A Juve megszabadulhat két játékostól is januárban

khedira_sami_felfele_mutat.jpgA Juventus januárban szeretné értékesíteni Federico Bernardeschit, miközben Sami Khedira állítólag a távozást fontolgatja, állítják német források.

Az olasz szélső alig 100 percet játszott idén az Öreg Hölgynél, és az Il Corriere della Sera hírei szerint januárban elhagyhatja Torinót egy kölcsönszerződés vagy végleges értékesítés keretében.

A Juve vezetősége kész akár kölcsönben is elengedni az egykori Fiorentina játékost, mivel így a klub megszabadulna a játékos 4,5 millió eurós bérének adott hányadától.

Mindeközben a Serie A címvédőjének képviselői Sami Khedirával egyezkednek szerződésének felbontásáról, miután nyáron nem sikerült megállapodni a békés és mindkét félnek valamilyen szinten előnyös válásról.

A Bild úgy tudja, hogy az egykori német válogatott a Juventus elhagyását fontolgatja a téli átigazolási időszakban, azonben mindenképpen európai klubhoz csatlakozna, egyéb opció nemigen jöhet szóba.

Ha pedig a szerződésbontás, akkor nem mehetünk el a Tuttosport beszámolója mellett sem, mivel a torinói napilap szerint nem sikerült megállapodni Maurizio Sarrival az élő kontraktus felbontásáról. A Juventus a tavaly megközelítőleg nettó 7 millió eurót fizetett ki Massimiliano Allegrinek, most pedig erre a szezonra 5 millió eurós nettó bért kénytelen utalni a BL-kiesés után elbocsátott Maurizio Sarrinak, illetve jövő évben további nettó 2,5 millió eurót, ha mindaddig nem sikerül megegyezésre jutni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1616290562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2020.11.19. 10:13:11

Ugyan menj már Tunisz Kapitány,megromlik már a pezsgőm!!!

babo0410 2020.11.19. 13:44:35

Úgy látom Sarrinak is kényelmesebb valahol a Karib térségben süttetnie a hasát, mint dolgozni.

babo0410 2020.11.19. 13:47:05

Bernát egyébként nem eladni kéne, hanem formába hozni, ahogyan Dybalát is. Mindketten ha jó formában fannak, nagyon jók tudnak lenni.

senky 2020.11.21. 13:29:28

Bernanak nincs eselye ,Ronival a palyan ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása