Paratici: "Meggyőződésünk, hogy a megfelelő úton járunk"

paratici_fabio_potre_1.jpgA Spezia elleni mérkőzést megelőzően a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici beszélt a bemelegítés során kidőlő Matthijs de Ligt sérüléséről, valamint az egyre erősebb kritikák kereszttüzébe kerülő Andrea Pirlóról.

"De Ligt rúgást kapott szombaton, megpróbálkozott a bemelegítéssel, de még mindig fájdalmat érzett. Úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk. Gianluca Frabotta fog játszani." - mondta a holland védő kapcsán Paratici a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

"Sajnos azok számára, akik nem a labdarúgásban dolgoznak, az eredmény az egyedüli dolog, ami számít. Ami minket illet, tudjuk, hogy fontos, de követnünk kell bizonyos lépéseket, amelyek oda vezetnek, mint például a megfelelő edzésmunka. Ma este a legjobbunkat nyújtjuk majd, s megpróbáljuk megszerezni a három pontot.

Andrea olyasvalaki, aki élvezi a nyomást, ahogyan mindannyian tettük, mikor egy bizonyos szinten játszottunk. Azt hiszem, hogy jelen pillanatban ez jellemző a lelkiállapotára. A csapat megpróbál egy bizonyos taktikai felfogást alkalmazni, meggyőződésünk, hogy ez a megfelelő, ezért így fogjuk folytatni. Tizenegy éve itt vagyunk, de a korszakok általában 3-4 évig tartanak, vagyis különböző korszakokon mentünk át, s továbbra is nyertünk. Ez egy hatalmas eredmény.

Most egy újabb úton indultunk el, tisztában vagyunk a döntéseinkkel, s szeretnénk véghez vinni. Logikus, hogy a döntéseket az adott pillanat kontextusába kell helyezni, mert egy hónappal, egy évvel vagy két évvel később a dolgok megváltozhatnak.

Megújítottuk a keretet, edzőt váltottunk, s nagyon elégedettek vagyunk az úttal, amit megtettünk. Minden területen minőségi játékosaink vannak, habár bármelyik csapat szenvedne, mikor számos játékos hiányzik ugyanazon területről."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1016448180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2021.03.02. 21:30:04

Na, megszólalt a csapat hóhéra, a nagy Paratici. Nagyon remélem, hogy már nem sokáig dolgozik nálunk. Ő az egyik legfőbb felelőse a jelenlegi helyzetnek.

Tony. 2021.03.02. 21:31:35

Ez a palit sürgősen ki kell rúgni a *csába!

Szincsak 2021.03.02. 21:33:53

Paratici csak viccel szerintem

Juventino86 2021.03.02. 21:34:45

Az a baj, hogy nem az van, hogy valami koncepció érdekében beáldozunk egy szezont. Itt a totális leépítés van csak. Paraticit azonnal ki kell rúgni.

venember83 2021.03.02. 21:48:57

Nem tudom, hátha ti jobban tisztában vagytok a dolgokkal: a riportereknél is ennyire elterjedt probléma a töketlenség?

"Sajnos azok számára, akik nem a labdarúgásban dolgoznak, az eredmény az egyedüli dolog, ami számít. Ami minket illet, tudjuk, hogy fontos, de követnünk kell bizonyos lépéseket, amelyek oda vezetnek, mint például a megfelelő edzésmunka."

Erre hogy a fenébe nem lehet visszakérdezni Boniperti mottójával? Mert ugye a Juventusnál a győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít. Ha már felvésték valószínűleg a stadion piszoárjai fölé is, akkor csak tisztában vannak vele a klub vezetői. Egy ilyen labdát nem lecsapni...

Attilio79 2021.03.02. 22:48:00

Paratici mire büszke, vajon az egyszem sérült csatárra vagy esetleg Rabiot és Ramsey megszerzésére? :)

2021.03.02. 23:05:20

Paratici felszippantott egy utcát és elkezdett hülyeségeket beszélni. Ennyi történt. Azóta sem tiszta a pali.

CsakÚjváros 2021.03.02. 23:34:51

Marotta (akit sokan visszasírnak) meg az ingyen igazolásokkal egyben az óriási bérekkel ásta a sírt....nem sorolom a játékosokat,ti is tudjátok. Nem mondom van aki megérte....de több aki nem. Nem szidok egy Juve játkost sem,aki volt,van lesz...félreértés ne essék. De ne ez a marha legyen már a bűnbak....álljunk már meg :)

Bodnar Daniel 2021.03.02. 23:43:20

@venember83: Úgy, hogy mottókra nem alapoznak beszélgetést emberek. Sem elvárásokat.

Shyr Kahn 2021.03.03. 15:54:52

@venember83: Az a Juve mar nem letezik. Ahogy korabban irtam a Lippi era ota megvaltozott valami es nem latom, hogy az irany elonyos lenne.

Lasd nem a gyozelem a legfontosabb, hanem a profit. Nalam a fontossagi sorrend maskent nez ki, mint amiy jelenleg Agnelli, Nedved es Paratici kepvisel, de lehet csak nem haladtam a korral. A futball egesze ebbe az iranyba ment el az utobbi csaknem 20 evben.

venember83 2021.03.03. 16:01:03

@Bodnar Daniel: igen, valószínűleg teljesen elértéktelenedtek ezek a mottók. Olyasmi lehet, mint az időjárásról beszélgetni. Semmitmondó.

@Shyr Kahn: kb. igen, sajnos. Csak vicc, mennyire rímel a mondanivaló a klub mottójára, csak épp ellentétes előjellel. Talán ez is mutatja, mennyire semmitmondóak valójában ezek a nagy szavak. Pedig jó lenne, ha maradna pár érték, ami iránymutató lehet klubvezetők, játékosok és szurkolók számára.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása