Ronaldo: "Ennek a történetnek még koránt sincsen vége"

ronaldo_cristiano_pele_rekord.jpgA Juventus portugál gólgyárosa, Cristiano Ronaldo mesterhármassal vette ki részét a Cagliari elleni idegenbeli győzelemből, majd a személyes Facbeook-oldalán emlékezett meg egy újabb mérföldkőről.

"Az elmúlt hetek hírekkel és statisztikákkal teltek, melyek a világ legeredményesebb góllövőjének neveztek a labdarúgás történelmében, túllépve Pelé 757 hivatalos gólján. Habár hálás vagyok az elismerésért, most eljött az idő, hogy elmagyarázzam, miért nem ismertem el ezt a rekordot eddig a pillanatig.

Örök és feltétel nélküli rajongásom Edson Arantes do Nascimento iránt, ahogyan a tisztelet, amit a huszadik század közepének labdarúgása iránt érzek, arra vezettek, hogy 767 gólos rekordját vegyem figyelembe, hivatalos találatként beleszámolva a São Paulo állam csapatában szerzett 9, valamint a brazil katonaság csapatában szerzett egy gólját is. A világ változott azóta, ahogyan a labdarúgás is változott, de ez nem jelenti, hogy egyszerűen csak kitörölhetjük a történelmet az érdekeink mentén.

Mikor ma elértem professzionális pályafutásom 770-edik hivatalos gólját, az első szavaimat egyenesen Peléhez intézem: Nincs a világon olyan játékos, aki ne az ő játékáról, góljairól és eredményeiről szóló történeteken nőtt volna fel, s én sem vagyok kivétel. Mindezért telve vagyok örömmel és büszkeséggel, mikor elismerem a gólt, amely a világ mindenkori góllövölistájának élére emel, megdöntve Pelé rekordját, s ez olyasvalami, amiről nem is álmodozhattam, mikor gyerekként felnőttem Madeirában.

Köszönöm mindenkinek, aki részt vett velem ebben a csodálatos utazásban. A csapattársaimnak, az ellenfeleimnek, s ennek a gyönyörű sportnak a szurkolóinak szerte a világban, s legfőképpen a családomnak és közeli barátaimnak. Higgyétek el, mikor azt mondom, nélkületek nem érhettem volna el mindezt.

Most alig várom a következő mérkőzéseket és kihívásokat! A következő rekordokat és trófeákat! Higgyetek nekem, ennek a történetnek még koránt sincsen vége. A jövőt a holnap jelenti, s még rengeteg győzelem vár a Juventusszal és Portugáliával! Csatlakozzatok hozzám erre az utazásra! Gyerünk!" - írta Ronaldo a Facebook-on.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8116462948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DelPiero2 2021.03.15. 00:07:31

Csak a rekordok kergetésének nem szabad a csapatjáték rovására mennie, azaz minden labdával Ronaldót keresni, mert igen kiismerhető a játékunk. Ezt sokszor elmondta mindenki.

MdewC 2021.03.15. 01:44:14

Nyomjad Roni!

Örülök, hogy itt vagy!

Juve!

Matteo89 2021.03.15. 05:54:16

@DelPiero2: Pont ez a baj, hogy sokszor csak "keresik" a társak, de a legtöbbször nem találják meg a labdával. :)

alexGicamo 2021.03.15. 14:35:37

Szép beszéd ! Hajrá !

Lanzafame 2021.03.15. 15:24:33

Pelé biztos beleszámolta azokat a gólokat is, amiket a húgának rúgott a döglött macska és a konzervdoboz közé?

Na és az Európában szerzett góljait is beleszámo... Jaj bocsánat, nem ide.

DelPiero2 2021.03.15. 22:09:08

@Matteo89: Ez is lehet baj, de ne feledjük azt sem, hány helyzetet puskáz el, utána meg leáll hisztizni, lesen marad, nem tudnak passzolni... Eleve elvárt, hogy neki passzoljanak. Én úgy érzem költség-haszon mutatója már nagyon nem jó.

Matteo89 2021.03.16. 08:07:52

@DelPiero2: A Reálban ugyanezt játszotta, ott mégsem okozott ez problémát.

DelPiero2 2021.03.16. 09:43:50

Lehet hogy itt más feltételekkel van (szerződés) Mert azt látom, hogy van más is, aki tud szabadot lőni, mégis ő lövi. Más is tud gólt lőni, mégis szinte mindig neki próbálják passzolni. Pl. Morata nem egy kifejezetten olyan poziban, amikor Moratanak kellett volna befejeznie, napnál világosabb szituban, mégis lepasszolta. Ezt fordítva még nem láttam megtörténni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása