Sandro helyett új védő érkezhet a bal szélre

alex_sandro_labdaval_bl-meccsen.jpgA rögös szezonkezdet után a Juventus januárban nagyszerű eredménysorozatot hozott össze, ami nagyban köszönhető annak, hogy összeállt az Öreg Hölgy védelme.

A szezon elején Andrea Pirlo a sok sérülés és koronavírusfertőzés miatt kénytelen volt folyamatosan váltogatni az embereket a védősorban, de mostanra már jobb a helyzet, és az eredmények is összességében bíztatóbbak.

A TuttoJuve értesülései szerint a bianconero vezetőség is így látja a helyzetet, ezért a négy középhátvéddel tervez jövőre is, ami nagyban köszönhető Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci jó teljesítményének, miközben Matthijs De Ligt és Merih Demiral bizonyította, hogy lehet rájuk alapozni a jövőt.

Következésképpen a vezetőség egy másik posztot próbál majd megerősíteni, méghozzá a védelem bal szélét, így Alex Sandro távozhat a klubtól megfelelő ajánlat esetén, és új balhátvéd érkezhet.

Ugyan a brazil játékos 2015 óta az egyik legmegbízhatóbb eleme a hátsó alakzatnak, a kora miatt a nyár lesz az utolsó lehetőség az értékesítésére, és ezt kihasználná a Juventus.

A játékos szerződése 2023-ig érvényes, és a védő nemrégiben ünnepelte 30. születésnapját.

Ilyen hírek kapcsán talán nem meglepő, hogy Marcelo neve sokszor felmerül az Öreg Hölgy kapcsán, mivel a 33 éves védő nyáron valószínűleg elhagyja Madridot, és egyesek szerint Torinóba szerződhet egykori bajtársa, Cristiano Ronaldo mellé.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9516426404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szincsak 2021.02.14. 09:03:18

Miért kell egy idősebb bal hátvéd, nem fiatalabb lenne jobb arra hosszabb ideig lehetne rá épiteni

kovta23 2021.02.14. 09:51:00

Persze,persze...a gyenge Madridba nem fér be de itt ahol kell tudni védekezni is(ami neki sosem volt az erőssége) kezdő lenne persze persze. Értem én hogy minden középszert el akarnak adni ,de miért kell bele keverni a Juvét

venember83 2021.02.14. 10:14:22

@Szincsak: pénz kell, nem a balhátvéd a lényeg. Ugyanakkor sajnos kétlem, hogy el lehetne adni Sandrót annyiért, hogy pénzügyileg pozitív legyen a csere. Főleg ha Marcelo érkezik Sandróénál lénnyegesen magasabb fizetéssel s 1-2 év múlva nulla eladhatósággal.

László Jakus 2021.02.14. 10:48:58

Úgy hülyeség ahogy van marcelo nem ér annyit mint Alex öregebb és nem tud védekezni. Isten ments eddig fiatalitotunk Most meg megint a öreg leharcolt játékosokat akarnak.

alexGicamo 2021.02.14. 10:54:25

Logikus: egy 30 éves védőt cseréljünk le egy 33 évesre ! Tudom, ez még csak pletyka, de akkor is ! Szerintem, meg kéne tartani Sanyit és mögé igazolni egy fiatalabb tehetséget .

The king of alibis 2021.02.14. 12:33:42

A kiégett Marcelo lol

Messze van még április 1

tjunior 2021.02.14. 14:40:13

Sandrot meg kellene próbálni középen, egész pontosan a háromtagú védelem bal oldalán, amúgy sincs Chiellinin kívül ballábas középhátvédünk. Nem fogadnék rá nagy pénzben, hogy bejön de egy próbát megérhet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása