Morata és Chiesa is boldogan öltötte fel a Juve mezét a BL-ben

chiesa_federico_narancs_juve-mez_bl.jpgÁlvaro Morata a lehető legjobban tért vissza a BL-be a Juventus mezében, hiszen két gólt is szerzett az Öreg Hölgy számára a Dinamo Kijev ellen.

„Nagyszerű érzés, hogy ebben a mezben játszhatok ismét a Bajnokok Ligájában. Megvan a lehetőségünk a győzelemre, és a végsőkig harcolni fogunk.

Alapvető fontosságú volt, hogy hazavigyük a három pontot.

Szerintem Federico Chiesa és Dejan Kuluševski előtt hihetetlen jövő áll.”

Federico Chiesa a tegnap este mutatkozott be a BL-ben, és természetesen nagyon örült, hogy csapata ezúttal győzni tudott.

„Az edző utasításai szerint játszok, és azt teszem, amit kérnek tőlem, most pedig szélen kellett maradnom, és az ellenfelemre kellett vezetnem a labdát, ha az nálam volt.” - mondta a Fiorentinától vásárolt futballista a Sky Sport Italia munkatársának.

„Fantasztikus érzés, hogy bemutatkozhattam a Bajnokok Ligájában, különösen mivel nyertünk, jobban nem is sikerülhetett volna ez a meccs. Erősen, győzelemmel akartuk kezdeni a sorozatot, és mindent beleadtunk, hogy ezen a nehéz helyszínen három pontot szerezzünk.

A Crotone elleni meccs után számos kritika ért minket, ami természetes, hiszen a Juventusnál nagyon magas elvárásoknak kell megfelelni. Győzelmet várnak el tőlünk minden egyes pályára lépéskor.”

Federico Chiesa a bal szélen játszott, míg Juan Cuadrado a jobb oldalt futotta be.

„Ott játszok, ahol az edző kéri, és mindig készen állok megfelelni. A mester azt akarja, hogy iramot váltsunk a szélen, és a széleken jussunk át az előttünk álló védőn. Ez jól sikerült itt és Crotonében is, hiszen gólt szereztünk olyan meccseken, amelyek problémásak lehettek volna.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4316248444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2020.10.21. 14:08:13

Nagy szerencsénk hogy a két új fiú így kezdte az őszt.

Hittem mindkettőben amikor érkeztek, eddig nem lehet egy szavunk sem. Jól fog jönni Chiesa "variálhatósága" a jövőben is, az akaratával meg sosem volt probléma.

Kulut kicsit még ki kell találni hogy használjuk, de jó lesz ő is.

Ami még különösen szívderítő, hogy az összes igazolásunk használható és fiatal játékos (Kenny és Arthur is); tényleg nagy hasznunkra lesznek a szezon során és így jó mercatót zártunk.

Ami gondot jelenthet, hogy kiderült nagyjából hogy Bonu és Chiello "kuka", sajnos már ez az év sincs bennük top szinten - ebben pedig reménykedtem (Chielloban főleg, Bonuban meg csak annyira hogy talán Pirlo alatt kis lendületet vesz). Nagyon kell a holland hátra!

Attilio79 2020.10.21. 14:16:05

@Rocky80: Egyetértek!
Demiral és De Ligt jók lesznek, Bonu, Chiello és Rugani sajnos töltelékek lettek.
A helyükre mindenképpen kell valakit nézni.

gomorra21 2020.10.21. 14:19:28

@Rocky80: szerintem Bonucci rendben lesz, kell oda hátra a rutin és a biztos pont; Bonucci pedig nem az a sérülékeny fajta.

Pavel1988 2020.10.21. 14:58:30

Chiesa remekül húzta szét a védelmet, ebben jobban teljesített Ronaldonál is. Tetszett ahogy kapura tört, ettől függetlenül fejlődhetne ha ilyenkor passzal megpróbálná bejuttatni a labdát a 16-oson belülre. Ramsey párszor megjátszható lett volna, eszébe sem jutott ez a lehetőség. Lendületet vitt a játékunkba, pont ezt várom tőle.
Kulusevskiben én nem szélsőt látok, túl lassú és taktikus ehhez a szerepkörhöz. Szerintem Ő középen lesz jó a támadók mögött, Ramsey helyén.
Danilo idén egy új igazolásnak tűnik, nagyon fekszik neki ez a poszt és alighanem alapember lesz Pirlonál.
Morata meg Mandzukicon kívül az utolsó Juventus csatár Trez-Del piero éra óta akiért lelkesedni tudok. Nem érdekelnek a hiányosságai, nagy meccseken szerzi a góljait és mindenből kiveszi a részét.

Összességében egy nagyon jó alapanyagot látok ebben a Juventusban amit idén össze kell rakni. Nem várok bajnoki címet, sem Bl győzelmet. Egy javuló játékot szeretnék és azt és azt, hogy egyre több biztos pont legyen a csapatban.
Nyáron tisztuljon tovább a keret és adjuk fel az imázs váltást.
Nem kellenek szupersztárok, gigászi fizetések árán létrejött "ingyen igazolások" sem érinthetetlenek.
Tegnap újra gyerek szemmel néztem a meccset, ezt akarom újra átélni.
Ronaldo, Rabiot, Dani Alves és Khedira szerű játékosok pedig tönkreteszik ezt az érzést. Az sem érdekel ha nem nyerünk Bl-t 70 éves koromig, annál jobban fogok örülni:)

Thuglife! 2020.10.21. 15:16:30

Valahogy azt érzem ezzel a 2 emberrel kapcsolatban h. nekik nem az a lényeg h. csak meglőjjék a góljukat és ezért kínlódnak egész meccsen mint a másik két sztárunk...hanem ők tényleg azt akarják hogy a Juve nyerjen.
Ezért fog nekik könnyen menni a pontgyártás.

Rocky80 2020.10.21. 15:48:02

@Pavel1988: akkor neked Tévez kimaradt... Ez elég nagy probléma hogy nem láttad, pótolnod kell! :D

@gomorra21: talán az egyetlen pozitív tulajdonsága számomra hogy nem sérülékeny - mondjuk rettenetesen elfogult vagyok vele kapcsolatban, nem veszi be a begyem még mindig hogy visszatért.

Rengeteg gólunkban benne van, egyáltalán nem biztos pont szerintem. Csak és kizárólag annak köszönhető a "neve" hogy Chiello és Barza volt mellette. Nem Juventus szint, a török és a holland is fényévekkel jobb.

Volt nemrég egy cikk hogy kiszorulhat a kezdőből, teljesen egyetértek vele. Ki KELL szorulnia a kezdőből.

Az meg hogy néha van egy-egy jó hosszú átadása a családoknak: inkább tanuljunk meg felépíteni egy támadást hátulról minthogy ezekre építsünk.

Szerintem. :-)

Rocky80 2020.10.21. 15:49:24

@Thuglife!: Chiesanak azért az a prioritás. Néha lehetne okosabb, passzolhatna is.

Amúgy nagyjából egyetértek. :D

babo0410 2020.10.21. 18:40:29

@Rocky80: Leírtad amit gondolok. Jó mercatot zártunk, remélem Chiesa elhallgattatta a kétkedőket, remek kezdés tőle, nagyon hajt, és lendületet ad a csapatnak. Én nagyon örülök, hogy itt van. Nyáron jöhetne Locatelli is. ;)
És sajnos abban is igazad van, hogy Chiello és Bonu ideje véget ért. Jó lenne télen, de legkésőbb nyáron védőket igazolni, mert ők ketten sajnos igen lassúak már. Chiello ráadásul a Roma ellen is majdnem kiállíttatta magát, csak az volt a szerencséje, hogy Dzeko is rángatta őt. Lassú, és ezt sajnos szabálytalanságokkal próbálja kompenzálni. Nagyon kell De Ligt a csapatba, mert a védelem most az a pont, ahol baj van. Ha van az ifiben jó védő, én felhoznám, és valami kisebb csapat ellen megnézném, hátha, és Chiello mehetne a padra. Sajnos, pedig imádom őt. Nekem ő A VÉDŐ.

juve28adam 2020.10.21. 18:51:39

@babo0410: Chiesaval várjunk még. Ha tényleg követted a Fiorban akkor tudod, hogy meccsekre képes eltűnni pár jó meccs után.

gomorra21 2020.10.21. 21:11:17

@babo0410: van két fiatal, klasszis belső védőnk. Te mitől félsz?

Pavel1988 2020.10.22. 13:14:10

@Rocky80: Tévez azért maradt ki, mert az aláírása pillanatában kijelentette, hogy két évet lesz itt.
Ez kicsit elnyomta ezt az érzést, erre rájött még, hogy csak a Serie A-ban tudott igazán jól szerepelni (kivéve egy dortmundi odavágót).
Morata és Mandzukic Juve dns-el rendelkezik, náluk éreztem azt, hogy remélem 6 év múlva is itt lesznek.

babo0410 2020.10.22. 14:19:12

@juve28adam: Követtem, és én nem fedeztem fel, hogy eltűnt volna. Néha nem volt annyira látványos, de mindig hajt, küzd. Nem is értem miért kell ilyeneket írni? Tán, mert te is kritizáltad? Úgy szeretem, mikor egyesek kritizálják, majd mikor bizonyít, nem elismerik, hanem kimagyarázzák miért nem. Ha te nem ez vagy, ne vedd magadra.
@gomorra21: Pont ettől. CSAK két fiatal, klasszis belső védőnk van. És ha megint egyszerre dőlnek ki, mondjuk egy Bayern elleni BL meccs előtt? Majd Chiellini és Bonucci megoldják? Tök jó, hogy van két fiatal, de szerinted ők lehúznak egy szezont pihenés nélkül?

babo0410 2020.10.22. 14:26:41

@Rocky80: Amit Bonuról mondasz, teljesen osztom. Egy agyatlan bunkó, rengeteg hibával, sokszor felcsesz, mikor végignézi, hogy elfutnak mellette labdával, vagy éppen az utolsó pillanatban is még az emberét keresi. Már várom, hogy kiszoruljon a kezdőből. Én is sajnáltam, hogy Caldarát elcseréltük rá. Lehetett volna Caldara is minimum Bonu szint, de nála csak jobb.

juve28adam 2020.10.22. 15:50:20

@babo0410: Lendületet hoz a szélen és eddig ezen a kevés meccsen is tudott hozni valamit ami megsüvegelendő, én csak azt mondom egyelőre még várjunk vele, mert a srácban simán benne van amitől többen is félünk, azaz egy Berna 2.0.
Jól kezdett mindenesetre, reméljük így folytatja.

Tony. 2020.10.22. 16:08:39

@babo0410: Az ember 1,5 meccset Juventus mezben... Mi a jó Istent bizonyított eddig? Hogy mutatkozz be új csapatodban prios lappal?! Max ennyit.

Lanzafame 2020.10.22. 17:33:52

@babo0410: amíg Chiello és Bonu a keret tagjai, elsőbbséget élveznek, tetszik vagy sem. Olaszországban sokkal feudálisabb a közeg, mint mondjuk Angliában vagy Németországban. Sokat számítanak az urambátyám viszonyok, úgyhogy Bonuccinak bérelt helye van a kezdőben, ha pedig Pirlo haver kirakja, balhé lesz az öltözőben.

gomorra21 2020.10.22. 19:30:50

@juve28adam: szerintem Berna és Chiesa alapból eltérő játékos, a Fiorban is mást játszottak. Berna jól tüzelt, meg központi szerepe volt, Chiesa viszont képes lehet más nagyágyúk mellett mezőnyben teljesíteni. Az előkészítés, meg a grinta nála jóval karakteresebben jelen van, és ezt könnyebb beilleszteni a focinkba. Én bízom benne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása