190,7 millió eurós veszteséget szenvedett el a Juve

elkann_john_nem_mosolygo_agnellivel.jpgElőrejelzések szerint a Juventus a 2020-21-es pénzügyi évet 190,7 millió eurós mínusszal fogja zárni, lényegében megduplázva a tavalyi mínuszt.

A koronavírus-járvány miatt az összes stadionból kitiltották a szurkolókat, ez óriási negatív hatással volt a pénzügyekre, illetve a korai BL-búcsú sem segített az Öreg Hölgynek.

Az Exor által a minap kiadott összegeket alapul véve a Calcio e Finanza munkatársa úgy számolta, hogy a 2020-21-es pénzügyi évet a Juventus 190,7 millió eurós veszteséggel zárja.

A 2019-20-as pénzügyi év is komoly veszteséget eredményezett, ez 89,7 millió euróra rúgott, s az előző két év egyike sem volt nyereséges, a 2015-16-os évben 4,1 millió euró, míg a 2016-17-es szezonban 42,6 millió eurós veszteségről számolt be a klub.

A Juventus az egyetlen olasz klub, amelyik saját stadionnal rendelkezik, ezért a jó ideje tartó stadionbezárás hatása az Öreg Hölgyet különösen érzékenyen érintette.

Jelenleg a stadionok Olaszországban maximum 50%-os kapacitással üzemelhetnek, és csak védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók ülhetnek le a nézőtérre.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6516682766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2021.09.08. 11:01:54

Teljesen megértem Agnelli Superliga elképzeléseit.
Az olasz bajnokság dijazása messze nem versenyképes a pl-el de még a spanyol és német dijazással sem.
Ezen felül a bl okozta nyereség még a megnyerése esetén sem hoz csak kb 80-90 millio euro bevételt ami a jelenleg a fociban forgó elinflálódott pénz miatt szart sem ér.
Az olaj és oligarcha csapatok meg a pl menők már rég többet költenek egy transzferablak alatt mint 100 millió euro. Még a válság ellenére is.
Tehát minek ölj bele 200 millió eurót a csapat megerőstésére ha nem tudsz belőle legjobb esetben is 90 millát viszont látni?
Maximum a dicsőségért.
És akkor itt a probléma ,hogy nem kellett volna engedni először a Chelsea majd a CIty és Psg költekezéseit ,mert elinflálták a pénzt a fociban.
Az Uefa meg szart se csinált nem védte meg a tradicionális nagy klubbok érdekeit.
Idén is vicc amit a PSG müvel nekik nincs semmi megkötés ugylátom.
Mbappét nem adják el 200 millióért ,mert ők megtehetik alapon. Inkább jövőre ingyen...
A city beharangozott bl kizárása egy kisebb pénzbüntetésbe konvertálódik.
Legyen Szuperliga aztán takarodjon az egész nyomorult Uefa a fenébe.

venember83 2021.09.08. 11:11:53

@Gaben Smith: nem tudom, miről beszélsz, Ceferin és Khelaifi is megerősítette, hogy megmentették az európai futballt, és a fényes jövőt építik. Ceferin még külön kiemelte, milyen kiváló kapitány a PSG elnöke. Bezzeg a megfutamodott előd...

Gaben Smith 2021.09.08. 11:14:18

@venember83: nem is értem ,hogy lehet felügyelőbizottság elnökségi tag bármelyik klub vezető beosztottja ,esetleg tulaja :D Ez összeférhetetlenség nem?

venember83 2021.09.08. 11:14:32

@Gaben Smith: sajnos cikk erről nem született, mert féltem, hogy eldurran az agyam fordítás közben, s járványterhes időkben nem a legjobb ötlet kórházba kerülni agyvérzéssel.

Rikoo 2021.09.08. 12:17:32

@Gaben Smith: Es a legnagyobb, hogy mit keres egy katari az europai szovetseg elen..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása