Handa szemmel való védési kísérletei után Beppe is figyeli állítólag.

FeriGjuve 2021.09.14. 09:58:26

@xXPeiperXx: Én egyszerűbb megoldást is látok:

Perin

Rikoo 2021.09.14. 10:10:55

@venember83: Handának már nincs kedve védeni.:D
Én úgy tudom az Internek más tervei vannak, bár Romano mondta, hogy figyelik Onana helyzetét.

nortu30 2021.09.14. 11:34:41

Jelenleg a kapushelyzet csak egy kis szelete a problémáknak.

The king of alibis 2021.09.14. 13:06:55

Navas? Aki az első számú kapusa a PsG-nek, s ezért Donnarumma nem tud védeni?

m.martin91 2021.09.14. 13:22:54

De Gea vagy Navas? Nagyon jó:DDD Ezek aztán a hatalmas lehetőségek:DDDD

Galbandi 2021.09.14. 17:23:34

De Gea 19,5 millió fontot keres évente, az majdnem 23 millió euró. Gondolom minimum ennyit kér majd attól is, aki el akarja hozni Manchesterből, de inkább többet. Sokalltuk Donnarumma 12 milliós bérigényét, de kiadunk kétszer annyit egy olyan kapusra aki az elmúlt évek során többször is mély gödörbe került? Hát ez nem tűnik valószínűnek.

Navas beéri kevesebbel is, nagyjából 11 millió fontot (12,8 millió euró) kap a PSG-től, de miért is jönne el onnan, mikor áprilisban írt alá egy új, 2024-ig érvényes szerződést. Ráadásul továbbra is első számú kapus Párizsban, hiába van ott Donnarumma.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása