Pirlo: "A hozzáállás néha nem volt méltó a Juventushoz"

pirlo_andrea_portre_2.jpgA Juventus ugyan három ponttal térhet haza Udinéből, de a mai teljesítmény aligha oszlatja el az Andrea Pirlo feje fölött gyülekező sötét fellegeket. 

"Ez a győzelem az elszántság és a küzdelem gyümölcse. Ismét megnehezítettük a saját dolgunkat, de mindvégig meg akartuk szerezni a győzelmet, ez pedig fontos volt." - mondta Andrea Pirlo a mérkőzés lefújását követően a Sky Sport Italia riporterének.

"Különösen fontos volt a délutáni eredmények ismeretében. Ez a csapat erős, amely harcolni akar a céljaiért, s ez soha sem hiányzott belőle. A hozzáállás a meccsek során néha nem volt méltó a Juventushoz, de a végső dolog az egységességünk megmutatása volt."

A győztes találatot követően a Juventus mestere önfeledten szaladt ünnepelni játékosaihoz.

"Arra számítottam, hogy kevésbé lesz stresszes és érzelmes, de amikor ilyen mérkőzéseket a végén nyersz meg, az energiát ad a folytatáshoz."

A Napoli és az Atalanta döntetlennel, az AC Milan és a Lazio győzelemmel zárta a fordulót, így a zebramezesek 69 megszerzett ponttal holtversenyben állnak a bergamóiakkal és a milánóiakkal.

"Fáradtak vagyunk mind fizikálisan, mind mentálisan. Mikor a Scudettóért szoktál harcolni, nem a Bajnokok Ligájáért, valami megváltozik. Alkalmazkodtunk, ez egy küzdelem, de el kell érnünk a célunkat.

Gratulálok az Internek és a mesternek a megérdemelt bajnoki címhez. Most változtatnunk kell, mert újra mi akarunk a bajnokok lenni. Egy korszak lezárul a zsinórban kilenc scudettóval, most új kezdődik, s az a célunk, hogy visszatérjünk oda."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6116520300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.05.02. 21:17:57

A hozzáállás egész szezonban szar volt...

Gaben Smith 2021.05.02. 21:46:00

Ez a Pirluuuu minden nyilatkozataban bekapcsolja a bullshitgeneratort

Gaben Smith 2021.05.02. 21:50:49

Ez a Pirluuuu minden nyilatkozataban bekapcsolja a bullshitgeneratort

Tony. 2021.05.02. 21:55:03

Két dolog.
1. Mindenki látta mi történt. Kérdés, hogy az utolsó percekben bemákolt győzelem menti azt a totális kilátástalanságot ami van? Menti Pirlot?
A játékosok már teljesen beleszarnak, és a Milan, Inter, Sassuolo jön...
Mai zakóval már számolgatni sem kellene, de ezek után hagyjuk tovább Pirlot ? Úgy néz ki ezzel a játékkal esélyesek vagyunk azokon a meccseken?

2. Van, aki szerint még mindig Ronaldo a fő oka mindennek? Ez egy csapatjáték, ahol sokszor a klasszisok jelentik a különbséget. Ronaldo az, csak csapat nincs mögötte...

Andras74 2021.05.02. 21:56:48

@Gaben Smith: mindig van lejjebb. Elképesztő.....

DelPiero2 2021.05.02. 22:18:55

" soha sem hiányzott belőle. A hozzáállás a meccsek során néha nem volt méltó a Juventushoz"-nem ellentmondásos ez egy kicsit?

DelPiero2 2021.05.02. 22:22:51

Változtani kell. Olyan szerződést kell a játékosokkal kötni, hogy szimmetria érvényesüljön. Pl. hogy a szerződésbeli fizetésért dolgozni is kelljen, azaz ha nem úgy teljesül a játékos, akkor ne kapja azt meg. Ne csak az érvényesüljön, hogy ha azt előbb felbontják, akkor jár a játékosnak az összeg a szerződés végéig.

steven.h 2021.05.02. 23:06:34

@Tony.: Nem a fő oka Ronaldo, viszont egészen addig, amíg nem tudunk egy Real Madrid szintű csapatot mögé tenni, addig nem fogunk elérni semmit a csapatban tartásával, mivel a fizetése felszabadulásával és ha lenne egy kis plusz tőke 3 olyan játékost tudnánk szerződtetni, aki szintén tudna különbséget jelenteni, csak csapatszinten. Nem a Ronaldo a fő gondja a Juventusnak, de ha a fizetésének a terhét nézzük, és azt hogy nem tudjuk kihasználni azt, hogy a csapatban van, problémává teszi. Ez nem Ronaldo hibája, ez azé az emberé aki szerint ebbe a lyukas csapatba egy Ronaldo hiányzott a BL-hez.

Mondjuk mostanra lehet hogy igaza is lett, lehet tényleg Ronaldo kell majd - a BL hely megmentéséhez.

Il Principino 2021.05.03. 06:32:33

Szánalmas volt a végén egy ez az ünneplés!!!Mintha bl-t nyertünk volna..
Egy korszak lezárult nagyon remélem,a Pirlo korszak!Már csak pár meccset kell kibírni,amin ez a kilátástalanság látható!
Szégyen,hogy a bajnokság legértékesebb és sztem még papíron is legjobb keretével a 4.helyért tepernünk kell!!!
5-6 pontot várok a következő meccseken,meglátjuk mire lesz elég,de lehet túl optimista vagyok a pontok tekintetében!
Vereséggel felérő győzelem volt a tegnapi.

venember83 2021.05.03. 06:35:16

@Il Principino: így kell örülni egy Udinese elleni győzelemnek. A szurkolói elvárásokat is teljesen újra kell kalibrálni idén. Eddig is várhattuk a nyarat minden egyes évben, de most ez talán fokozottan igaz. Csak most nem olyan lágy lesz a keretfrissítés, úgy vélem, és talán a klub háza táján is lesznek változások, nem csak a keretben.

Paris Hamilton 2021.05.03. 08:22:15

Itt nem csak a hozzáállással volt probléma, hanem azzal is, hogy semmi elképzelés nincs a csapat játékában, kb. február vége óta. Csak abban bízhatunk, hogy Ronaldo vagy Chiesa (ha visszatér sérüléséből) húz valami váratlant aztán azzal megnyerjük a hátralévő meccsekből legalább 2-t.
Egyébként nem gondoltam volna hogy Pirlo-val ennyire szarok leszünk.

JeetTrader 2021.05.03. 09:37:35

Én azt gondolom február óta már mindenki kellően kiszívta már mindenki vérét csapaton belül és kívül egyaránt. Tudjuk és látjuk h sok a probléma és hogy nagyon nagyon nehéz meccsek fognak következni. Ne várjuk h akár Pirlo vagy bárki más nyilatkozata sok újat fog mondani.

Én annak szurkolok h érjük el a BL indulást érő helyet. Ha ez megvan akkor meg egy jó Mercatóért lehet szorítani ami idén mindennél fontosabb lesz. Igen, rettentő szomorú h ezért kell drukkolni, de azért ne felejtsük el h nem csak mi romlottunk le de a többiek is feljavultak. Atalanta, Juventus, Milan, Napoli és még a Lazio is versenyben lehet. Nem emlékszem mikor volt ilyen utóljára h egy győzelmen belül van ennyi csapat mely értékes helyért küzd.

Most talán az a pozitívum, hogy majd a Milánnak is támadnia kell és talán az jobban fekszik nekünk ha nem buszparkoltatás van. Az Inter ellen most sem lesz könnyebb, a Sas is talán küzdeni fog de asszem nekik már mindegy...

Pavel1988 2021.05.03. 12:12:34

@Il Principino: Létfontosságú győzelem volt, ahogy minden egyes pont, mi ebben a szánalmas?
Keserű az utóbbi két év, nehéz lenne tagadni. Mindenki látja mekkora a baj és azt is, hogy folytatni kell az újjáépülést.
A kritikákat és az ellenséges hozzáállást lehet önteni a csapatra, de most annak van itt az ideje, hogy mindenki szurkoljon a BL indulásért. Enélkül ugyanis olyan mélységekbe esünk vissza amit aligha szeretnénk látni.

Nem ellened szól, én is hatalmas frusztrációt érzek de biztos rengeteget adna a csapatnak ha minden szurkolóktól biztatást kapnának, a többi ráér nyáron:)

Il Principino 2021.05.03. 13:14:41

@Pavel1988: értem amit mondasz és szorítok hogy elérjük a top 4-et,mert ha nem akkor adjuk lejjebb is sztem..
Viszont maga az ünneplés volt szánalmas,mégis mire fel?
Oké sírból hoztuk vissza,de továbbra sincs semmi rendben a csapatnál és vezetői körökben sem.
Vhogy nem tudtam azonosulni ezzel a sikerrel,Pirlo segge kifele áll,csak elodáztuk a dolgokat.
Ha később csúszunk ki a top 4-ből az jobban fog fájni,mert akkor már nincsenek hátra meccsek javítani,mintha most jött volna pl Tudor és ad egy plussz löketet.
Mondjuk nehéz megítélni hogy ki lenne a jó a hátralevő fordulókra..
Élesedik a helyzet,die hard lesz!

JeetTrader 2021.05.03. 14:04:48

@Il Principino: nem tudom megítélni h Tudor 4 meccsen mégis mit tudna letenni az asztalra...de az lehetne bárki...nekem egyedül Pioli jut eszembe, hogy mikor átvette a Milánt szezon végén nagyon jó szériát produkált. A baj az h nem csak az edző személye hibádzik...

Én nem örültem volna a szezon vége előtti edzőváltásnak (persze még bekövetkezhet), de csak azért edzőt cserélni h mindegy csak ne Pirlo legyen legalább akkora butaság mint neki a kinevezése...pláne ha nem radikálisan mást csinálna az illető.

Lehet nézni mi megy a Tottenhamnél....elzavarták Murinhot és a 29 éves Ryan Mason vette át a csapatot...akinek történetesen nem megy ugyan rosszul, de azért hát na!
Di Matteo volt még vicces anno...átvette a Chealseat, megnyerte a BL-t utána meg csúnyán lebőgött...azóta tán vissza is vonult az edzősködéstől...

Ergo itt már sztem totál mindegy...azon fog múlni h a játékosok feltudnak e úgy pörögni h tudjuk hozni a BL helyet.

Il Principino 2021.05.03. 14:43:17

@JeetTrader: az a baj,hogy csak utólag leszünk okosak!Pirlo nem edző,ez kiderült..nomármost ha egy tapasztalt mestert leültetnénk akár erre a 4 meccsre is,lehet jobban járnánk,mivel nem kis pénzről van szó,gyakorlatilag a jövőről!Pirlot én egy jó havernak tartom a játékosok szemében,párnak ellenfele vagy csapattársa is volt.Tapasztalatlan,lehet még a játékosok sem igazán értik mit is akar játszatni..Ha valamiben nem hiszek,nem is tudom úgy végrehajtani.
A másik felem azt mondja most már mindegy,lesz ami lesz nyomjuk végig vele,de mégegyszer mondom rohadt nagy a tét az a baj.

JeetTrader 2021.05.03. 16:58:43

@Il Principino: hát tény h egy bizonyos pontnál fullon kiesett a kontroll a kezéből. Olyannyira h nem is tudja visszaszerezni. Szívesen belehallgatnék egy-egy csapat megbeszélésbe, vagy az egy az egyben beszélgetésekbe (állítólag nyomja ezt Pirlo).

Hát igen....elvileg sok totális foci elemet alkalmaz a szemlélete. Azt csak intelligens játékosokkal lehet játszani. Mondjuk ennyi idő alatt azért illett volna megérteni mindenkinek. Max arról lehet szó h ebben a formában nem működik vagy ezzel a csapattal nem működik...vagy egyáltalán nem működik :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása