Buffon: „Nem célom Del Piero rekordjának a megdöntése”

buffon_gigi_648-ik_bajnoki.jpgA Juventus kapuslegendája a tegnap 648. olasz bajnokiját játszotta, ezzel új rekordot állított be a bajnokságban, s ezt követően elmondta, hogy legalább 43 éves koráig játszani szeretne.

„Sokat kellett várnom erre a rekordra, de ez nem jelentett gondot.” - mondta a 41 éves kapus a 4-1-re nyert városi derbi után a Sky Sport Italia munkatársának.

„Jelenleg elég sok meccset játszunk, a szezon fontos időszakához érkeztünk, és csak a meccs miatt éreztem némi nyomást. Most nagyon boldog vagyok, de a rekord gondolata annyira nem érintett meg a múltban.

A karrierem elején gondtalanabb és lazább voltam. Sok álmom volt, és mivel a hozzáállásomnak köszönhetően soha nem voltam elégedett magammal, ehhez a csapathoz kerültem.

Alessandro Del Piero klubrekordját nem célom megdönteni, nem ezek miatt futballozok, mivel két éve lényegében visszavonultam. Aztán jött a PSG, utána pedig a lehetőség a visszatérésre, most pedig jól érzem magam.

Tisztában vagyok azzal, hogy a megfelelő motiváció mellett játszhatok még néhány meccsen gond nélkül, kiváló válaszokat adva a pályán. A klubnál leszek legalább 43 éves koromig, de amióta betöltöttem a negyvenet, hónapról hónapra veszem a dolgokat.

Figyelnem kell a helyzetet, és mindig készen kell állnom a visszalépésre, ha valamilyen fontos elem hibádzik, vagyis ha nem tudok a legmagasabb szinten teljesíteni. Amíg motivált és jó formában vagyok, a játék folytatása az egyetlen helyes döntés, mivel semmi nem tesz boldogabbá, mint a futballmeccseken való szereplés.”

Gigi Buffon és a Bajnokok Ligája-serleg eddig nem talált egymásra, pedig a győzelem érdekében még klubot is váltott a kapuslegenda.

„Ez a cél mindig ott kering a fejemben, ez megkerülhetetlen. Sokszor nagyon közel kerültem a nagyfülű serleghez, ezért elkerülhetetlen, hogy csalódásként élem meg, hogy eddig nem nyerhettem meg a sorozatot. Mindazonáltal ezek az érzések erőt adtak, hogy ne adjam fel a harcot.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr415982556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dybali 2020.07.05. 13:10:49

Remélem beteljesül ez az álom. Ha valaki, Te megérdemelnéd. Kár, hogy lutri a bl.

Andras74 2020.07.05. 13:15:24

Hajrá Gigi!
Győztes bl döntőn, a 89. percben be fog küldeni a mester!

alexGicamo 2020.07.10. 05:31:46

@Andras74: Ez de jól hangzik !
Annyira kívánom neki , hogy sikerüljön !
Ő tényleg nagyon rászolgált már !
Forza GIGI !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása