Ronaldo: "A csapat boldogan, mosollyal az arcán dolgozik"

ronaldo_cristiano_golorom_roma.jpgAz AS Roma otthonában emberhátrányban szerzett pont leginkább a portugál világklasszisnak, Cristiano Ronaldónak köszönhető, aki két találatával és elszánt játékával az utolsó pillanatokig hajtotta csapattársait.

A Juventus kétszer is hátrányba került, s mindkét alkalommal Ronaldo gólja hozta vissza a zebramezes csapatot, ezzel kiegyenlítve az ugyancsak két találatot jegyző Jordan Veretout teljesítményét.

"Úgy gondolom, hogy rászolgáltunk erre a pontra. A helyzetünk nehézzé vált, de felálltunk még a piros lap után is, így a bajnokság végén ez a pont értékesnek bizonyulhat." - mondta a mérkőzés lefújását követően Ronaldo a Sky Sport Italia riporterének nyilatkozva.

"A szezon elején járunk, új edző és új elképzelések vannak, de úgy látom, hogy a csapat jól dolgozik, lelkes, én pedig fényes jövőt látok magunk előtt. Azt látjuk, hogy a csapat boldogan, mosollyal az arcán dolgozik."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3116218304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2020.09.28. 13:06:52

Továbbra se vagyok tőle elájulva de a gólok azok gólok és tegnap nagyon kellettek! Bravo!

JeetTrader 2020.09.28. 14:26:37

Ámen, ámen! Ismételten le a kalappal Ronci előtt! Elképesztő amit lepakol az asztalra ennyi évvel a háta mögött. Tudom h sokunk nem szereti az árcédulája miatt, de azért hoztuk h meccseket döntsön el (reménykedve h ezeket a BL-ben teszimajd) és most megint rengeteget köszönhetünk neki...

Én még mindig hiszem h jó lesz ez. Pirlo mentségére szóljon h tényleg alig volt ideje élesben próbálgatni és mindezek ellenére látszik mit szeretne....és sajnos az is látszik, hogy ehhez gyorsabb klasszis védőkre is szükség van...akármennyire is fáj kimondani a Capitano hátul Bonuccival túl lassú. Bízom benne h de Ligt és Demiral a nyomukba fog érni.

A középpályán meg némi finomhangolás és formábalendülés után azt hiszem rendben leszünk, csak mindenkinek meg kell találni a helyét.

A Napoli ellen nagyon kemény lesz. Sokkal gyorsabbak mint mi vagyunk és Rino tuti erre fogja kihegyezni a csapatot. de ha koncentrálunk és bátrak leszünk hiszem h minden rendben lesz!

FORZA JUVE!!

Lanzafame 2020.09.28. 15:20:03

@JeetTrader: a profilkép ellenére én sem tartom istennek (cserébe nagyon tisztelem), de szerintem a BL finoman szólva nem rajta múlt az előző 2 szezonban, ő hozta, amit hozni kellett, és nemcsak a kiscsapatok ellen.

JeetTrader 2020.09.28. 17:03:27

@Lanzafame: teljesen egyetertek! A helyzet az h mögé fel kell nőnie a csapatnak...a kérdés az h meddig fogja tudni tartani a tempót. Bár elnézve lehet tovább mint bárki más eddig...remélem így lesz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása