A Milan és a Juve leckét adott a Napolinak

serie_a_coronavirus.jpgA tegnap esti AC Milan - Juventus mérkőzést követően az Il Giornale cikket közölt, amelyben elismerőleg beszélt név szerint az AC Milanról és a Juventusról, ám tulajdonképpen szinte az összes olasz klubról a koronavírus által sújtott időszakban tanúsított magaviseletük miatt. A cikk a protokoll betartásának és tiszteletének a fontossága mellett emelt szót, negatív fényben kiemelve azon kevés klubvezetőt és klubot, amely inkább alternatív eszközökhöz folyamodott a mindenki által elfogadott protokoll alkalmazása helyett.

„A protokoll előírásait betartották. És főként tisztelték. Minden tisztelettel a CONI illetékes testülete és a Napoli iránt. Mivel ami (nem csak) az elmúlt negyvennyolc órában történt, úgy Torinóban, majd később Milánóban, azt bizonyítja, hogy az olasz bajnokságban a klubok be szeretnék fejezni a bajnokságot az előzetesen és együttesen meghatározott szabályok szerint. Annak ellenére, hogy mások alternatív utat választanak. Hasztalan kerülgetni a forró kását: a Milánói Ördögök és az Öreg Hölgy leckét adott De Laurentiis klubjának, annak a klubvezetőnek, aki a közösségi médiában az elmúlt időszakban kinyilvánított panaszai miatt inkább De Lamentiisnek tűnik. A két klub hozzáállásának köszönhetően tehát az előírásoknak és szabályoknak megfelelően sor került egy Milan-Juve mérkőzésre annak ellenére, hogy egyik oldalon Alex Sandro és Cuadrado, míg a másik oldalon Krunić és Rebić hiányzott koronavírus-fertőzés miatt. Nem volt apelláta vagy furcsa telefonhívások: adottak voltak az eljárások, amelyeket a klubok pedig hatályba helyeztek. A megfelelő játékosokat elszigetelték, a többiek állapotát megerősítették, mivel a torinói egészségügyi hatóság szavaival élve: »amint a pozitív mintákat adó egyének elszigetelése megtörténik, és ők már nem jelentenek veszélyt a közegészségre, a klubvezetőség és az olasz szövetség (FIGC) elbírálása alá esik, hogy egy meccs lejátszható-e vagy sem. Ellenkező esetben olyan lenne, mintha egy egész gyárat bezárnának csak azért, mert két alkalmazott pozitív mintával szolgált.«. Végső soron lényegében a Serie A összes csapata, egy kivételével, kénytelen volt a koronavírus miatt játékosokat nélkülözni a bajnoki menetelés során. Az AC Milan nélkülözni kényszerült Ibrahimovićot szeptember-október környékén, az Inter hat játékos nélkül állt ki a derbin, míg a Parma az udinei meccsen féltucat játékos hiányában volt kénytelen pályára lépni. S akkor nem beszéltünk a Genoáról, amelynél tizenöt fertőzött volt ugyancsak októberben. Mindenki a lehető legjobbat próbálta kihozni a helyzetből, s úgy szervezte át a csapatot, hogy pályára léphessen és ne adja könnyen a bőrét.

A krónikás szerint a Napoli csapata készen állt arra, hogy repülőre üljön, s Torinóba repüljön, azonban a helyi hatóság közbeavatkozott Elmas és Zieliński pozitív mintája nyomán, és meggátolta az utazást, felhívva a kékek figyelmét, hogy nem hagyhatják el Campania tartományát, és kötelezően szigeteljék el az egész csapatot. Az első két bírói ítélet megerősítette, hogy a nápolyi klub megjelenésének elmaradása 3-0-t ér, illetve egy pont levonását a Napolinak. Mindazonáltal a CONI illetékes hatóságánál leadott fellebbezés mindent átírt, a meccset le kell játszani, bár senki nem tudja, hogy erre mikor kerülhet sor. A többi klub mást nem tehetett, minthogy elkönyvelve az eseményeket elfordítsa a fejét, nem kendőzve, mennyire igazságtalan az, ami történt. Túlságosan nyilvánvaló, hogy valami furcsa, rosszul kezelt ügynek voltuk szemtanúi, ráadásul talán pont attól a klubtól, amely vezetőségének a megnyilatkozásai alapján mindig tiszteletben tartják a szabályokat. Bárhogy is történt, ez már a múlt. Megközelítőleg tizenöt nappal a CONI döntése után azonban a Milan és a Juventus leckét adott a protokollt illetően: ezért pedig megemeljük a kalapunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5016375884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2021.01.07. 11:36:30

Végre egyszer nem szidnak minket, épp ellenkezőleg !

Metalwarrior88 2021.01.07. 11:54:59

Kìváncsian várom a vén kókler (DL) megnyilvánulását eme remek sorokra.

szabo2323 2021.01.07. 12:36:10

Remélem jól brszopja majd a nápolyi és nem ketten hanem 8 an hiányoznak majd a kezdőjükből!

Wizzurah 2021.01.07. 16:14:50

Remélem indulhatnak az uefa kupában jövőre a köcsögök, bl-t nem érdemelnek a jól lakott óvodás Gattusóval meg a hisztis gennyláda alattomos igazgatójukkal.

GGábr81 2021.01.07. 21:22:44

Le a kalappal. A cikk is kiváló. A két csapatot is megilleti az elismerés. Azért az AC-ból nem kevés ember hiányzott simán megérte volna neki a trükközés. Talán nekünk is, 3 alapemberünk nem volt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása