Arteta szívesen fogadná Douglas Costát csapatában

douglas_costa_fuvon_serult_cr7_mellette_guggol.jpgA pletykák szerint az Arsenal kész elengedni Alexandre Lacazette-et a nyáron, a Juventus pedig szívesen fogadná a francia játékost, cserébe pedig a brazil Douglas Costa játékjogát adná.

A bianconeri csapat nagy megújulást tervez ebben a rövid mercatóban, és meg szeretne válni, többek között a csatárától, Gonzalo Higuaíntól, akiről már a járvány idején is azt pletykálták a lapok, hogy nem szívesen térne vissza Torinóba, és nem is nagyon találta már formáját a bajnokság újraindulását követően.

A The Athletic hírei szerint egyik lehetséges megoldás az argentin csatár pótlására Alexandre Lacazette megszerzése lehet, akit az Arsenal kész elengedni a nyáron, amennyiben egy 35 millió eurós ajánlat érkezik érte.

Az ágyúsok állítólag egy csereülgyletre is nyitottak lennének a 29 éves csatár kapcsán, akinek a szerződése 2022-ig érvényes.

A pletykák szerint az Arsenal mestere, Mikel Arteta szívesen fogadná úgy Douglas Costát, mint Cristian Romerót a csapatában, és bármelyik játékost bevonná a francia csatár csereügyletébe. Az ügylet komoly akadálya lehet azonban a francia csatár bérigénye, mivel jelenleg az eltávolítani kívánt Pipita fizetésênél is lényegesen magasabb bért garantál a szerződése.

Alexandre Lacazette az idei szezont 12 góllal zárta az Arsenal mezében játszott 39 tétmeccsen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1416129420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2020.08.12. 10:18:10

Ez vajon jó deal lenne? Nem ismerem Lacazette játékát...Raul Jimeneznek jobban örülnék :)

steven.h 2020.08.12. 10:18:33

Ilyen bérrel semmi szükség rá.

Én úgy gondolom nekünk jelenleg egy olyan csatárra van szükség aki hajlandó Ronaldo alá dolgozni, erre meg lehet nem is kell akkora "név".

JeetTrader 2020.08.12. 10:36:01

@steven.h: igen, egyetértek. Na de mégis ki? :) én is szeretnék örülnék ha több játékostól megválnánk, de komoly probléma h ki jön a helyükre.

Amiket eddig olvastam, Pirlo 4-3-3-at favorizál úgy hogy mindenki támad :) wow...ha ezt itt is így akarja akkor biza az eladásból kialakult lyukakat be kell tömni...

rockitbaby 2020.08.12. 11:02:20

@steven.h: Ez megvan, Dybala. Kár lenne mögé egy 32 éves Higuain helyett egy 1-2 évvel fiatalabb Lacazette. Mögé olyanok kellenének, mint pl Kean, vagy Pinamonti. Fiatal, akit nem zavar a kevesebb meccs, mert még tanul.

juve28adam 2020.08.12. 11:20:32

Ez már ott megbukik, hogy kazetta menyit keres....

senky 2020.08.12. 12:14:01

,, Az ügylet komoly akadálya lehet azonban a francia csatár bérigénye, mivel jelenleg az eltávolítani kívánt Pipita fizetésênél is lényegesen magasabb bért garantál a szerződése.'' OK, de azert a NAGY fizujert SOK gol a kovetelmeny,legalabb 30 gol szezononkent ,! Hisz ha JO ! csatar ,akkor TOBBET rug TOBB, NAGYOBB a fizuja . Ha pedig NEM akkor MI$ERT qaz a NAGY fizu igenyles ? a SEMMIERT ? Dolgozza es erdemelje meg a fizujat ,akkor OK !

Il Principino 2020.08.12. 12:52:55

Sérülékenysége miatt éppen illene oda.
A kis harcos Torreira jöhetne is helyette!

venember83 2020.08.12. 13:05:51

@Il Principino: igen, nekem is beugrott ez az opció. De szerintem pénzt akar látni belőle (is) az Arsenal.

Zombijuve 2020.08.12. 13:45:26

Eppel biztos szívesen dolgozna CR alá és még olcsóbb is lenne. Viccet félretéve. Nem biztos, hogy nagy név kéne csatár posztra ,én Lasagnát eltudnám képzelni elöl.

kidelpiero 2020.08.12. 14:31:37

Iden elore valami olcso megoldas kell. A kozeppalya rendbetetele az idei projekt. Jovore pedig a vilag osszes penzet oda kell adni Haalandert...

The king of alibis 2020.08.12. 14:58:53

Mit meg nem adnék egy Ramsey-Torreira cseréért

Rikoo 2020.08.12. 15:15:41

@kidelpiero: Haaland leigazolása már tervben van 2022-re.

steven.h 2020.08.12. 15:27:58

@rockitbaby: Dybalával ugyanúgy nincs jelenlétünk a 16-oson belül mint Ronaldoval pl. Nagyon sok fog múlni azon, hogy mit is akarunk játszani,de szerintem akkor is kell valaki aki tud bírkózni középen és nem fáj neki gólpasszt adni gól helyett.

Szerintem kár elpazarolni erre Dybalát, más kérdés, hogy szerintem először Ronaldoval kell valamit kezdeni.

Thuglife! 2020.08.12. 15:44:25

Tavaly Costa(meg idén is)volt sérült a legfontosabb BL meccsen.idén Dybala.azért erre számítani kell jövőre szóval nem hiszem hogy a "helyettes" támadó Kean Pinamonti vagy Lasagna jelentené majd a különbséget a BL akkori fázisában.

DelPiero2 2020.08.12. 17:45:55

@Rikoo: de miért kellett megvárni hogy felszökjön magasba az ára? Hogy Raiola hülyére keresse magát?

MdewC 2020.08.12. 19:13:14

Ez egy kiváló opció lenne és sztem Laca nagy erősítés lenne. Mellé még mondjuk Zapata. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása