Nedvěd is távozhat a nyáron

nedved_pavel_juve_logo_alatt.jpgA nyáron komoly átalakuláson esik át a Juventus, hiszen az Öreg Hölgy megvált a sikerszériához az elmúlt években komolyan hozzájáruló Fabio Paraticitől, a helyét átvette Federico Cherubini, hamarosan Maurizio Arrivabene megérkezhet a vezérigazgatói székbe, és olasz források szerint a klub alelnöke, Pavel Nedvěd is elhagyhatja a Juventust.

A húsz éve a klubnál dolgozó cseh aranylabdás jövője a múltban többször megkérdőjeleződött, hiszen a pletykák szerint ő is szorgalmazta Massimiliano Allegri eltávolítását, majd Maurizio Sarri és Andrea Pirlo kinevezését, de legalábbis nem volt egyértelműen ellen, a minap pedig egy olasz újságíró, Fabio Santini egyértelműen a klubvezető távozásáról beszélt.

„Figyelem, Fabio Paratici után a Juventus elköszönhet Pavel Nedvědtől is.” - mondta az átigazolási szakértő a 7 Gold csatorna műsorában.

„Az ő utódjaként Giovanni Carnevali érkezhet.” - nevezte meg a Sassuolo igazgatóját az újságíró. 

Az egykori olasz labdarúgó, Giovanni Carnevali szakvezetőként lényegesen eredményesebb karriert tudhat magáénak, hisz elidegeníthetetlen érdemei vannak a Sassuolo felemelésében és az aktuális fiatal és izgalmas csapat kialakításában.

A szakember neve nem először merül fel a Juventusnál az elmúlt hónapokban, ám mindeddig inkább Fabio Paratici utódjaként vagy jövőbeli vezérigazgatóként beszélt róla a sajtó, nem pedig esetleges alelnökként.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3616601962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alexdel 2021.06.23. 09:30:00

Túl hamar jutott szerintem előre a vezetőségben. 2009-ben visszavonult, 2010-től egyből elnökségi tag, igazgató és 2015-től alelnök. Még csak 48 éves. Legenda volt nálunk és mivel azonnal olyan pozíciókba került, ahol néhány rossz év után gyakran hullanak fejek, lehet, hogy el kell mennie.
Ez egy professzionális, profitorientált vállalkozás ma már, és igaza van Del Piero-nak, hogy kompetencia alapon szeretne visszajönni, nem pedig eldobható dísznek, mert rá is ez várna 1-2 rosszabb év után, pedig az ilyen karaktereknek a "családban" kell maradniuk.

JeetTrader 2021.06.23. 14:27:45

@Alexdel: igen, sajnos ez a helyzet.

Én is fenntartom ugyanakkor a korábbi véleményem, mi szerint, mindenki a SZAKMÁJA szerint legyen alkalmazva. Minden tiszteletem Nedvedé és Pirloé, de ők focisták. Nem vezető tisztségviselők/edzők. Még lehetnek azok, de húzzák le a kellő időt hozzá.
Szerintem is jól mondja Del Piero és remélem h egyszer ismét visszatér, de akkor már más minőségben, úgy hogy azt a munkát minőségi szinten képes legyen hozni.

m.martin91 2021.06.23. 15:19:11

Várom a hivatalos bejelentést.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása