Rovella Torinóba költözhet már most nyáron

rovella_nicolo_genoa.jpgBeppe Riso játékosügynök felelős Nicolò Rovella és Mattia Caldara érdekképviselétéért, s nemrégiben a Tuttosport munkatársának elmondta, nincs kizárva, hogy mindkét futballista nyáron klubot vált.

Mattia Caldara a Juventust is megjárta, több évig volt az Öreg Hölgy futballistája, de ez idő alatt az Atalanta mezét viselte kölcsönszerződések keretében, majd játékjoga 2018 nyarán a Juventustól átvándorolt az AC Milanhoz.

2019 májusában súlyos térdsérülést szenvedett, ebből felépülve pedig ismét az Atalantához került 2020 elején,  2020 októberében ismét térdproblémák miatt hagyott ki közel három hónapot, azóta pedig nemigen találja a formáját. A bergamóiak számára adott a lehetőség a játékos kivásárlására a 18 hónapos kölcsönszerződés végén, ám a futballistára a sérülések után és jelen körülmények között nem tartanak igényt Bergamóban.

„Ő vissza fog térni a Milanhoz.” - idézi Beppe Risót a Tuttosport.

Beppe Riso másik ügyfele Nicolò Rovella, aki jelenleg a Genoánál futballozik, és jó ideig kölcsönben a griffeknél is marad annak ellenére, hogy 18+20 milliós ügylet keretében a Juventus megvásárolta a futballista játékjogát.

„Ő kedves srác, az átlagnál intelligensebb futballista. Nem fog szenvedni az Allianz gyepén a mai meccsen. Nicolò bátor játékos rendkívüli tartással, még ha csak 2001-ben is született.

Férfiként gondolkodik, nem gyerekként. Elég csak a Juventushoz szerződését említeni. Elhagyhatta volna a klubot a szerződés lejárta után, de ezt nem akarta, mivel úgy érezte, hogy ennyivel tartozik hálaként a Genoának.

Sok klub érdeklődött iránta. Például a Lyon, az Atlético és az Inter. Konkrét lehetőség adott arra, hogy Rovella 12 hónappal hamarabb csatlakozzon a Juventushoz. Minden azon múlik, hogyan játszik a szezon záró szakaszában, s hogyan alakul a Juventus átigazolási stratégiája.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9716497268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2021.04.12. 07:53:55

Qrva gyenge volt tegnap..
Sokat kell még fejlődnie,maradjon még kölcsönben csak!

venember83 2021.04.12. 10:44:32

@Il Principino: Ballardini szerint is el kellett volna kerülnie, hogy ilyen helyzetbe hozza őt Cuadrado. De természetesen majd eljut arra a szintre, ami a Juventushoz kerüléshez /-nál bizonyításhoz hszükséges. Csak türelmünk legyen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása