Kuluševski: „Tudom, hogy sokat kell majd dolgoznom”

kulusevski_dejan_j_logo_elott_ingben.jpgA Juventus középpályása, Dejan Kuluševski izgatottan beszélt új csapattársairól, illetve arról, hogy kik üdvözölték őt, amikor a J Medicalban orvosira érkezett.

„Beszéltem a vezetőkkel, és úgy döntöttünk, hogy jobb, ha a Parmával fejezem be a szezont, és nem csatlakozok még télen a Juventushoz, jobb várni az új szezon kezdetéig, mivel intenzív, hosszú év vár rám a Juventusnál, és szükségem lesz egy kis pihenésre.” - mondta a macedón gyökerekkel rendelkező svéd játékos a Tuttosport munkatársának.

„Azért csatlakozok a Juventushoz, hogy segítsek a csapatnak. Tisztában vagyok azzal, hogy a bizalmat, amelyet a klub mutatott irántam a megszerzésemmel, vissza kell majd fizessem kemény munkával és sok türelemmel, illetve hogy sokat kell majd tanulnom a csapattársaktól és az edzői stábtól.

A Nedvěddel való párhuzam hízelgő számomra. Amellett, hogy személyesen is találkoztam vele, láttam pár DVD-t a meccseiről: nagyon erős volt. Talán kicsit rá hasonlítok, ami a könnyed futást és a technikát illeti.

A Parmánál új futballt tanultam, mivel az Atalanta korosztályos csapatánál mindig olyan ellenféllel találkoztunk, amelyik a labda mögött tíz játékossal védekezett. A Juventusnál olyan futballt kell majd játszanom, amelyiket szeretem, rengeteg labdabirtoklással. Az lesz a fontos, hogy sokat mozogjak.

Dybala? Sokat tanulhatok az útból, amit Paulo bejárt, hiszen olykor csapatkapitánya is volt a csapatnak. Imádom a futballját: fejben képzeli el a meccset, a bal lábával pedig olyan varázslatos dolgokat csinál, amit sak PlayStationön láttam.

Alig várom, hogy együtt játszhassak Dybalával, és minden bizonnyal sok tanácsot fogok kérni de Ligt-től arra vonatkozóan, hogyan lehet gyorsan beilleszkedni, hiszen ő csak egy évvel idősebb nálam, és már meghatározó játékosa lett a Juventusnak.

Ronaldo? Szerencsére már találkoztam vele, és nagyon izgalmas volt. Amikor januárban Torinóba érkeztem aláírni a szerződésem, Cristiano fogadott a székházban Chiellinivel, Buffonnal és Bonuccival, hogy személyesen üdvözöljenek a Juventusnál.

CR7-tel már viccelődtem a Juve-Parma meccs előtt is, de azt nem oszthatom meg, hogy mi hangzott el… Gyermekként csodáltam Cristianót a tévében, most pedig furcsa, hogy a csapattársam lesz. Kívülről sztárnak tűnhet, de igazán közvetlen srác.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3416103508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kmarcika 2020.08.04. 14:11:57

Egyre bizakodóbb vagyok vele kapcsolatban. Nagyon szimpatikusan nyilatkozik a srác mindig. Tudatosan építi a karrierjét. És egyre jobban játszik. Forza Kulu.

Forza Juve

JeetTrader 2020.08.04. 15:50:51

Na hát lehet bizonyítani és 200%-on hajtani a meccseken. Pont ez kell! Hajrá hajrá!

2020.08.04. 15:58:34

Azt is elmondta, hogy szerinte szélsőként és mezzalaként fog majd tudni segíteni. A trequartista posztot nem említette, szóval szerintem ezzel Agresti lőtt mellé, ami annyira nem meglepő. Tavaly pl. Pellegrinire mondta, hogy tuti maradni fog és sokat is fog játszani, az sem jött be neki.

rockitbaby 2020.08.04. 16:13:27

@Pjanista: A sok játék bejött, csak a szárdoknál kapta meg ;) Viccet félretéve Kulusevski kepességei alapján lehetne trequartista is, de ő az a fajta, ami Maxi is imádott - mint Vidal volt első évében -, ő a védekezés első vonala.

Remélem Gyuszi bácsi csak azért nem akart valtoztatni a taktikán, mert nem volt embere hozzá. Most kap pár univerzális játekost, tessék forgatni, ahogy lehet.

Leram7 2020.08.04. 16:30:47

Én tőle sokat várok. Végre úgy tűnik egy agilis, támadásban erős játékos jön, aki még bőven fejlődhet. Nagyon kell ilyen a csapatba.

dobor norbert 2020.08.04. 16:40:40

@rockitbaby: Látom tetszik ez a megszóltás Neked!

2020.08.04. 16:42:24

@rockitbaby: Én meglepődnek ha Sarri pont Kulusevski miatt mozdulna el a 4-3-3-ról. Szerintem alig várja, hogy kapjon jobb oldalra egy embert, akit be tud építeni CR és Dybala mellé a támadósorba, Kulusevski pedig láthatóan pont elég jól tud itt játszani a Parmában. Ráadásul Ronaldo is jobban szeret szélről jászani, Dybalának is bejött ez a hamis kilences poszt, és végre sikerült is őket összecsiszolni, szóval nem hiszem, hogy ezt most borítani szeretné Sarri. Persze mezzala még lehetne így is Kulu, de akkor meg Chiesa biztos érkezne szélsőnek.

rockitbaby 2020.08.04. 16:55:42

@Pjanista: A szezon első felében használta a 4-3-1-2-es taktikáját, ezt az Empoli csapatánál alkalmazta. Egy ennyire sokoldalú játékossal szerintem nem szabadna ennyire ragaszkodni egy felálláshoz. Allegri legszebb éveiben akár meccs közben is tudott változtatni. Tudom Gyuszi bacsi nem Maxi kaliber, de jogos elvárás lenne egy kis rugalmasság.

@dobor norbert: Jah, bejött! Jól emlékszem, Te hasznaltad először? ;)

dobor norbert 2020.08.04. 16:59:14

@rockitbaby: Igen. De csak rá kell nézni. Ez a fiú meg nagy segítség lesz neki! Remélem,ha marad a papika!

rockitbaby 2020.08.04. 17:14:39

@dobor norbert: Kicsit szebb, mint amivel általában illetni szokták. Ahhoz, hogy maradjon, komolyat kell domborítania a BL-ben. Ha ez elmarad, szerintem távoznia kell. De az a jó egy ennyire univerzális játékosban, hogy amennyiben olasz iskola hívő edző jön, találni fog neki helyet.

simoni 2020.08.04. 17:40:40

@rockitbaby: A taktikánkat illetően azért nem kis mértékben meghatározó, hogy CR-t hogyan lehet felpakolni a pályára, ill. hogy ő hol tud/akar játszani. Mivel centerbe nem nagyon hajlandó bemenni (és amúgy is pocsékul adnak be a szélsőink), továbbra is leginkább a balszélen fog kolbászolni, ami eléggé leszűkíti a repertoárt. Nem hinném, hogy az idén látott 4-3-3-tól, 4-3-1-2-től gyökeresen eltérő játékot tudnánk játszani - akármennyire is univerzális spílerek érkeznek is a középpályára.

Aztán egy további kérdőjel nálam, hogy Kulu megkapja-e majd a játékperceket. Kb. egy poszt Bernardeschivel, valamelyiknek padozni kell. A teljesítményüket összevetve persze nálam nem kérdés, hogy melyiknek, de azért ne felejtsük el, hogy Bernában is 40 millája áll a klubnak, és ő már azért jó ideje része a gépezetnek, míg az újoncnak nyilván bele kell majd csiszolódnia.

Persze a lényeg, hogy a svéd által mutatott teljesítmény alapján van okunk reménykedni. Nem egy fiatal szélsővel befürödtünk már, akiben ott sejtettük az X-faktort, most már épp ideje lenne, hogy az egyikből ki is jöjjön. Úgyhogy hajrá, én szurkolok neki. Minél előbb szorítja ki Bernát, annál jobb. (Az olasszal sincs semmi bajom, de ő sajnos kevés ide, jobb pedig már nem lesz.)

2020.08.04. 17:55:19

@rockitbaby: Szerintem már az elejétől kezdve a 4-3-3 lehetett a terv Douglas Costával jobbon, csak hamar kiderült, hogy rá idén sem lehet majd számítani. Amikor sérült volt jött a trequartistás játék Bernával és Ramseyvel, akik nem váltották meg a világot és inkább jött is vissza a 4-3-3, csak ezúttal Bernával a szélen. Szerintem Kulusevski nem az a játékos, akit mindenáron a csatárok mögött kéne játszatni, és ezért nem is ott lesz használva. Persze lehet, hogy mostantól rugalmasabb lesz Sarri, de erre azért nagy összeget nem raknék. :) Arra lennék kíváncsi, hogy Zanioloval mit kezdene.

pedronegroo 2020.08.04. 18:17:03

Kulusevski lett a Serie A legjobb fiatalja, rajta kívül még két Juve játékos lett "díjazott", legjobb kapus: Csöcsnyi, MVP: Dybala

rockitbaby 2020.08.04. 18:18:52

@Pjanista: A januári 4-3-3-re visszaállásban CR7 pocsék formája is sokat segített. Sarri anóó az Empolinál toltamég 4-3-1-2-vel, de a Napoli már 4-3-3-al vitézkedett. Kulusevski szerintem edző függő, hol fog játszani. Sarri sanszosan szélen számolna vele, de elképzelhető, hogy mások a középpályán. Erre szerintem akkor lesz érdemes visszatérni, ha tuti biztos, ki lesz az edzőnk jövőre, mert Sarri alatt is inog a pad, nem is kicsit.

GGábr81 2020.08.04. 19:36:04

@simoni: jahhh akiben meg ott is volt az x azon gyorsan túlastunk. (Coman)

Lanzafame 2020.08.04. 22:45:58

@Pjanista: akár mezzala lesz Kulu, akár szélső (szerintem jobbszélre rakja), én elhoznám ingyen Williant, miután megszabadultunk Costától és jó esetben beszámítottuk Bernát.

Így a széleken nagyjából, Cuadrado segítségével, meg is volnánk a következő szezonra.

Joseph Toser 2020.08.05. 01:26:32

Sziasztok!

Szerintem adná magát a 4-2-3-1...
Széleken: Kulu-Berna-középen Dybala, Csatár: CR7

rockitbaby 2020.08.05. 08:59:19

@Joseph Toser: Ezt Maxi is próbálta, mocskos mód el volt veszve Ronci egyedül a védősoban. Oda olyan Lukaki féle csatár kellene.

JuventusFanatikus 2020.08.05. 09:35:12

@Lanzafame: Willianra már rendesen ráhajtott az Arsenal.

Lanzafame 2020.08.05. 09:37:22

@rockitbaby: @Joseph Toser: igen, és Ronaldo is húzta a száját, amikor Sarri középre rakta idén. Szenvedett, feleslegesen visszalépkedett szerepelni... Felejtős ez a verzió, pedig én is azt gondoltam, amikor jött, hogy öreg korára beköltözik középre.

venember83 2020.08.05. 10:45:14

@Lanzafame: öregségére igen, de még csak alig 35. Majd 38-39 évesen esetleg.

rockitbaby 2020.08.05. 10:49:20

@Lanzafame: Pedig nem lett volna egy légből kapott ötlet CR9-et csinálni belőle, de valamiért nem tetszett neki. Bár az is igaz, hogy a kiszolgálás sem volt a legtökéletesebb. Más az, mikor 4-2-3-1-ben csak te vagy egyedül csatár, meg más a 4-3-1-2, ahol van társad. Csak az a gond, hogy ha a CR7-PD10 csatárpárossal tolnánk, a tizenhatoson belül nem lenne senki. Hogy ezen jobb szélsők, vagy komolyabb középpályás támogatás mennyiben segítene, jó kérdés. De Arthur és Kulusevski szerintem most kifejezetten olyan játékosok, akik illenek az edző taktikájába. Meglepetés, de akkor is így van.

Lanzafame 2020.08.05. 12:52:15

@rockitbaby: Nekem az tetszene, ha lenne egy CR jobbján CR alá dolgozó center, mellettük, de inkább mögöttük Dybala ficánkolna.

Ezzel az a baj, hogy ennyi védekezni képtelen emebrt nem bírunk el, úgyhogy 4-3-3 lesz, Kulu pedig visszazár a szélen védekezni. Bárcsak lenne egy 2016-17-es Mandukicunk...

Lanzafame 2020.08.05. 12:55:14

@venember83: Azt írták valahol, hogy biológiailag kb. 25 éves. Van még 10-15 éve nálunk, 2030 körül majd elkezdik átszoktatni középre.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása