Pirlo: "Morata volt az a játékos, akit kerestünk"

pirlo_andrea_beszel_sajto.jpgA Sampdoria elleni győzelmet követően, Andrea Pirlo most az AS Roma elleni rangadóra készülődhet csapatával, s elégedetten nyugtázta a napokban igazolt Álvaro Morata érkezését.

"Emeltük a munkaterhelést, s a csapat jól reagált rá, még jobb munkát végeztünk, mint az előző héten. A srácok éhesek és motiváltak, annak ellenére, hogy már sokat nyertek. A lelkesedés és az elszántság nagy bizalommal tölt el." - mondta csapata készülődéséről Andrea Pirlo a mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával.

"Az edzősködés egész más érzelmekkel jár, mert nem én döntök a játékosokról, inkább én függök azoktól, akik a pályára lépnek. Egy ideje azon töröm a fejemet, hogy miként hozhatom elő a fiúkból a legjobb teljesítményüket.

Számítottunk egy támadóra, s megérkezett. Álvaro Morata jól ismer bennünket, s volt szerencsém együtt játszani vele. Ő volt számunkra az egyik prioritás, technikai és taktikai tekintetben ő az a játékos, akit kerestünk.

Már együtt dolgoztunk Dybalával, aki fokozatosan visszatért a keretbe. Majd meglátjuk miként teljesít ma, utána eldöntjük, hogy velünk tart-e Rómába. Pellegrini azért ment a Genoához, hogy többet játsszon a jövő évi Európa-bajnokság előtt. De Sciglio bevethető, ahogyan múlt héten is volt.

Beszéltünk Sami Khedirával, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást számára és magunk számára is. Arthur egy játék nélküli időszak után érkezett, de jól dolgozott. Taktikailag és technikailag is folyamatban van a beilleszkedése. Bernardeschi és Douglas Costa egyaránt két szélső támadó, ott kell majd a legjobbjukat nyújtaniuk.

Az ellenfelek sokat erősítettek, izgalmas bajnokság lesz. Senkink sincsen előnye, az utolsó napig küzdenünk kell majd. Rotáció? Egyetlen mérkőzés után nehezen volna kivitelezhető. Megpróbálom a legjobb csapatot kiállítani a taktikai szükségleteinknek és a Roma adottságainak megfelelően."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6116216308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2020.09.26. 18:34:16

Nem tudom, hogy valóban Moratát akarták-e, de a gyors futballhoz, amit a Samp elleni meccs alapján Pirlo szeretne, Álvaro jobb megoldás, mint egy öreg Suárez vagy Dzeko.

kozagaha 2020.09.26. 18:59:30

@venember83: Én is ezt írtam pár napja. Morataval gyorsabbak leszünk, mint a másik 2 opcióval.

frenky441 2020.09.26. 19:02:50

Nem tudom mi volt a A terv, de én örülök neki akkor is bírtam amikor először volt itt. Egy előnye biztos van a többiekkel szemben (Suarez, Dzeko) ő 5-6 év múlva lesz ennyi idős, és jelen helyzetben nem tudom tudtunk e volna jobbat igazolni.

rockitbaby 2020.09.26. 19:09:16

@venember83: Itt minden attól függ, mik a közép hosszú távú terveink, kb 2-3 év-re nézve. Ha csak időt akarunk húzni, akkor a két év kölcsön és a fizu az elvisz 30 misit, de Dzeko is ennyi lett volna ennyi időre.

Mert azt azért szerintem mindenki érzi, Morata nem 60 milliós csatár. Vagy ha igen, akkor Haaland vajon mennyi?

Nekem az a tippem, hogy CR7 maradásáig a legolcsóbb, de még épp használható opcióba invesztáltak, ami a jelöltek alapján vagy annyit tesz, hogy ennyi év után kb vissza is vonul, vagy Morata esetebem pedig nem élünk az opcióvam, cserébe 2 évre aprópénzért van egy nem sok gólos, de azt nagy meccseken szerző csazárunk. Gerinctelen? Az. Belefér a brand építésbe? Sajnos igen.

JeetTrader 2020.09.26. 19:11:39

Jó lesz ez! Rendesen izgatottan várom a holnapi meccset...!

Andras74 2020.09.26. 19:43:41

Ezzel a kerettel a 10-et meg lehet csinálni, ha nem betlizünk nagyokat.

GGábr81 2020.09.26. 20:13:00

@rockitbaby: gerinctelen? Kivel szemben? Ezt nem érzem most annak. Akkor, ha élete formáját hozza, lepakol egy atom teljesítményt és ennek ellenére sem élünk a kivásárlással, azaz kiderül, hogy már eleve nem is akartuk megvenni, akkor igen. De szerintem ez most egyértelmű mindenki részéről. 1 évre 10 méter annyira nem gerinctelen szerintem. Most az ő térfelén a labda, lehet bizonyítani, egy még jobb szerződésért.

The king of alibis 2020.09.26. 21:01:31

Persze... Lol
Ne kamuzzunk Mester.
Morata a tipikus nincs ló jó a szamár is eset példája

rightinthenuts91 2020.09.26. 22:46:50

@The king of alibis: Milyen jó, hogy van egy ember a blogon aki mindig rajtakapja az aktuális edzőt amikor kamuzik. Így legalább el sem kell olvasni a cikket. Köszi mester!!

Shyr Kahn 2020.09.27. 03:06:04

En ugy erzem Pirlo orul annak, ha olyan embereket edzhet, akiket mar ismer. Morata-val egyutt jatszott, tudja mik a kepessegei es a csapattarsak egy reszet is ismeri a spanyol. Ez nagyon jol jon a beillesztesenel es raadasul a kora miatt is joval tovabb marad meg robbanekony, mint Dzeko, vagy Suarez (vagy Cavani). A leheto legjobb dontes volt az O idehozatala, meg akkor is, ha az emlitett harom jatekost hajkurasztuk kezdetben. Lehet Morata idehozatala joval kesobb merult fel konkretan, hiszen az ATMA-ba is csak most erkezett valaki, aki miatt lehetove valt a tavozasa. En speciel hiszek Pirlo-nak, amikor azt mondja, hogy O kellett nekunk.
Termeszetesen en eloiteletes vagyok Morata-val kapcsolatban, mert szerintem, amikor itt jatszott jo volt a srac. Foleg a fontos meccseken. El se kellett volna mennie.
En nagyon csipalom CR-t is, de sajnos mar nem az a szint, ami egyor volt. Azaz pl mar nem tudja azt hozni, amit Tevez tolt egykor nalunk (a Parma elleni felpalyas golja azota is paratlan). Hiaba no, az a 2015-os csapat atom jo volt.

rockitbaby 2020.09.27. 04:03:39

@GGábr81: Az, ha két évig itt tartjuk úgy, hogy tudjuk, nem őt akarjuk. Elpazarlunk két évet a karrierjéből azért, mert ő volt a legolcsóbb, majd visszaküldjük. Ez marhára nem fair.

venember83 2020.09.27. 08:19:03

@rockitbaby: nem hiszem, hogy ez gerinctelen vagy nem fair dolog lenne. Itt a lehetőség előtte. Ha él vele, miért ne maradhatna? 2 év után a 35 millió nem összeg egy csatárért, aki 2 éven keresztül bizonyított ÉS bevált adott csapatban.

Nem neked szól: furcsa látni, hogy egyesek már leszólják Pirlót egy nyilatkozat alapján, miután nem mondhatni, hogy leszerepelt volna az első meccsen. Persze tudom, hogy ilyen a popszakma. De attól még egyáltalán nem tetszik.

rabsic02 2020.09.27. 08:42:51

Ebben a minden szempontból nehéz időszakban elhozni egy ilyet csatárt, ennyiért, elég jó biznisz.
Pirlo mögé oda kell állnia mindenkinek (csapat, szurkoló,vezetés stb) és akkor nem marad el a siker!

Galbandi 2020.09.27. 14:52:27

@rockitbaby: Két évet elpazarlunk a karrierjéből? Ilyen csak abban az esetben fordulhatna elő, ha leültetjük a padra vagy egyenesen fel a lelátóra. Két éven keresztül egy erős, nemzetközi viszonylatban is versenyképes csapat tagja lehet, címeket nyerhet és elég jó pénzt kereshet. Mi egyéb motivációja lehet egy profi futballistának? Ezen felül főként rajta áll, hogy mi fog történni: ha úgy fog teljesíteni, mint az első Juvés időszakában, akkor szerintem nem kérdés, hogy élni fognak a vezetők az opciós joggal és megvásárolják végleg. Tényleg nem akarok ezen lovagolni, de ha én ledolgozok egy cégnél két évet és ott jól érzem magam, megbecsülnek és ráadásul jól is keresek, akkor legfeljebb azt fogom sajnálni, hogy el kell mennem, de biztosan nem úgy fogok visszatekinteni arra az időszakra, hogy elpocsékoltam két évet.

Morata jól érezte magát Torinóban és szívesen jön vissza. Bár a keret sokat változott azóta, hogy elment, de a közeget ismeri, tudja hova jön és ez a lényeg. Szerintem az ő kölcsönvétele kifejezetten jó húzás volt a vezetők részéről, remélem beválik.

2020.09.27. 15:26:35

Nem kellene még a vészharangot kongatni... tudjuk jól h a Dzeko üzlet befulladt (nem miattunk), volt több jelölt, maga Paratici is mondta, ennyi. Moratanak van esélye kiharcolni a helyét és játékidejét. 2 és 3 támadós felállásban is alkalmazható, rajta múlik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása