Nem csitulnak a CR7-PSG pletykák

cristiano_ronaldo_terden_lyon_elleni_kieses.jpgA tegnapi hírek ellenére a francia beszámolók továbbra is Cristiano Ronaldo esetleges távozásáról írnak, a célklub pedig természetesen a Paris Saint-Germain.

Először pár napja a France Football kapott fel pár szót egy 2019 októberi Cristiano Ronaldo interjúból, most pedig a Footmercato szövögeti tovább a történetet.

Az eredeti cikk szerint a portugál gigasztár elégedetlen a Juve BL-menetelésével, és kész egy másik, európai színtéren hasonlóan sikertelen klubnál próbálkozni, hogy ismét magasba emelhesse a BL-serleget.

A pletykák szerint Jorge Mendes a Bajnokok Ligája portugáliai nyolcas döntője alkalmával egyeztet majd a PSG-t képviselő Leonardóval az esetleges váltásról.

A 35 éves futballista kiváló szezont zárt az Öreg Hölgynél, hiszen a bajnokságban 31 gólig jutott, ám ez nem volt elég sem az európai Aranycipőhöz, sem pedig az olasz gólkirályi címhez, ráadásul a BL-ben is hamar befejeződött az Öreg Hölgy kalandja a Lyon révén.

A helyzet természetesen új irányt vehet Maurizio Sarri távozásával, illetve Andrea Pirlo érkezésével, hiszen a számos sikert megélt játékossal a padon sok új remény kapott szárnyra úgy a szurkolóknál, mint az újságíróknál, és talán a Juve játékosainál is.

Cristiano Ronaldo szerződése 2022 júniusáig érvényes, ám egyre többen kérdőjelezik meg az évi 30 milliós bér jogosságát, hiszen a csapat nem tud túllépni árnyékán a BL-ben. A portugál csatáron viszont nehéz lenne bármit számon kérni, hiszen minden évben több góllal is segítette csapatát a kieséses szakaszban: az Atlético ellen három gólt szerzett 2019 tavaszán, áprilisban az Ajax elleni mindkét meccsen betalált, és most augusztusban is lőtt két gólt a Lyon elleni visszavágón.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2016119848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delpi0823 2020.08.09. 16:46:14

Sztem ha a Psg fizetne egy nagy osszeget plusz a fizetesetol is megszabadulnank,akkor lehetne meg jobban fiatalitani sztem.A csapatrol is leesne egy nagyobb nyomas a blt illetoen, es igy Pirlo is nyugodtan dolgozhatna sztem.Minden tiszteletem a portugale,de miota megerkezett sajnos nagyon nem leptunk elore,azota csak az edzoket valtogatjuk.

rockitbaby 2020.08.09. 16:46:45

Nem mondhatná, hogy meglepett a dolog. De nem a pocsék BL szereplés miatt. 35 évesen nem hiszen, hogy bárki is felróná neki, ha nem akarna egy ekkora megújulási projekt része lenni.

Alex8610 2020.08.09. 16:52:23

Sztem ez csak pletyka.Kitolti a szerzodeset.Legalabbis ezt nyilatkozta meg a mostani insta uzenete se azt sugallja hogy lelep.En orultem mikor 2 eve idehoztak de Marottat idezve neki a "cseresznyenek kellett volna lennie a tortan."Gyilkos o meg mindig csak nincs egy komplett csapat korulotte.Neki akkor kellett volna jonnie amikor meg a BBC atombiztos volt hatul,kozeppalyan az MVP-vel meg elol volt Tevez,Morata...Vagy legalabbis hasonlo erossegu gardahoz mint akkor voltunk.Sarri maradasa eseten lehet lepett volna de igy meg szerintem legalabb 1 evet marad.

Juventino86 2020.08.09. 16:53:16

Ronaldo hatalmasat játszott ebben az idényben. A csapat több tagja is példát vehetne róla hozzáállás terén. Ha elmegy a PSG-be, akkor viszont Dybala mellé kell egy klasszis center, aki sokkal jobb, mint pl. Milik. Ha tényleg a PSG-be megy, akkor el kell onnan hozni Icardit.

Gaben Smith 2020.08.09. 16:55:40

@delpi0823: ugyanezt vallom! Ez az utolso esely penzt kapni erte!
Nezzuk CR indokait!
Neymar,Mbappe,CR tortenelmi teio lenne barmire kepesek lennenek!
Golrekordokat donthetne CR a gyenge francia bajnoksagban plussz negyedik Kulonbozzo bajnoki cim orszagonkent!
Elmondhatna hogy az olasz,spanyol,angol es francia ligaban is rugott 50 golt soha senki nem tett ilyet!
Ami a juvet osztonzi a dealt illetoen az az hogy megszabadulnank a 30 millas netto bertomegetol ebbol johetne 3 klasszis akikkel csapatszinten kohezioban jobbak lennenk !
Masreszt az utolso esely penzt kapni erte!
Sztem mehet pedig en imadom CR-t de nem lettunk tobbek tole sot O helezte magat a csapat fele

delpi0823 2020.08.09. 16:59:55

@Gaben Smith: +1 Csak sajnos mar olyan pletykak is szarnyra kaptak hogy o jelezte Angellinek ha Sarri marad akkor o tavozik(persze ki tudja mi igaz ebbol)de ha ez igaz akkor valoszinu marad.

Dybalanation 2020.08.09. 17:00:32

Mondanám, hogy cseréljük el Mbappe-ra, de hát szerencsétlen megsérült nemrég, és ki tudja mennyi ideig kéne nélkülözni, ez pedig egy újjá épülő Juvéban fontos, hogy a kulcsemberek használhatóak legyenek.

Shyr Kahn 2020.08.09. 17:46:56

Amig nincs helyette vki, aki hasonlo lelkesedest es golmennyiseget kepes termelni, addig remelem ez csak pletyka szintjen marad.

GodPiero 2020.08.09. 17:48:17

@Juventino86: Így van!
Egy az egyben Icardira elcserélni hatalmas üzlet lenne....
Valószínűleg Dybaláról is lekerülne a nyomás/árnyék és kiteljesedhetne....

Juventino86 2020.08.09. 17:49:20

@GodPiero: Így van. Nagyon szeretem és tisztelem Ronaldót, de ha esetleg Icardi jönne a helyére, azzal több évre meglennénk csatárposzton. Persze nem ártana Icardit fertőtleníteni az interes múlt miatt. :D

Hiribi27 2020.08.09. 17:51:16

CR szempontjából minden amellett szól, hogy menjen. Szerintem még a fizucsökkentésbe is belemenne. Ő megtette, amiért hozták, nem lehet hibáztatni. Mondom ezt úgy h mindig a legellenszenvesebb játékos volt számomra. Persze amíg ide nem jött.:)
Szóval én nem haragudnék meg rá ha elmenne, de ahogy előttem írták is, akkor nem egy Miliket kell csatárnak hozni, hanem pl Icardit.

Kmarcika 2020.08.09. 17:56:24

Ha Icardira cseréljük CR t akkor tökön szúrom magam. Nála ellenszenvesebb játékost...

Tűzijátékot gyújtottam nyáron, hogy a PSG elvitte.

Hollóka 2020.08.09. 18:29:25

Ilyen pletykák a tavalyi kiesés után is felmerültek. Nem hiszem, hogy távozna.

Szili 72 2020.08.09. 18:31:27

Remélem még marad egy évet,az árát már rég behozta. Csere esetén csak Mbappé jöhet szóba (még ráfizetéssel is) . Ezzel megvalósulna Agnelli álma, hogy egyszer majd a Juve is le tudja igazolni a fiatal “ Ronaldót”.

m.martin91 2020.08.09. 18:45:20

Nem fog Mbappé és Neymar nyakára menni a PSG-hez, majd egy év múlva, mikor Mbappé távozik, sokkal inkább esélyes lehet a dolog.

del pipi 2020.08.09. 18:52:10

Én meg örülnék ha új kihívás elé nézne, nem lennénk ennyire kiszámíthatók. És egy Roni Ica csere egy az egyben tanár lenne, és gyilkos csatár duó. Én bírnám!
És az a pénz ami felszabadul, abból lehetne 3 top játékost fizetni.
És még valami, ne higgye senki hogy Pirlonak nem okozna fejfájást az ő Egója.

Leram7 2020.08.09. 19:03:17

Ha megy CR nagyon hiányozni fog, nincsen normális csatár a piacon. Milikben van 10-12 gól, de másik szint.

GodPiero 2020.08.09. 19:14:24

@Leram7: Icardi fertőtlenítése után akár jöhetne Milik a padra cserének....

Grinta 2020.08.09. 21:41:17

Hogy nincs egy nyugodt nyaram se enélkül a tetvedék icardi nélkül,ajókrvaját

MdewC 2020.08.09. 21:55:37

@Grinta: :D

Adom. :D Mesteri megfogalmazás.

Ronit én marasztalnám, sztem inkább a Higu/Icardi csere lenne tanári, ahhoz tényleg kéne skill.

Icardi am nem szimpi, de tudna segíteni most.

DelPiero2 2020.08.09. 21:55:55

Nem akarom Ronaldo érdemeit csökkenteni, de ne feledjük, minden tizit ő lött (talán 1-2-t nem) őneki kellett passzolni még helyzetben levő játékosnak is, ami egy Dybala-nál Roni nélkül sem volt így.
Behozta az árát? Vételár+ fizetések azért mert több mezt adtak el? A stadionunk így is tele volt. Paraciti ezt mondta, de konkrét számításokat nem mutatott. Paraciti bőven bizonyította hogy szavahihetetlen.

JeetTrader 2020.08.09. 22:28:01

Sokan küldenek el Ronaldot de én nem közéjük tartozom. Jól nézzetek meg mert jó eséllyel hasonló kaliberű focistát évtizedekig nem látunk.

Igen teher is tud lenni ha nem tudjak beépíteni vagy épp nincs mögé megfelelő csapat.
De a munkabírása és az elszántsága példátlan! És ezzel tud inspirálni másokat.
Azért ne feledjük ha ő nem lett vna idén akkor biza Scudetto sem lett vna!
Hiába akarjuk Dybala más szinten produkál nagyot de sajna ő is képtelen ilyen konzisztens teljesítményre!

Elnézve mennyire nem sérülékeny meg 35 evésen sem 2 jó év is van benne ha nem meg több. Én ha mar itt van kimaxolnam. Persze a fizujából lehet telne 3 másik csatáréra de ázok 3an együtt sem lennének kepesek arra amire ő (különben is kik lennének azok....Milik fényévekre van Roncitol)

Értem az anyagi megfontolásokat is de ha most anyagi probléma van/lesz akkor biza nem hogy BL de scudetto sem fog teremni. BLt olcsón csak mákkal lehet nyerni...sajnos...talán a Porto nyert utoljára így...

Bodnar Daniel 2020.08.09. 22:59:39

@JeetTrader: A szerencse az, hogy mind a két esetben van hozadék. Szóval akár marad, akár nem jól járunk.

JeetTrader 2020.08.10. 00:13:10

@Bodnar Daniel: hát én több rizikót latok benne ha elmegy. Ronaldo bizonyította h meg nem teljesen köre épített csapattal is tud lőni 20 gólt.

Hozadéka max akkor lenne ha nem kótyavetyélnénk el és a helyére vagy a középpályára fiatal nagy tehetséget tudnánk hozni. Csakhogy neki ugyanúgy bele kell majd lendülni és még egy golvagonk sem lenne aki a hatán tudja vinni a csapatot amikor senkinek nem megy.

Vele jóval több esélyt latok az újrakezdésre mint nélküle...helyesbítek...hatékony, gyorsabb újrakezdésre melyben jó eséllyel nem maradunk kupa nélkül.

Matteo89 2020.08.10. 09:58:10

Kb. az egyetlen játékos, aki tovább akart jutni a Lyon ellen. Csak benne volt meg a spirito a kezdő játékosok közül. Ha neki nincs itt helye, ha ő nem elég jó, akkor a csapat 95%-át el lehet küldeni.

venember83 2020.08.10. 10:02:21

@Matteo89: a motiváltság kapcsán halkan megjegyzem, ha valóban a meccs előtt már döntöttek Sarri eltávolításáról, nem csoda, hogy Maurizio kevesebbre számított a csapattól.

senky 2020.08.10. 13:56:42

@JeetTrader: ,,Azért ne feledjük ha ő nem lett vna idén akkor biza Scudetto sem lett vna!'' Csak azert mert ugy voltak a parancsok ,,minden vagy legalabbis a legtobb labdat neki kell lepaszolni . Kivancsi lettem volna ha nem tomik a sok passzal ,egyedul mire lett volna kepes ? Tudjatok ,valamikor meg csiptem Pipitat es komolyan teljesitett Dibyvel,de miota Roni jott teljesen LEEPULT .
,,Hiába akarjuk Dybala más szinten produkál nagyot de sajna ő is képtelen ilyen konzisztens teljesítményre! '' Akkor kiprobalnad hogy Dibyt tomjek labda passzokkal , Roni akkor hol is lenne ? Ne felejtsetek ,barmilyen jol teljesit ugy is tul van mar a 35 -on ,es jobb volna meg most elengedni, mig kapna a klub erte penzt ,nehogy egy serules ...nem jatszodna es csak venne a nagy fizut mint Khedi utanna mar nem kene senkinek mind Pipita ...Ez csak VESZTESEGES volna a klub reszere .

pedronegroo 2020.08.10. 21:52:29

PSG nevét imába foglalom ha ez még idén nyáron megtörténik!! Pezsgő már behűtve, hajrá!
CR hatás: két év alatt kevesebb trófea, két év alatt két edző kuka, BL-ben egy Ajax vagy Lyon már végállomás, költségvetés romokban, két év alatt "100" szabadrúgás 1 gól. Két éve minden jobb volt!!!

JeetTrader 2020.08.10. 22:23:52

@senky: hát azt a csatárt én is megnézem hogy teljesít aki nem kap labdát :)
Bár ilyen egyszerű lenne és csak rákene parancsolni a játékosokra h tömjék labdával a csatárokat....Azért utána azt még be kell rúgni...

Igen.Ronci azért van itt h tömjék labdával mert majd vmit kihoz belőle. Az lenne a oazarlas ha nem ez történne. Sok meccs múlt rajta és 50 éve nem rúgott senki nálunk ennyi gólt. De nem jó csapatba érkezett. Ez nem jelenti azt h nem tud körülötte épülni egy olyan csapat ami egyszerre tud a jövőbe tekinteni és Ronci előnyeit kiaknázni. Egy a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Szerintem megoldható...ha mégsem sikerül akkor így is úgy szárban leszünk.

JeetTrader 2020.08.10. 22:33:16

@pedronegroo: akkor most érdemes lenne azt is elővenni h hány meccset nyertünk meg miatta....mert rajta kívül a csapat többi része mintha semmit se csinált volna. Sajna volt pár ilyen is...

Persze mondhatjuk Ronci hatasnak ha nem kompatibilis a jelenlegi taktika és jatekosallomany vele de mint mondtam ha egyszer egy ilyen játékos van a csapatban akkor nem akkor jár a csapat a legjobban ha aladolgozik?

Én nem örülnek ha elmenne. Ahhoz az uj érkezőknek nagyon különlegesnek kellene lenni! Az tagadhatatlan h Ronesz meg 35 evésen is top formaban van és nagyon kevések érnek a közelébe...Persze mint mondtam ha ez már anyagi kérdés akkor eleve nagy kakiban vagyunk és készüljünk fel a szoporollerre a következő években.

pedronegroo 2020.08.10. 22:41:33

@JeetTrader: Hát remélem a PSG is ugyanúgy látja ahogy Te és akkor mindent megtesz az aranylábúért!

JeetTrader 2020.08.10. 23:03:24

@pedronegroo: Pipita vélhetően elmegy. Emelle ha Roncit is elviszik mégis kit hoznál a helyükre? Max talán akkor nem szomorkodnek ha Icardi és Verratti jönne cserébe hozzánk.

JeetTrader 2020.08.10. 23:06:36

@pedronegroo: amúgy nem hinném h kell nekik Ronci. Most vettek meg Icardit 50 misiert van egy Mbappejuk és egy Neymarjuk. Azért nekik sem a fán terem a lovetta...és elég erős a támadódor

venember83 2020.08.11. 07:53:39

@pedronegroo: te most Allegri időszakát dicséred. Ide is eljutottunk egy évvel Maxi távozása után. Okleveles anti-Maxi hangadóként szégyelld magad! :)

pedronegroo 2020.08.11. 10:08:04

@venember83: ez messze nem dicséret, csak egy megállapítás hogy CR nélkül jobban mentek a dolgok. Allegri szinthez képest lett volna még hova fejlődni ehhez képest két év alatt két edző, kevesebb kupa stb., kevesebb rúgott gól, több kapott gól stb., ahogy írtam, CR hatás...

venember83 2020.08.11. 10:12:28

@pedronegroo: tehát átvedlettél anti-CR7 militánssá, átteszem a neved akkor arra a listára.

pedronegroo 2020.08.11. 10:18:33

@venember83: Igen, most azt nyomom! :) "Két éve minden jobb volt!"

pedronegroo 2020.08.11. 10:19:30

Pirlo Moratát szeretné Higuain helyére.

senky 2020.08.11. 20:09:53

@JeetTrader: ,,akkor most érdemes lenne azt is elővenni h hány meccset nyertünk meg miatta....mert rajta kívül a csapat többi része mintha semmit se csinált volna. Sajna volt pár ilyen is...'' _ Hat erre azt tudnam felhozni hogy : -1-ha valakit tomnek az hizik ,sajnos igy a tobbinek kevesebb jutott ,AZERT SOVANYABB a teljesitmenyuk ! A celba loves sem lesz pontosabb ha csak az egyiknek adnak tarszamra golyokat , a tobbiek meg maguk kell beszerezzek azt a keveset es abbol is a soktoltenyesnsk kell adjanak mint valami ado fizeto vazalusok . Megemlitenem a fotbal csapatjatekkent van elkonyvelve nem pedig egyeni jatekkent mint a tenisz vagy a sakk.O is CSAK AZERT lett valaki mert rajatszottak , anelkul ki tudja hol lenne es melyik csapatba focizna .

_ Akkor hol a hiba ? Kik az okosabbak-ugyesebbek ? PSG nek van 3 FIATAL csatarja HOSSZUTAVRA a Juvenak egy idos jatekosa kitudja meddig birja ....,hisz egy serules es ... csak visszi a penzt ertektelene valik . A PSG tud cserelni a Juve sajnos ,barmilyen szar formaban legyen is ,NEM cserelheto jatekossal rendelkezik .Ez nagyon rosz pszihikai hatast gyakorol a tobbiekre ,ami rontja a jatekkedvuket a bizonyitasi vagyukat derekba tori , stresszeli oket ami kihatassal van a jatelosokra, a csapatjatek gyenge teljesitmenyet eredmenyezi

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása