Bernardeschi: "Még hiszünk a scudettóban"

bernardeschi_federico_orom_spezia_ellen.jpgA Spezia elleni 3:0-ás bajnoki győzelem egyik üdítő teljesítményét Federico Bernardeschi nyújtotta, a cserepadról beszálló olasz játékos két gólpasszal vállalt oroszlánrészt a három pont megszerzéséből.

"Ez a győzelem fontos volt, mert üzenetet küldtünk a bajnokság többi csapatának. Egy kicsit elmaradtunk a menetrendtől, de még mindig versenyben vagyunk, így természetes, hogy még hiszünk a scudettóban.

Rengeteg mérkőzés van még hátra, s meg akarjuk nyerni őket. Mi a Juventus vagyunk, erről nem szabad megfeledkezni." - mondta bizakodó lelkülettel Bernardeschi a Sky Sport Italia munkatárásnak nyilatkozva.

A csapatra nehéz mérkőzés vár, mivel hétvégén a Lazio csapata látogat majd az Allianz Stadiumba.

"Nehéz erőpróba lesz, mert a Lazio már korábban is mindig gondot okozott nekünk. Ugyanakkor hazai pályán játszunk, s ez egy kis előnyt biztosíthat számunkra, még ha ez nem is ugyanolyan a szurkolóink nélkül. Egy ütközetre számítok, de ha úgy játszunk, mint a Juventus, s felismerjük, hogy mire vagyunk képesek, akkor bizonyosan jó eredményt érünk el. "

A zebramezesek jövő héten az európai porondon is pályára lépnek, s a Portugáliában elszenvedett 2:1-es vereséget kellene ledolgozniuk az FC Porto elleni hazai visszavágón.

"Nem könnyű ezen gondolkodni, mielőtt a Lazio ellen játszottunk volna, de tudjuk, hogy nehéz feladat lesz. Meg kell fordítanunk az eredményt, de ahogyan azt tudjuk, a Juventus egyértelműen képes erre, ahogyan már korábban is megtettük."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3516449242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2021.03.03. 18:53:41

En speciel meg hiszek abban, hogy Berna kepes lehet visszatalalni a helyes utra. Most a serultek miatt kicsit tobbet jatszhat es ugy tunik ez hianyzott neki, hogy megmutassa azt az arcat, amit mondjuk az ATMA elleni fordito merkozesen lattunk utoljara.

JeetTrader 2021.03.03. 20:00:39

@Shyr Kahn: az a baj h ennyit kell visszamenni az időben h felidézzük a jó teljesítményét. Annak ellenére h tegnap 2 gólban is benne volt nem volt egy nagy szám....ennel lényegesen többre volna szükség!

Számomra fizikai fájdalmat okoz ha nézem ot játszani. Mehet a Romába vagy a Lazioba vagy ahova akar de se az Interne se a Milánba nem férne be... nalunk is csak azért játszik mert nincs alternatíva. Szomorú mert nagy ígéret volt aki beválni látszott de elég hamar leáldozott a szerencse csillaga...

Rocky80 2021.03.03. 20:11:27

@Shyr Kahn: +1

@JeetTrader: ez tök érdekes, mert én meg szeretem őt nézni, látok benne valami egyedit.

JeetTrader 2021.03.03. 20:25:11

@Rocky80: ez így van rendjén :) Kinek a pap, kinek a papné....Nekem a lánya :D

Tény h elég egyedi ahogy akar de nem megy neki :)

szauerb 2021.03.03. 20:43:01

@Shyr Kahn:
Neki egyértelműen fejben kellene rendbe tennie magát. Ott nem stimmel valami mióta ide igazolt. Vagy totálisan elszállt vele a ló vagy valami olyan dolog történt ami nagyon megviselte.(pl. Astori halála)

Jelenleg ha valaki azt mondaná, hogy adjuk oda Bernardeschit egy platónyi szotyiért cserébe akkor beleegyeznék.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása