Paratici a Juventusból erősítené a Tottenham Hotspurt

rabiot_adrien_juventus.jpgNapok, talán csak órák kérdése, hogy a Juventustól elköszönő sportigazgató, Fabio Paratici újra munkába álljon, s új klubja minden bizonnyal a Tottenham Hotspur lesz. Az olasz sajtó már meg is kezdte a találgatásokat azzal kapcsolatosan, hogy melyek lehetnek azok a játékosok, akik követik Londonba a Torinóban 11 évet töltő igazgatót.

A La Gazzetta dello Sport szerint Paratici első igazolása a Juventus francia középpályása, Adrien Rabiot lehet, aki előkelő helyet foglal el a sportigazgató kívánságlistáján. Rabiot nem vált a zebramezesek kihagyhatatlan kezdőjátékosává, s az anyagi mozgástér tágítása érdekében könnyen előfordulhat, hogy viszonylag könnyen mozdítható célpont lesz a nyári átigazolási időszak során.

A Tottenham Hotspur számára jelenleg az a legnagyobb kérdés, hogy vajon sikerül-e megtartani legnagyobb csillagát, Harry Kane-t, azonban a támadó akár távozik, akár marad, az angol klubnak mindenképpen komoly igazolásokat kell végrehajtania.

A Calciomercato szerint Paratici nagy rajongója a Juventushoz tavaly nyáron csatlakozó ifjú svéd támadónak, Dejan Kuluševskinek, aki első torinói szezonjában 47 alkalommal lépett pályára a zebracsíkos mezben, ezalatt 7 találatot és 7 gólpasszt jegyzett.

Kuluševski igen komoly, 40 millió eurós átigazolási díj fejében csatlakozott a Juventushoz, így bizonyosan csak jelentős anyagi ráfordítás segítségével volna megszerezhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5016585484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2021.06.07. 21:14:09

Lehet én nézem be de h az adta világon nem latok semmi extrát Kuluban az egyszer biztos...felőlem mehet. Kapnánk érte legalább 40et.
Rabiot javult ugyan de érte se morzsolnék könnycseppet.

Persz akkor és csak akkor menjenek ha van érdemi pótlás!

MdewC 2021.06.07. 21:32:30

Ha Para elviszi Rabiotot és Kulut 40-40 millióért az tényleg szobrot érdemel.

Utolsó nagy megmozdulásai lehetnek. :D

Lanzafame 2021.06.07. 22:25:15

Szerintem két olyan játékos, akik egy jó edző alatt megtáltosodnának. Kulu jó eséllyel berobban jövőre, Rabiot pedig jó lesz egy megerősített középpályán.

Leram7 2021.06.07. 22:36:50

Paratici nem tudott eladni, ezért Agnelli egy angol, zsidó tulajdonban lévő klubhoz küldte, hogy így szabaduljunk meg a játékosainktól. Zsenilis olasz gengszterforgatókönyv!

Rocky80 2021.06.08. 00:05:06

@Lanzafame: legyen igazad, nagyon bízok bennük én is; ha Allegri alatt nem forrják ki magukat akkor soha.

Garsza 2021.06.08. 00:52:09

@MdewC:

Lehet ez is a taktika része. Azért küldték el hogy majd viszi magával az amúgy eladhatatlan játékosokat. :D

Ricci87 2021.06.08. 03:48:21

Kulu szerintem is be fog robbanni. Amikor nem volt Ronaldo jól játszott szerintem.Rabiot meg ha nem is fejlődik tovább tökéletes csere.

Attilio79 2021.06.08. 07:18:34

Ramseyt és Bernardeschit se felejtse itt a középpályáról!

venember83 2021.06.08. 08:05:24

Szerintem Kulusevskiért nem adnának most annyit, amennyiért érdemes lenne elengedni. De persze lehet olyat is játszani, mint Keannel, Romeróval, Comannal, csak akkor mégis mi a fene értelme van fiatalokkal foglalkozni? Miközben érett, berobbant, garanciát jelentő, élklubok által körüludvarolt klasszisokra nyilván nincs pénz...

Il Principino 2021.06.08. 08:19:21

@MdewC: annyiért mehetnének is kapásból!!!Bár nem őket kellene értékesíteni elsősorban..

venember83 2021.06.08. 08:51:43

@Il Principino: ez az, nem a valamit ígérő, netán javuló tendenciát mutatók játékosoktól kellene elsősorban megszabadulni, de persze nyilván kell a bevétel, s egy Bernardeschit, Ruganit nagyon nehéz eladni, Perin majd mehet kölcsönben megint, mert nem lesz rá pénze a Genoának, Bentancurt nem érdemes, ha a Bocának kell utalni az átigazolási díj egy részét stb. Szóval ha pénz kell, mégis az ígéretes vagy legalalábbis valamit mutatókat értékesíti a klub, az elégtelenül teljesítők meg elmennek kölcsönbe.

The king of alibis 2021.06.08. 10:09:18

Kulut nem írnám le

4-2-3-1-ben megnézném a

Kulu - Dybala-Chiesa
----------Morata--------
Támadósort

2021.06.08. 11:09:36

Rabiot-nak most már én is adnék még egy szezont, így, hogy Allegri érkezett. Valahogy el tudom képzelni, hogy ő lesz Max új kedvence a középpályán. Csak kérdés, hogy kiből/miből lesz meg az a 100 millió hónap végéig, amiről beszélnek. Az egy szem Demiral, aki biztos távozó kevés lesz hozzá, a Ronaldo-ügy meg biztos nem fog lezárulni egyhamar. Kulusevskit pedig nem szabad eladni, a "gyenge" szezonjában összehozott 7 gólt és 7 gólpasszt.

JeetTrader 2021.06.08. 11:20:06

@The king of alibis: ezt megnézném én is, habár Chiesa a jobb oldalon sokkal jobban játszott mint a balon. Kulu nem tudom mit tudna a balon...de tippem szerint Chiesa még ott is jobban tolja.

Ugyanakkor valahogy nem látok sokat Kuluban...lassú, furcsán körölményesek a passzai....két szép tekerős gólja volt az elmúlt szezonban, de sokkal több rossz megoldás. És valahogy nem érzem mikor nála van a labda h "na most megveri a védőt!" Chiesanál viszont nagyon is érzem, h lenyomja a védőjét. Neki is fejlődni kell, de szép ütemben fejlődik...Kulu nem fejlődött semmit...de meggyőzhető vagyok :)

GGábr81 2021.06.08. 15:12:01

@JeetTrader: Nem ismerem behatóbban Kulu korábbi teljesítményét, játékát, főleg azt, hogy hol játszott, de nekem valamiért bal szél rémlik vele kapcsolatban. Szóval ebben a 4231-ben ők cserélhetnének is. Akár meccs közben is.

venember83 2021.06.08. 16:43:43

Dejan Kuluševski annyira megrökönyödött ezeken a pletykákon, hogy zavarában véletlenül valamilyen koronavírust szedett össze, így most nem számíthat rá a szövetségi kapitány.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása