Locatelli télen érkezhet

locatelli_manuel_sassuolo_1.jpgA Calciomercato értesülései szerint a Sassuolo középpályása, Manuel Locatelli akár már a legközelebbi átigazolási időszakban Torinóba kerülhet, miután nyáron nem sikerült megszerezni őt.

A bianconero csapatnál számos fiatal csatlakozott a kerethez, azonban a 22 éves olasz futballista ügyével nem sikerült megállapodni, és talán pont helyette érkezett Weston McKennie, akit azóta többször a kezdőcsapatba is delegált Andrea Pirlo.

Az olasz pletykaoldal szerint a Juve nem feledkezett meg Manuel Locatelliről, és továbbra is átigazolási célpont az olasz futballista.

A nyáron az átigazolási díj összege hiúsította meg a klubváltást, mivel a Sassuolo ragaszkodott a középpályáshoz, és elég magas díj ellenében lett volna csak kész megválni tőle.

A Calciomercato szerint Andrea Pirlo továbbra is nagyon elismerően tekint a játékosra, és ezért is szeretné őt a vezetőség a keretben tudni.

Az edzői tapasztalatot nélkülöző Andrea Pirlo mindenképpen a vezetőség támogatására szorul a keret saját futballjára szabásához, mivel jelenleg az eredmények alapján nem úgy tűnik, mintha az aktuális játékosok képesek lennének megvalósítani a mester elképzeléseit. 

A Juventus a nyáron a fiatalság és a keret megújítása mellett tette le a voksát, Andrea Pirlo pedig kész lehetőséget adni a fiataloknak, ezt láthatjuk Weston McKennie, Dejan Kulusevski, Gianluca Frabotta és Federico Chiesa példájából.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1116263538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2020.10.30. 10:43:05

A középpályánk 2 fős rendszerben jelenleg átjáróház, jó lenne ha érkezne és átállnánk 3 belső középpályásra, mivel szerintem Rabiot, Bentancur de még Arthur is jobban érezné magát úgy.

GodPiero 2020.10.30. 12:40:26

Véééééééééégreeeeeeeeeeeeeeee.....

Vele meglesz minden célunk..... ja, nem!

kidelpiero 2020.10.30. 12:40:30

Olasz es van olyan felallas amibe illeszkedne. Jojjon!

Alex8610 2020.10.30. 12:41:09

Bernat bevonnam az uzletbe akar kolcsonbe is de valami megtort nala.Jobb lenne neki is egy olyan csapatban ahol rendszeresen jatszhat es nincs nyomas.Raadasul tobb olasz is van a keretben.

Lanzafame 2020.10.30. 13:28:08

Háromfős középpálya lehet így, Locatelli lenne a szegény ember Pirlója, balján Rabiot, jobbján azzal, aki képes összekapni magát (Benta, Arthur vagy Black Lives Matter Kapitány).

Talán 4-3-3 is lehetne így, elöl Ronaldo-Morata-Kulu hármassal, Kulu visszazárna védekezésnél jobboldalon. A maradék támadó jó lesz arra, hogy beálljon a hajrában, de csak, ha nagyon kell.

Lanzafame 2020.10.30. 13:30:33

@Alex8610: az a vicc, hogy Berardit nem tudná kiszorítani. Gyengébb csapatot kell neki keresni :D

kidelpiero 2020.10.30. 14:22:03

@Lanzafame: hova teszed ebben a felallasban Dybalat? Nehogy mar egy Kulu vagy akar Morata is elorebb legyen a legertekesebb jatekosunknal...

Lanzafame 2020.10.30. 14:29:22

@kidelpiero: A padra. Az utolsó 20 percre beállhat, ha hátha kapunk egy szabadrúgást. Kulu cseréje ebben a felállásban Chiesa.

kidelpiero 2020.10.30. 14:40:42

@Lanzafame: wow szval az eddigi 1(?) goljaval kiszoritotta a kezdobol az elozo szezon egyik hoset. Remelem Pirlo azert kert egy ket tanacsot Sarritol a szerzodesbontas utan. O pontosan tudta hogyan jatszassa egyutt Dybalat es Ronaldot. Kulu meg remelem szed magara egy kis sebesseget, mert eleg olomlabunak tunik a srac.

juve28adam 2020.10.30. 15:25:55

Szóval nyáron nem adták semmilyen kölcsönös vagy opciós joggal, egyben akartak érte komoly pénzt kapni, de majd pont télen meg odaadnák? Vagy télre lesz rá pénz? Honnan?

Nekem nem tűnik reálisnak ez a téma.

Tony. 2020.10.30. 15:26:10

Persze hozzuk ide a Serie-A összes "nagy csillagát". 2-3 éven belül sikerülhet Európa után az olasz bajnokság középcsapatává is süllyedni.

babo0410 2020.10.30. 17:17:07

@Tony.: Végül is! Nem kellenek olasz tehetségek, legyünk mi az új színtelen, szagtalan Man. City, vagy Man. United, az olyan jó lesz nekünk. Kellenek az olasz tehetségek. Tudom erre a választ, hogy az olaszok sz@rok, de ez nem igaz. Locatelli nagyon tehetséges, ahogy Chiesa is. Az, hogy Chiesa-nak se ment a Barca ellen, nem érv. Nagyon jó játékos, de úgy nehéz, ha egyedül marad, labdákat alig kap. Nem rajta múlott a Barca elleni kudarc.
Locatellire igen is szükség van.

juve28adam 2020.10.30. 17:49:33

@babo0410: Jelenleg szerintem ennek a középpályának nincs vezére. Ha valahová pénzt akarunk kiadni akkor a legégetőbb poszt az ez szerintem. Egy olyan játékos megvétele aki képes előre is játszani, van tapasztalata, egy vezér, aki nem egy Rabiot hogyha xarban a haza akkor se töri meg magát igazán. Jelenlegi középpályánk statikus és tele olyanokkal akik nem képesek szervezni. Bárkit eladnék közülük. Közelében nincs egyik sem jelenleg a Marci-Vidal-Pirlo-Pogba négyesnek. Locatellitől komolyabbat várnék középre. De ez csak a saját véleményem.

MdewC 2020.10.30. 18:25:01

Aouar be!

Sami, Berna, Rabiot, Ramsey ki.

Tőlem akkor jöhet Locatelli is.

tjunior 2020.10.30. 18:28:30

@MdewC: és akkor egy Aouar-Bentancur-McKennie-Artur kpval toljuk végig a szezont? Kissé kevésnek érzem

Del Butus 2020.10.30. 18:35:21

Meg egy felesleges igazolas. Ezekszerint mar a bajnoksagot is el akarjak engedni, nem csak a BL-t. Kozepszerekkel nem lesz itt semmit. Jah pozitivum: olasz, huha

GodPiero 2020.10.30. 18:39:30

@babo0410: Egy szar Milanban megbukott....
Ha fizetnének sem kellene... Max 1 az 1 csere Khedirára!

Lanzafame 2020.10.30. 18:45:10

@juve28adam: tehát jöjjön Locatelli és komoly teljesítményt vársz tőle?

juve28adam 2020.10.30. 18:47:07

@Lanzafame: " Locatellitől komolyabbat várnék középre."

Lanzafame 2020.10.30. 18:48:21

@kidelpiero: az utolsó mondatod Dybalára is áll, nem csak most, hanem általában is. Bárcsak kompenzálná valamivel, rendszeresen.

Lanzafame 2020.10.30. 18:51:42

@juve28adam: szerintem is jó lenne, sokat várok tőle

Tony. 2020.10.30. 18:57:10

@babo0410: Ha rajtad állna már idehoztuk volna az össze nagy tehetségét Orsolinitől, Scuffeten és Berardin át Mandragoraig, aztán harcolhatnánk a kiesés ellen. Vagy olyan olasz nímand akit bedobnak és nem hoznád ide? Kulusevski és Chiesa, mint Serie-A sztárokkal már így is elég nehéz helyzetbe hoztuk magunkat.

babo0410 2020.10.30. 20:06:21

@Tony.: Én csak a tehetségesebb olaszokat hoznám. Jelenleg Locatelli az. Anno Orsolini pl. esélyt kellett volna kapjon.
@GodPiero: Megbukott? Messze volt tőle. Most 22 éves, és bőven jól teljesít.

Lanzafame 2020.10.30. 20:42:58

@GodPiero: már akkor is akartuk, Allegri szerette a játékát, tényleg jó volt.

tjunior 2020.10.30. 23:37:52

@GodPiero: láttál mostanában olasz válogatott meccset?

Attilio79 2020.10.31. 00:13:09

Locatelli jöhet, Bernardeschi, Ramsey meg mehet...

MdewC 2020.10.31. 00:20:53

@tjunior: lehet előrébb lennénk. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása