A Juve szeretne januárban Locatellivel erősíteni

locatelli_manuel_sassuolo_1.jpgManuel Locatelli neve az elmúlt időszakban többször felmerült a Juventus vonatkozásában, és a bianconero klubvezetők állítólag alig várják, hogy végre keretükben tudják a középpályást.

Az AC Milan egykori játékosa a Sassuolo mezében az olasz első osztály egyik legjobb középpályásává lett, ezért pedig több jelentős klub figyelmét is felkeltette.

A Canale Sassuolo értesülései szerint a Juventus annyira szeretné megszerezni a játékost, hogy már a következő átigazolási időszakban próbálkoznának.

Mindazonáltal a középpályás nincs elragadtatva a szezon derekán való váltásról, ezért a Juventusnak valószínűleg nyárig várnia kell.

A beszámoló szerint a középpályás szeretne a továbbiakban is folyamatos játéklehetőséghez jutni, ami nem lenne biztosított egy váltás esetén, illetve Roberto De Zerbivel is kiváló kapcsolatot ápol.

Andrea Pirlo vezetése alatt sokat változott a Juventus kerete, Arthur Melo és Weston McKennie érkezésével frissült is a középpályások sora, de az egykori középpályás további erősítést szeretne, és több cikk szerint szívesen beépítené csapatába Manuel Locatellit.

Mivel a Juventusnál továbbra is a keret részét képezi Sami Khedira, fizetések tekintetében mindenképpen, ezért egy nyári átigazolás valószínűleg könnyebben megvalósítható, hiszen nyáron a német futballista elhagyja Torinót, így a felszabaduló összegből már könnyebben gazdálkodhatnak az Öreg Hölgy szakemberei.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3416317808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2020.12.04. 10:04:01

Januárban mindenképpen erősíteni kell, mert a középpálya borzalmas. Nem vagyok meggyőződve viszont arról, hogy Locatelli a megfelelő minőséget képviseli. Az viszont biztos, hogy McKennihez és Ramseyhez képest is mindenképpen előrelépés.

2020.12.04. 10:29:22

@Juventino86: Nem is egy poszt velük... Locatelli azért kéne, hogy át tudjunk állni 3 belső középpályásra. McKennie nálam alap kezdő lenne, Locatelli lehetne a regista és Rabiot vagy Arthur játszhatna harmadiknak. Mondjuk Arthur szerintem nem lesz sokáig nálunk, érződik, hogy ha Pirlon múlna akkor itt sem lenne. Nagy bukóvak túl is adunk rajta nyáron szerintem (már ha marad Pirlo az edző).

rockitbaby 2020.12.04. 10:43:22

@Pjanista: Szerintem ne ebben keresd Arthur hibáját. Még ebben a szezonban alig volt alkalom, hogy teljesen egészséges lett volna, mégis játszik. Mert nincs más...

Locatelli kapcsán egyetértek, kiegészítve annyival, hogy ha valaki látta már játszani, akkor tudja, úgy kell az a srác, mint egy falat kenyér... Óriási blama ez, hogy ilyen pocsékul kialakított kerettel kellett nekifutnia a rutintalan edzőnknek ennek a vírussal sújtott szezonnak.

Juventino86 2020.12.04. 10:50:23

@Pjanista: Így van, emiatt mondom én is azt, hogy inkább örülnék Locatelli leigazolásának. Arthurral én se vagyok elégedett. És bízom benne, hogy ha nem kezdünk el Pirlóval sürgősen szárnyalni a bajnokságban, akkor tapasztaltabb mesterünk lesz.

steven.h 2020.12.04. 11:54:25

@Juventino86: fura dolog ez, mert bár a teljesítményével nem vagyok teljesen elégedett, de nagyon rég volt már olyan középpályásunk akinek minden labdaérintése majdhogynem élményszámba megy a kifinomultsága miatt.

Nagyon remélem hogy összekapja magát, beilleszkedik és erőssége lesz a csapatnak.

Juventino86 2020.12.04. 12:07:18

@steven.h: Így legyen! Ebben bízom én is.

GodPiero 2020.12.04. 12:52:41

"Mindazonáltal a középpályás nincs elragadtatva a szezon derekán való váltásról"

Aztbetyármindenit......

Ég a vágytól, hogy nálunk játszon....

Egyel több ok, hogy ne jöjjön.....

Tony. 2020.12.04. 13:32:29

Szarnak a pofon. Locatelli ugyanazt a szintet képviseli, mint a többi.

Lanzafame 2020.12.04. 13:39:21

@GodPiero: szerintem szeretne biztosan ott lenni az Eb-n, és egy jó szerződést, fizetést kiharcolni a váltásnál. Elég jól nyomják most, hülye lenne leülni fél évre a padra nálunk. Igaza van.

@Pjanista: Locatelliben Pirlo a szegény ember Pirlóját láthatja, és van is benne valami. Én is abban bízom, hogy egy ilyen ember mellett stabilabb lehet a középpálya és Rabiot, plusz főleg Arthur is kiteljesedhet.

JeetTrader 2020.12.04. 14:02:07

Én is azt gondolom, hogy a körülményekhez képest jó erősítés lenne az olasz. Ugyanakkor ahogy fentebb is írtátok, megérthető h nem akar évközben váltani. Frissen kapott lehetőséget a válogatottban, ahol minden esély megvan egy jó szereplésre az EB-n. Aztán ha ott is jól megy neki akkor jó alkupoziból várhatná a nyári transzfer szezont.

Persze gondolom neki is bekéne szokni hozzánk, de kitudja, lehet hamar elkapná a fonalat. Én is látom az egyéb pozitív hozadékát, hiszen ő a jelenlegieknél azért sokkal jobban tudna elméletileg a középpálya közepén játszani, így a többiek az "eredeti" posztjukon játszthatnának.

Nagy nagy szükségét érzem egy középső irányítónak, aki vezényli a csapatot, forgatja, mozgatja...kár h Pirlo nem tudna beállni, igazán megmutathatná hogy kell ezt csinálni.

rockitbaby 2020.12.04. 14:11:43

@JeetTrader: Igazából szerintem ez nettó butaság. Amilyen állapotban van a mi középpályánk, gyakorlatilag azonnal kezdő lenne. Azt nem is számítva, hogy olyan a posztja, ami nálunk nincs, így még csak riválisa sem nagyon lenne.

venember83 2020.12.04. 14:27:22

@JeetTrader: szerintem edzéseken olykor beáll, csak nem kamera előtt. Persze erre nincs semmi bizonyítékom.

@rockitbaby: valamiért én úgy érzem, hogy Arthur vagy Locatelli játszana (McKennie és Rabiot mellett a háromfős középpályán), ha Manuel Locatellit leigazolná a Juve, viszont nyilván a brazilt is játszatni kellene, szóval egyáltalán nem lenne biztos a játéklehetőség Locatelli számára.

rockitbaby 2020.12.04. 14:56:04

@venember83: Nyilván van benne valami, hiszen játszott már a védelem előtt, de a két játekosnak alapvetően nem ugyanaz a posztja. Locatelli-vel a védelem előtt Arthur egy amolyan Khedira-Vidal hibrid lehetne, potenciálisan az a Marchisio, aki Conte első évében remekelt. Kár lenne ezt nem kihasználni.

2020.12.04. 16:04:14

@Lanzafame: Én főleg McKennie esetében bízom ebben, szerintem neki jönne a legjobban, ha lenne registánk és tudna az egyik oldalán robotolni. De egyébként lehet, hogy Arthur is sokkal jobban nézne ki, ha nem tőle várnánk a kreativitást.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása