Chiellini: „A BL-helyekre kell koncentrálnunk”

chiellini_giorgio_sky_mikrofonja_elott_oltonyben.jpgGiorgio Chiellini a városi derbit követően természetesen már nem kergetett scudettóval kapcsolatos álmokat, és az egyik BL-hely megszerzésének a fontosságát emelte ki.

„Vétettünk pár hibát, ami nem megengedhető ezen a szinten.” - mondta a Juve kapitánya a DAZN munkatársának.

„Kár ezért, mert amíg élesek voltunk fejben, addig kézben tartottuk a meccset, és nem sok kockázatot vállaltunk, viszont sok lehetőséget alakítottunk ki az ellenfél kapuja előtt.

Morál tekintetében fontos, hogy nem veszítettük el a meccset, s a pont sem jön rosszul. Szerintem a második félidőben jól játszottunk. Javulnunk kell, kevesebbet kell hibáznunk, hogye elérhessük a BL-indulást biztosító helyek egyikét a tabellán.

Egységesnek kell maradnunk, és jobb minél kevesebbet beszélni. Kerüljük a kijelentéseket, inkább koncentráljunk a munkára minden egyes nap annak tudatában, hogy szerdán nagyon fontos meccs vár ránk.

Előre kell tekintenünk, és a legjobbunkat kell hoznunk, hogy elérhessünk egy fontos célt, BL-helyen kell zárnunk a szezont. Aztán következő az Olasz Kupa döntője.”

A védő a Sky Sport Italia munkatársának is nyilatkozott, az interjőban pedig felmerült, hogy neki és Gigi Buffonnak nincs szerződése jövőre.

„Nem lepnek meg a pletykák a jövőmről. Nem jelent gondot számomra, és egyértelműen ez nem olyasmi, amiről most tárgyalnánk. Nem hoztam még döntést, és teljes mértékben a jelennel foglalkozok.

Részemről semmilyen hír nem fog napvilágra kerülni a szezon vége előtt, aztán meglátjuk, hogy a klub hogyan dönt ebben a kérdésben. Arról mindenkit biztosíthatok, hogy Chiellini és Buffon soha nem fog gondot jelenteni a Juve számára!”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9716489774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2021.04.04. 08:38:01

Capitano, ez az álom szerdáig reális. Utána már nem biztos. Két kieső jelölt ellen 1 pont..... Ez nem az az irány.

MdewC 2021.04.04. 13:48:35

Chiello legalább nyilatkozott!

Hajrá Chiello!

FeriGjuve 2021.04.05. 08:34:57

Látszik a nyilatkozat színvonalából,hogy kik azok a csapatnál,akiknek több van,mint 8 általános.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása