Továbbra sincs megoldás Milik és Džeko ügyében

dzeko_edin_golorom_roma_1.jpgSzámos hírforrás arról számolt be szombat este, hogy továbbra sem született megoldás Arkadiusz Milik ügyében, mivel a az AS Roma 5 millió euro árengedményt kért a Napolitól, s amíg az üzletet nem ütik nyélbe, Edin Džeko sem igazolhat a Juventushoz.

Néhány napja úgy tűnt, hogy a két játékos klubváltása akár még a bajnoki rajt előtt megvalósulhat, Milik átesett az orvosi vizsgálatokon, s a megállapodás szerint 18 millió euróért, valamint 7 millió euro bónuszért és két ifjúsági játékos játékjogáért került volna a rómaiak tulajdonába.

A lengyel támadó klubváltását követően Džeko előtt megnyílik az út a Juventus felé, s a torinóiak 15 millió eurót fizethetnek a bosnyák támadóért, aki csak a kispadon kapott helyet csapata Hellas Verona elleni bajnoki mérkőzésén.

La Gazzetta dello Sport, az Il Tempo, továbbá egyéb hírforrások arról számolnak be, hogy a helyzet megváltozott. Milik vitába keveredett a Napolival a fennmaradó bérek és egy büntetés ügyében, amelyet még 2019 novemberében, Carlo Ancelotti edzősködésének idején róttak ki a keretre. A hírek szerint mintegy 1 millió euro választja el a feleket a megállapodástól.

A La Gazzetta dello Sport szerint ráadásul a orvosi stáb problémákat talált, melyek a támadó korábbi térdsérüléseiből fakadnak. Az Il Tempo szerint az AS Roma mindezek miatt csökkenteni szeretné a vételárat, s 5 millió euro kedvezményt kért a Napolitól.

A Napoli viszont nem kíván változtatni a feltételeken, ugyanakkor kényszerpályán mozog, mivel Milik szerződése jövő nyáron lejár, s amennyiben most nem sikerül megállapodni, a lengyel játékos ingyen távozhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr916207298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.09.20. 08:13:57

Az a baj, h a Róma helyében én meg sem venném, ha igaz, h problémákat találtak az orvosin......

venember83 2020.09.20. 08:17:51

Ez a feltételezett térdprobléma hasonlatos lehet Schick szívproblémájához.

rockitbaby 2020.09.20. 08:49:32

@Andras74: Amennyit szarakodik a lengyel, én már azért is hanyagolnám...

Joseph Toser 2020.09.20. 08:59:25

Ennyit a Milik féle,hogy Ő fiatalabb, dologról. A térdei,kuka. Nem bírja a terhelést,olyan szinten! Romába, meg kezdő csatárnak igazolt volna.... De,ezek után,valszeg, nem lesz Roma jatékos... így Dzeko meg nem lesz Juve jatékos... hát ez szomorú... Felkészül: a harapós!!!

NagyonJuve 2020.09.20. 09:21:00

Mandzu még szabad. Dzsekotol olcsóbb megoldás meg nem is biztos hogy rosszabb.

rockitbaby 2020.09.20. 09:34:49

@NagyonJuve: Védekezésben sanszosan nincs nála jobb, de góllövésben sajnos van nála jobb. És szerintem most nem elég annyi, hogy CR7 alá dolgozzon. Nagyon jó lenne, ha a gólszerzés nem két emberen múlna, bár ehhez a leginkább a középpályásainknak kellene felnőniük.

juve28adam 2020.09.20. 10:11:07

@NagyonJuve: Valaki írta a Mercato rovatba hogy jövő héten megy orvosira a Lokomotivhoz.

DelPiero2 2020.09.20. 10:19:40

esetleg a Juve bedobhatna 1-2 milliót a kalapba, és mindenki jól jár.

delpi0823 2020.09.20. 11:19:49

Na hatha meghiusul ez a terv Milik miatt es akkor johetne meg Suarez.Bar amugy en azt se ertem ha kozepcsatarral akar jatszani Pirlo sztem mindketto kene.Mert most mit akarnak hogy majd a 34 eves Dzeko vagy 33eves Suarez majd vegig tol egy egesz szezont?.........Higanyt sztem oltari nagy hulyeseg volt elengedni........Meg esetleg ha erkezne Kean de egyelore meg egy csatar sincs nemhogy ketto az ido meg egyre csak fogy.

peti78 2020.09.20. 11:23:06

@NagyonJuve: mandzu még fiatalabb és motiváltabb korában megbukott a center poszton, most mit akarsz vele? én is kedvelem de minden történetnek vége lesz egyszer... jön suatez és kean

peti78 2020.09.20. 11:25:23

@delpi0823: higanyt nem elengedni volt oltári nagy hülyeség hanem idehozni...

delpi0823 2020.09.20. 11:27:28

@peti78: Hat az is,de igy hogy egy darab csatarunk sincs jelenleg elengedni is.Kiegeszito embernek tokeletes lett volna.

2020.09.20. 11:32:14

@peti78: Higannyal nem lett volna gond, ha a kobra nem adja oda érte a gdp 2/3-át...

peti78 2020.09.20. 11:35:41

@MGB75: bizony nápolyban azóta is rajtunk röhögnek

peti78 2020.09.20. 11:38:21

@delpi0823: azzal a fizuval cserebogárnak? de tény hogy most senki sincs... kiváncsi leszek este hogy oldja meg pirlo

m.martin91 2020.09.20. 11:42:39

Ez az egész egy vicc. Egy paródia. ADL tényleg elmebeteg.
Én is olvastam, hogy annyira szükségünk van a csatárra, hogy emelnénk a tétet Dzekóért, de inkább azt az egy milliót kéne kifizetni Milik helyett. Egyébként tényleg elengedheti úgy is a Roma a bosnyákot, hogy még nincs helyette más. Ezt is írják. Hétfőn eldől minden. Mondjuk az egészségügyi problémákról én nem olvastam, sőt, Svájcban mindent rendben találtak Miliknél.

pedronegroo 2020.09.20. 11:45:25

@m.martin91: Allan-t is csak úgy mehetett el hogy kifizette ezt az ADL által követelt kompenzációt vagy mit.

NagyonJuve 2020.09.20. 12:49:33

Nálam ez a dzseko a vicc kategória. Inkább vegyék meg bödét. Ekkora anyagi ráfektetést egy 34 éves játékosért kiadni mikor mindenki tudja hogy a korona miatt minden csapatnak meg kell szorítani a nadrágszílyat felelőtlenség! Legalább még 2 év mire vissza áll a korona előtti helyzet, lehet több is. @kidelpiero: @peti78: Eleve hülyeség volt elzavarni. Én azért nem mondanám hogy megbukott mint center. Ne a juves éveit figyeld. A válogatottban is húzó embere volt a csapatnak. A juveban meg amúgy sem volt szokás 1000 gólokat lőni. Ha jól emlékszem del piero volt az utolsó gólkirályunk 20 góllal. Azóta is csak kevesen tudnak 1 szezonban igy teljesíteni. Anyagilag meg letámadásban mandzu jobb mint dzeko.

DegerFaCan 2020.09.20. 13:35:24

@NagyonJuve: egyetértek. Egyedül a nevek közül Suarez jelent minőségbeli ugrást aki egy 8golt szopó meccsen is harcol a góljáért és talál is. Enyhén sérülékeny de bakker has blt akarunk akkor Suarez vagy hagyjuk a picsaba. Padra Kean nagyon jó. Fiatal olasz saját nevelés. Nem kerül BL helybe ideális

delpi0823 2020.09.20. 13:49:38

@peti78: Hat teljesen mindegy a fizuja mert igyis ra kellett fizetnunk hogy elmenjen nem?akkor ennyi erovel mar siman kitolthette volna a szerzodeset,arrol meg nem is beszelve helyere meg hozunk egy 34eves Dzekot ugyanakkora fizuval kb plusz meg fizetunk a romanak 15milliot eleg nevetsegesnek tunik.Mert ha meg Suarezt hoztuk volna el aztmondom oke.De a blben sztem kb ugyanott leszunk dzekoval is mint higannyal.........

senky 2020.09.20. 13:49:53

Mit szolnatok egy fiatalabb s olcsobb megoldashoz mint : Alexander Sørloth ,norveg csatar ,24 eves ,1,93 magas , 90 kg ! eros mint egy tank .A trabzonsporttol nagyon jo lehet hisz 49 meccsen 33 golt rugott ,ahol nem voltak oly remek kisegitoi ! ! ! szerintem sokkal jobb volna mint barmely ven csatar !

venember83 2020.09.20. 14:09:16

@senky: múlik rajtunk bármi a Juve keretének/kezdőcsapatának vonatkozásában? Hacsak nem vagyunk valami terrorista szervezet és/vagy szponzor, nem. Szóval nagyon mindegy, mit szólnánk.

Rikoo 2020.09.20. 15:30:08

@senky: Megy Werner helyére Lipcsébe.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása