Tudor válthatja Pirlót a Juventus kispadján

tudor_igor.jpgA Juventus katasztrofális játékot és értékelhetetlen hozzáállást mutatva szenvedett 3:0-ás hazai vereséget az AC Milan elleni sorsdöntő bajnoki mérkőzésen, s így tíz év után először fordulhat elő, hogy a torinóiak távolról figyelik majd a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

A La Stampa szerint ez lehetett Pirlo utolsó mérkőzése a csapat élén, s helyét Igor Tudor veheti át a maradék néhány mérkőzés erejéig. Pirlo Maurizio Sarrit követte a Juventus élén, s nyáron némi meglepetést okozott, hogy mindennemű előzetes edzői tapasztalat nélkül szavazott neki bizalmat a klub.

A hírforrás szerint Pirlo jövője a vasárnapi mérkőzéssel végérvényesen megpecsételődött, s amennyiben nem állítják fel a kispadról, legkésőbb nyáron ajtót mutatnak majd neki. 

A pletykák szerint azonban a jelenlegi segítő, Igor Tudor előléptetésével a klub egy utolsó, elkeseredett próbát tehet arra, hogy mentse, ami ebből a szezonból még menthető maradt, s akár már a Sassuolo elleni bajnoki mérkőzésen ő vezetheti a zebramezeseket.

Az AC Milantól elszenvedett vereséggel a Juventus az ötödik helyre csúszott vissza, s az a tény, hogy a Sassuolón kívül még a bajnok Interrel is meg kell mérkőznie, komoly lépéshátrányt jelent egy olyan szezonban, amely során az előzetesen legegyszerűbbnek tűnő mérkőzések is komoly gondot okoztak a torinóiaknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4216527778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.05.10. 10:16:59

Erre a 3 meccsre tök felesleges.....

Apuleius 2021.05.10. 10:24:27

@GodPiero: Negyediknek ott van a kupadöntő. Ha valamiért, ezért a meccsért talán egy próbát megérne a váltás.

Gaben Smith 2021.05.10. 10:33:32

Keso banat. Ennek ellenere repuljon. Rosszabb mar nem lehet.

JeetTrader 2021.05.10. 10:35:06

Ha így is lesz, nem várok megváltást...ráadásul még korábban lehetett olvasni h másként látják a dolgokat Pirloval, szóval nem kizárt h valami mást próbálna ha kineveznék. Mondjuk belőle jobban kinézem h leordítja a játékosok fejét mint Pirlo.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy Tudor lenne a megoldás a következő szezonra. Max akkor ha tényleg ugrik a BL és akkoris csak azért mert más nem lesz hajlandó elvállalni...

Már én magam sem tudom mi lenne a jobb...egyedül a Napoli botlása esetén érhetünk révbe, de ahhoz meg kell nyerni MINDEN hátralévő meccset....

Tony. 2021.05.10. 10:35:09

Mekkora megoldás... Ő is ugyanúgy benne van, a stáb tagja, milyen új impulzust tudna adni a csapatnak?
De ha kívülről jönne edzőként kb. ugyanakkora nímand, mint a Pirlo.

Il Principino 2021.05.10. 11:31:40

@Tony.: elvileg nincs egyetértés köztük jó ideje...stábon belül is esz a penész minket!
1 pontra vagyunk a bl helytől,még talán nem késő ez a váltás,valamint van egy kupadöntőnk is!
Ennél már úgy sincs lejjebb most már nincs veszteni valónk sztem.

rockitbaby 2021.05.10. 11:36:12

@Il Principino: Az élet egy valamit tanított meg nekem, saját bőrömön megtapasztalva, mindig van lejjebb...

Leram7 2021.05.10. 12:50:32

Volt egy óriási hiba, Allegri elküldése a nyeretlen Sarrira.
Allegri egy igazi taktikai zseni volt az egydimenziós Sarrihoz képest.

Aztán elküldtük Sarrit, ami jó döntés volt, de hoztuk helyére a tapsztalatlan Pirlot és mellé jött egy tapsztalatlan vezetés is.
Milánó sötét oldalán pedig Conte, aki nyert angliában és olaszban is + a legjobb sportvezetővel Marottával összedolgozva...

Pirlo igazi reformokat hozott a fociba, nagyon jó elképzelései voltak, zseniális első meccset játszottunk, majd 3-0ztuk a Barcat is. De rövid idővel kijött a tapasztalatlansága és a kiscsapatok ellen szépen lassan elkezdtük elbukni a bajnokságot.

Majd most 5. hely van. Azért ilyen kerettel ez gáz. A 2. hely elfogadható és magyarázható, de egy napoli, milan, atalanta nem lehet előttünk és a BL-ben sem eshetünk ki emberelőnyben egy Portoval szemben.

A keretben CR, Dybala, Chiesa, Ligt, Cuadrado és még egy halom nagy név...

Edzőtt kell váltani! Allegrire van szükség.
A chelsea ugyan ebbe bukott bele, aztán Tuchel valami nagyot húzott.

Tudor szerintem nem való ide és Pirlot a stábbal együtt el kell küldeni, ez egy rossz döntés volt. Játékosként legenda, edzőként amatőr!

giorgio007 2021.05.10. 13:06:45

Pirlo marad. Olyan szintű megalaztatásokban lesz részünk idény végéig, h az még a dupla hetedik szezonokat is alul fogja múlni. De ne legyen igazam.

venember83 2021.05.10. 13:07:29

@giorgio007: igen, Di Marzio szerint is marad.

m.martin91 2021.05.10. 13:16:24

Én arra leszek kíváncsi, hogy miután nem jutunk be a Bajnokok Ligájába, mi lesz például Ronaldóval, illetve milyen jövőkép, milyen igazolások várhatóak majd a csapatba. Az öregek helyzete is érdekes, nem szeretném, hogy Buffon visszavonuljon feleslegesen. Allegri érkezését szerintem nem befolyásolja a Bajnokok Ligája hiánya, ő anélkül is jöhetne, ha egy Mourinho elvállal egy Romát.

JeetTrader 2021.05.10. 13:23:25

@Leram7: Én is méltatom Tuchelt, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor azért az a csapat fényévekkel van előttünk. Ez egy végletekig jóllakott társaság. Még Sarri is azt mondta h nem lehet edzeni a srácokat...ez is érdekes h valaki ezt mondja....

Olyan szinten szétesett a fejekben és legfőképp a szívben minden, hogy itt már kevés lesz az edző csere. Legfőképp most. Amikor 0-1-nél megfog a kapus egy 11-est, olyat kéne pörögni a játékosoknak hogy csak na. Olyannak kéne lenni mint a lovaknak. Ha látják h rohannak a társak ők is rohannak, addig míg össze nem esnek! Küldheti itt bárki bármilyen taktikával a pályára népet, ez a csapat nem csapat....a részek összege jóval kevesebb az egyének összegénél!

Ne feledjük, hogy ha Allegri is tudott volna villantani, akkor még most is ő ülne a padom! Emlékezzünk h akkor is mekkora fikázás volt vele kapcsolatban (utolsó 1,5 év kb.). Allegri sem volt az a leordító edző pedig most pont az kéne...kellett volna....
Kb egy Conte típusú edzőről tudnám elképzelni h 3 meccsen csodát tud tenni...

Rikster 2021.05.10. 13:30:19

Jelzés értékűen talán a padra kellene tenni azt az 5-6 embert aki a szezon során folyamatosan a pályán lehetett és alkalma lett volna bizonyítania, hogy gondolkodjon el a csapat jelenlegi helyzetén. Egyúttal pályára sem engedni a hátralévő meccseken.

west30 2021.05.10. 14:02:21

Allitolag a talalkozonak vege es Pirlo marad,huzza le magat a wc-n az egesz vezetoseg Agnellivel az elen ha ez igaz.

Gaben Smith 2021.05.10. 14:06:10

Epp most rakta ki Agresti:
⚠️ #PIRLO ⚠️

MdewC 2021.05.10. 14:18:24

@Gaben Smith: mert lehet nem is Pirloval van a legnagyobb baj, hanem őt is meg akarják buktatni?

Vagy annyira nagy a baj, hogy még alternatíva sincs.

Type-R 2021.05.10. 14:18:54

Gondolom nem szeretnék megalázni Pirlot, ezért nyáron csendben válnak el útjaink.

venember83 2021.05.10. 14:23:32

@Type-R: gerinces, tökös húzás. Komoly fejfájást okozhat, de ha már belekezdtek, csinálják. Ahogy a szuperligás szerepvállalást is.

2021.05.10. 14:42:14

-> format c:
-> run juventusultimate v2.0.exe

JeetTrader 2021.05.10. 15:34:32

Elkann is üzent twitteren: "Seeing Juventus like this hurts your heart, the history and the shirt deserve love, respect, passion and professionalism. Wake up everyone!" www.juvefc.com/seeing-juventus-like-this-hurts-your-heart-heir-to-agnelli-fortune-speaks-out/

Ajjjajj....mi lesz itt...

venember83 2021.05.10. 15:38:20

@JeetTrader: de ugye az megvan, hogy ő nem John Elkann, az Exor vezetője, hanem a család sokszínű báránya, Lapo Elkann?

index.hu/kulfold/2016/11/29/lapo_elkann_fiat_kokain_tuszejtes_onelrablas/

steven.h 2021.05.10. 15:50:33

@venember83: Hát igen, Lapo az aki inkább törődik a Juventus-szal (legalább ennyire) és nem John... A probléma csak az, hogy kettejük közül pont Lapo az aki fekete bárány a családban, sok beleszólása nincs mi történik majd a klubnál.

Egyébként valamiért bennem most az van, hogy ez egy tökéletes dráma ami most van nálunk, és furcsa a csillagok állása, mert az Amazon meg épp sorozatot forgat erről az évről. Azért nagyon remélem, hogy a szurkolókkal senki se játszadozik a klubnál egy ütős sorozat reményében, most a totális bukás, jövőre a totális visszatérés....

Gaben Smith 2021.05.10. 18:38:39

@steven.h: a csirkekrol is ment ilyen sori az amazonon bukta Jozsival aztan megint buktak Jozsival

DelPiero2 2021.05.10. 18:39:58

@JeetTrader: Akkor Conte jöhetne az Internek úgyis megnyerte a bajnokságot!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása