Pirlo: „Jó lenne, ha többet cserélhetnénk”

pirlo_andrea_sky_sport_mikrofonjanal_oltonyben.jpgFederico Bernardeschi a padról beállva lett meccs embere a Spezia elleni váratlanul nyögvenyelős meccsen, amelyet végül Morata, Chiesa és Ronaldo góljaival simán nyert a Juve, ráadásul Wojciech Szczęsny tizenegyest is védett a meccs legvégén.

„A lassú kezdés inkább a fizikai fáradtságnak volt betudható, mint a pszichológiainak, ez pedig sajnos előfordulhat, ha ugyanazokkal a játékosokkal kell lejátszani ilyen sok meccset.” - kezdte értékelését Andrea Pirlo a Sky Sport Italia munkatársának.

„Próbáltuk irányítani a meccset, és aztán amikor beállt néhány friss pár láb, akkor már élesebb volt a csapat, és ki tudtuk használni a helyzeteinket.

Fontos volt előretörni a középpályáról, és minél többet támadni a szabad területeket. Próbálunk egy az egy elleni helyzeteket kialakítani a széleken, majd bejuttatni a labdát a tizenhatosra, ahol aztán megvannak a játékosok, hogy kárt tehessünk az ellenfélben. Olykor a szélsők futnak fel, máskor a védősor hátvédjei.

Bernardeschiben megvannak a szükséges kvalitások, hogy hátvéd legyen, megvan benne a kitartás, be tudja adni a labdát, és már dolgozott ennek a szerepkörnek az elsajátításán, de nyilvánvalóan a védekezésben van még mit tanulnia.

Nagy kerettel rendelkezünk, de sajnos mostanában nem tudtam annyi váltani a kezdőcsapatban, amennyit szerettem volna. Jó lenne, ha jobban tudnánk rotálni a játékosokat, hogy kicsit felfrissüljön a csapat adott meccs során célzott cserék révén.”

Álvaro Morata a padról beállva a vírusfertőzés után gólt szerzett, és nem tagadta, hogy ez igencsak jól esett neki.

„Álvaro Moratát a jellemzői miatt akartuk a csapatban tudni, mivel képes támadni a területeket, gólokat szerez, azonban a csapatjátékból is ki tudja venni a részét. Az elmúlt időszakban nem állhatott rendelkezésre sajnos, de remélhetőleg hamar visszanyeri az erőnlétét.

A következő napokban reményeink szerint többen visszatérhetnek a csapathoz. Kiesett Matthijs De Ligt is, ő kapott egy rúgást a vádlijára a Verona elleni meccsen, és ma a bemelegítésnél érezte, hogy megmerevedik az izom. Valószínűleg semmi komoly, de majd holnap kivizsgáljuk az állapotát.

Weston McKennie sem nyújtja a legjobbját jelenleg, látható a futásán és a passzain, hogy vannak fájdalmai. Legjobb esetben 45-60 percet tud segíteni nekünk.”

A mestert ezt követően arról kérdezték, hogy képes-e a Juve befogni a tíz pontos előnyt magáénak tudó Intert.

„Jelenleg csak a pontok jelentik a különbséget köztünk és az Inter között. Tudjuk, hogy hosszú hajsza lesz, az Inter két éve játszik együtt, jól begyakorolt figurái vannak a csapatnak, miközben mi csak idén álltunk össze ebben a formában. Célunk, hogy a legvéksőkig harcban legyünk velük.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6116448336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peruzzi 2021.03.03. 06:00:15

Harcban leszünk, annyira hogy meg is lesz a bajnoki cím!

szauerb 2021.03.03. 08:06:08

Az is jó lenne Andrea ha a betömörülő csapatok ellen is képes lennél egy megfelelő taktikát kidolgozni.
Jól láthatóan a "nyílt sisakkal" játszók ellen működik a focid, viszont a védekező felfogásúakkal szemben akadozik a gépezet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása