Maldini: „Nyárig nem egyeztetünk szerződésekről”

donnarumma_gianluigi_labdat_gurit_ki.jpgAz AC Milan a pletykák szerint több új szerződésen dolgozik játékosaival, akik nyáron elhagyhatják a klubot, ha nem kapnak új szerződést, de nemigen sikerül előrelépést regisztrálni, sem Hakan Çalhanoğlu, sem Gigio Donnarumma esetében, ráadásul a szurkolók is kezdenek elégedetlenkedni, legutóbb pedig a kapussal közölték, hogy aláírt szerződés hiányában ne lépjen pályára a Juventus elleni mérkőzésen.

Paolo Maldini próbált tiszta vizet önteni a pohárba, és némi időt nyerni klubjának és a játékosoknak, legalábbis a szezon lezárásáig, hiszen a csapat a BL kapujában van, és igen fontos mérkőzések következnek.

„Fontos ismét határozottan kijelenteni, hogy az AC Milanon kívül senki nem dönti el, hogy ki játszik, illetve ki hosszabbítja meg szerződését.” - mondta nyilatkozatában a klubvezető az ANSA munkatársának.

„Egyes döntések az edzőre tartoznak, ami a pályára lépő játékosokat illeti, a szerződéses ügyek pedig a klubra tartoznak. Minden egyes szerződéshosszabbítást illető egyeztetést befagyasztottunk a szezon végéig, hogy a csapat kizárólag a bajnokságra koncentrálhasson. Mindaddig pedig megvédjük a játékosainkat, ahogy mindig is tettük.

A Milan szurkolóinak, akik eddig példásan támogatták a csapatot, meg kell értenüik, hogy ebben a pillanatban a játékosoknak nyugalomra és koncentrációra van szükségük a következő, döntő fontosságú meccsek előtt. Ami szombat reggel történt Donnarummával, az nem segít. Ismét állást foglalok játékosaink abszolút profizmusa mellett, azok esetében is, akiknek lejár a szerződésük, és akik mindig eltökéltek és elszántak voltak a célok elérése tekintetében.”

Mindeközben Mino Raiola a minap arra utalt a La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint, hogy az általa képviselt 22 éves kapus számára egy tízmillió eurós szerződésajánlattal rendelkezik, ami 2 millió euróval túlmutat a Milan ajánlatán. Az ajánlattevő kilétéről nincs információ.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6216521664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Butus 2021.05.04. 06:52:39

vicc ez az egész. Bőven nincs azon a szinten, amit kér. 30 évesen meg majd 30 millát akar?
itt sem értem akik odaig vannak érte. Pont nem kapusra van szukségunk. Azt irni meg hogy 15 évre le van tudva a kapusposzt nem tudom, hogy naivitásra vagy butaságra vall, de inkább az utobbi. Nem véletlen, hogy milánnál sem akarnak neki csak 2 évekre szerzodést adni, amit a diszno eröltet. 3-4milla apunak, 20 a malacnak, neki 10 egy évre, aztán majd 2 évente novelhető ez.

venember83 2021.05.04. 06:56:28

@Del Butus: Raiola ilyen. Csíp, rúg, zsarol, tárgyal a színfalak mögött mindenkivel és bárkivel. Ha vele üzletel egy klub, a kényszerhelyzeteket el kell fogadni.

xXPeiperXx 2021.05.04. 07:55:26

@Del Butus: hàt nem mondanám, hogy a kapusposzton nincs bajunk. Èn a lengyeltől màr a falramàszok.

Tèny, hogy nem Donnarummàra van szüksègünk, de kell egy kapus, aki tudja irànyítani a vèdőket.

Camo76ers 2021.05.04. 08:01:45

@Del Butus: Az a szomorú , hogy van kapuskérdés . A nyugger Buffon még mindíg megbízhatóbb , ráadásul a többi játékoson is az látszik , hogy jobban bíznak benne .

venember83 2021.05.04. 08:26:18

@Camo76ers: ott van pl. Perin, ha arról van szó, hogy Szczesnyt értékesíteni akarják valamilyen okból. Ha nincs pénz pl. a középpálya megerősítésére már több éve, most a pénzügyi valságban nem kellene Mino és Gigio zsebét tömni. Az ingyen igazolt játékosok esetében szép ígéret, hogy majd átigazolaskor milyen szép bevételt hoznak, de a Juventusnál erre az elmúlt években kevés példa volt.

Attilio79 2021.05.04. 08:41:15

A Juventus általában több játékost adott a válogatottnak, érdemes azon töprengeni, hogy jelenleg ki lehetne hosszabb távon ilyen játékos, Chiesán kívül, talán ez is magyarázza, hogy miért tart itt a "csapat"...
Ha meg lehet szerezni, érdemes elgondolkodni rajta. Perin képességeiben nem vagyok biztos, bár szimpatikus játékos, már 18-20 évesen Juve játékos akart lenni...

venember83 2021.05.04. 08:48:40

@Attilio79: nyilván nem világklasszis Perin. De kétlem, hogy a Genoa sokat fizetne érte, ergo pénzügyi tekintetben hatékonyabb Wojci elengedése és Perin megtartása, ezzel talán több pénzt kasszírozhat a Juve, s fizetésben is van bőven különbség a két játékos között. Gondolom, lesznek bőven kényszermegoldások a nyáron, az álmodozás kora bőven lejárt, ezt jól mutatja az idei szezon, úgy a pályán, mint a könyvekben mutatott eredmények.

2021.05.04. 09:50:10

@Camo76ers: Szerintem a védők még mindig sokkal nyugodtabbak, ha Buffon áll a kapuba, mint ha Csöcsnyi.

Attilio79 2021.05.04. 09:51:57

@venember83: Igen, a Lengyel mókamester a pályán mutatott flegmaságai miatt nem a kedvencem, ősszel viszont jó formában volt.
Most utóljára láthatunk belőle pénzt vélhetően.
Azonban a Perin, Pinsoglio párosra remélem nem bízzuk a következő szezont, amennyiben Buffon úgy döntene, hogy nyugdíjba megy.

Lanzafame 2021.05.04. 09:56:24

Egyáltalán nem biztos, hogy nem találunk jobb, akár jobb olasz kapust a következő 4-5 évben. Addig bőven jó Szczesny. Egyetlen hullámvölgyért ne legyen már hirtelen szar kapus. Nála jobb kapusoknak is vannak, voltak gyengébb periódusai. Ezerszer nagyobb gondok vannak a többi csapatrészekben.

GodPiero 2021.05.04. 10:17:28

@venember83: Nem dőlnék a kardomba egy Donnarumma - Perin - Buffon kapus sor miatt ....

Rocky80 2021.05.04. 10:22:21

Semmi szükségünk most egy újabb tízmilliós játékosra, egyelőre örüljünk ha talpon és tényezők maradunk.

Itt az ideje a saját házunk táján körülnézni és játékosokat keresgélni; bízni a saját fiataljainkban és köztük gyémántokat találni, kevés pénzből okosan gazdálkodni.

Pár évig legyen csak dobogó a cél, közben fiatalodjunk, összeszokjunk, erősödjünk, megnyugodjunk.

alexGicamo 2021.05.04. 10:22:50

Blöfföl a zsírdisznó, mint állat, ezzel akarja kikényszeríteni a Milantól a jobb ajánlatot , szerintem . Nagyon dörzsölt a fickó !

Rocky80 2021.05.04. 10:25:33

@Lanzafame: illetve minek problémát és kiadást kreálni oda, ahol alapvetően nincs is?

alexGicamo 2021.05.04. 10:26:06

@MGB75: Nekem is ez a meglátásom . Azért ez sokat elárul és nem a lengyelre nézve hízelgő ...

alexGicamo 2021.05.04. 10:28:03

@Rocky80: Tetszik a gondolatmeneted ! Ha most úgyis minden szar, akkor remek alkalom ez a teljes újjáépítésre !

Rikster 2021.05.04. 10:30:57

@Lanzafame: Egyetértek veled. Nem a kapus poszttal kellene foglalkozni idén. Egyértelmű lyukak tátonganak a csapat többi részében, azokra kellene megoldást találni. Donnarumma meg Raiola menjen ahova akar ekkora fizetésért. Állítom Meret nem rosszabb kapus a Napoliban.

Camo76ers 2021.05.04. 10:55:43

@Lanzafame: szerintem meg Tek a szar helyezkedése miatt kap sok gólt .

The king of alibis 2021.05.04. 11:09:22

@Del Butus: kapus kell, mert Csöcsny minden, csak nem klasszis

Lanzafame 2021.05.04. 11:53:29

Az lenne a legjobb, ha a mostani trióval vágnánk neki a következő szezonnak. Buffoné a kupa, Szczesnyé a bajnokság és az EL. :D

m.martin91 2021.05.04. 12:46:53

Jövőre is Szczesny fog védeni a Juventusban. És jól is van ez így.

Il Principino 2021.05.04. 14:00:12

Még talán jó is lenne Perin,ha nem lenne sérülékeny..
Lengyel felőlem mehet,még jó áron el lehet adni,ennél jobb úgysem lesz.
Nem hoz extra pontokat a védéseivel már.Innen már csak lefelé száll majd,keresete sem kevés..
Donnarummát nem szalasztanám el,ha értelmes keretek közt meg lehetne egyezni vele,nálam kb. hasonló szintet képviselnek,csak 10 év van köztük ami nem mellékes.
De ha nem jön,az sem baj,lengyelünket pénzzé lehet tenni attól még és megerősíteni a kp-t abból.Gigi érez magában annyit még,hogy a legmagasabb szinten védjen,Perint visszahozni,Pinsoglio meg marad 3.számúnak míg világ a világ :)

Wizzurah 2021.05.04. 14:04:14

Szerintem abszolút nem kell se most se később, sőt ha kell a pénz és fizetésen is akarunk spórolni még a lengyelt is eladnám, most még lehet érte pénzt kapni, jobb ő sem lesz. Simán kihúzhatunk 1 de szerintem több évet is egy Perin, Pinsoglio, Buffonnal. Szóval ja... nem hogy ő nem kell de még a lengyel is mehet.

Rikoo 2021.05.04. 15:42:23

@m.martin91: Én egyáltalán nem vagyok ebben biztos.

m.martin91 2021.05.04. 15:47:54

@Rikoo: Én se, csak magamat biztatom.

Rikoo 2021.05.04. 16:04:06

@m.martin91: XD én amúgy kiváncsi lennék Dolla mit alkotna nálunk. Lehet qrva nagyot fognánk vele, a védelem irányításában mondjuk nincs magasan a léc, de nem bánnám, ha kicsivel több olasz játékosunk lenne, válogatott is meglepően jó most Mancinivel.

m.martin91 2021.05.04. 16:18:38

@Rikoo: Nagyképű, arrogáns gyerek, alapvető hibákkal. Ha nem Raiola ügyfele lenne, fele ekkora figyelmet sem kapna a média részéről. Tiszteletre méltó, hogy olyan fiatalon bemutatkozott a Milanban, de megrekedt a fejlődésben az évek során, egyedül az arca lett nagyobb, a játéktudása stagnált. Az előre beharangozott fizetésének a felét nem éri a játéka. Biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk a szerződtetéséért, amit csak lehet. Nagyjából 15 évre kalkulálhat vele a vezetőség, formától függően. Kérdés, ha 10 millióval indul az első évben, hol lehet a vége. Nem fogom b@szt@tni, ha idejön (maximum a viselkedése miatt), végső soron úgy is csak a pályán nyújtott teljesítmény számít, de nem vagyok bizakodó vele kapcsolatban.

steven.h 2021.05.04. 16:27:00

@Rikoo: Én sem bánnám, ha újra ki tudna alakulni egy olaszosabb mag, erre talán most még esély is lehet, hiszen vannak olyan fiatal olasz játékosok, akik a jelenlegi játékosainknál semmivel sem rosszabbak, sőt jobbak (Locatelli, Barella, Bastoni, Donnarumma, Kean, Lorenzo Pellegrini), nyilván az más kérdés, hogy ezek közül nagyjából 3 mozdítható, de már az sem lenne rossz, ha 2 itt kezdené a következő szezont (Locatelli, Kean).

Kapus poszton én nagyjából értem a Donnarumma szálat, pénzügyileg biztosan pluszban jönnénk ki a cserével, de úgy már túlságosan függnénk Raiolától (talán Kean-nek is ő az ügynöke?) Ha aláírja azt a pletykált 10 éves szerződést, ám legyen, de ez biztosan nem fog megtörténni.

Én egyébként sem Donnarummát látnám szívesen, hanem Auderot, de érte keményen perkálni kellene, ott pénzügyileg nem jönnénk ki pluszban a cserével.

Egyébként ha nagyon megszorulunk, akkor azt is el tudom képzelni, amit fent írtak, hogy a Perin-Buffon-Pinsoglio hármassal vágunk neki a szezonnak. Perint egy nagyon jó képességű kapusnak gondolom, de sérülékeny és valahogy akárhányszor a Juve kapujában állt nem éreztem azt a magabiztosságot, mint a Genoa kapujában, még úgy sem hogy hibázni igazán nem hibázott nálunk egyszer sem.

Rikoo 2021.05.04. 16:46:07

@m.martin91: Hasonló véleménnyel vagyok róla, nem is túl szimpatikus gyerek, de szerintem a közeg miatt rekedt meg a fejlődésben és lehet, hogy ezt most kezdi érzékelni ő is, ezért akar váltani, nem csak a della miatt.
Van karaktere, igazából a megbízhatóság amiben fejlődnie kell, mondjuk ez így elég sz@rul hangzik.:D
Kedvelem amúgy a lengyelt, de akkora a különbség a védelmünk között, mikor ő véd és mikor Gigi, hogy azt tényleg még a full hülye is látja. Persze Bufgon a valaha volt legnagyobb, de akkor is 43 éves és akkora a kontraszt, hogy nem mehetünk el emellett.
Szczesny nem irányítja jól a védelmet és bizonytalan, hiába tud óriási bravúrokat végrehajtani és magabiztos is, mégis erősen érezhetőek ezek a hiányosságok.
Egyre inkább kettős érzéseim vannak és nem a hetek óta tartó hullámvölgye miatt, mert az mindenkinél előfordul.

Rikoo 2021.05.04. 16:49:07

@steven.h: Nem hiszem, hogy pozitívan jönnénk ki, a fizetése évi bruttó 20 millió lenne minimum, mivel ligán belül váltana. Emellett még aláírási pénz és szokás szerint egy komolyabb pénzügyi csomag Raiolának.
Emellett a lengyelt el kellene adnunk, 7 milliót keres és gyakorlatilag ebben az esetben létszámfeletti lenne vagyis csak áron alul tudnánk értékesíteni.
Inkább sportszakmai indok lehetne a váltás mellett, mint gazdasági.

Attilio79 2021.05.04. 16:54:13

@steven.h: Audero jó kapus, Juventus játékos volt, tudja valaki, hogy lépett le/küldték el? Van esély a visszaszerzésére?
Majdnem ingyen a válogatott kapusa azért elég kézenfekvő megoldás, ha azt is hozzávesszük, hogy így a Milannak is keresni kell mást. Raiola meg tiporhat Keanért, hogy minket válasszon, Bernardeschiért, hogy elmenjen, de Ligtért, hogy maradjon, meg a többi ügyfeleiért is, aki hozzánk köthető...

steven.h 2021.05.04. 17:04:11

@Rikoo: Én most inkább rövidtávon gondolkodtam, nem tudom az aláírási pénz az hova számít, de valószínűleg a sorrend az lenne, hogy Szczesny távozik és csak utána jelentik be, hogy valójában már aláírt Donnarumma.
Donnarumma ingyen érkezik + aláírási pénz, míg Szczesny pénzért nagyjából 30 millió távozik. Rögtön meg is van a 100 millióból amit össze kellene kaparni 30.
Ráadásul ha jól tudom, június 30-ig kell a 100 milliót? Donnarummát pedig csak július 1-gyel kell alapból bejelenteni, de ha Szczesnyt eladjuk addig az beleszámít gondolom.

@Attilio79: Kölcsönbe vételi opcióval távozott, nincs a szerződésben visszavásárlás, csak ha jól emlékszem elővásárlás. Szóval ha a Sampdoria értékesítené mondjuk a Romanak 45 millióért, akkor a Juve dönthet úgy hogy 45-ért visszaviszi Torinóba. Valami ilyesmire emlékszem.

Rikoo 2021.05.04. 17:50:37

@steven.h: Fejtegették mostanában Szczesny helyzetét, konkrétan egyetlen klub keres kapust, a Dortmund.
30 milliót senki nem fizetne érte, most lett megemelve a fizetése 7 millióra, szóval ha értékesíteni akarnánk akkor nagyon rossz alkupozícióban leszünk. 15 milliós átigazolási összegről írnak nem 30 millióról, főleg a németek esetében.
Igazából az FFP szempontjából mind1, hogy ki mennyiért jön, ha rövidtávon akarunk megfelelni akkor a játékoscserék a megoldások.

steven.h 2021.05.04. 18:40:20

@Rikoo: szerintem lesznek játékoscserék is, lehet hogy épp a dortmunddal is, magasabb árban határozzák meg a két játékost és kész.

Én múltkor valahol 30 milliót és Arsenalhoz való visszatérést is olvastam.

Igazából olyan játékos aki piacképes (Ronaldot leszámítva) és mondjuk úgy legkevésbé fáj (létszámügyileg), az Szczesny, akárhogy nézzük. Érkezik vissza Perin, Buffon marad létszám megvan.

Attilio79 2021.05.04. 20:21:05

@steven.h: Köszi az infot.
Így kevés az esély Auderora...

m.martin91 2021.05.05. 14:21:43

Azon gondolkodtam, hogy mindaddig nem érdemes komolyabban foglalkozni a dologgal, amíg Donnarumma bátyját nem hozzák velünk összefüggésbe, hiszen ők össze vannak kötve. Na, most már ez is megtörtént. De nem Pinsoglio helyére, hanem az U23-as csapatba érkezhet, a harmadosztályba.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása