Cabrini: „Maradona ma is élhetne, ha nem a Napolit választja”

cabrini_antonio_maradonaval.jpgA Juventus egykori futballistája, Antonio Cabrini érdekes nyilatkozatot tett Diego Maradonával kapcsolatban, véleménye szerint az argentin ikon ma is élhetne, ha nem az akkoriban számos bűnszervezettel és sötét tevékenységgel fémjelzett nápolyi közeget választja.

„Ma is élhetne, ha a Juventusnál futballozik, és nem a Napolinál.” - mondta az egykori futballista az Irpinia TV munkatársának, számol be az eseményekről a La Repubblica.

Az egykori védő 13 évet játszott a torinói csapatnál, az olasz válogatottal pedig világbajnoki címet jegyzett 1982-ben.

„Egy élő legenda volt, és ellenfélként úriember.” - mondta az argentin futballista kortársa az Irpinia TV által leadott műsorban.

„Az igazi bajnokokhoz méltón, ő képes volt egyszerre a legjobb és legrosszabb arcát is megmutatni. Ma is velünk lehetne, ha a Juventushoz igazol, mivel a környezet megmenthette volna, nem maga a klub, hanem a környezet.

Nápoly imádata erős és hamisítatlan, azonban ugyanennyire káros is volt.”

A hirtelen támadt komoly visszhang nyomán a védőjátékos próbált magyarázattal szolgálni, hogy ne értsék félre a szavait.

„Rosszul értelmezték a mondanivalóm, nem morális ítélet vagy megjegyzés volt egy olyan várossal kapcsolatban, aminek az energiája korlátozhatatlan.

Úgy gondoltam, hogy az a tompított környezet, amelyben a Juventusnál éltem, talán megvédhette volna őt. Bocsánatot kérek azoktól, akik sértve érezték magukat nyilatkozatom nyomán.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6016305082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2020.11.28. 11:22:14

Pedig csak kimondta az igazat....
Nem csupán a karrierjét qrta el, hanem az életét is megbélyegezte....

Lanzafame 2020.11.28. 11:38:02

Jól belenyúlt a darázsfészekbe :D

venember83 2020.11.28. 11:41:09

@Lanzafame: mostanában a polkorrektség a divat, nem az igazság. Tilos bárkit is bárhogy is megbántani. Mondjuk itt talán az időzítés sem volt ideális.

Ui. Pedig az kevéssé vitatható, hogy a kábítószer-használat nélkül valószínűleg más sors várhatott volna Diegóra.

Lanzafame 2020.11.28. 11:46:32

@venember83: szerintem menő, hogy belenyúlt, és így távolról nézve igaza is lehet. De azért nemcsak Nápolyban volt kokain, magának is köszönheti.

Ami inkább érdekes itt, az az, hogy Maradona és az őrület, ami vele járt, mennyire illett volna egyáltalán a Juventushoz. Ronaldo es a vele járó felhajtás sem illik ide igazán. Platini sokkal Juve-kompatibilisebbnek tűnik. De én csak pofázok, nem láthattam őket játszani.

Zamboni nem egy tészta 2020.11.28. 15:52:06

Lehet. Vagy mégsem. Ez igy felesleges provokatív trollkodas.

Attilio79 2020.11.28. 16:11:29

@Lanzafame: Maradonának ugyanúgy, mint Platininek megvolt/van a keresztje.
Maradona sportszerűtlensége az angolok ellen feledhetetlen és Shilton le is nyilatkozta, hogy kár, hogy soha nem kért elnézést ezért. Maradona gömbérzéke csodálatos volt, ebből élt, a korszak zsenije volt.
A két ember között az intelligencia volt a különbség.

Attilio79 2020.11.28. 16:16:55

@Attilio79: Na, ezt jól elküldte a telfonom... Folyt.
Ugyanakkor Platini sportvezetői tevékenykedése hasonlítható Maradonához.
Nekem mindig a sportszerűtlen vb-s kezezése jut eszembe, ezért sohasem volt számomra "példakép", no meg azért, mert nápolyi játékosként ellenfél volt.

FeriGjuve 2020.11.30. 08:29:08

Mert zülleni csak Nápolyban lehet nem?
Na hagyjuk már ezt!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása