Pirlo: "Ha ezzel a szellemiséggel játszunk, elérjük a célunkat"

pirlo_andrea_atalanta_ellen.jpgA Juventus 1:0-ás vereséget szenvedett az Atalanta otthonában, s ezzel a tabella negyedik helyére csúszott vissza, a zebramezesek mestere, Andrea Pirlo mégis elégedett volt csapata teljesítményével.

"Jó mérkőzés volt egy erős csapat ellen. Olyan mérkőzést játszottunk, amilyet kellett, azonban szerencséjük volt a kései góllal, de elszántan és agresszíven játszottunk. Csalódás, mert legalább egy pontot magunkkal vihettünk volna." - értékelte a mérkőzést Andrea Pirlo a Sky Sport Italia riporterének nyilatkozva.

Cristiano Ronaldo az utolsó pillanatban kidőlt, s helyén a hosszú hónapokig hiányzó Paulo Dybala kapott lehetőséget, de nem sok emlékezetes mozzanata volt a pályán.

"Régóta nem kezdett már, s az, hogy egy ilyen fizikális csapattal néztünk szembe, mint az Atalanta, azt jelentette, hogy valószínűleg nem lesz képes kilencven percen keresztül játszani. Jó teljesítményt nyújtott mindaddig, míg fizikálisan bírta.

Federico Chiesának és Danilónak is voltak gondjai a hét során. Néhányan szenvedtek egy kicsit, de Ronaldo nem volt olyan állapotban, hogy vállalja a játékot.

Nem tudtuk minden mérkőzésünkön ugyanazt a felfogást és elszántságot mutatni. Ez egy teljesen másik csapat, mikor ezek a tényezők megvannak, de hiába mutattam rá erre, túl sok pontot hullajtottunk el azért, mert nem volt meg a megfelelő hozzáállás a kisebb csapatok ellen.

Tudtuk, hogy az Atalanta ellen a pálya teljes területén párharcok várnak ránk, s erre is készültünk. Birtokoltuk a labdát, lefedtük a területeket. Az Atalanta képes arra kényszeríteni, hogy más helyzetben játsszon az ember, de jó teljesítményt nyújtottunk.

Ronaldo nem véletlenül szerzett 25 gólt ebben a szezonban, s kiválóan játszott az Atalanta elleni első mérkőzésen. Jól illenek hozzá ezek a mérkőzések, s ő a fő befejezőnk. Amikor hiányzik ez a gyilkos ösztön a büntetőterületen belül, egy kicsit más a helyzet.

Így is megteremtettük ma a helyzeteinket, ezért nem hiszem, hogy ez akkora különbséget jelentett volna. Csak saját magunkra szabad fókuszálnunk. Ha ezzel a szellemiséggel és elszántsággal játszunk a győzelemért, meg vagyok győződve arról, hogy nem lesz gondunk a célunk elérésével."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6216505254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2021.04.18. 18:01:08

Nem kétlem, hogy elérjük, csak jó lenne tudni, hogy mi a cél?

Eddig mást sem hallottam, mint azt, hogy harcban vagyunk. Én hülye, azt hittem, h a Scudettóról beszél.....

steven.h 2021.04.18. 18:07:14

Ezek szerint nem ugyanazt a meccset néztem. Vagy ha ez számít jónak, akkor Pirlo fejében is nagy a gond, nem csak a játékosokéban

m.martin91 2021.04.18. 18:11:28

A célunk gondolom a Bajnokok Ligáját érő hely megszerzése. Erőteljesen megváltozott az elmúlt 9 év után. Pirlóval.

szauerb 2021.04.18. 18:13:39

Ezen a meccsen mind a két csapatnak megfelelt volna a döntetlen és e szerint is jatszott mind a két alakulat.
Vennk ellenére ezt a meccset a Juventus megnyerhette volna ha bátrabban játszik, az Atalanta nagyon elfáradt a második félidő közepére.

Este szurkolhatunk a döntetlenért vagy esetleg Lazio sikerért.

2021.04.18. 18:15:36

Első félidő rendben volt, a második kevésbé, főleg a végére teljesen elfáradtunk. De összességében még mindig a jobb meccseink közé tartozott ez, csak hiányzott Ronaldo a kapu elől. Ami biztos, hogy Moratával bármilyen komolyabb célt felesleges kitűznünk magunk elé...

DelPiero2 2021.04.18. 18:19:19

Nem tudom miért érjük el így a BL-t, ha jól tudom lesz még Inter, Milan elleni meccsünk is, azok mennyivel könnyebbek?

szauerb 2021.04.18. 18:25:59

@DelPiero2: Mindegyiket képesek voltunk már legyőzni a szezonban.
Talán ebbe lehet kapaszkodni.

Tony. 2021.04.18. 18:30:16

Európa liga, vigyázz jövünk!

Leram7 2021.04.18. 19:04:02

Pirlo egyértelműen nem tudja megugrani, amit egy edzőnek kell, jó edző lesz ő, de korai volt még kinevezni.

Allegrit vissza kell hozni, ha Nedved és Paratici árán is, de Allegri kell, nincs más edző, aki elérhető jelenleg.

Sarrit nem kedveltem, de el kell ismerni, hogy a rutinja többet ér, mint Pirlo elképzelései, feltételezései.

Ez a szeon már kudarc. Este pedig inter győzelemért kell szorítani, hogy a napoli ne érjen be minket.

Forzajuve16 2021.04.18. 19:05:54

@Tony.: :D ezzel a kerettel akár a fradit verhetjuk :DDD

spaolo1981 2021.04.18. 19:14:17

Ugyanezt a szellemiség meg elszántság dumát nyilatkozta, mikor megvertük a Napolit. Most meg zakó. Igaz az egy ponttal sem lettünk volna sokkal beljebb. Nem hittem volna, hogy valaha is az internek fogok drukkolni, de ma este nyerjenek a Napoli ellen.

Rikoo 2021.04.18. 19:18:42

@Forzajuve16: Pirloval még a Fradi ellen is csak a 91. percben sikerült a győzelmet megszerezni, de legalább kiharcolták a srácok kemény küzdelemben, vért verejtékezve hazai pályán!!

2021.04.18. 19:33:11

Igen, ezzel a szellemiséggel elérjük a célunkat: EL
Ha így folytatjuk, simán meg is lesz. :)

GodPiero 2021.04.18. 19:39:42

TAKARODJÁL MÁR!!!!!!

Il Principino 2021.04.18. 20:08:42

"Így is megteremtettük ma a helyzeteinket"

Miről beszél????1 helyzetünk volt azt is ajándékba kaptuk.
Sztem Pirlo szivat mindenkit :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása