Kean érkezésével zárul a mercato?

pjanic_miralem_barca_ramsey.jpgA Calciomercato.com értesülései szerint Moise Kean érkezését követően a Juventus számára véget ér a nyári átigazolási időszak még úgy is, hogy az Empoli elleni vereség és a csapat teljesítménye komoly kérdőjeleket vet fel a keret tekintetében.

A Juventus nem tűnik teljesnek, nem tűnik késznek, és nem tűnik elégségesnek. Különösen igaz ez a középpályára. Moise Kean érkezésével számban elégséges lehet a támadósor, bár nehéz megfeledkezni arról, hogy az olasz futballista az utóbbi éveket a háttérben töltötte, Mauro Icardi mögött is sokszor csak csere volt a párizsi csapatnál, az Evertonnál pedig labdába sem rúgott. Így a fiatal olasz csatár korántsem lehet Cristiano Ronaldo pótlása, de az is tagadhatatlan, hogy a Juventusnak csapatként is fejlődnie kell.

Amint azt Massimiliano Allegri a sajtótájékoztatón mondta, mindenkitől többet vár a csapatban, azonban az Empoli elleni vereséget követően a mester elmondta, három nap még hátravan a mercatóból, s majd eldől, kivel tud még erősíteni a vezetőség.

A Juventus vonatkozásában felmerült az elmúlt időszakban több név, a Real Madridtól kölcsönbe kerülhetett volna az elmúlt napokban Eden Hazard vagy Marco Asensio, de a tárgyalások nem léptek a következő szintre, s jelenleg úgy tűnik, hogy a vezetőség eltérő játékost keres. Jól ismert nevek a legesélyesebbek, ilyen Miralem Pjanić, akit már számos olasz klubbal hírbe hoztak, és akitől mindenképpen szabadulna már szinte bárhogy a Barcelona, illetve Axel Witsel, akire már több éve kivetette a hálóját az Öreg Hölgy, de kölcsönben jelenleg nehezen mozdítható.

A Bayern kész elengedni Correntin Tolissót, és folyamatosan ír a sajtó Aurélien Tchouaméni kapcsán is, de Massimiliano Allegri nem csupán minőségben és perspektívában gondolkodik, hanem tapasztalatban. Akár Houssem Aouar is érkezhet végső esetben, de most már nagyon különböző jellemzőjű játékosokkal hozzák hírbe a Juventust, nem zárhatók ki a meglepetések, miközben azonban egyértelmű elképzelésekre lenne szükség.

Az érkezők tekintetében azonban szinte bizonyos, hogy ez csak abban az esetben valósulhat meg, ha lesznek távozók, Aaron Ramsey vagy talán Weston McKennie maradása esetén további befektetések nem várhatók. Csak abban az esetben érkezhet valaki, ha távozik is valaki, úgy tűnik, hogy Manuel Locatelli és Kaio Jorge leigazolását követően ez a további erősítés feltétele.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4616673872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2021.08.29. 11:44:55

Ez lenne a rémálom. Hogy nem jön senki.

Lanzafame 2021.08.29. 11:58:45

Én nagyon szeretem Witselt, de pont ugyanolyan játékos, mint Locatelli. Bár lehet, hogy vele a rutin és a vezérszerep érkezne a pálya közepére.

Aouarral rosszabbak nem lennénk, bár gondolom vele kapcsolatban ez megint csak spekuláció és érte perkálni is kellene 20-25 milliót, ami nincs. Felőlem amúgy jöhetne a dagadt eladása után.

venember83 2021.08.29. 12:02:29

@Lanzafame: dagadt? Higu már rég nem a Juve futballistája...

Lanzafame 2021.08.29. 12:04:06

@venember83: a kis meatball középpályásunkra gondolok

Ravanelli 2021.08.29. 12:12:41

Tökmindegy. Majd ha egyszer lesz pénz, veszünk jó játékosokat. Addig meg marad a középszer. Tökfelesleges lenne senkinek se kellő ingyenfocistákat idehozni, jó magas bérrel. Így is épp elég van már a keretben.

Tony. 2021.08.29. 12:25:06

Ez elég szomorú lenne!

2 hete azt írtam, hogy Allegri érkezésével ismét bajnokesélyes a csapat, de a történtek után, hogy nem maradt olyan játékos, aki a különbséget jelentené, szerintem a Juve jelenleg semmivel sem jobb, mint az Inter, Milan, Napoli, Atlanta, vagy akár Roma. Totál egy szintre került mindenki. Sőt...
Idén attól tartok címvédés lesz.

peti78 2021.08.29. 12:26:11

Nálam 4411 a nyerő
Danilo dl bonu sandro
Cuadrado loca rabiot chiesa
Dybala
Kean
Azért ez a kezdő nem nevezhető középszernek az egy dolog hogy össze kell rakni de ezért van max... sztem

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.08.29. 12:28:02

ne legyenek nagy illuzióink idén.

az allegri mocskolása meg már be is indult itt :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

JeetTrader 2021.08.29. 12:39:02

Hát nincs mit tenni. Meglátjuk hátha vmi hirtelen csoda folytán lesz távozó és lesz értelmes érkező is.
Ha nem akkor nincs más hátra mint előre. 150%ot fog kelleni a csapatnak teljesíteni!

Azt hiszem pár játékos félreértelmezi azt h mit jelent h a hatan viszi a csapatot. Nem azt h szét önzőzi magát és egyedül akarja a meccset eldönteni! Inkább klasszis passzok és váratlan koncentrált és bátor megmozdulásokra lenne szükség.

Amúgy lehet h a 433 önmagában nem fekszik a csapatnak...:/

Rocky80 2021.08.29. 12:52:07

Még nem temetek de azért a tegnapi nap mellbevágott...

Keresnék egy csapatpszichológust és összeszorított fogakkal dolgoznék tovább. Ennél SZÁZSZOR jobbak vagyunk! És leszünk is. :-)

Még mindig bízok Maxiban és a fiatalokban, egyszerűen nem tehetek mást.

Van egy jó hírem is: innen már csak felfelé vezet az út! Lesz most egy hosszabb szünet, fújunk egyet mindannyian és kisüt a nap megint.

Kellemes vasárnapot srácok! :-)

DelPiero2 2021.08.29. 13:00:05

Mandzu lenne a megoldás, sztem sokba se kerülne.

venember83 2021.08.29. 13:01:20

@JeetTrader: most azért legyünk már őszinték, ez a csapat/keret nem képes felülkerekedni egy Empolin? Ne vicceljünk, itt nem a képességekről van szó, nem lehet képességekről szó, amikor az Empoli az ellenfél, amelynek a játékosai minden tekintetben alulmaradnak a Juve keretében lévőktől. Évek óta alulteljesít ez a keret, s nem tudom, hogyan fogja ennek Allegri az elejét venni.

venember83 2021.08.29. 13:03:28

@Rocky80: "Még mindig bízok Maxiban és a fiatalokban, egyszerűen nem tehetek mást."

Ezzel teljességgel egyet tudok érteni, bíznunk kell a keretben és az edzőben, de megütötte a szemem valami. Kik azok a fiatalok, akikben bízol? Locatelli? Kaio Jorge? Kean? Sok fiatal nem maradt a keretben...

JeetTrader 2021.08.29. 13:08:08

@venember83: ez így van! Egy Empolit OTTHON keresztbe meg kellett vna enni. Egy Inter vagy Milan ellen benne van h pontokat veszítünk de egy frissen feljutott csapat ellen otthon úgy kikapni h a második félidőben kaput se tálalunk az szegyen...!!

Próbálnám keresni azt amiben lehetne építeni a csapatra de sajna nem tálalom...://

Rocky80 2021.08.29. 13:21:54

@venember83: Allegri majd tudja. A lehető legjobb kezekben vagyunk még ha most nem is úgy tűnik. Kicsit most Babo leszek. :-)

Chiesa, Kulu, McK. És igen, még Bentában is.

venember83 2021.08.29. 13:30:15

@Rocky80: pusztuljak meg, ha értem, miért McK jatszott trequartistát, amikor Kulu is a keretben van. Mindegy. Lényeg, hogy találja meg a srácok helyét, mert már túl sok ideje megy ez a szenvedés.

juve28adam 2021.08.29. 13:30:21

Amúgy Witselt valahogy bekellene húzni last minute igazolásként, nyilván jobb esetben ez meg sem fordulna a fejemben, főleg, hogy ő is már 32 és szintén védekezőbb játékos, de tegnap lett végleg elegem ebből a Benta gyerekből, egész egyszerűen botrány. A belga legalább tapasztalt és talán tudna a védekezés részébe stabilitást hozni, mert egész egyszerűen rohangálnak át a pálya közepén az ellenfél játékosai.
De anyuci pici fia se sokkal jobb az urunál teszem hozzá...
Korábban írtam, hogy sinterék gyengültek és szerintem mi vagyunk az arany első számú esélyesei. 2 forduló után most lehet mást mondanék. Ahogy azt Chiellini mondta Allegrinek. Ez nem csapat. Fejben, mentálisan oda vannak, közben meg se kapusunk nincs, a védelmünk is hagy kívánni valót maga után, a középpálya gatya, csatárunk meg nincs. Hmmm, jó szezon elé nézünk ki megint. Reméljük Allegrinek sikerül időben rendet raknia. Benne még bízhatunk, remélem.

xXPeiperXx 2021.08.29. 13:34:01

Hát ha ez igaz akkor jó nagy kakiban vagyunk. Tegnap az egyetlen értékelhető középpályásunk a védő Danilo volt. Miután beállt Locatelli javult valamit a helyzet de akkor már késő volt.

A komplett középpályát ellehetne zavarni. Kell ide sajnos a vérfrissítés, a most rendelkezésre álló középpályások egyenlőek a nullával.

Sajnos a mai fociban a középpálya minősége határozza meg egy csapat játékát és ezt hűen tükrözi a Juventus jelenlegi helyzete...

m.martin91 2021.08.29. 13:36:47

A mai hírek alapján dolgozunk a mercatón. Szeretnénk igazolni egy középpályást, és nem zárható ki egy újabb támadó érkezése. A középpályára Pjanic és Witsel a legnagyobb esélyes, aztán vannak olyan nevek, akik drágábbak, mint Tolisso és Tchouameni. A támadó szekcióba Icardi a legfőbb kiszemelt. Kean érkezését természetesen már mindenki elkönyvelte.

Kasabai 2021.08.29. 13:50:57

@DelPiero2: Szerintem is kellene Mandzu, nincs csapata és legalább lenne valaki elöl spirito-val, aki megszakad és csúszik-mászik.

venember83 2021.08.29. 13:57:12

@m.martin91: sok sikert, igazi tűzkeresztség ez Cherubininek.

delpi0823 2021.08.29. 14:00:31

@Rocky80: Az a baj azthisszuk evrel evre hogy innen mar nem lehet rosszabb ,aztan megis van.Mar nagyon nem lepodnek meg azon sem ha a blben a csoportban bucsuznank,a bajnoksagban meg meg a top4ben se vegeznenk........

m.martin91 2021.08.29. 14:01:24

Mandzukic? A Milanban sem tudott játszani a sorozatos sérülései miatt, tíz percig nem volt egészséges. Lemondott a fizetéséről is a szezon végén, mondván, hogy nem tudott teljesíteni.

Állítólag van rá némi esély, hogy a Lazio megszabadít minket Ruganitól a mercato végén. Sarri szeretné szerződtetni a játékost, a Juventus 8 millió euróban határozta meg az árát.

Kasabai 2021.08.29. 14:06:51

Ronaldo kapcsán még, mert muszáj kiírnom magamból: Nyilván nem lesz már fiatalabb ő sem, és lehet őt szeretni/nem szeretni, de engem azért elszomorít a távozásának a módja (a nővére posztját már ne is említsük). Egy igazi lovag soha nem hagyja el szíve hölgyét, ha juventinonak érezte magát, akkor azért legalább egy sajtótájékoztatót tarthatott volna, amin elköszön tőlünk.

De nagyobb bajom, hogy lehet Ronaldo takarodj-ozni, csak sajnos nem látom, hogy a következő 10-15 évben mikor lesz egy ekkora korszakos zseni, aki majd a Reáltól 5 aranylabdával, 5 BL-lel eljön hozzánk játszani. Ráadásul egyelőre nem is látom azokat a fiatalokat, akik Ronaldo és Messi örökébe lépnek a világfutballban. Szóval ezért vagyok csalódott, hogy Ronaldoval ennyire voltunk csak képesek.

JeetTrader 2021.08.29. 14:15:41

Ne vicceljünk már a Mandzuval meg Pjaniccal...komolyan ok ketten megváltoztatnak a játék képét? Nem elég h az egyik meg csak pályára se lepett a másik meg már nálunk is kuka kezdett lenni és a Barcanal is hamar megbukott.
Tényleg nincs a piacon 20 milláért értelmes kp akit eltudunk hozni??

Lanzafame 2021.08.29. 14:24:39

@venember83: szerintem azt akarja vele, amit Vidallal játszatott 14/15-ben, aki felér a kapu elé, magasan letámad és kikapcsolja az ellenfél irányítóját. Vagy legalább hátrahúzható védekezésben. Jó ötlet, már csak kreativitás, technika és gyorsaság kell hozzá a husitól.

Del Pybala 2021.08.29. 14:53:34

Van 3 nap elzavarni Bernat meg Bentancurt es a szertarossal helyettesiteni oket

juve28adam 2021.08.29. 15:05:23

@m.martin91: Szerintem sajnos esélytelen, hogy elengedjük Rugani-t így az utolsó napokban, lévén helyettest lehetetlen, hogy ilyen rövid időn belül találjanak Cherubiniék, főleg, hogy elvileg más üzleteken is dolgozniuk kell(ene). Maksimovic ingyen jó lett volna, de most igazolja le a Genova és Dragusin is megy a Cagliarihoz. Megint a nyakunkon marad.

Zizou_empereur 2021.08.29. 15:08:02

Ha el kell adni ahhoz hogy igazoljunk akkor vége a mercatonak.
A kutyának sem kell akiktől mi szabadulni akarunk. Itt látszik milyen jó igazolások voltak.
Szerintem Bernardo Silvát akkor is el kellene hozni ha adósságba verjük magunkat miatta. Nem lesz meg a BL hely, aztán még kevesebb pénzünk lesz.

m.martin91 2021.08.29. 15:15:32

@juve28adam: Barmok lennénk, ha a Lazio valóban vinné, és nem engednénk el. Én ingyen is elengedném, mert egy szerencsétlen, és feleslegesen fizetjük a magas bérét. Maximum Dragusin-t nem adnám kölcsön. Amúgy lehetne helyettest találni, Jerome Boateng ingyen igazolható, nagy név, tavaly még kezdő volt a Bayernben. Senkinek nem kell. Nem hiszem, hogy óriási elvárásai lehetnek bér tekintetében, annak az időszaknak már vége. Állítom, Rugani fizetéséért eljönne. Sérülékeny, nagy darab, lassú, de ide elég a helyezkedés is. Katasztrófa a védelem, a 75 millióssal az élen.

Rikoo 2021.08.29. 15:33:24

@m.martin91: Tolisso nem hiszem, hogy drágább lenne. Sabitzert leigazolják a napokban, totál feleslegessé válik, bár a fizuja nem tudom mennyi.

Rikoo 2021.08.29. 15:37:01

@m.martin91: Rugani ügynöke beszélt a napokban, a Juventus nem akarja elengedni a játékost.

juve28adam 2021.08.29. 15:39:17

@m.martin91: Ingyen Boatenggel kiegyeznék 1-2 évre, de kb mindegy is ki, csak ezt a beszari olaszt ne lássam a keret közelében sem.

Rikoo 2021.08.29. 15:39:19

@JeetTrader: Van, csak nekünk nincs 20 millánk.:D

Rikoo 2021.08.29. 15:40:52

@Del Pybala: Bernardeschi legalább hajt, van tőle 5-6 rosszabb.

Il Principino 2021.08.29. 16:17:50

Az volt az igazán nagy szégyen hogy klasszikus gólhelyzetet nem tudtunk kialakítani,kb. 2 Chiesa lövéssel ellőttük a tárat...

FeriGjuve 2021.08.29. 16:32:34

@m.martin91: Pjanic-al aztán kint leszünk...

JeetTrader 2021.08.29. 16:51:59

@Rikoo: :)) jöjjenek akkor ingyen vagy kölcsönbe aztán 5 év múlva kifizetjük:))

Be kell küldeni Fagiolit meg Ranocchiat kétlem h a jelenleginél annyival rosszabbak lennének.

Zaniolot lenne jó olcsón megszerezni. Csak kár h ő is már kétszer komolyabban lesérült. Aouar is tuti jönne sztem és "occó, nem drága ".

Wizzurah 2021.08.29. 17:50:22

En nem adnam el az amerikait. Megmutatta o, hogy tehetseges es jo jatekos, szimplan mindenki mas szar volt es beleszurkult az egeszbe de ot nem adnam meg el, plane nem 25 misiert. 40-50 korul mar oke.

Del Pybala 2021.08.29. 17:52:54

@Rikoo: 1 rosszabb van Bernanal az Bentancur. Total rohej mind2.

Rikoo 2021.08.29. 19:11:00

@Del Pybala: Ne túlozzunk, De Sciglio, Rugani, Pellegrini még Bernardeschihez képest is szintekkel lejjebb van.
Bentancur totál homály, a tegnapi közönségutálat után egy ideig nem lép pályára.
Ramsey értékelhetetlen az összes poszton.
Rabiot felveszi a fizuját, de küzdeni egy pillanatig sem akar, tegnap is mi a f@szra várt a kapott gólnál. Vele a kezdőben ne nagyon várjunk győzelmeket meg szép játékot, Matuidi hozzá képest klasszis volt.
A kapusunkról meg ne is beszéljünk.
Alex Sandro egy nyugdíjasra emlékeztet nem profi sportolóra jelenleg.

peti78 2021.08.29. 19:44:12

@Rikoo: és a 4312 ben
Danilo dl bonu sandro
Cuadrado loca chiesa
Dybala
Kean icardi
Ez támadásban bika de ki védekezik...

Rikoo 2021.08.29. 20:16:38

@peti78: Teljesen mind1 a felállás meg a kezdő, jóval nagyobb problémáink vannak most.

Shyr Kahn 2021.08.29. 20:59:26

Ez igy kb realis. Ahogyan korabban is irtam es sejtettem: Kean erkezesen felul (vagy helyett) mindenki mas csak ajandek es pozitiv megelepetes lehet.

Jobb nem remelni senkit, mint nagyot csalodni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása