Morabito: „Paratici elutasította a City ajánlatát Rabiot kapcsán”

rabiot_adrien_csikosban.jpgAz olasz ügynök, Vincenzo Morabito szerint megfelelők a körülmények a Juventus középpályájának a megerősítésére, közben Adrien Rabiot is a City látómezőjébe került.

Az olasz ügynök a Tuttosport munkatársának beszélt az esti Juventus-Lazio párharc előtt.

„Nem vagyok az ügynöke, de szerintem ez a megfelelő év Sergej Milinković-Savić Juventushoz szerződésére. Megfelelő pillanat ez úgy a bianconero klub, mint a Lazio számára. A piac mindenki számára megváltozott, az európai top klubok számára is.

Visszatértünk a Neymar előtti korszakhoz. Ha eddig Sergej Milinković-Savić ára 100 millió euró volt, most inkább 50 millió körülire tehető. A Juventusnak szüksége van egy olyan középpályásra, aki a szerb játékos jellemzőivel rendelkezik.”

Az ügynök szerint volt érdeklődés Adrien Rabiot kapcsán, ám a Juventus vezetősége eltáncolt a lehetőség elől.

„Ő egyike a Manchester City célpontjainak, de nem hinném, hogy elhagyná a Juventust. Fabio Paratici már nemet mondott barátjának, Txiki Begiristainnak, aki a City sportigazgatója.

Fabio Európa egyik legjobb igazgatója, és nem véletlen, hogy a Manchester United érdeklődik iránta. Kivételes kapcsolatot ápol Florentino Pérezzel is, ennek ellenére továbbra is a Juventust fogja szolgálni.”

Az ügynök némi háttérinformációval szolgált Olivier Giroud kapcsán is.

„Én képviselem az ügynökét Olaszországban. Olivier Giroud egy lépésre volt a Laziótól egy éve: ha a Napoli eladja Mertenst a Chelsea-nek, akkor a francia játékos a Lazio mezét öltötte volna fel. Ősszel pedig, amikor elérhetetlennek tűnt úgy Suárez, mint Džeko és Morata, mivel a kölcsön megvalósíthatatlannak tűnt, egy délutánig Olivier Giroud szinte a Juventus játékosának volt tekinthető.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3516451994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony. 2021.03.06. 13:41:04

7,5 milliót keres nagyjából semmiért, a City meg feltételezem simán lerak egy elfogadható összeget érte. Grat Paratici, ha tényleg itt tartottad!

GodPiero 2021.03.06. 13:42:53

Azért egy Rabiot - Aguero csere adná magát....

Fifa On:
- Rabiot - Aguero
- Ronaldo - Icardi
- Dybala _ Pogba

Fifa Out

Leram7 2021.03.06. 14:00:06

Rabio játéka nekem tetszik, mert látni tőle egész jó dolgokat.

A probléma az, hogy nem állandó a teljesítménye és kevés gólt szerez, kevés a gólpassz is. Emlékeim szerint a PSG-ben sokkal gólerősebb volt.
Nagyon kéne egy távoltól jól lövő, jól passzoló, agilis kp, aki védekezni is tud. Pl a régi Pogba

A jelenlegi középpálya szerintem nem jó. Nem látok kapuralövést távolról, nincsenek támadó szellemű passzok. Kíváncsi vagyok nyáron hogyan fogunk ebbe tudni belenyúlni. Nem gondolom, hogy pl Locatelli és Aouar megoldás lenne erre.

The king of alibis 2021.03.06. 14:29:46

Pedig el lehetne engedni
Egy szürke középszer, aki sem támadásban, sem védekezésben nem tud pluszt hozzá tenni

venember83 2021.03.06. 14:34:19

@Tony.: sokat keres, ez igaz, de hamarabb válnék meg Ramsey és Benta szolgálataitól, a francia lényegesen hasznosabb játékos szerintem. Persze tudom, hogy Benta megtartása mellett szól az alacsony fizetése, és talán még mindig él az a szerződéses kötelezettség, hogy a Bocát illeti az átigazolási díjának a fele.

László Jakus 2021.03.06. 14:52:18

Olvasom itt a véleményeket és ajánlom mindenkinek hogy számolják meg hányszor szerez a kp labdát vissza az ellenféltől és ki az mert Rabiot ebből a mezőnyből kimagaslik. Az igaz hogy nem támad eleget és biztonságra játszik de nélküle igen kevés labda szerez meg a kp. Véleményem szerint inkább más menjen Ramsey Berna Bentacura és jöjjön Lokatteli és egy vérbeli irányító. Ha a fizuja a lényeg akkor el lehetett küldeni a fél csapatott és fel lehet állni a fiatalokkal és lehet izgulni hogy nyerjünk.

Rikoo 2021.03.06. 15:45:14

@László Jakus: Statisztikák alapján Rabiot és Bentancur ugyanannyit átlagol.

László Jakus 2021.03.06. 15:52:40

@Rikoo: elhiszem de mostanában Bentacur igen sokat ront és ez csak az ellenfél malmára hajtja a vizet. Igy a megszerzett labda nem sokat ér. Nem a védekezéssel van gondunk mivel a legkevesebb gólt kaptunk a ligában inkább a támadás a probléma és ez a két játékos nem ebben jeleskedik. Ezért mondom nekünk egy irányító kell mert a védelem a liga legjobbja.

Rikoo 2021.03.06. 15:53:21

@László Jakus: Szerintem is tkp-ra van, szükségünk.

peti78 2021.03.06. 16:21:53

Dybala icardi csere lesz

pott70 2021.03.06. 16:33:08

Egyébként szerintem is ez a megfelelő év,hogy SMS a Juventushoz csatlakozzon.Sőt,szerintem már tavaly is jöhetett volna.Illetve jöjjön amikor akar,csak már minél előbb.

Tony. 2021.03.06. 16:40:36

Nincs olyan mutató ami indokolná, hogy ilyen fizetéssel itt tartsunk egy ilyen szintű játékost. McKennie és Bentancur itt van labdát szerezni, ketten együtt nem keresnek ennyit szerintem. Az első adódó alkalommal meg kell szabadulni az ilyenekről, ha van kérő, mert sokan nem adnák meg ezt a pénzt neki. City adna mondjuk 40 milliót, már nagyobb eséllyel vehetnénk egy támadóbb szellemű játékost.

GodPiero 2021.03.06. 16:59:54

@peti78: Dybala fele annyit nem ér mint Icardi....

peti78 2021.03.06. 20:04:24

@GodPiero: psszt ezt tudod te meg én de párizsinak el ne mond

DegerFaCan 2021.03.06. 21:00:52

Hát ez. Ott járunk mint a Porto ellen.

danimester1 2021.03.06. 21:01:13

Kulusevskinek jár a piros pont!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása