Chiellini: "Győzni kell, ez a legfontosabb"

chiellini_giorgio_bl_sajto_2.jpgA Juventus a Dinamo Kijev elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi a Bajnokok Ligája csoportkörét, s a játékosok részéről a csapatkapitány, Giorgio Chiellini vett részt a hétfő esti sajtótájékoztatón.

"A játékosok cserélődtek, de nem látok nagy különbségeket a múlthoz viszonyítva, legfeljebb a játékosok természetes cserélődéséről van szó." - mondta Chiellini a mérkőzést megelőző hétfői sajtótájékoztató alkalmával.

"Még nem volt lehetőségünk arra, hogy mindannyian együtt dolgozzunk, s ezek a hetek megmutatják, az a fontos, hogy folytassuk a munkát, s minél inkább összecsiszolódjunk az újonnan érkezőkkel.

Győzni kell, ez a legfontosabb. Nem tudom, hogy mennyi idő szükséges ahhoz, hogy a csapat tudása legjavát nyújtsa, de holnap este nagyon fontos lesz, hogy gólt szerezzünk.

Minden szezont úgy kezdünk, hogy a Bajnokok Ligája megnyerése a cél, nem foglalkozunk azzal, hogy az első sorban legyünk. 

Tudatában vagyunk a változásoknak, de nagy akarat és meggyőződés munkál bennünk azzal kapcsolatosan, hogy nagy célokra törhetünk, melyeket csak az idő tárhat fel előttünk. Az a fontos, hogy fejlődjünk, javuljunk és eredményeket érjünk el.

Kellemes emlékeink vannak Ukrajnáról a 2012-es Európa-bajnokság miatt. Elveszítettük a döntőt, de csodálatos volt eljutni odáig, s bízunk benne, hogy a holnapi mérkőzés után is szép emlékeink lesznek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2216246720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya10 2020.10.20. 09:11:51

Kìvàncsi leszek mennyi ideig fogjuk hallgatni ezt a csiszolòdàst :)

Knob 2020.10.20. 09:43:38

@Mitya10: Na igen, ez egy nagyon jó kérdés....

Mondjuk ez a mondat sajnos nagyon igaz: "A játékosok cserélődtek, de nem látok nagy különbségeket a múlthoz viszonyítva, legfeljebb a játékosok természetes cserélődéséről van szó."

Értem én, hogy türelmesnek kell lennünk Pirloval, de meddig? Karácsonyig? Húsvétig?

pedronegroo 2020.10.20. 09:45:16

1 pont én már tapsolni fogok!

Alex8610 2020.10.20. 12:12:02

En idenre nem varok csodat de tavaszra valami elorelepesnek tortennie kell amire a jovoben lehet epiteni.Jelenleg meg elegge fejetlenseg van.De az elejen tartunk.A BL csoportbol viszont kotelezo tovabbjutni.Azt nem tudom hogy nyelne le a vezetoseg ha mar a csoporbol kiesnenk.De azert ettol nem tartok.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása