Új hírek középpályásokról

pjanic_miralem_sarga_feliratos_zebra_mezben.jpgRomeo Agresti friss beszámolója szerint Miralem Pjanić képviselői ismét felvették a kapcsolatot a Juventusszal, és megpróbálták gyorsítani a bosnyák futballista klubváltását.

A labda most a bianconero vezetők térfelén pattog, akik azonban először Manuel Locatellit kívánják megszerezni, aztán foglalkozhatnak a bosnyák futballista torinói visszatérésének az intézésével. Az olasz újságíró kihangsúlyozta, hogy a két középpályás nem vagylagosan érkezne, azonban Miralem Pjanić visszahozásához a vezetőségnek egy középpályástól mindenképpen meg kell válnia.

A Goal.com fejleményekről számolt be Manuel Locatelli kapcsán is, a Juventus egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a játékosért. Az Öreg Hölgy továbbra is egyezkedik a Sassuolo vezetőivel, de az ajánlat és a megszabott ár között továbbra is adott némi különbség.

Az Öreg Hölgy a pletykák szerint kétéves kölcsönben gondolkodik összesen 5 millió euróért, és bizonyos feltételek teljesülése esetén kötelező kivásárlási opciót foglalna a szerződésbe 20 millió eurós ár mellett. Azonban a neroverde együttes közel 5 millió eurós egyéves kölcsönt szeretne, és kötelező kivásárlási opciót legalább 30 millió euróért, amely a játékos Juventus mezben játszott meccseinek számához lenne kötve.

A felek között él a kapcsolat, és próbálják megoldani ezt a komplex, ám igencsak élő ügyletet: a Juventusnak nincsenek kétségei az AC Milan keretét is megjárt játékos tekintetében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3216646296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2021.08.01. 21:05:31

Félek elkerülhetetlen, hogy Pjanic ne itt kössön ki valamilyen kölcsön üzlet keretén belül.
Nosztalgia team alakulóban. Allegri, Padoin, DS, Rugó in,felkészül Miralem. Matuidit csak visszacsábítanám meg reaktiválni kellene akkor már Khedirát is :D

Leram7 2021.08.01. 21:24:46

Értelmetlen.

Ha viszont nem sikerül idén elhozni Locatellit, 2023-ban lejár a szerződése. 22-ben nagyon akciós lesz az olasz... Ez esetben Pjanic kiváló választás.
Vagy, ha sikerülne valakinek eladni Arthurt, akkor Pjanic jobb lenne.

De őszintén kinek kell? Arthur és Ramsey full sérülékenyen óriási fizetéssel?

2021.08.01. 22:08:04

@Leram7: Pjanic a múlt! Hagyjuk már a francba! Már kezd unalmas állandóan azt olvasni, h Pjanic a Juvét akarja. Én is...

Tony. 2021.08.01. 22:19:20

Pjanic sajnos erősítés... A csupa egyforma középpályás mellett az egyetlen, aki valamilyen szinten tud előre is játszani. Baromira kellene egy ilyen játékos! Locatelli sem lesz az. A mostani helyzetben jobbat nem kapunk, 1-2 évre míg összeszedi magát a klub félmegoldásnak jó, utána ha lesz pénz talán vehetünk egy értelmesebb középpályást.

Leram7 2021.08.01. 22:27:29

@MGB75: Nekem sem kéne, de ha nincs más, akkor inkább Pjanic, mint Arthur, Bentancur vagy Ramsey.

@Tony.: Szerintem is, mivel Pogba kizárt és egyéb értelmes kp Locatelli mellett nem merült fel Pjanic rutinja jól jön a bajnokságban és még fizetni sem kell érte.

Attilio79 2021.08.01. 23:27:26

Ha nagy változás nem lesz a keretben, akkor meglátjuk mit is ér Pirlo helyett Allegri. Kíváncsi leszek a szezonra, ki és milyen teljesítményt fog hozni. Igaz, most lesz felkészülési időszak, ami tavaly hiányzott...
Ramsey, Rabiot, Bentan, Berna, Arthur, Dybala és Morata teljesítményére leszek nagyon kíváncsi...

Juventino86 2021.08.01. 23:56:55

Nem szabadna engedni, hogy a Sass lehúzzon minket. Nem rossz Locatelli, de 40 milliót szerintem nem ér. Pjanic simán jöhetne. Neki is voltak rossz meccsei, de még mindig sokkal jobb lenne, mint bármelyik belső középpályásunk.

JeetTrader 2021.08.02. 00:41:20

Úgy látom már mindenki elfelejtette az ötlettelen hatra passzait és a sokszor buta szabálytalanságait. Na meg azt h a Barcanal 8.5 millát keres.
4.5 millát se adnék neki ha visszajönne. Elindultunk egy úton és most visszafordulunk? Inkább ugorjon be Fagioli vagy Ranocchia. Ezerszer jobban kihajtanak magukat mint Pjanko aki legalább szabadot esetleg tudna lőni. Ha erre Allegri rábólint nem tudom mit szóljak....

venember83 2021.08.02. 05:10:57

@JeetTrader: Allegri szereti a tapasztalt játékosokat, nemigen van mit szólni. Ha érkezik Pjanics, főleg ha Locatelli is, semmi értelme Fagiolit Torinóban tartani.

venember83 2021.08.02. 05:38:40

@Leram7: ha nem tudja a Juve szerződtetni Locatellit, az rendkívül negatívan beárazza a(z) régi/új vezetőséget. Abszurd az egész, ami a középpályások tekintetében folyt az elmúlt években. Olasz szinten gigafizetések sérülékeny és/vagy karrierjük zenitjén túlhaladt és/vagy eladhatatlan és/vagy középszerű középpályásoknak, most meg 30-35 milliós középpályásra nem telik 400 milliós tőkeemelés mellett, mert a Ramsey-Rabiot-Ronaldo hármas bére éves szinten elvisz 90 millió, de ha de Ligtet is beleszámítjuk, akkor nagyon bő 110 milliót? Abszurd. Pénzügyi és sportügyi felelőtlenség, bár elvakultabbak talán hűtlen kezelésnek is neveznék.

Il Principino 2021.08.02. 07:39:20

Pjanic hasznos lehet bármennyire is nehéz ezt elfogadni.Távozása után még inkább be lett árazva a kp.
Viszont remélem Pjanic nem Locatelli B verziója,sztem mindkettőjükre szükség lenne!Pjanicot viszont csak fél év kölcsönre hoznám,Arthur sokáig kidőlt,ha jól teljesít meg lehetne hosszabbítani a kölcsönt,míg közben januárban megszabadulni a leggyengébb láncszemtől.
Arthur,Ramsey,Benta,Kennie,Rabiot,Locatelli,Pjanic...

GodPiero 2021.08.02. 08:14:41

@Juventino86: Helyes!

@JeetTrader:
" Elindultunk egy úton és most visszafordulunk? "
Így van, ezért jött Allegri is ....

GodPiero 2021.08.02. 08:16:22

@venember83: Ezzel nem lehet vitatkozni! Hatalmas!

steven.h 2021.08.02. 10:45:08

@venember83: Ezzel teljesen egyetértek, viszont én adnék nekik egy kis időt. Nyilván Cherubini itt volt, de Arrivabene még valószínűleg ismerkedik a lehetőségekkel és valószínűleg emiatt nem zökkenőmentes a folyamat.

Locatellit viszont szerintem mindenképp el kell hozni, és azzal nem értek egyet, hogy nem ér 35-40 millió eurót, főleg friss EB győztesként. Aki követi az olasz válogatottat is a selejtezőkben ott is láthatta mennyire érett játékot mutatott pl a Hollandok ellen is. Fiatal és olasz is, így attól sem kellene aggódni, hogy elvágyódna a csapattól, ráadásul ide akar igazolni, a belét is ki fogja dolgozni. Szerintem, azon túl, hogy egy kiváló játékos, más ajánlólevél nem kell. Kulusevski úgy hogy volt egy jó szezonja a Parmában 35 millióba került, az akkoriban még semmit nem bizonyított Chiesa 60 millióba, most mégse mondja senki hogy kidobtunk érte 60 milliót. Szerintem Locatelli hasonló igazolás lehet.

steven.h 2021.08.02. 10:47:40

@JeetTrader: Valószínűleg sajnos lesznek félmegoldások (Pjanic is ilyen lesz, de én nagyon remélem hogy nem jön vissza). Nagyon jó lenne Fagiolit meg Ranocchiát is látni, hogy lehetőséget kapnak, de aztán meg ha nem jönnek az eredmények akkor jön a szitkozódás. Ráadásul anyagilag sem engedhetünk meg még egy ilyen szezont, így hogy Ronaldo valószínűleg marad.

Lanzafame 2021.08.02. 11:04:51

@Il Principino: Pjanic 2 éve kiégett, és a levegőváltás sem segített rajta. Én nagyon nem szeretném, hogy visszajöjjön, mert a végére már csak az alibipasszok jellemezték, nem beszélve a lemondásról és motiválatlanságról, ami sugárzott belőle. Pedig neki kellett volna összefognia az egész csapatot a tehetsége és a szerepköre alapján.

Egy dologgal lehetne még felrázni talán, ha végre valaki rájön, hogy nem regista, hanem mezzala (mint anno Rómában). De talán még 10-esként is hasznosabb lenne, mint a védelem előtt. Ha maradt benne pici kreativitás, azt a támadók mögött még lehetne kamatoztatni.

JeetTrader 2021.08.02. 11:06:15

@venember83: igen ez így van, ha érkezik Locatelli és/vagy Pjankó akkor a fiatalokat inkább kölcsön kell adni h legalább ne álljanak le a fejlődésben. Viszont ha nem akkor nagyobb szükségünk lesz rájuk mint hinnénk, elnézve az előző szezonok sérülés hullámait.

Tudom h Allegri imádja a tapasztalt játékosokat, csak hát ez nem feltétlen jelenti azt h aki régen jó volt, továbbra is jó. Hát várjuk ki a végét, bízok valami meglepő húzásban (nem tudom mi az :) ).
Most isszuk meg a levét a középpálya, amúgy jól mondod venember83, hűtlen kezelésének, de felelőtlennek azt hiszem bizton állíthatjuk. :(:(

Il Principino 2021.08.02. 15:53:08

@Lanzafame: A katalán brigádnál sokan leszerepeltek már,ám nekem sem a szívem vágya a bosnyák,de kölcsönben segítség lehet.Rosszabb nem lesz vele a kp.,főleg hogy a tavalyi emberkékből fog ismét összeállni.Klasszikus registát(pl.Jorginho)nem tudunk hozni,így marad Ő a szegény ember Pirloja..Ami még mellette szólhat,hogy nem sérülékeny.Pontrúgásoknál is jól jöhet,beilleszkedéssel sem lehet gond..
Szvsz kiegészítő embernek kölcsönben jó megoldás lehet,nyilván nem rá kell már alapozni,de tartok tőle hogy Locat elbaszarintjuk...Kettőjük jelenléte egy kis kreativitást hozhat ennek az impotens kp-nak.

alexGicamo 2021.08.02. 16:41:14

@MGB75: Hát ez az ! Én meg a lottó ötöst szeretném, legutóbb még szelvényt is vettem , játszottam is , de hiába !
Rajta kívül nem létezik más játékosarra a posztra ?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása