Juventus: „A klubok nem léptek még ki a Szuperligából”

allianz_stadium_telthaz_vilagito_j_logoval.jpegUgyan a Szuperliga projektje 48 órával az indulását követően zátonyra futott több érintett klub kilépésével, a Juventus elnöke továbbra is hisz a projekt nagyszerűségében, bár természetesen megvalósíthatóságát tekintve már nem ápol hiú ábrándokat.

A Juventus is nyilatkozatot adott ki nemrég, amelyben a többi klubtól eltérően nem bocsánatkérések tömkelegét zúdította a futballügyek iránt érdeklődőkre, hanem inkább a projekt aktuális és hivatalos állapotáról tudósított.

„A Juventus Football Club S.p.A. által 2021. április 19-én kiadott közlemény kapcsán, amely a javasolt Szuperliga létrehozásáról tájékoztatott, illetve figyelembe véve az ezt követő nyilvános vitát, a klub egyértelműsíteni kívánja, hogy tisztában van a projektből kilépni kívánó klubok kéréseivel és szándékaival, azonban a klubok közötti megállapodásban meghatározott szükséges eljárásokat adott klubok nem vitték véghez.

Ebben a kontextusban, bár a Juventus továbbra is hisz a projekt sportszakmai, kereskedelmi és jogi kivitelezhetőségében, a klub úgy látja, hogy jelenleg korlátozott esély mutatkozik a projekt eredetileg meghatározott körülmények közötti gyakorlatba ültetésére. A Juventus elkötelezett marad hosszú távú értékek létrehozására tett kísérletek mellett, a klub és a teljes futballipar számára.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3316508548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2021.04.21. 15:18:46

Ezekkel a nyilatkozatokkal magunk alatt vágjuk a fát.

2021.04.21. 15:20:03

Végre egy nem álszent sajtóközlemény, amiben hagyományokra meg szurkolókra hivatkoznak...

venember83 2021.04.21. 15:32:07

@Pjanista: ez többeknek feltűnt, bár persze @Rikoo: szempontja sem utolsó, és valószínűleg tényleg maga alatt vágja a fát a Juve. Nem mintha olyan borzasztóan számítana már.

Andras74 2021.04.21. 16:00:02

Ez leginkább arról szól, h a kilépni akaró csapatoknak kötelezettségeik vannak az ESL felé. Nem lesz nekik óccó......

Lanzafame 2021.04.21. 16:29:36

Kicsit olyan ez az egész, mint amikor az osztálytársak megbeszélik, hogy mindenki ellógja a dolgozatírást, de aztán a stréberek mégis bemennek.

Nem volt ördögtől való az ötlet, de ez így túl radikális és úgy tűnik, előkészítetlen volt.

4Evorg 2021.04.21. 16:39:02

@Andras74: Elvileg a Juventus is kilepett, akkor mirol beszelunk?

MdewC 2021.04.21. 17:24:54

@Lanzafame: csak ezért senki nem b@sznak ki egy suliból. Viszont itt még bármi lehet. :D

Kicsit erősebb példát vártam na. :D

ronny34 2021.04.21. 17:26:12

Ezek a visszalépő klubok a legszánalmasabbak. Az első alkalommal meghátráltak. Nem hiszem, hogy olyan váratlanok voltak a reakciók. Függetlenül attól, hogy jó vagy rossz ötlet, legalább legyen következetes egy vezetés.

ronny34 2021.04.21. 17:29:34

@ronny34: Úgy értem nekem nincs határozott álláspontom, de ha már egy ilyenbe beleáll egy klub évek óta tartó tervezés után, akkor nem értem hogy tud ilyen hamar meghátrálni.

Wizzurah 2021.04.21. 17:31:12

A trollok hőbölögnek, meg a "szurkolók" kimentek, megállították a buszt, stb. Aha... Megnézném ebből hányan támogatják ténylegesen a klubot előfizetéssel, hányan voltak meg jártak ki anno meccsekre. Mert a trollkodás az megint egy másik dolog és az nem szabad, hogy befolyásoljon senkit sem. Ilyen esetekben mindig azoknak a legnagyobb a szája, aki igazából még a tv-ben sem nézte meg az adott csapat 2 meccsét sem. Én nagyon remélem, hogy nem ennyi volt ez az egész ügy.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása