Megkezdődtek az egyeztetések Locatelli ügyében

locatelli_manuel_sassuolo.jpgA Tuttosport értesülései szerint a Juventus a Sassuolo középpályását, Manuel Locatellit tette meg egyik nyári célpontjának, s a napilap azt állítja, a két klub már meg is kezdte a tárgyalásokat az ügyben.

A torinói székhelyű hírforrás úgy tudja, hogy a Sassuolo mintegy 25 millió euróban határozta meg Locatelli árát, azonban a Juventus Hans Nicolussi Caviglia  játékjogát is bevonná az összeg csökkentése érdekében.

A 20 esztendős játékos jelenleg kölcsönben a Perugia kötelékében van, azonban számára is megfelelő megoldást hozhat a Juventus és a Sassuolo között zajló egyeztetés.

A két klub nagyszerű kapcsolatokat ápol egymással, Merih Demiral tavaly nyáron érkezett a Juventushoz, míg egy évvel korábban Pol Lirola járt be éppen ellentétes irányú utat.

A Tuttosport szerint a két klub között már megkezdődtek a tárgyalások az egykor az AC Milantól érkező Locatelli ügyében, akit a Sassuolo 2019 júliusában 12.5 millió euro révén véglegesített keretében.

A 22 esztendős középpályás alapemberré vált a Mapei Stadiumban, s a jelenlegi szezon során 27 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezalatt pedig 4 gólpassz fűződik nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr616001930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2020.07.13. 10:40:22

Teljesen felesleges érte adni 20-25öt, akkor inkább rátenni picit és jöjjön Tonali.

2020.07.13. 10:42:20

@Leram7: Tonali a duplája lesz.

JuventusFanatikus 2020.07.13. 10:45:55

Ennyiért egy ilyen középpályás ajándék, ha Ő jönne, akkor sokkal könnyebben el tudnám viselni azt, ha Tonali nem minket választ. Szerintem registának hoznánk, ami neki az eredeti posztja egyébként is.

Andras74 2020.07.13. 10:54:11

@JuventusFanatikus: nem ismerem őt. A Milánban nem sokat láttam. Buffonnak pont hatalmas gólt lőtt.
Fiatal, olasz. Nem tudom, milyen potenciál van benne.
Ha jól emlékszem, talán Milan nevelés

Juventino86 2020.07.13. 10:54:15

Inkább ő jöjjön, mint Tonali! Elég jó szezont fut.

Alex8610 2020.07.13. 10:54:40

Ellenunk lattam meg Milan mezben akkor nagyon jol jatszott ha jol emlekszem lott is egy bombagolt.Azota nem tudom mivan vele de ha @JuventusFanatikus: kollega azt irja ennyiert ajandek akkor jojjon en hiszek neki :) mondjuk ha jol tudom Traore is a Sassuolonal van kolcsonben.Ot gondolom olcsobb lenne visszahozni nem tudom vele mi a terv.

Andras74 2020.07.13. 10:56:16

@Juventino86: Tonali engem sem győzött meg. Egy szezon után hatalmas rizikó.
Locatelli azért tapasztaltabb és komolyabb csapatokban játszott.

Andras74 2020.07.13. 10:56:55

@Juventino86: ja, és Locatelli aligha izé szurkoló.....

Juventino86 2020.07.13. 11:01:01

@Andras74: Így van, erről van itt szó. Mi amúgy nagyon sok dolgot hasonlóan látunk.

Rikoo 2020.07.13. 11:16:07

A Tuttosportnak van egy érdekes marketingje. Általában a következő ellenfélből kiválaszt egy játékost, akiről aztán írnak egy cikket, mint potenciális Juventus játékos. Minőségi újságírás!
Pár napja Gosens, most Locatelli 4 nap múlva Milinkovic-Savic.

juve28adam 2020.07.13. 11:53:47

Mondjuk inkább Ő, mint Castrovilli.

JuventusFanatikus 2020.07.13. 11:54:46

@Rikoo: Azelőtt meg Pinamonti:) Egyébként korábban a Sky már összeboronálta a Juventusszal, úgyhogy ennek kivételesen még valóságalapja is lehet.
@pedronegroo: Valamelyest hasonlít a 15/16-os szezonban játszó regista Marchisióra.

GGábr81 2020.07.13. 12:14:27

@JuventusFanatikus: ha csak fele annyira lesz szimpi mint Marci, én már szerelmes leszek.

pedronegroo 2020.07.13. 12:18:56

@GGábr81: Ez csak természetes, aki egyébként is nem volt szerelmes Marchisio-ba az nem is igazi juventino!

Rivendell 2020.07.13. 12:51:12

@Holloka: tudnám értékelni, full fiatal lenne a kp

rockitbaby 2020.07.13. 13:13:24

Nekem a Sassuolo csapatából még Locatelli mellett Caputo játéka is tetszik. Nem a jövőt képviseli, ez igaz, de cserének PD10 mögé nem is egy fiatal titán kellene ;)

GodPiero 2020.07.13. 14:06:28

@Holloka: Válogatni lehet....Az más kérdés, hogy a BL-ben hamar elvéreznénk....

Lanzafame 2020.07.13. 14:16:19

Mintha felmerült volna 2 vagy 3 éve is, amikor még a Milanban volt.

2020.07.13. 14:40:33

Ha registát keresünk az olcsóbb verzióból, na erre Locatelli tökéletes példa. Energetikus, jól szerel és tud kiszolgálni is. Szépen fejlődik idén is és nem hiszem h gondot jelentene számára egy szintlépés, ha Juvéhoz igazolna.
Emellett viszont, akkor Zaniolot össze kellene hozni vhogy. Khedirát és Matuidit pedig el kell zavarni kötelező jelleggel, hogy Sarri véletlenül se küldje pályára őket.

Rikoo 2020.07.13. 14:59:02

@rockitbaby: Milik épp elég lesz cserének.

rockitbaby 2020.07.13. 15:04:11

@Rikoo: Nem lesz itt csatár érkező, mert Higuaint az igényei miatt nem fogjuk tudni elpasszolni. Én csak elmeleti síkon gondolkoztam.

2020.07.13. 15:05:46

@rockitbaby: Higany szerződése úgyis felbontásra kerül. Nincs értéke az argentinnek.

Rikoo 2020.07.13. 15:07:27

@rockitbaby: Ki lesz paterolva hidd el. Miliknek sem örülök, de ha már így alakult ez a vírusos időszak akkor ha mást nem a padot lehet erősíteni. A kezdőt meg jövőre.

rockitbaby 2020.07.13. 15:42:06

@Rikoo: Legyen neked igazad, de én valahigy ebben nem bízok. CR7 érkezésekor is csak kölcsönbe tudtuk adni, de senkinek nem kellett, utána meg Sarri miatt gyakorlatilag meg se próbaltuk. Olyan bérigénye van, amit senki sem hajlandó, és akikkel eddig pletykálták, nem tudják megadni neki.

venember83 2020.07.13. 15:49:45

@hellan: azt mondod, hogy nem fog 5-6-7 milliós bánatpénzt kérni a felbontásért?

Zombijuve 2020.07.13. 17:12:51

Hallottatok valamit de Ligt-ről, meg a Bonuról? Valahol olvastam ,hogy mind a kettő lesérült. Pumukli eltiltott, igen jól állunk.

pedronegroo 2020.07.13. 17:15:04

@Zombijuve: Én annyit hogy talán külön edzenek kisebb sérülés miatt, vizsgálják állapotukat, Rugani pedig felkészül...

Zombijuve 2020.07.13. 17:17:32

@pedronegroo: Köszi, és az jó nekünk? Mármint Rugani.

Zombijuve 2020.07.13. 17:18:37

A félig egészséges Demirállal jobban járnánk.

JuventusFanatikus 2020.07.13. 18:27:12

@Zombijuve: Demiral még korántsem játékra fogható, de ez a téma nem ide tartozik.

Wizzurah 2020.07.13. 22:25:59

O csak a 826. atigazolasi celpont mar az iden.

babo0410 2020.07.14. 00:33:02

@pedronegroo: Én emlékszem nem egy olyan szezonra, mikor a blog többsége vasvillával kergette volna el Marcit.

babo0410 2020.07.14. 00:33:47

Az olaszokra szükség van. Locatelli nem rossz, egy próbát megérne.

steven.h 2020.07.14. 09:13:03

@babo0410: Megnyugodhatsz, volt ilyen.

Locatellire visszatérve, szerintem ő semmivel sem rosszabb mint Tonalli, én már a Milanból elhoztam volna a Juvéba, bár az lehet nem tett volna jót a fejlődésének. A kettő játékost közt a különbség hogy Tonalli jelenleg rajta van a hype vonaton, Locatelli nincs és ez nem feltétlenül baj.

rockitbaby 2020.07.14. 11:02:14

@steven.h: Azért még van pár különbség még ;) Locatelli csapata roppant szimpatikus módon támadó focit erőltet, szépen is tudnak játszani és utóbb már eredményesen is. Ő ennek a csapatnak kvázi a motorja. Míg Tonali - akkor is, ha a Brescia roppant gyenge -, ennek majd ellentéte. Ki tud tűnni, de abból a csapatból nem nehéz, annyira gyenge.

Ezzel nem Tonali képességeit vitatom, csak azt, hogy a játéka még korántsem tart azon a szinten, mint Locatelli-é vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy nem feltétlen elég érett egy a jelenlegi csapatanak szöges ellentétét képviselő csapat vezérévé válásához. Továbbá az is kérdéses, hogy egy ekkora váltás nem-e okozhat egy olyan visszaesést, mint Locatelli esetében. Kicsit megégett Milanban, és ujra kellett kezdeni kisebb csapatnál. Nem lenne jó, ha egy ilyen dolog miatt törne derékba egy igéretes karrier.

JuventusFanatikus 2020.07.14. 12:04:53

@rockitbaby: Én pont fordítva látom. Egy irányító játékosnak egy nagyon gyenge csapatban sokkal nehezebb dolga van, mint egy jól működő gépezetben. Ehhez elég megnézni egy Brescia-meccset, vagy Tonali gólpasszait, nagyrészt azt hiszem pontrúgások után születtek, ami természetesen begyakorolt figurák. Próbálkozik a srác hosszú labdákkal is nem egyszer, de a csapattársai vagy túl lassúak, vagy nem olvassák a játékot, esetleg nem tudják lekezelni a labdát.

Abban egyetértek, hogy Locatelli jelenleg jobb játékos, viszont Tonaliban van a több potenciál.

Quentin_KR 2020.07.14. 12:06:36

@GodPiero: oké. Akkor sorold k~rlek azokat a neveket akik megfizethetőek, nagy eséllyel jönnének is és szerinted a Bl-ben is jól szerepelnének.

rockitbaby 2020.07.14. 12:34:30

@JuventusFanatikus: Ezt már, mi ketten, korábban megtárgyaltuk, hogy az irányító statisztikája mennyiben függ a kiszolgált személyzettől. Én most is tartom, hiaba van erre mérőmókus, hogy nagyban.

De! Ha egy gepezet jól működik - Sassuolo -, akkor az egyes alkotórészek, fogaskerekek jó teljesítménye nek tűnik fel, mert az összkép az, amit általában nézünk.

Azonban, egy rosszul működő gepezetben - Brescia -, ha az egyik fogaskerék jobban pörög, mint a többi azt észreveszed, mert az összképtől nagyban eltér.

Kivetítve a két játekosra, Locatelli jó telnesítménye fel sem tűnik, mert tökéletesen illik abba a rendszerbe és az működik. Azonban itt a csavar, én ezt látom Tonali esetében is, csak fordítva. Nem látni azt, hogy jobban pörögne, mint a többiek. Azt azonban látni, hogy tudna ő jobban is működni, mert a tejetsége vitathatatlan.

A lényeg annyi lenne, hogy ha Locatellit a megfelelő rendszerben, a megfelelő helyen alkalmaznánk, szerintem semmivel sem lenne rosszabb opció, mint Tonali. És azért a Sassuolo igencsak olyasmivel operál, amit mi is óhajtanánk megvalósítani.

Én ebből gondolom, hogy az olcsóbb megoldás könnyen lehet, hogy az ideális megoldás is lehet.

JuventusFanatikus 2020.07.14. 13:08:32

@rockitbaby: Ezzel egyet is értenek, de egy irányító esete teljesen más, mint egy szélen szereplő játékosnak, aki kevésbé van rászorulva a társak kvalitására.

Aki látta Locatellit játszani, az tudja, hogy nem lehet megvádolni azzal, hogy beleszürkülne ebbe a gépezetbe, mert Ő tud extrát nyújtani, elképesztő megmozdulásokkal operálni.

Egy kis érdekesség a végére: Amióta Manuel a Sassuolo játékosa, azóta mindössze négy! meccse volt gyengébb a statisztikák szerint. Három a csapatváltása után sorozatban és egy idén, mikor kaptak egy négyest az Atalantától.

rockitbaby 2020.07.14. 13:19:13

@JuventusFanatikus: Nyílván másabb, de mi most irányítókról beszélgettünk és hiába minden újkeletű statisztika, pocsék képet feat, ha a gólpasszaid nem váltják gólra. Az is igaz, hogy más ebből a szempontból egy regista es egy trequartista.

Locatelli per pillanat jobban illene a csapatunkba, és én nem bánnám azt sem, ha ő jönne Tonali helyett - mert mi mindkettővel jól.járnánk -, de kettejük közzött van egy aprócska, de el nem hanyagolható különbség. Tonali eseteben nekem olyan érzésem van, hogy az ö esetében kelleni fog egy nulladik év, egy kis beszokás, mert óriási ugrás lenne a Juventus egy Brescia után. Locatelli-nél úgy érzem, hogy ilyen nulladik év nem kellene, ő azonnal meg tudná mutatni, mennyit is ér.

del pipi 2020.07.14. 17:08:54

@Quentin_KR: Na barát! Erre a névsorra én is kíváncsi lennek, de élek a gyanúperrel hogy ezt sose tudjuk meg. :)

GodPiero 2020.07.14. 20:55:05

@Quentin_KR: @del pipi:
Azért mert azt állítottam Locatelliről, hogy vele csak sűrűbben lennénk még nem azt jelenti, hogy alternatívát kellene javasolnom!

Nagyon szar életetek lehet, ha az jelenti a fénypontot hogy a hsz-eimet fikázzátok....

steven.h 2020.07.14. 22:24:39

@GodPiero: A különbség csak az hogy Locatelli típusú játékosunk nincs és szükség lenne rá, főleg ha Sarri marad az edző. Százmilliószor inkább ő mint Jorginho, de így hogy felmerült a neve én már Tonaliról is bármikor lemondok, ha érkezik.

Rikoo 2020.07.14. 22:32:50

Squad playernek talán nem lenne rossz, fizetésben biztosan tudnánk spórolni rajta.

Attilio79 2020.07.15. 01:13:21

Véleményem szerint Tonali és Locatelli egyszerre is jöhetne hozzánk, mondjuk, Khedira ( a J-medical alkalmazottja), Matuidi és Bernardeschi helyett... ;)

del pipi 2020.07.15. 05:28:16

@Quentin_KR: Na megjött a névsor, erre számítottál? Most már jó az életed? :))))

Quentin_KR 2020.07.15. 07:09:54

@del pipi: igen, hiszen az jött amire számítottam, számítottunk. Névsor helyett egy sértődött, frusztrált válasz kis mellébeszéléssel, mert nem azt írta először hogy Locatelli gyenge, hanem mellé vette Arthur-t, Rabiot-ot stb. és hogy gyengék a Bl. - re. S ezek után megsértődik s még neki áll fejebb. Szóval csak a szokásos :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása