Higuaín: „Túl nagy volt a média nyomása”

higuain_gonzalo_juventus.jpgGonzalo Higuaín a nyáron távozott Torinóból, ahol számos gólja és bajnoki címe ellenére keserű szájízt hagyott maga mögött, hiszen nem segítette a csapatot BL-címhez, az elmúlt két évben pedig nagyon nem tudta kihasználni az Öreg Hölgy a játékosban rejlő lehetőségeket, és közben értékesíteni sem tudta a Napolinál rekordokat döntögető futballista játékjogát.

„Mindig kíváncsi voltam erre a bajnokságra.” - mondta az argentin támadó a CBS Sports munkatársának. „Figyelemmel követtem, mivel a testvérem és számos további jelentős játékos futballozik itt. De azért igazoltam ide, hogy önfeledten játszhassak ismét, és úgy gondolom, hogy az Inter Miami mindent megad nekem, amire szükségem van.

Az amerikai ligába igazolással visszatért az öröm a futballba. Gyermekként szerettem játszani, de Európában ez az érzés elhagyott engem több ok miatt is.

A média tekintetében az európai színtér túlzás volt. Naponta bizonyítanom kellett, meccsről meccsre, ezt tettem egész karrierem során, és kezdett elfogyni a türelmem. Nem teszik lehetővé, hogy az ember valóban élvezze a játékot.”

A számos jelentős európai klubot megjárt csatár most testvérével, Federico Higuaínnal futballozhat együtt.

„Sok mindent nem tudtam a testvéremről, mivel nagyon messze éltünk egymástól. Lényegében elveszítettünk 15 évet, most pedig próbáljuk visszahozni, amit lehet.”

Pipita hét évig a Real Madrid játékosa volt, így megélt néhány El Clasicót, és ezekről is mesélt.

„Csodálatos ez a meccs. A Messi/Ronaldo korszakban lehettem ennek részese, és gyönyörű volt. Sajnos a legjobb Barcelonával találtuk szembe magunkat, de aztán José Mourinho érkezésével szerencsére kiegyenlítődött kicsit a helyzet.

Felvillanyozó meccsek voltak rengeteg sztárral. Megtiszteltetés volt ezeken a meccseken játszani, megosztani ezt az élményt a többieknel, s mindezt megtapasztalni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5116247556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2020.10.20. 19:03:57

Sajnos nem is az ő szintje volt már. Azt hogy nem élvezi az európai focit azt nem csodálom, tényleg határ fos lett, nem nézőként nézni, ezek szerint játékosként játszani is.

venember83 2020.10.20. 20:06:37

@Wizzurah: de azért ilyen fizetések és átigazolási díjak mellett talán nem is elvárás, hogy élvezze a játékos... Ha élvezni akarja a futballt, akkor ne legyen profi. Akkor nem kell bizonyítani sem, cserébe évi 7,5 millió euró sem üti a markát.

GGábr81 2020.10.20. 22:19:32

Szegény, mindjárt el is kezdem sajnálni. Bakker én szeretem a melóm, de hazahordok cserébe 250 rugót havonta. Ő ennek pont az ezerszeresét.
Bakker remélem is, hogy nem élvezte, sőt ennyi pénzért... Remélem minden perce kínszenvedés volt.

Wizzurah 2020.10.21. 06:13:05

@venember83: Sokkal felszabadultabban játszik egy játékos és sokkal sikeresebb is a pályán szerintem, ha élvezi a játékot. Nekem ilyenkor mindig Ronaldinho jut az eszembe amúgy, nála jobban senki sem élvezte talán a játékot, adott is nekünk olyat, amit nem felejtünk el sose. Higu is addig ért valamit, amíg "jó kedve" volt.
Személy szerint mondjuk a mai focit sok mindennek nevezném, de profinak biztosan nem. Inkább egy kiárusított, picsogó zsoldos cirkusz.

kidelpiero 2020.10.21. 13:28:56

@GGábr81: Jezusom de frusztralt lehetsz...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása