Pérez: „A futballvilág nem várhat 2024-ig”

perez_florentino_fekete_oltonyben_mikrofon_elott.jpgFlorentino Pérez a minap a bővebb interjúban több részletet is elárult arról, mi indokolta a Szuperliga megszületését, és hogy miért nem várhatnak az élklubok az UEFA által 2024-re vizionált BL-formátumváltásra.

„Összesítve 5 milliárd eurós veszteséget kellett elkönyvelnünk, a Real Madrid egyedül 400 millió eurót veszített.” - mondta a Real Madrid elnöke az El Chiringuito számára adott interjúban.

„Számos fontos klub Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban megoldásra szorul egy borzasztó pénzügyi helyzetben.

Ha nincs más bevétel, mint a közvetítési jogok, a megoldás az, hogy olyan vonzóbb meccseket kell játszani szurkolókkal, amelyeket világszerte megtekinthetnek az emberek. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ha a Szuperligában játszunk a Bajnokok Ligája helyett, akkor csökkenthetjük a veszteségeinket.

A futballnak változnia kell, és globálisan vonzóbbá kell válnia. A Bajnokok Ligája elveszítette azt a vonzerejét, ami 1950-ben jellemezte. A változások elkerülhetetlenek, és akkoriban is a FIFA és az UEFA ellenezte a változásokat. De a futball így változott.

Jelenleg alacsony minőségű meccseket láthatunk. Egy Barcelona-Manchester United párharc vonzóbb, mintha a Manchester United egy átlagos csapat ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában.

A fiatalok 40%-a nem érdeklődik a futball iránt, mivel a meccsek túl alacsony minőségi szintet képviselnek. Alkalmazkodnunk kell, és a futballnak fejlődnie kell. A Szuperliga nem zárt bajnokság, évente 5 csapat csatlakozhat.

Világszerte vannak szurkolóink, a pénz innen származik. A pénz mindenki számára elérhető. Ez egy piramis. Ha az élkluboknak van pénzük, akkor mások számára is jövedelmet tudnak generálni. A liga megszületését indokló okok egyike a futball megmentése volt általános értelemben.

Minél hamarabb bele kívánunk vágni, beszélni akarunk az UEFA és a FIFA képviselőivel, de nem kellene dühösnek lenniük. Az UEFA egy másik formátumváltáson dolgozott, amit először is nemigen értettem, másodsorban pedig nem termelt elég bevételt, hogy megmenthesse a futballt.

Az új BL-formátum 2024-re abszurd ötlet. Nincsenek személyes érdekeltségem a Szuperligában. Nem vagyok a Real tulajdonosa, csupán az elnöke vagyok, mivel a sociók birtokolják a klubot. Csak meg akarom menteni a futballt, és amikor a futball megmentésére gondolok, azt mindenkire értem.

Az UEFA egy monopólium, és ennek véget kell vetni. A futball a teljes vég határán egyensúlyoz. Tennünk kell valamit, és ráadásul gyorsan.

Tudom azt, hogy mennyit keres Lebron James, de az nem nyilvános, hogy az UEFA elnöke milyen fizetést tesz zsebre. Nincs átláthatóság.

Ceferin elnök úr ma megsértette Andrea Agnellit, ami nem megengedhető dolog. Őrültség így beszélni egy olyan klub elnökéről, amilyen a Juventus. Ez elfogadhatatlan dolog, az UEFA változásra szorul, nem akarunk olyan elnököt, aki más elnököket sérteget.”

A PSG, a Bayern München és a Borussia Dortmund nem állt a Szuperliga mellé, ám Florentino Pérez elmondta, hogy ezeket a klubok nem is kaptak meghívót.

„A PSG nem kapott a mai napig meghívót. Párbeszéd pedig egyáltalán nem is volt a német klubokkal. Jelenleg 12 klubunk van, ezt 15-re szeretnénk növelni. Ha a PSG és a Bayern München nemet mond, attól még nem esik kútba a Szuperliga ötlete.

Amit mi szeretnénk, amit örököltünk Bernábéutól, hogy mentsük meg a futballt, és hogy a következő 20 évben is békében élhessünk, mert a jelenlegi helyzet rendkívül drámai.

A Real Madrid elnöke elmondta, a Szuperliga korántsem zártkörű, és a csatlakozás nem elérhetetlen például a Napoli és a Roma számára.

„A 15 alapító klub a legjelentősebb szórakoztatási szempontból. További klubok, mint a Napoli és a Roma számára adott a csatlakozás lehetősége egyik évről a másikra.”

Az UEFA kevés eszközt vethet be a Szuperliga ellen, és a szövetség egyből a legkomolyabbat kívánja bevetni, hiszen kizárást lobogtatott be, úgy a klubok, mint a játékosok számára.

„A Real Madrid és a többi szuperligás klub nem lesz kizárva a 2020-21-es BL-ből. Ez nem történhet meg, a törvények védenek minket. A kizárás megvalósíthatatlan.

A játékosok eltiltása a nemzetközi versenysorozatokból és a válogatott meccsekről az UEFA által? Ne aggódjanak, ez nem fog megtörténni. Nem lesznek eltiltva, ha a Szuperligához csatlakoznak.”

A Szuperliga szabályai kapcsán további részletekbe is merült a klubelnök.

„A rendszerben lesz egy 55%-os bérsapka, és nem zárható ki, hogy a meccseket lerövidítjük, ha a fiatalok ezeket túlságosan hosszúnak érzik.

A VAR a Szuperligában is adott lesz, a bíróknak is javulniuk kell, és lesz FFP is. Annyi pénzt veszítettünk, hogy további kiesést nem engedhetünk meg. Már 20 éve dolgozunk ezen a projekten, és most itt tartunk. Tartozunk mindezzel az összes szurkolónak és ezeknek a kluboknak. Mindannyiuk számára fejlesztenünk kell a futballt.

Azért most jelentettük be, mert a következő szezonban bele akarunk vágni. A klubok aláírták a szerződést április 17-én. A szerződés kötelező érvényű, senki nem távozhat, nincsenek ugyanakkor problémák a klubok között, mindenki aláírta a szerződést, és mindenben megegyeztünk.

A nagy klubok sok pénzben részesülnek majd, ezt pedig szétosztjuk mindenki számára. Nem tartok kizártnak egy másodvonalbeli Szuperligát sem.

A Szuperliga nem a gazdagok számára született, hanem a futball megmentésére. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a futball eltűnik, és 2024-re már mind kihalunk. Ez az egyetlen mód mindenkinek a megmentésére, legyen szó nagy, közepes vagy kis klubokról.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4816506902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giorgio007 2021.04.20. 07:53:01

Érdekes, h hajlamosam vagyunk fanyalogni az újításokon, de közben elfelejtjük, h minden zseniális ötlet így kezdi. Senkinek nem tetszik, mert más mint a megszokott, mert ki kell lépni a komfortból. Az öregek jönnek a tipikus maradi dumáikkal, h jajj tradíció. Naja, csak az nem sokat viszi előre a világot.

venember83 2021.04.20. 08:28:17

@giorgio007: közben pedig sok sportág vezetője háborog, amiért a sportja kikerül pl. az olimpiáról, és bármit megtenne azért, hogy ne veszítsen teret a sportága. Az UEFA meg ül a trónon, s úgy gondolja, hogy szurkolói szempontok ide, járványhelyzet okozta százmilliós mínuszok klubonként oda, ő majd parancsol kénye-kedve szerint, preferenciálisan alkalmazza az FFP-t és a VAR-t, sorozatos és tendenciózus bírói tévedések fölött simán szemet huny stb. Nos, egyes üzletemberek ezt megunták, és lépni is készek. Lehet köpködni.

Il Principino 2021.04.20. 08:55:00

Sosem bírtam az öreget,de most "jó a szó tesó"!

Matteo89 2021.04.20. 09:08:11

@giorgio007: Így van. Én is így látom. Minden forradalmi újítás először falakba ütközik. Szerintem szenzációs, hogy az első sorból figyelhetjük ezt. Talán egy új, jobb "BL" van most születőben, ami alapjaiban változtatja meg a focit. 30 év múlva erről fognak kérdezni a fiatalok, hogy meséljünk nekik az első Szuperligáról, meg meséljünk a nagy Perez-Agnelli barátságról. :D

JeetTrader 2021.04.20. 09:19:08

őőőő....nem tudok belekötni...

Ha ennyire biztosra mondja h nem lesznek a csapatok kizárva a BL-ből illetve a játékosok a válogatott meccsektől, mert törvények védik őket...nem is értem az uefát. Valaki kamuzik :)

...de a kocka el van vetve! Idén augusztusban indul az SL. Nagyon kíváncsi leszek h mi lesz ebből...

Mindenesetre furi h a németeket kihagyták. Vajon miért? Még csak párbeszéd sem volt velük...:/

Wizzurah 2021.04.20. 09:49:28

Érdekes, hogy az összes uefa elnök egy korrupt pökhendi pöcs. A cefrést is remélem leváltják, ilyen szinten nyilvánosan nem engedhetsz meg ilyen megnyilvánulásokat. Én személy szerint nagyon örülök ennek és alig várom. Pirloval ;)

2021.04.20. 10:01:03

@JeetTrader: Mai hír, hogy a németek és a PSG 30-30, ill. 14 nap haladékot kért. Szóval őket is megkeresték, de egyenlőre kivárnak.

Rocky80 2021.04.20. 10:18:15

Baromi érdekes interjú és több dologban egyet is lehet érteni vele.

Ami számomra a legmeghökkentőbb volt a meccsek lerövidítésére vonatkozó megjegyzés, és hirtelen nem is tudom eldönteni hogy jó-e vagy sem az ötlet.

De lehet csak azért mert már én is öreg vagyok. :-)

Matteo89 2021.04.20. 10:52:03

@Rocky80: Jó. Főleg a mai tizenévesek nem akarnak már 2 órát a tv előtt tölteni egy meccs miatt. És mivel övék a jövő, így ehhez kell igazodnia a focinak is, máskülönben piacot veszít. De nézzük csak meg például a mi meccseinket? A 90 percből mennyi a lényeges? 20? Juventus meccsből 20 perc is elég lenne. :) Inkább legyenek 60 perces meccsek, amit teli erővel megnyom mindkét csapat, mint 90 perc lazsálás. Még azt is el tudom képzelni, hogy nem 11 emberrel fogják játszani a focit előbb-utóbb. Erről is volt szó. Túl sok terület van levédve 11 emberrel, nincs hely támadni, indokolt lenne kipróbálni 9-10 emberrel.

Tony. 2021.04.20. 10:52:13

A futball a világ legnépszerűbb sportja, 150 éve létezik, és mindig is létezni fog.
Ezek az úgymond top klubok valójában fenntarthatatlan módon működnek, 100 milliókat kötve 1-1 játékosra 10+milliós fizetésekkel... Teljesen irreális és nevetséges. Bejött egy válság és elfogyott a pénz, amiből még úgy ahogy finanszírozni tudták magukat. Csak is maguknak köszönhetik veszteségeiket, nem annak, hogy kisebb csapat játszik nagyobbat a BL ben, meg hogy nem érdekel annyi embert a foci. A futball valódi halála az, hogy hagyták elszabadulni azokat az összegeket. Semmi mást nem akar az ember csak menteni magukat, meg a betegesen működő klubjaikat. Így ahelyett, hogy végre visszaszorítanák az esztelen költekezést, csak tovább fújják ezt a lufit. Lenne 30 millió egy Haaland, így lehet inkább 200.
Vicc ez az egész, és az egész futball 12 klubból állna világszerte? Értjük.

molnart3 2021.04.20. 11:19:04

@Tony.: Teljesen egyetértek!! A klubok tehetnek róla hogy ide jutottak! Ész nélküli költekezések, most meg a sírás megy! Valahogy nem tudom sajnálni őket!

alexGicamo 2021.04.20. 11:19:06

Miért pont ő a Szuperliga elnöke ? Talán tőle származik az ötlete ?

Matteo89 2021.04.20. 11:37:36

@Tony.: Azért költenek ennyit, mert ennyi pénz van ma a fociban. Nem tudod azt mondani a Nikenak, hogy "te, adjál csak 1 millió forintot évente a Juventusnak, mert túl sokat költenek". Nem ennyit ad a Nike sem, meg a többi szponzor sem, a TV-s jogdíjakról már ne is beszéljünk. Ott ülnek ezek a klubok az óráisi pénzeken, hogy fogod ezt vissza? Miért kellene visszafogni? Üljenek az ÉVENTE megtermelt 300 millió eurón, és? Mit kezdjen vele? Adományozzák el? Egy tőzsdén jegyzett klub, mint a Juventus? Irreális.

babo0410 2021.04.20. 11:45:39

@Tony.: Kivételesen osztom. Pont ugyanezt gondolom. Persze az UEFa is mocskos módon játszik, de a klubok magukat hozták kakiba.

babo0410 2021.04.20. 12:00:26

@Matteo89: Ez azért nem teljesen így van. Fújták, fújták, fújták a lufit, míg ki nem durrant. Végtelenségig nem lehet növekedni. De ők mindig egyre többet akartak. Persze, mindig lesz, aki többet ad, mert verseny van. Azaz mindig lesz, aki a másik fölé ígér, mert ő akar nyerni. De ez egy idő után tarthatatlan.
És a gond ott is van, hogy egyre kevesebb fiatal ül le meccseket nézni, mert már nem a foci érdekli a mai fiatalokat. Sokkal inkább a PC-s és konzolos játékok, meg sokkal szívesebben néznek videókat a YouTube-on, mert azok 15 percesek átlagban, nem 90. A mai fiatalok már nem bírnak 90 percet egy helyben ülni. Sajnos elcsesztük a világot. Nagyon felgyorsult. Ebbe pedig nem fér bele 90 perc. Európában és Amerikában a gyerekek már nem tudnak 90 percig egyhelyben ülni.
Viszont Ázsiába még nem ért el a nagyon modern felgyorsult világ, ott még népszerű tud lenni a foci. Így persze, hogy a kapzsi klubvezetők az ázsiai piacra vágynak. Látják, hogy Európában már nem tud tovább növekedni a piac. A mai gyerekeknek sokkal látványosabb tud lenni egy NBA (amit én is imádok), mert ott gyorsan történnek dolgok, vagy egy extrém sport, mert több az adrenalin benne. És a mai gyerekek ilyenekre vágynak.
Szerintem a foci, mint olyan, hamarosan be fog csődölni.
És én azt se tartanám túl jónak, ha a mai gyerekek kedve miatt lerövidítenék a meccseket, és a 90 perc helyett lenne egy meccs 60 vagy akár 45 perces. Szerintem az ölné meg igazán a focit. 60 perc is kevés lenne, de annál rövidebb meccseken mi történhetne? Még gólt is alig láthatnánk. Sokkal kevesebb akció férne bele, és valószínű kevesebb kockázatot is vállalnának egyes csapatok.

Dante01 2021.04.20. 12:11:57

@babo0410: Azért ez nem ennyire egyszerű. Csak gondolj bele. Dolgozol egy cégnél ahol jól keresel. Jön egy másik hasonló cég és ő azt akarja, hogy nála dolgoz, mert jó vagy abban amit csinálsz. Azért, hogy oda menny több pénzt kérsz. A fociban ez ugyan így megy csak itt még a tulajnak is fizetni kell. Ha nyerni akar egy csapat akkor több jó játékos kell. Tehát több pénz kiadás. A kis csapatok egyre több pénzt kérnek a játékosokért és itt még benne van az is, hogy nem is válnak be vagy lesérül és utána már nem tudja azt a szintet hozni és kidobtak egy rakat pénzt. Ha jó játékosaid vannak és nyersz is akkor azt várod, hogy ezt kapd is vissza, mert akkor felesleges a pénz költés. Ezek a klubok ezt nem kapták vissza. Gondolj arra mennyi pénzt kapsz egy bl trófeáért. És most nézd meg mennyibe kerül egy sztár 3 éves szerződése egy klubnak. Ja és egyel még nem nyersz semmit ezt mi nagyon jól tudjuk.

Dante01 2021.04.20. 12:17:03

@babo0410: Az NBA, NFL, NHL még több pénzt keresnek a játékosok és még több a szponzori és tv díj. Még is egyre népszerűbb mind a három a focival is kell már kezdeni valamit, mert különben ahogy te is mondtad a fiatalok nem ülnek le meccset nézni.

Ja és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megkövesselek Babo, mert azt mondtad Chiesa jó játékos lesz és higgyek benne én pedig lehordtalak. Itt kérnék elnézést érte, igazad volt:)

m.martin91 2021.04.20. 13:02:37

Ennyi! Megmondta a jó öreg maffiózó Perez. Mindenre felkészültek. Az UEFA csak fenyegetőzik. RIP Champions League. Eljött az idő.

Il Principino 2021.04.20. 14:03:38

@Tony.: 20 éve dolgoznak rajta...
Akkor nem tegnapi tervről van szó!
Akkor még az árak sem voltak így elszállva..
Sztem várjuk ki a végét,utólag majd kiderül,hogy jó ötlet volt e vagy sem.
Én már kíváncsian várom.

Shyr Kahn 2021.04.20. 22:16:12

Ez azert egy eleg osszetett dolog es nyilvanvaloan Perez es a 14 masik klub vezetoje sem eloiteletmentesen nyilatkozik. Magyaran, az hogy a focit akarjak megmenteni egy szep takaro csupan. A Juve es a tobbi klub is reg elveszitette a 20 evvel ezelotti bajat, identitasat es joval erosebben fokuszalnak a gazdasagi oldalra, mint korabban. Talan azert mert lemaradnak a tobbiektol? Igen. A problema a penzeszsakokkal jott, akik felvasaroltak klubokat es annyi penzt toltak belejuk, hogy a jatekosok atigazolasi ara es a fizetesuk is hatalmasat ugrott. Chelsea, PSG, City... Nem mondom azt, hogy nem tortent volna meg nelkuluk ez a dolog, de nyilvanvaloan nem gyorsult volna fel az eluzletiesedes ennyire.

Az egesz focit elsosorban (de nem kizarasos alapon) a fizetesi sapka es az atigazolasok menti regulacio menthette volna meg. En ertem, hogy a globalizacioban a teruleti sajatsagok lassan kihalnak (csak a turizmus kedveert, azert fenntartanak majd latszatbol hagyomanyokat), de az amit az oreg osszehord itt a foci megmenteserol az legalabb felig meddig hazugsag.

Globalisan nezve a focit nem fogja megmenteni 15+5 klub, ha ok kulon ligaban, kulon szabalyok szerint jatszva zsebelik be a penzt.

Abban viszont egyetertek, hogy a monopolhelyzet nem tesz jot. Talan az UEFA es FIFA is versenykepesebb akar majd lenni es valtoztatni, innovalni, ami nekunk nezoknek jo lehet...

Szoval ez komplex dolog. Annak ellenere, hogy Perez papa osszehazudozik mindent, a versenyhelyzet a sportnak es a nezoknek jot tehet.

A kisebb kluboknak es bajnoksagoknak viszont nyilvanvaloan rosszat rocid tavon (addig amig az UEFA es FIFA ki nem talal valamit).

Nem vagyok profeta, de kivarom a dolog veget. Ha az UEFA nem akar osztozni a tortan, amit jelenleg benyel konkurencia nelkul, akkor sztem itt igen komoly dolog fognak tortenni a kovetkezo idoszakban. Mondhatjuk, hogy itt a kovetkezo vilaghaboru a fociban (?)

Kivancsi lennek Del Piero velemenyere. Mindamellett, hogy a kedvenc jatekosom ever, rendkivul intelligens is, akinek a velemenyre sokat adnek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása