Nedvěd: "Óvatosnak kell lennünk minden mérkőzésen"

nedved_pavel_portre.jpgA mai Bajnokok Ligája-sorsolás nyomán eldőlt, hogy a Juventus a sorozat G-csoportjában kezdi a 2020-2021-es kiírás csoportkörét, ahol az FC Barcelona, a Dinamo Kijev, valamint a sorozatba 25 év szünet után visszatérő Ferencváros vár majd a zebramezesekre.

A sorsolás után a Juventus alelnöke, s legendája, Pavel Nedvěd alkotott véleményt az őszi mérkőzésekről és ellenfelekről.

"A Barcelona elleni mérkőzés nagy kihívás lesz, s azért is magával ragadó lesz, mert szemben találja magát az a két játékos, akik véleményem szerint még mindig a világ legjobbjai: Ronaldo és Messi. Ráadásul Pjanić ás Arthur is találkozik egymással, s ez még egy külön kihívás lesz a kihíváson belül." - mondta Nedvěd a Juventus hivatalos honlapjának nyilatkozva.

"A Dinamo Kijev egy nagyon szilárd csapat, egy olyan tapasztalt edzővel, mint Lucescu, aki történelmet írt a Shakhtarnál, s amennyiben télen kell Ukrajnába utaznunk, az plusz nehézséget jelent majd. A magyarok ismeretlenek, nem a szokásos Bajnokok Ligája ellenfelek közé tartoznak, de ismerve a magyar labdarúgást, bizonyosan rengeteg tehetség lesz náluk, s óvatosnak kell lennünk minden mérkőzésen. Ez mégiscsak a Bajnokok Ligája, s bármelyik csapat nehézséget okozhat."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3216223950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya10 2020.10.01. 20:07:42

Nem tudom mièrt nem lehet bevallani hogy fosik a Fraditòl... Teljesen èrthető :D

Il Principino 2020.10.01. 21:01:29

Furcsa lesz itt a blogon egy Juve-Fradi beharangozót,elemzést vagy bármit olvasni,hihetetlen tényleg :)

GGábr81 2020.10.01. 21:14:39

Fingja nincs a Fradiról, kb annyit tud róla mint én az olasz harmad osztályról, azaz semmit. Most nézi az interneten, hogy kik ezek? Jól jön Pirlónak majd, hamár nyáron nem tudott edzőmeccseken kísérletezni.

pott70 2020.10.01. 21:49:47

@Il Principino: A VVK-t anno a Juve ellen nyerte a Fradi azt hiszem.Van már közös múlt!

babo0410 2020.10.01. 22:31:36

@pott70: Pontosan. Meg is van a 30 éves évfordulós sál. Az szép. Nagyfater ott is volt a döntőn. Hatalmas Fradista volt.

JeetTrader 2020.10.01. 22:40:59

Hát ezt se hittem vna h valaha látni fogok egy Fradi - Juve meccset....wow!

DelPiero2 2020.10.01. 23:17:57

@JeetTrader: Volt a 78-as VB (azt hiszem után) Juventus-Rába is, és a Rába egy picit megszorongatta a Juvét. Igazából az elsőt a Juve magabiztosan nyerte otthon 2-0 ra. A visszavágót lazára vette, és akkor volt egy kicsi probléma mert a Rába végül csak 2-1-re nyert. A Dózsa 73-ban játszott a Juvéval. Youtube-on fent vannak részek.

Wizzurah 2020.10.01. 23:36:09

A fradiban annyi a magyar tehetség, amennyi olasz tehetség van a juvéba, szóval ja :D

babo0410 2020.10.01. 23:56:05

@Wizzurah: Egy mindenképpen, Frabotta.

"...ismerve a magyar labdarúgást, bizonyosan rengeteg tehetség lesz náluk, s óvatosnak kell lennünk minden mérkőzésen. Ez mégiscsak a Bajnokok Ligája, s bármelyik csapat nehézséget okozhat."
Nedved nem, te nem ismered a magyar futballt. Azt mondja rengeteg tehetség lesz náluk. És ha a Fradi nehézségeket fog okozni nekünk, és nem lesz laza 5-0 minimum, szégyeljék magukat. És mondhat bárki bármit, nekem ez a véleményem a magyar fociról. Az FTC pokolian gyenge, már az csoda, hogy bejutottak, innentől mind a Barcának, mind nekünk minimum egy 10-est kellene verni két meccsen nekik.

Type-R 2020.10.02. 00:30:39

@babo0410: Ezt picit árnyalnám azért, a Fradi nem gyenge a saját ligájában. Veretlenül jutott be a BL-be, az nem kis szó. Persze a Juventus más kávéház, és az olasz bajnoknak lazán ütni kellene a magyart, ebben egyetértünk.

babo0410 2020.10.02. 01:55:24

@Type-R: De ne mérjük már a BL-t az NB1-hez! Veretlenül? Ha veresége lett volna, be se juthatott volna, hiszen csak az utolsó forduló volt oda-visszavágós. És bejutnia nem volt nehéz, hiszen az állam több pénzzel tömte ki őket, mint amivel az ellenfeleink gazdálkodhatnak. A véleményem az, hogy mert a Fradi bejutott a BL-be, még nem lett jobb csapat. Oda-visszavágós rendszerben elvérzett volna. Én ezt a magyar bajnokságot nem tartom semmire. Mesterségesen, állami pénzen lélegeztető gépen tartott semmi, ahol az állam megmondja a támogatások révén, hogy ki esik ki, ki marad benn. És ha kell, a meccseket is simán manipulálják. Ez a Fradi tetszik, vagy nem, iszonyat gyenge, és csalódott leszek, ha nem verjük meg lazán, erőlködés nélkül őket.

Il Principino 2020.10.02. 07:23:34

@babo0410: azért maradjunk annyiban, hogy aki egy Celticet és egy Dinamo Zágrebet megver akár egy meccsen is az annyira nem rossz csapat!
És igen, szerencse is kellett hozzá,de sokszor a Juvénak és bármely más nagynak is mázlija van..
Még mindig gólra játszák a focit,nem labdabirtoklásra és helyzetekre és ebben jobb volt a Fradi pont!
Én személy szerint jó ómennek tartom,hogy bejutottak,mivel akkor nyerte meg a Juve utoljára a sorozatot ;)
Vhol még a csoport is hasonló erősségű,mint az akkori..
Két nagy Real/Ajax,most Juve/Barca,valamint ismét egy kék fehér együttes aki ellen lehet keresnivaló Grasshoppers/Dinamo Kijev.
Rengeteg a károgó különböző fórumokon,inkább örülni kellene ennek,mint a 2016-os EB részvételnek kb. akkora bravúr..

Rocky80 2020.10.02. 07:39:24

@babo0410: azért ennyire ne hergeld már be magad hülyeségeken. ;-)

Én például örülnék ha egy x-et elcsípne a Fradi ellenünk. Annak ellenére hogy nem szeretem őket. :-)

Rocky80 2020.10.02. 07:42:22

@Il Principino: ha a Jóisten ezt megadta hogy Fradi-Juve két meccsen a BL-ben; akkor akár az is lehetséges hogy... megnyerjük idén.

Ennél nem nagyobb csoda az sem.

Watakuki 2020.10.02. 09:17:12

@babo0410: Minden csapat egyenlő esélyekkel indult a selejtezőben, szóval nincs értelme a "elvérzett volna ha..." mondatoknak.

Nedved meg udvariasságból nyilatkozik ilyeneket, ugyanezt mondaná a Slavia Praháról és a Rennes ről is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása