A Szuperliga az UEFA exkluzív jogait kérdőjelezi meg

uefa_logo_kapun.jpgA Corriere della Sera mai száma a Szuperliga és főleg a Juventus helyzetéről számol be, miután az Öreg Hölgyet folyamatos és egyre fokozódó fenyegetésben tartja az FIGC és az UEFA.

Amint az egyértelművé vált, a Szuperliga három aktuális támogatója pontosan az UEFA sportszervezői exkluzivitását kérdőjelezi meg, hiszen az UEFA működik a versenysorozatok szervezőjeként, illetve egyúttal szabályalkotóként szankciókat is foganatosít azokkal szemben, akik alternatív sorozatok megszervezéséről álmodoznak.

A szankciók foganatosítása lényegében élő bizonyítéka lenne az UEFA domináns pozíciójának, amely szervezet így korlátozza a szabad versenyt. A madridi bírósági döntés birtokában, amely elővigyázatosságként született, a három érintett klub spanyol, majd európai trösztellenes bíróságra kívánja vinni az ügyét. Amennyiben bírósági döntés születik a javukra, ez forradalmasítaná a futballvilágot.

Jelenleg nem tűnik úgy, hogy a felek meghátrálnának, jelenleg pedig azt vizsgálják, milyen kártérítést követelhetnek a kilenc megfutamodó lázadón, és természetesen leginkább az angol klubok vannak célkeresztben.

Megjegyzésként szót érdemel, hogy nem meglepő, hogy pont az Agnelli család birtokában lévő klub vállalja ezt az igencsak komoly kockázatokat rejtő játékot, és nem például a Milan tulajdonosa, az Elliott alap, amely lényegesen könnyebben felelősségre vonható döntéseiért a tulajdonos kör részéről.

Az olasz napilap szerint jelenleg megszilárdultak az álláspontok, s egyik fél sem enged. A két falhoz hasonlított állásponton repedés jelentkezhet ugyanakkor, talán a FIFA részéről, amely szövetség már nem olyan aktív az UEFA támogatásában, és kész közvetítőként fellépni. A közösen elfogadott reformok jegyében a Szuperliga például más nevet kaphat, s természetesen további változások is várhatók, de ezek tekintetében jelenleg igencsak korlátozott információk érhetők el.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr916528890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2021.05.11. 10:19:05

Most tényleg a neve a legnagyobb probléma ?! Attól , hogy másképp nevezik el, még ugyanazon az elven szándékoznak majd működni, gondolom, ahogy tervezték .

Attilio79 2021.05.11. 10:58:35

@alexGicamo: Nem, de az úgy, olyan névvel már nem jöhet létre augusztusban, amennyiben kártérítési perek lesznek a 9 csapat ellen...

venember83 2021.05.11. 11:19:43

@alexGicamo: a név a legkisebb probléma, de kb. az egyetlen dolog, ami biztos, hogy nem maradhat meg. Minden más kérdéses, ahogy a Juve indulása is a BL-ben és a bajnokságban, legalábbis a szervezetek fenyegetése szerint.

Andras74 2021.05.11. 11:47:22

A FIFA nem ok nélkül remegett meg. Úgy tűnik, h az ESL csapatok mellett áll a jog.

alexGicamo 2021.05.11. 15:53:33

@venember83: @Attilio79: Köszi a reakciókat, srácok !
Én nem vagyok jogász , úgyhogy ez nekem magas ! Akárhogy is , mocskosul jó ügyvédek kellenek, hogy a klubunk számára a lehető legjobbat hozzák ki ebből az egészből .

Zombijuve 2021.05.11. 17:58:00

Nem egyszerű a dolog. Mi lesz ebből?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása