Čeferin: "Az érintett kluboknak el kell szenvedniük a következményeket"

ceferin_aleksander_uefa.jpgAz UEFA elnöke, Aleksander Čeferin arról bezsélt, hogy az európai labdarúgásért felelős szervezet még továbbra is egyeztet a jogi részlegével, de arra számít, hogy a kiszakadni szándékozó klubok "belátják a hibájukat és leszenvedik a következményeket".

"Beszéltem a Roma és a Marseille tulajdonosaival, akik amerikai milliárdosok, s a nyilvánosság előtt kijelentették, soha sem lépnének be egy ilyen ligába, mert tisztelik a szurkolóikat és a klubjaik hagyományait. Igazságtalan azt mondani, hogy az amerikai tulajdonosok mások, még ha igaz is, hogy a sporttal kapcsolatos rendszerük eltérő." - mondta Čeferin a 24ur riporterének nyilatkozva.

"A futballról fogunk beszélni, de a találkozókon eldönthetem, hogy ki ül majd mellettem. Vagyis valakit egy kicsit távolabb ültethetek. Amennyiben ezek a klubok továbbra is a sorozatainkban kívánnak játszani, közel kell kerülniük hozzánk, s ki fogjuk értékelni mindazt, ami történt, de nem akarok belemenni a részletekbe, mert még egyeztetünk a jogi részlegünkkel. Azt mondhatom, hogy az angol klubok nagyon jó döntést hoztak, s ezt tekintetbe fogjuk venni.

Beismerték a hibájukat, s felismerték, hogy tévedtek. Mindannyian követünk el hibákat. Bizonyos tekintetben csalódtam mindenkiben, de el kell mondanom, hogy talán a Barcelona okozta a legkisebb csalódást. Laportát csak a közelmúltban választották meg, s beszéltem vele két vagy három alkalommal. Nagy nyomás alatt volt a pénzügyi helyzet miatt, amit megörökölt. Ez történik, mikor valaki túlfizet néhány játékost, azonban az eredmények elmaradnak.

Nézzék meg a Bayern Münchent, nincsenek adósságaik, s megnyerték a Bajnokok Ligáját. Állandó kapcsolatban voltam a Bayern ügyvezető igazgatójával, Karl-Heinz Rummeniggével és Joachim Watzkével a Borussia Dortmundtól. Sokat segítettek nekem, ahogyan Nasszer Al-Khelaifi elnök is, akinek logikusan az elsők között kellett volna részt vennie a Szuperligában."

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez ma arról beszélt, hogy a Juventus és az AC Milan sem lépett még ki az új sorozatból.

"Az egyik klub ma elküldte nekem a Szuperliga versenynaptárát. Vicces volt, mert kizárólag a Real és a Juventus játszik minden nap. Meglátjuk, mi történik jövő héten. Sok minden történt 24 órával a kongresszus után, de péntekre újabb hírekre számítok.

Úgy gondolom, hogy azok, aki azt állítják, teljesen nyugodtak ebben a helyzetben, nem mondanak igazat. A helyzet számukra, nem az UEFA számára roppant bonyolult, amelynek az oldalán 235 klub áll a 247-ből. Valójában 244. Mindannyian velünk vannak. Tegnap lényegében minden európai klubtól kaptam támogató üzeneteket. Tehát most azt várjuk mindenkitől, hogy felismerje a hibáját, s elszenvedje a következményeket. A jövő héten beszélni fogunk róla."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr716509308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2021.04.22. 11:15:16

A legnagyobb patkány és a legnagyobb kártevője a futballnak jelenleg ez a senkiházi. Most még nem érzik meg látják, örülnek a hatalomnak, de egy 20-30 év múlva majd rádöbbennek, hogy igaz volt, a labdarúgás most még lassan, de biztosan hanyatlik, nem tűnik fel nekik. Az a baj, akkor már késő lesz, ill. már akinek, én akkor már több mint valószínű, hogy le fogom kakkantani, de igazából már most is.

venember83 2021.04.22. 11:19:24

Khelaifi elárulná az UEFA-t, miután évekig komolyan pénzelte/pénzeli? Ezt csak nagyon felületes emberek hihetik el.

"Khelaifi megannyi tisztség mellett (kedvencem: Nyugat-Ázsiai Tenisz Szövetség alelnöke) a katari médiabirodalomhoz tartozó beIN Media Group fejese, amely a Távol-Kelet és Észak-Afrika mellett Dél-Kelet-Ázsiába, az USA-ba és Nyugat-Európába szállítja a Bajnokok Ligája közvetítéseit. Ha úgy tetszik, Khelaifi az UEFA egyik legnagyobb befizetője, aki nem teheti meg, hogy egy tollvonással semmissé tegye az eddigi befektetéseit. Az invesztálás egyik hozadéka volt, hogy néhány éve bekerült az UEFA Végrehajtó bizottságába, az elmúlt napok fejleményének köszönhetően pedig már az Európa Klubszövetség (ECA) vezetését is átvette."

Innen: www.facebook.com/omlettdufromage/posts/2991028111138890

steven.h 2021.04.22. 11:21:03

Egy igazi arrogáns p*cs ez az ember. Még neki áll feljebb, remélem ő még jobban belebukik a korrupcióba. A élet azért mindig igazságot tesz, csak van hogy lassabban. Fog ő még szívni remélem

dferi90 2021.04.22. 11:22:25

@Wizzurah: ők is lekakkantjak, addigra megszegik magukat

Apuleius 2021.04.22. 11:24:37

Nehezen elfogadható nyilatkozat egy állítólagos "sportdiplomatától". Lényegében egyetlen nyilatkozattal megmutatja, miért kell megszabadulni az UEFA-tól. Úgy beszél, mint egy közép-amerikai banánköztársaság kedves vezetője, aki leleplezte a leváltására szerveződő puccsot...

2021.04.22. 11:25:51

Na, jöhet a megtorlás...

triplat 2021.04.22. 11:29:54

Azért , ha egy Juve, Reál nem lenne a bl ben hát nem tudom mennyivel csökkennének a bevételei az UEfának. de biztos az a több millió szurkoló akiért "vannak" nem lenne felhőtlenül boldog.

Attilio79 2021.04.22. 11:42:33

Ceferint fel kellene kicsit lógatni!
Ő ugyanúgy képviseli ezeket a kiugró klubokat jelenleg is, ahogyan (nem) tette ezt attól a naptól, amióta megválasztották!
Ezt nem kellene elfelejtenie egyik vezetőnek sem!
Vélhetően a rendszerükkel van probléma és nem a klubokkal, ha kiugrásra készültek!
A bosszúhadjárat személyes lesz, ez már most elkönyvelhető, Ceferinnek mennie kellene, de azonnal!

venember83 2021.04.22. 11:48:23

@Attilio79: Ceferint a szövetségek választották meg, nem a klubokat képviseli.

Attilio79 2021.04.22. 11:57:15

@venember83: Az Uefa a klubokat is képviseli, ahogyan a játékosokat is, közvetve és közvetlenül is, valóban a szövetségek választják, azonban vitatkozhatunk arról, hogy ki-kiért létezik, létezhet...

venember83 2021.04.22. 12:00:20

@Attilio79: az UEFA kétlem, hogy képviselné jelenleg a Juventust, azt hiszem, ezen nincs miért vitatkozni. :)

Attilio79 2021.04.22. 12:05:10

@venember83: Ezen kellene változtatni!
Gravina és a többi elnök pár szót emelhetne, mert a jelenleg kiírt bajnokságnak eleget tett az összes csapat és mivel nem ütközik semmilyen szabályba egy liga szervezése, majd viszakozás attól, úgy a személyes bosszúra sincsen joga Ceferinnek és az Uefának!

JeetTrader 2021.04.22. 12:12:22

....mint amikor levernek egy felkelést....le vagyok döbbenve....

Riczkol 2021.04.22. 12:16:16

Hát srácok ez az ember azon kívül, hogy fenyegetőzni azt nagyon tud érdemben semmilyen párbeszédre nem alkalmas. Személyes problémákat belekeveri a munkájába. Teljességgel alkalmatlan! Arra jó csak, hogy a háttérben megbújók véleményét közvetítse alpári stílusban.

Juventino86 2021.04.22. 12:20:03

Undorító, amit az UEFA csinál, ez egyértelmű. Gusztustalan és kicsinyes Ceferin viselkedése, ugyanakkor Agnelli totál nem normális, ha ezek után nem mond le. A csapat így is hatalmas bajban van, és ennek leginkább az ő személye az oka. Azonnal le kellene mondania a csapat érdekében. Akkor talán még lenne esély valamilyen megegyezésre.

Riczkol 2021.04.22. 12:25:05

@Juventino86: Nem tudjuk mi van a háttérben. Még az is lehet az egészet azon kívül, hogy még pénzt próbálnak kicsikarni az Uefából azért csinálják mert pl. a Szuperliga befektetők (nem csak a JP Morgan) beajánlottak jelentős pénzt azért, ha kitartanak. Ők fizetik a büntit, persze erkölcsileg a Juve szívja meg mindenképp.

Juventino86 2021.04.22. 12:27:07

@Riczkol: Valóban nem látunk a dolgok mögé. :( Viszont az UEFA és Agnelli közt annyira el van mérgesedve a viszony, hogy nem gondolnám, hogy Agnelli képviselheti a csapatunkat Európában.

Attilio79 2021.04.22. 12:29:15

@Juventino86: Sokat gondolkoztam, hogy mit is kellene tennie Agnellinek, ha most lemondani az egy végső kudarc beismerése, a harc teljes feladása és egy meghajlást jelentene az Uefa felé. Az Uefa pedig pontosan tudja, hogy a Juve mögött ugyanazok maradnak, akik jelenleg, tehát ugyanúgy bűntetni fog.
Agnelli egy szalmaszálba bízhat, hogy az Uefa úgy szankcionál mindenkit, hogy végül elindulhasson ténylegesen valamilyen formában az SL és a hazai szövetségek kiálljanak a hazai klubcsapataik mellett és engedjék őket a bajnokságba.

m.martin91 2021.04.22. 12:34:45

Köszönöm a fotót. Pontosan erre vártam. A világ egyik legocsmányabb patkányának győzelemittas mosolya. Felbecsülhetetlen érték. A szurkolók is ezt akarták. Hogy győzzön az igazság. Hát győzött. Celebration.

alexGicamo 2021.04.22. 12:37:19

Ez az ember undorító ! A viselkedése, a fellépése egyaránt ! Bár tudom, hogy az igazság odaát van , remélem, előbb -utóbb eltávolítják a tisztségéből ! Inkább előbb ! Nemcsak az a gond, hogy szerintem, nem érdemli meg , hanem még alkalmatlan is ! Bár ki vagyok, hogy ezt én megítéljem ? De talán ő is csak egy báb ... Az UEFÁNAK csúfolt bűnszervezet bábja ... Nem tudhatom .
Hogy a mi sorsunk mi lesz, azt szintén nem tudhatom . De tuti csúfosan megszívatnak majd minden oldalról, ahogy nem szégyenlik ! Sajnálom, mert én kíváncsian vártam ezt a Szuperligás történetet !

Riczkol 2021.04.22. 12:38:20

Ezt nyilatkozta ez az idióta cefre: "Az UEFA ajtaja nyitva van, és ezzel együtt mindenkinek meg kell szenvednie cselekedeteinek következményeit. Biztosan soha többé nem lesz személyes kapcsolatom bizonyos emberekkel"

steven.h 2021.04.22. 12:38:44

Nem tudom melyik admin osztotta meg facebookon, amit nagyon köszönök neki itt is, de azt hiszem ide is érdemes beszúrni:

www.atv.hu/videok/video-20210421-nehany-nap-alatt-osszeomlott-a-szuperliga-otlete?fbclid=IwAR0G3NpyVAMHFckej9svbhqluZ7UU7dKwg-G8LBKzCunfw78DvIYFN1vKnw

steven.h 2021.04.22. 12:42:21

@Attilio79: Szerintem teljesen mindegy, hogy marad Agnelli vagy sem, a Juventus, a Real Madrid és a Barcelona már így is úgyis szakadár klubnak van kikiáltva, függetlenül attól, hogy ki az elnök.

Ha Pereznek nem kell lemondania, szerintem Agnellinek sem, már úgy sem oszt vagy szoroz, főleg hogy klubszinten is kiálltunk a Szuperliga mellett, amit én csak támogatni tudok és nem érdekel hogy az UEFA milyen hadjáratot fog indítani. Juventus volt van és lesz is én meg szurkolni fogok neki mindegy mi történik.

Andras74 2021.04.22. 12:43:20

@Attilio79: szerintem sem szabad lemondania

Juventino86 2021.04.22. 12:44:41

Ceferin valóban egy féreg, de hatalmasat hibáztunk mi is és még néhány klub.
Abban a gödörben vagyunk, amit részben magunknak ástunk meg. Nagyon sok klub, pl. mi is túlköltekeztünk. Hatalmas béreket fizetünk ki rossz igazolásokra. Hatalmas összegeket költöttünk el bután. Ki kell sajnos jelenteni, hogy a Juve, Real, Inter, stb. csapatok felelőtlenül gazdálkodtak. Aztán egy puccskísérlet történt, hátha így tudjuk rendezni az anyagi helyzetünket, de ez elbukott. A vereséget el kell sajnos ismerni. Amit az UEFA csinál, az hányinger, de nem gondolhattuk, hogy Ceferin ezek után virágot fog küldeni Agnellinek. Ha Agnelli nem mond le, azzal még nagyobb bajba kerülhetünk.

venember83 2021.04.22. 12:44:44

@steven.h: örülünk, hogy tetszik.

Andras74 2021.04.22. 12:44:50

@m.martin91: az igazság nagyon relatív fogalom. Főleg kicsiny országunkban, ahol párhuzamos univerzumokban élünk.

Riczkol 2021.04.22. 12:45:12

Én is azt gondolom, hogy ne mondjon le.

Riczkol 2021.04.22. 12:56:46

@steven.h: Végre egy értelmes riport!

Attilio79 2021.04.22. 12:58:25

@Andras74: Bár tegnap azt írtam, hogy le kellene mondania Agnellinek (mert szerintem továbbra is a szava megkérdőjelezhető a saját részvényeseink felé), most megkövetem magam, mert még lehet egy szalmaszál.
Azonban nekem az SL, mint ötlet nem tetszik, mert alacsonyítani fogja egy derbi rangját, a 8ik találkozása a szezon során két klubnak. Érdektelenné válhat, ha a kupában, bajnokságban, SL-ben netán a BL-ben is összekerülnek hazai csapatok...

Apuleius 2021.04.22. 13:01:26

@m.martin91: Igyekeztünk kifejező fotót találni :-)

Juventino86 2021.04.22. 13:02:50

Az UEFA állítólag a bérsapka bevezetését fontolgatja. Akármekkora férgek, jól csinálják, be kell ismerni. Ezzel az egész SL alól ki van húzva a szék. Mondjuk ezt a bérsapkát szerintem már sokkal hamarabb is be lehetett volna vezetni.

Ismerjük el, Agnelli vesztett! Nem is kicsit. Olyan szinten kompromittálódott, hogy az ő személye már káros a Juventusra nézve sajnos.

steven.h 2021.04.22. 13:08:10

@Juventino86: Nem tudok egyetérteni veled sajnos. Elsősorban ajánlom a riportot, amit linkeltem. Másodszor meg, teljesen mindegy hogy hívják a Juventus elnökét, az UEFA a Juventust már mint szakadár klub tartja nyilván. Ez független attól ki az elnök én pedig egyáltalán nem szertném hogy ennek a sz@ros Ceferinnek egy új elnök meghunyászkodjon. Igenis álljunk ki amellett amit gondolunk, mert bár a Super Liga nem biztos hogy legjobb megoldási struktúra volt, de bőven jobb mint ami most az UEFA-ban történik.

És ez a nyilatkozat pont megerősített abban, hogy ha ezt tényleg így akarja az UEFA, meg ez a módi, hogy ha valakik mást gondolnak akkor büntetik, akkor igenis jussunk el oda, hogy a nagyobb csapatok azt mondják hogy elég volt és csináljanak egy független bajnokságot. Majd meglátjuk melyik fog jobb szponzorokat vonzani.

sleepy8 2021.04.22. 13:10:08

@Juventino86: Végülis sokat nem késnének vele, csak olyan 10-15 évet.

Riczkol 2021.04.22. 13:11:05

@Juventino86: És ezt a bérsapkát az olyan klubok mint a PSG vagy a City majd jól lenyelik? Pont azért van az egész SL mert kevés a pénz már most is. Attól még, hogy az angolok visszakoztak nekik is ez a véleményük hidd el, különben nem csatlakoztak volna egy ilyen projekthez.

Juventino86 2021.04.22. 13:12:58

@steven.h: Megértem az érveidet, sokban igazat is adok neked. Ki kellene állniuk a nagyoknak jobban magukért az UEFA ellenében is. Meg is próbálták, de nem jött össze. A projekt elbukott. Tudom, hogy ciki, de most sajnos meg kell hunyászkodni egy kicsit a klub érdekében. Abból a célból, hogy a lehető legnagyobb bajt - kizárás a BL-ből, stb. - elkerüljük. Nem jó ez se, én tudom, de jelenleg nem látok sajnos más megoldást. :( Menteni kell, ami menthető.

@sleepy8: Na igen. :D

Juventino86 2021.04.22. 13:14:06

@Riczkol: Értelek, de a fizetések már régóta iszonyatosan el vannak szállva. Ez már így nem mehet tovább. Hihetetlen bérterheik vannak a kluboknak.

Attilio79 2021.04.22. 13:15:20

@Juventino86: Azt elmondanád, hogy mire alapozod, hogy kizárnának a BL-ből? Mi a vétsége a klubnak?

Juventino86 2021.04.22. 13:16:48

@Attilio79: Jogi értelemben szerintem semmit nem vétett a klub. De azért én tartok az UEFA retorziójától. Nehogy valami jogi kiskaput találjanak! Agnellinek ebben a helyzetben sokkal békülékenyebb hangot kellene megütnie a biztonság kedvéért. De mivel az ő személye már nagyon sokat szemében szálka, így számára csak a lemondás marad szerintem.

Andras74 2021.04.22. 13:17:58

@Attilio79: akarat kérdése, h összekerüljenek-e.

Andras74 2021.04.22. 13:19:06

@Apuleius: sikerült! :)

Ránézesre életfogytiglan!

Attilio79 2021.04.22. 13:19:40

@Juventino86: De, ha jogi értelemben semmi, akkor maximum az eddigi, pályán történő, igazságtalan bíráskodást kaphatjuk, ez lehet a legrosszabb, de ezt megszokhattuk már...
Ceferinnek semmi nincs a kezében ellenünk, kizárólag a bosszú.

Andras74 2021.04.22. 13:21:18

@Juventino86: ezt komolyan mondod?

A kis csapatok érdekében fizetési sapka?

Ha 10 millióban maximálják a tanárok havi bérét, az a Te életedben milyen előnyös változást jelent?

steven.h 2021.04.22. 13:22:29

@Juventino86: Szerintem nem kell meghunyászkodni, tovább kell dolgozni és finomítani a terveket. Ahogy a riportban is elmondja a szakember, nem lesz más választása az UEFA-nak mint ez a tagozott rendszerű hétközi kupasorozat, aminek a Super Liga a teteje.

Nem fognak minket sehonnan kizárni, nem a saját maga ellensége az UEFA, illetve jogilag sem tudnak minket kizárni, bármennyire is amatőrnek tűnt most ez a bejelentés, jogilag biztosan körbe van járva, sem Perez sem Agnelli nem kockáztatná a kizárást, biztosan fel voltak készülve arra, ha nem jön össze a projekt.

Andras74 2021.04.22. 13:22:53

@steven.h: este láttam a Muszbek Mihályt. Meglepett, és nagyon korrekt volt.

Andras74 2021.04.22. 13:25:10

@Juventino86: Agnelli lemondása lenne a beismerése, h bűnös, és akkor lehet szankcionálni a klubot.

Attilio79 2021.04.22. 13:29:09

@Andras74: De akkor sincsen semmi a Juve ellen.
Ha annyira előember Ceferin és szankciókat vezet be mégis, akkor hiszem, hogy a szövetségek lépnek közbe, esetleg, ha több csapatot kizár, akkor tényleg elkezdődhet az SL, de jogilag per után indulhatnának a kizárt csapatok a bajnokságukban is.
Nem lehet más forgatókönyv...

MarekCsont 2021.04.22. 13:41:01

Hirtelen kurva nagy lett a pofaja, 2 napja meg sírt a tv-nek, hogy hogy ralett szedve a szerencsetlen köcsöge

tjunior 2021.04.22. 13:43:08

Azért az érdekelne milyen jogalapon akar megbüntetni.

Juventino86 2021.04.22. 13:45:58

@Andras74: Agnelli lemondása szerintem nem a bűnösségének lenne a beismerése. Annak lenne a beismerése, hogy hibázott, és ezzel nehéz helyzetbe hozta a klubot. Ez pedig nem is annyira jogi kérdés igazából.

@steven.h: Én nagyon remélem, hogy nem zárnak ki minket. Jogi alapjuk valóban nincsen rá szerencsére. Ennek ellenére azt gondolom, hogy most sajnos az UEFA van jobb pozícióban. Fel kell ismerni, hogy rossz helyzetben vagyunk. Célszerűbb ezért most inkább meghátrálni. Aztán, hogy a jövőben mi lesz, az már egy másik kérdés.

sleepy8 2021.04.22. 13:46:45

@Andras74: Azert a fizetési sapka nem lenne rossz dolog, nem feltetlen a kicsiket segítené, visszont a "nagyok" kicsit egyenlőbbek lehetnének.

Ez is egy olyan dolog, ami nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Pl nem mindegy a sapka formaja, hogy a jatekos fizeteseket korlátozzák, vagy hogy a klubbok mennyit kolthetnek fizetésre (NBA).

Andras74 2021.04.22. 13:48:51

@Juventino86: ebben az ügyben az veszít, aki meghátrál

Ceferin azért szűköl ennyire, mert semmi jogalap nincs a kezében.

De, a fizetési sapkára nem válaszoltál!

Andras74 2021.04.22. 13:51:19

@sleepy8: persze, hogy jó dolog!
Csak nem arra, h a kicsiknél ezzel kampányoljon!

Vigasztal egy tizedest, ha azzal bíztatod, h a tábornokok fizetését 20 millióban maximálod?

sleepy8 2021.04.22. 13:52:10

@Juventino86: Szerencsére Andrea meg Perez sem tűnik annak a meghátrálós típusnak. Mondjuk szerintem értelme sem lenne, hiszen több dologban van igazuk, mint amiben nincs.

steven.h 2021.04.22. 13:52:22

@Juventino86: Szerintem felesleges meghátrálni. A FIGC már így is úgy is meg akart minket fosztani a Scudettotól (lásd bíráskodás az idei évben), függetlenül attól, hogy a rossz sportigazgatói döntésekkel mi is segítettünk nekik. A BL-ben meg eddig sem segítettek minket, sőt inkább csak hátráltattak (Barcelona elleni BL döntő, Real Madrid elleni párharc, Porto ellen meg nem adott/megadott 11-esek). Most maximum annyi történik, majd hogy a BL-ben is jobbna elkezdik nyomni a Bayern-t meg a az UEFA legnagyobb partnerét a P$G-t.

Semmi értelme annak, hogy lemondjon Agnelli. Nem hibázott sem ő, sem Perez. Ez egy korrupt rendszer, meghunyászkodni pont azért felesleges, mert nem jövünk ki jobban belőle úgyse, cserébe biztosan nem fog semmi változás beállni. Agnellinél pedig a felmerült nevek csak rosszabbak (Lippit tisztelem, imádom, de nem elnöknek való, a Buffon exét pátyolgató Nasi meg szintén inkább maradjon ott ahol van)

Riczkol 2021.04.22. 13:53:17

@m.martin91: van szebb fotója is, szóval lehetett volna rosszabb is:)

Andras74 2021.04.22. 13:59:00

@Riczkol: szeretnék éjjel jól aludni! :)

Andras74 2021.04.22. 14:00:18

@sleepy8: az igazukért pedig ki kell állni!

Apuleius 2021.04.22. 14:04:22

@Andras74: "Ránézesre életfogytiglan!" :-DDD

Juventino86 2021.04.22. 15:27:08

@steven.h: Agnellivel senki sem hajlandó már tárgyalni. Nagyon rossz helyzetbe hozza a klubot, ha marad.

@Andras74: A fizetési sapka szerintem gazdasági okokból lenne jó ötlet. Évekkel ezelőtt be kellett volna vezetni. Azért lenne hasznos, mert a nagycsapatok irtózatos összeget költenek bérekre. Ez is egy fontos tényezője annak, hogy anyagi gondjaik vannak. Hosszú távon nem tarthatóak az ilyen magas fizetések.

steven.h 2021.04.22. 15:32:09

@Juventino86: Kivel kellene tárgyalnia? Milyen jogokat kaptunk eddig is abból, hogy az UEFA-ban is szerepet vállalt? BL-ben egyértelmű szituációkban sem fújnak nekünk, a FIGC meg már évek óta le akarja taszítani a Juvét a trónról.

Nem értem, tényleg. Most szerinted majd nem tudom, egy Icardi, vagy a franc se tudja, majd azért nem igazol ide, mert Agnelli az elnök?

Jogilag nem tehetnek semmit, ezt az UEFA is tudja, Perez is tudja és Agnelli is tudja.

Juventino86 2021.04.22. 15:34:50

@steven.h: Előnyünk eddig sem volt ebből, ez igaz. De Agnelli sokak szemében szálka. Az ő személye miatt most hatalmas a bizonytalanság a klub körül, ami nem tesz jót. És nem tudhatjuk még, hogy ez milyen hatással lehet pl. a mercatóra. Túl sok a kérdőjel. Nem éri meg kockáztatni azzal, hogy Agnelli elnök marad.

steven.h 2021.04.22. 15:35:19

@steven.h: Plusz azért nehogy már megint a Juventus vigyen el egy balhét, amihez semmi köze, nem szabad lemondani, nem szabad eltávolítani, mert nem tett semmi olyat amiért bűnhődni kell. Ezt 12 csapat, 12 vezető hosszas tárgyalások után határozta el, hogy ezt szertnék és nyilvánosságra hozzák. Akkor mondjon le mind a 12 vezető, mert egyiknek sincs szavahihetősége.

Mennyivel szavahihetőbb az az angol klub amelyik kiáll a Super Liga mellett, majd egyszercsak visszalép? Annak a vezetőnek tényleg lehet a szavára adni azzal szemben aki kiáll az álláspontja mellett? Azért ne már.

Juventino86 2021.04.22. 15:36:29

@steven.h: Oké, jogilag semmit se tehetnek, de kérdem én, kell az nekünk, hogy még az eddiginél is rosszabbul bíráskodjanak a BL-meccseinken? Aztán ki tudja, sajnos én nagyon félek attól, hogy találnak az UEFA jogászai valamilyen jogi kiskaput, ami alapján elmeszelnek minket. Én nagyon félek ettől, és ezért gondolom, hogy Agnelli személye nélkül jobb esélyeink lennének.

Andras74 2021.04.22. 15:36:50

@Juventino86: kell a sapka, de a kicsiken nem segít.

Juventino86 2021.04.22. 15:38:28

@steven.h: Nem, itt nem arról van szó, hogy kinek a szavára lehet adni. Mind a 12 klub benne volt, és természetesen nem járja az, hogy csak minket vagy a Realt büntetik meg. Itt már arról van szó, hogy mi szolgálja a klub érdekeit. Angelli maradása pedig túl sok kockázatot hordoz magában a jövőre nézve. Ez most nem az az időszak, amikor meg kell mutatni, hogy mennyire kemények vagyunk. Vesztettünk sajnos. :(

steven.h 2021.04.22. 15:39:40

@Juventino86: Nem tudnak találni, az UEFA-nál sem dolgoznak jobb jogászok mint a Real Madridnál, a Barcelonánál vagy a Juventusnál, és egyik vezető sem hülye, fel voltak erre is készülve erre biztos lehetsz. Nem hiába nem mond le Perez sem és nem is követelik tőle, pedig ő volt az ESL elnöke...Ráadásul szerintem abban biztos lehetsz hogy most Perez és Agnelli között a kapcsolat remélhetőleg olyan, hogy kiállnak egymásért.

Juventino86 2021.04.22. 15:39:47

@Andras74: Szerintem sem segít rajtuk. Nem is ezért érveltem a sapka mellett. Pont a nagycsapatok érdeke, hogy legyen fizetési sapka, mivel ők azok, akik már alig bírják fizetni a béreket.

Juventino86 2021.04.22. 15:41:16

@steven.h: Értelek, de ezt nem tudhatjuk biztosan. És nekem pont ez a gondom. És jelenleg pont nem úgy néz ki, mintha az említett klubok mindenre fel lettek volna készülve.

steven.h 2021.04.22. 15:41:48

@Juventino86: Az hordoz baromi nagy kockázatot, hogy kinevezünk egy újabb Cobolli Giglit nem az hogy megtartjuk azt az elnököt aki valamit felépített.

Az EXOR-nak semmi érdeke nincs nézni a klubot, így meg kell becsülni azt az elnököt aki legalább tesz is a klubért. Nagyon szeretem Lippit, de 73 éves, soha nem volt elnök. Ezt a Nasit meg inkább hagyjuk. Buffon szerinted hogy ülne be a vezetőségbe, ha az elnök a lyukpajtása?

Juventino86 2021.04.22. 15:44:45

@steven.h: Nem is állítottam, hogy Lippi jó elnök lenne. :) Nasiról még nem alakult ki a véleményem. Tény, hogy Agnelli sokat tett a klubért, és valóban nem kellene egy újabb Cobolli Gigli. De én nem is állítottam, hogy ezt szeretném. Rajtuk kívül lehet, hogy lesz más jelölt, most még ezt sem látjuk előre.

steven.h 2021.04.22. 15:44:46

@Juventino86: Te is ugyanúgy találgatsz mint én, de azért ne higgyük azt, hogy dilettánsok hozták ezt létre és nem voltak mindenre felkészülve. Volt is róla hír, hogy bírósági állásfoglalásuk is volt már arról, hogy nem lehet kizárni senkit.

Pluszba a szuperligához, meg az angolokhoz. A Premier League hogyan is alakult meg, csak nem kivált pár csapat és létrehozta a saját ligáját? ez most csak így eszembe jutott Carragher, meg Gary Neville bullshitje után...

Juventino86 2021.04.22. 15:47:29

@steven.h: Így van, én is csak találgatok. Sajnos nem látunk a dolgok mögé, és nem tudhatjuk, hogy mit tartalmaznak, vagy egyáltalán léteznek-e ezek a bírósági állásfoglalások. A Szuperligáról én csak annyit mondanék, hogy amúgy én sem támogatom a megalakulását. Az UEFA is ezt hányigert keltő szervezet, és valahogy fel kellett volna lépni ellenük, de nem így. Ez a hajó most pár évre elment sajnos, én úgy látom. De aztán lehet, hogy nem lesz igazam, ki tudja.

steven.h 2021.04.22. 15:51:54

@Juventino86: Én nem akarlak meggyőzni. Én ezzel értek egyet teljes mértékben:
www.atv.hu/videok/video-20210421-nehany-nap-alatt-osszeomlott-a-szuperliga-otlete?fbclid=IwAR0G3NpyVAMHFckej9svbhqluZ7UU7dKwg-G8LBKzCunfw78DvIYFN1vKnw

De ezt már fentebb is linkeltem.

Agnellinek pedig maradnia kell, ki kell állni amellett amit hisznek, pont úgy ahogy Perez és Laporte is.

Juventino86 2021.04.22. 16:06:04

@steven.h: Végighallgattam, amit linkeltél. Továbbra sem értek egyet. Muszbek Mihály gazdaságilag megalapozott dolgokat mond, de a focinak ez csak egy vetülete a sok közül. Itt más tényezőket is figyelembe kell venni.

Juventino86 2021.04.22. 16:08:03

@steven.h: Az viszont számomra is egyértelmű, hogy pár éven belül lesz és kell is valamilyen kompromisszum.

steven.h 2021.04.22. 16:14:34

@Juventino86: Milyen tényezőket akarsz figyelembe venni? A szurkolókat akik már azért tüntetnek mert 5 $-ral megnőtt a bérlet ára, de cserébe elvárják, hogy mindent is megnyerj? Akik annyira támogatnak, hogy egy Benevento ellen ki se mennek, csak ha nagy meccs van, egyébként megnézi a TV-n?

A nemzeti szövetségek, akik csak a pénzt teszik zsebre, de a klubokat nem segítik meg? Azok a szövetségek akik Katarnak odaadták a VB-t és azután sem vették el tőlük, hogy játékosok tiltakoztak?

Érdekes módon, most nagyon tudták hajszolni, azt hogy mit akarnak a játékosok.

Egy Jordan Henderson szerinted fel tudja fogni, hogy mivel is járt most ez a vétó? Szerintem nem. Majd akkor fogja felfogni, ha mondják neki, hogy bocs, 30%-kal kevesebb a fizu, mert nem tudjuk kitermelni a béred már a bevételekből.

Egy Gary Neville akinek abból lett baromi jó élete, mert pár szakadár klub megalapította a Premier Leaguet? Ilyen emberek okoskodnak jelenleg, hogy mekkora pénzéhes ez a 12 klub, meg hogy megakarják ölni a focit...

JuveWinC 2021.04.22. 16:15:40

Kb mindenben egyetértek steven.h-val, szerintem sem kéne Agnellinek lemondania, mert ő ért a dolgokhoz és nem találnánk jobbat. Kiáll az elképzelése mellett és nem hunyászkodik meg, mint a többi klub, akik a kilépés után csontig nyaltak az UEFA-nak. Most ha jönne Nasi, lehet h a pénzügyekhez ért, de a klubot vezetni nem tudná. De ha jönne is; csomó helyen írják ezt a lyuksógorságot. Most komolyan...7 éve elvált már Gigi, rég másik nője van neki is és ráadásul elvileg ő csalta meg Seredovát. Aki a válás után jött össze Nasival. Most ebben mi olyan van, amit normális ember ne tudna kezelni?

Juventino86 2021.04.22. 16:21:51

@steven.h: Abban igazad van, amiket a nemzetközi szövetségekről mondtál. Itt azzal van a baj, hogy a bérek irreálisan magasak lettek, és ez leginkább a nagyok számára hátrányos, hiszen ők fizetik a legtöbb bért. A megoldást én nem abban látnám, hogy akkor létre kell hozni egy olyan ligát, amivel ki tudunk termelni ilye hatalmas összegeket. Annak örülnék, ha a játékosok árai és a bérek is csökkennének, mert akkor kevésbé fenyegetne sok csapatot a csőd. Amikor azt mondtam, hogy más dolgokat is figyelembe kell venni a gazdasági érdeken kívül, akkor főleg arra gondoltam, hogy Európában a foci nagyon mélyes integrálódott a társadalom mindennapi életébe. Nagyon sok érzelmet mozgat meg ez a sportág, itt nem lehet egy major-típusú ligát létrehozni, mivel a foci hagyományai ezt nehezen teszik lehetővé. Amúgy én abszolút nem is szeretem a változást, felesleges megborítani mindent ilyen gyorsan és drasztikusan. A túl gyors változásoknak szerintem túl sok vesztese van mindig.

steven.h 2021.04.22. 16:23:35

@JuveWinC: Nem szabad belőle személyes ügyet csinálni nyilván, de azért kíváncsi lennék Nasi mennyire lelkesedne azért hogy mondjuk Buffonból alelnököt csináljon, vagy épp Buffon mennyire akarna Nasival dolgozni. Ráadásul az a figura nem is annyira szimpi, és neki ez csak egy munka lenne.

Juventino86 2021.04.22. 16:25:03

@steven.h: Illetve van még egy fontos tényező. Nagyon sok edző és játékos állt ki a Szuperliga ellen. Sportszakmai oldalról a többség ellenzi. És nem lenne jó, ha úgy változnának a dolgok, hogy azt a futballtársadalom döntő része ellenzi. Ismétlem, az UEFA és a FIFA túlzott hatalmát szerintem is meg kellene valahogy törni. De a Szuperliga erre szerintem nem bizonyult alkalmasnak. Egyelőre legalábbis nem. Az első menetet az UEFA nyerte.

steven.h 2021.04.22. 16:28:09

@Juventino86: A szuperligában fizetési sapkát akartak bevezetni ennek megfékezésére.

Másrészről többször kiemelték, hogy ferdítés hogy Major liga lenne, fel lehet jutni, nem zárt a bajnokság.

A jelenlegi bajnokok ligája mennyivel jobb, hogy fel van hígítva érdektelen meccsekkel és még jobban fel lesz, ha véghezviszi a jelenlegi terveket 2024-re az UEFA? Ahol a nagyoknak 4 meccset elég megnyerni a továbbjutáshoz és maradna még 6 meccs totál érdektelenség?
Mennyivel különb az a Bajnokok ligája, ahol fixen van 4 olasz, 4 spanyol, 4 angol, melyből 8-9 fix? Nem írom le mégegyszer kik, ezt másik cikknél is ugyanúgy leírtam. Nem tudom mi a különbség, ami miatt most háborogni lehet. Nem zárt bajnokság lett volna, de szükségtelenül hígitva se lett volna mindenféle töltelék meccsel.

steven.h 2021.04.22. 16:30:58

@Juventino86: Az hogy most egy edző mit mond attól függ, hogy melyik csapatnál edzősködik, mert egyrészről vagy félti a pozícióját, vagy pedig ugyanaz mint Gary Neville és Jordan Henderson szindróma.

Gyanítom ha meg megalakult volna és színvonalas meccseken játszhattak volna hétről hétre, és nem azon kellene aggódnia, hogy mondjuk oroszországban a műfüvön ki sérül meg, vagy melyik hentes aprítja szét a játékosát egy 10.000-es stadionban nem hőbörögne már.

Juventino86 2021.04.22. 16:31:15

@steven.h: Tudom, hogy nem lett volna teljesen zárt, de szerintem túl kevés csapat jutott volna be ahhoz, hogy változatos legyen. De amúgy ez már csak az én személyes véleményem. Számomra az a BL-meccs sem érdektelen, ha a Juve egy kisebb csapat ellen játszik. Nekem túl sok lett volna így már a nagy rangadó. Ha havonta az arcomba tolták volna, akkor számomra elveszett volna a varázsa. De mondom, ez csak az én véleményem. Illetve azt se tudjuk, hogy mennyi lett volna a fizetési sapka.

Juventino86 2021.04.22. 16:32:52

@steven.h: Érdekes, akkor más az ízlésünk. Engem kimondottan zavarna, ha az lenne, amit írtál, hogy minden héten a nagyok játszanának egymás ellen. Biztos, hogy maga a játék színvonala nagyon jó lenne, de ha túl nagy dózisban kapnám, számomra kevésbé lenne érdekes.

steven.h 2021.04.22. 16:34:55

@Juventino86: Másrészről, azért azt tegyük hozzá, hogy a játékosok többsége, tisztelet a kivételnek, azért nem épp az eszéről híres, most ilyeneknek a véleményére kellene adni, akik csak felveszik legtöbb esetben a pénzt, de baromira nem érdekli őket, hogy az mondjuk az adott klub hogy termeli ki?

steven.h 2021.04.22. 16:36:48

@Juventino86: Még biztosan finomítottak a volna a koncepción, de minden jobb már mint ez az érdektelen BL, ami minden varázsát elvesztette már ezzel, hogy 32 csapatra, majd pedig 36 csapatra lesz bővítve és már minden csak nem Bajnokok ligája.

Juventino86 2021.04.22. 16:37:58

@steven.h: Nem kizárólag az ő véleményükre kell adni. De sok értelmes szakvezető és viszonylag értelmes játékos (Kroos) is megszólalt a Szuperliga ellen, bár utóbbi az UEFA és a FIFA ellen is bírálatát fejezte ki, teljesen jogosan egyébként.

Juventino86 2021.04.22. 16:39:05

@steven.h: Ez ízlés dolga már. Szerintem a BL egyáltalán nem érdektelen, sőt. A nyilvánvaló hibái ellenére is számomra a legérdekesebb versenysorozat.

steven.h 2021.04.22. 16:49:29

@Juventino86: Hát szerintem egy elcsalt sorozat, ahol az UEFA csak azért bővíti a létszámot, hogy minél több országot maga mellé tudjon állítani. Nem igazságos az egész rendszer, az igazán profi játékosok ki vannak téve annak, hogy esetleg rossz minőségű pályákon játszanak le egy meccset még hétközben is, mellette pedig a Premier League-ből kieső csapat több pénzt kap vissza a jogokból, mint a BL nyertese. A legnagyobb szégyen most fog majd valószínűleg következni, ha lehet hinni a híreknek, hogy megnyeretik a PSG-vel a zöld asztalnál, vagy a másik, hogy visszahívják a Bayernt meg a Dortmundot meg még a Portót is és így játszák tovább.

Teljesen megértem,hogy te egy Juve meccset, mindegy kivel játszanak megnézel, de te egy eltökélt szurkoló vagy, nem pedig átlag futballszerető néző. A Juventusnak attól nem lesz jobb, mert te (ne vedd személyeskedésnek) megnézed a tudja tök milyen Albán bajnok elleni BL csoportmeccset, aminek lehet már tétje sincs, hanem abból, hogy hétről hétre rangadókat játszik és a TV közvetítési jogokért sokkal többet fizetnek és piaci alapon sokkal többet osztanak ki.

Juventino86 2021.04.22. 16:57:01

@steven.h: Ebben neked gazdasági értelemben teljesen igazad van. És abban is, hogy a BL sem igazságos. Ennek ellenére én valamiért kedvelem ezt a sorozatot, szerintem ez azért van, mert én az élet egyéb területein sem szeretem a változást. És valóban nem vagyok egy átlagos sportfogyasztó. A Juve meccseit mindig megnézem, szurkolok fanatikusan, de más meccseket csak nagyon ritkán. Valahogy más meccsek már nem tudnak érdekelni, csak a Juve. :)

Wizzurah 2021.04.22. 17:49:41

Végülis olaszok szomszédok a szlovénekkel (Ceferin), nekem az is jó, ha ledobnak egy napalmot arra a kis porfingra.

FeriGjuve 2021.04.23. 04:33:51

Kinek képzeli magát ez a patkány????

FeriGjuve 2021.04.23. 04:37:43

@JeetTrader: Tényleg olyan.Elképesztő!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása