Cristiano Ronaldo távozása korántsem biztos

ronaldo_cristiano_golorom_crotone.jpgCristiano Ronaldo az Udinese ellen frappáns választ adott a kétkedőknek.

Az elnyúló gólcsendje után kétszer is betalált, ráadásul ezekkel a gólokkal a Juventus rendkívül fontos meccsen tudott győzedelmeskedni a Milan elleni hétvégi BL-kvalifikáció tekintetében talán sorsdöntő meccs előtt.

A Juventus nincs könnyű helyzetben, hiszen nagyon szoros a verseny a BL-helyekért, öt csapat verseng három helyért, a BL-kvalifikáció pedig számos tekintetben meghatározó lehet a Juventus nyári mercatója tekintetében is.

A Calciomercato cikke szerint Cristiano Ronaldo jövőjéről is dönthet a bajnokság végén a Juventus által elfoglalt hely, azonban korántsem csak a BL-ben való részvételtől függ, hogy a portugál gólgyáros marad-e Torinóban.

A beszámoló tényként közli, hogy a futballista ügynöke, Jorge Mendes klubot keres a játékosnak, azonban mindeddig nem talált olyan klubot, amelyik az aktuális, 31 millió eurós bért biztosítani tudná a csatárnak.

Az érdeklődők közül a Paris Saint Germain jelenleg leginkább Kylian Mbappé szerződésének a megújítására koncentrál, míg a Real Madrid és a Manchester United csak abban az esetben köteleződne el a játékos mellett, ha lényegesen alacsonyabb bérrel érkezne.

Ezen kívül pedig a Juventus érdekeit sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a csatár elengedése esetén a klub 28 millió eurós mínusszal zárná a ronaldós kalandot, miközben a klub pénzügyi mutatói ezen mínusz nélkül is elég rosszak.

Következésképpen nem zárható ki, hogy a felek a kölcsönösen megfelelő megoldás hiányában együtt fogják folytatni, a klub pedig megpróbál megfelelő csapatot építeni Cristiano Ronaldo köré, természetesen miután sikerült bejutni a BL-főtáblára a hátralevő négy bajnokin.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2516525294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.05.07. 12:10:12

Nagyon bírom/tisztelem Ronaldot és valószínűleg nélküle kb a 6-7 helyért harcolnánk, DE szerintem ez a projekt megbukott....
Most lenne itt az ideje a fiatalításnak és az selejt kirakásának...

Out: Csecsni, Ramsey, Rabiot, Ronaldo, Dybala, Sandro, Demiral . etc

In: Donnarumma, Kean, Pogba, Icardi, Locatelli, etc

Igen, ez teljes felfordulás és egyben megűjulás.....

Fifa:
Demiral + Ramsey = Kean
Dybala + Costa = Icardi
Ronaldo = Pogba
Csecsni = Donnarumma

Pénzmozgással nem igazán járna és a fizetés keret sem változna....

Wizzurah 2021.05.07. 12:17:57

Szerintem nem lennénk lejjebb nélküle sem. Ezeket a gólokat nélküle is meglőtte a csapat. 30 milliós fizu, az évi 1 Mckenny. Megtartjuk, jövőre elmegy ingyen, mert a helyébe kurva élet, hogy nem írnék alá újra. Egy ilyen korban levő, csapatot megfojtó játékos köré építeni a csapatot, akkor a juventus meg is érdemli az évekig tartó hanyatlást. Eleve kár volt ide hozni, régebben mi kaszáltunk nagyokat az igazolásokon, az utóbbi években fordult a kocka és a juve lett a balek. Zidane-t is annyi értelme lenne leültetni ide csillagászati összegért egy ilyen fos csapathoz, hogy semennyi, az is bolond, ha eljön ide.
Még jó hogy ezek csak a bekokszizott újságírók hülyeségei.

MdewC 2021.05.07. 13:08:08

Roni, de Ligt, Chiesa. Mindenki más pótolható lesz jövőre.

Juve!

babo0410 2021.05.07. 13:50:48

@GodPiero: Szerintem kár lenne Dybalát eladni, és én Szczęsnyt se adnám el. Viszont CR7 fizetése olyan magas, hogy az igen nagy teher a költségvetésnek. Ellenben vele se lettünk jobbak a BL-ben, de a bajnokságban is csak gyengébben teljesítünk. A góljait viszont csapat szinten tudnánk pótolni. Több gólt CR7-el se szerzünk. Csak most ő lövi meg azokat, amiket eddig a csapat lőtt.
És itt a baj. Most CR7-től várja a csapat a gólt, a váratlant. Ha neki nem megy, sokszor annyi nekünk. És sajnos sok kis csapat ellen CR7 se tudott húzó ember lenni. Köszönet neki az Udine elleni góljaiért, de sorolhatnánk hány meccsen lett volna szükség a góljaira. És az Udine ellen is minimum 75 percig hatalmas nulla volt ő is.
Szerintem felesleges itt tartani. Csapat szinten jót tenne az ő távozása szerintem.

2021.05.07. 14:00:17

Persze, hogy maradni fog Roni. Senki sem fog neki 30misit fizetni. Azt meg nálunk 2022ig megkapja. Aztán jövőre elmegy ingyen... Pedig neki (is) távoznia kellene.

Il Principino 2021.05.07. 14:11:03

Amíg Ronaldo itt van addig jó nekünk!
Az azt jelenti hogy bl-ben szerepelhetünk!
Lesz még nagyobb gondunk is az ő fizetésénél nem is sokára!
Az hogy mennyit visz és mennyit hoz(megéri e itt tartani továbbra is),azt a klubnál biztosan tudják..Itt csak spekulálunk..

Gaben Smith 2021.05.07. 14:11:37

Hogy zarhatja a juve 28 millios deficittel ha eleve az egy eves fizetese 31 milla? Amortizacio vagy mi?

Type-R 2021.05.07. 19:12:32

@venember83: és ha mondjuk most kivételesen pénzért adnánk el valakit? Az esetleg segítene az ÉCS deficiten.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása