Pirlo: "A SPAL elleni mérkőzés számos veszélyt tartogat"

pirlo_andrea_esoben.jpgSzerda este a Juventus az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, hazai pályán lép pályára, az ellenfél pedig a másodosztályban szereplő SPAL együttese lesz.

"Számos veszélyt tartogat ez a párosítás, mert egy olyan csapat lesz az ellenfelünk, amely papíron a Serie B-ban szerepel." - mondta Andrea Pirlo a mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztató alkalmával.

"Ha megnézünk más országokat, azt láthatjuk, hogy a Bayern Münchent egy másodosztályú csapat búcsúztatta el a kupasorozattól, s így esett a Real Madriddal is. Úgy kell pályára lépnünk, hogy tudjuk, ez egy nehéz mérkőzés.

Az a célunk, hogy továbbjussunk a következő fordulóba, ezért maximális összpontosításra van szükség. A SPAL igazán jó teljesítményt nyújtott az Olasz Kupában és a Serie B-ben is, nem becsülhetjük le őket."

A SPAL a Monza, a Crotone, majd a Sassuolo kiejtésével nyitott utat magának az Olasz Kupa nyolcaddöntőjébe, ahol egyedüliként maradt állva az alacsonyabb osztályú csapatok közül.

"Egy nagyon jó csapat, amely szereti játszani a labdarúgást. A SPAL többnyire három védővel áll fel, de időnként három csatárral játszanak, vagy két támogató játékos segíti a középcsatárt. Tudják, hogyan kell játszani, s a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha nem akarunk zavarba jönni."

Pirlo megerősítette, hogy Rodrigo Bentancur pihenni fog, hiszen már sérülten játszott a Bologna ellen, s Matthijs de Ligt, Merih Demiral és Gigi Buffon egyaránt a kezdőben kapnak majd helyet.

"Szinte az egész Bologna elleni mérkőzést lyukkal a lábán játszotta, három öltéssel kellett összevarrni ,úgyhogy igazán feláldozta magát a csapatért. Az elmúlt hetek során Giginek voltak problémái, de már megoldódtak, s játszani fog holnap.

A szezon meglehetősen pozitív volt eddig. Szerezhettünk volna valamivel több pontot, de egy ilyen fárasztó szezont követően néhány botlás természetes. Versenyben vagyunk az összes sorozatban, s az a célunk, hogy győzzünk." 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1416404640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2021.01.26. 18:50:25

Nagyon kellenek majd a friss lábak a Samp ellen, megint sok játékost pihentetnék. Egy ilyen kezdő tetszene:
Buffon-Dragusin,DL, Demiral-brazil kölyök,Portanova,Ramsey, Rabiot,Berna-Morata-Kulu

CR-t el sem vinném, iszonyatosan enervált és Kulu eltiltása miatt mindenképp játszania kell hétvégén.

szauerb 2021.01.26. 21:47:19

Jajaja Pirlo cut the bullshit.
Kötelező győzelem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása