Koeman: "Ez két nagy csapat meccse lesz"

koeman_ronald_barcelona.jpgAz FC Barcelona kispadjára nyáron kinevezett Ronald Koeman nehéz és fontos mérkőzésre számít a Juventus elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson.

"Ez két nagy csapat meccse lesz, amelyek messzire akarnak jutni ebben a sorozatban, ezért fontos lesz, hogy jó eredményt érjünk el. Azt a játékot kell nyújtanunk, amit szeretünk, s a legjobbunkat kell nyújtanunk. A lehető legtöbb gólhelyzetet akarjuk kidolgozni, s egy magas színvonalú mérkőzésre számítok. Fontos mérkőzés mindenki számára, s a legjobbat akarjuk nyújtani a pályán." - mondta a holland szakember a keddi sajtótájékoztató alkalmával.

"Egy edzőnek minden mérkőzésen a győzelemért kell pályára küldenie csapatát. Már másik történet a támadásra összpontosítani védekezés nélkül. Védekeznünk is kell, de meg kell próbálnunk uralni a mérkőzést, éreznünk kell, hogy a játékosok képesek áttörni és gondot okozni az ellenfélnek.

Számos játékos áll rendelkezésünkre, azonban különböző karakterrel rendelkeznek, különösképpen a támadórészlegben. Azokat a játékosokat kell választanom, akik jó formában vannak, de rengeteg dolgot figyelembe kell venni.

Ronaldo egy nagy játékos, de nem tudom, hogy pályára léphet-e majd. Ez nem az én problémám. Nagyra tartom, ha végül játszani tud, boldog leszek. Mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a mérkőzésre.

Úgy hiszem, hogy Pirlóról természetesen könnyebb játékosként véleményt alkotni. Edzőként nem mondhatok róla véleményt, hiszen csak rövid ideje dolgozik. Ez egy nagyszerű lehetőség számára, biztosan oka van annak, hogy őt választották. Mindketten újak vagyunk ilyen top kluboknál, s meg kell küzdenünk bizonyos nehézségekkel, a kezdés a Juventusnál hasonló lehet a miénkhez a spanyol bajnokságban. Mindkét klub változásokon ment keresztül, ami időt és türelmet igényel ahhoz, hogy dolgozni tudjunk, de időnként nincs idő a labdarúgásban.

A Juventus egy európai topklub, a védelemben tapasztalt játékosokkal, s annak dacára nagyon erősek, hogy holnap fontos játékosok hiányoznak majd. Tudják, hogyan kell uralni a mérkőzéseket támadással, s Dybala gondokat okozhat, Morata mindig ott van, hogy gólt szerezzen, s vannak kiváló középpályásaik is, akik nagyon jó mérkőzést alakíthatnak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4816261340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2020.10.28. 15:20:14

Hulladék színvonalú meccsen igazságos döntetlent várok

venember83 2020.10.28. 15:27:48

@The king of alibis: az kb. mindenkinek jó. Mármint a döntetlen. A hulladék meccs meg belefér. Ilyen nagy csapatok között s ilyen magas szintű sorozatban. Elnyomja a tét a srácokat.

BigP86 2020.10.28. 16:20:06

Nyerunk 2-1re. Morata, Chiesa. Ne legyunk mar negativak!

Knob 2020.10.28. 16:24:23

@BigP86: Egyet kell, hogy értsek.

Valahogy most jó érzéseim vannak. Illetve ha azt nézzük, hogy a Real hétvégén 3:1-re verte őket, miközben előtte kikaptak az ukránoktól és tegnap a németekkel is csak épphogy ikszeltek, ez a Barca nagyon szarnak tűnik jelenleg.

FORZA JUVE!

JeetTrader 2020.10.28. 16:31:14

A fiatalok nem fogják tudni visszafogni magukat, elviszi ajd őket a neccs heve (pláne azokat akik nem játszottak még BLben)...azért csak a Barcát fogadjuk. Arthur is bizonyítani akar majd, Pjankó is meg akarja mutatni h hiba volt elengedni...

úgyhogy sztem simán lehet ebből egy jó kis meccs, én erre számítok ;)

Persze x mindkettőnknek jó...

DegerFaCan 2020.10.28. 16:59:59

Remélem behuzzuk de ahogy a formánkat ismerem Pjanic gólra lehet tenni tétet nyugodtan :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása