Ferran Torres is ott van a Juventus kiszemeltjei között

ferran_torres_valencia.jpgA spanyol sajtó értesülései szerint a Juventus tárgyalásokat folytat a Valencia 20 esztendős szélsője, Ferran Torres ügyében, s szeretné nyáron megszerezni a játékost.

Az Onda Cero arról számolt be, hogy az egyeztetések már igencsak intenzív szakaszba kerültek, vagyis a Juventus céljai komolynak tűnnek.

Az ifjú tehetség jelenlegi szerződése még egy évre, 2021 júniusáig érvényes, így amennyiben nem történik hosszabbítás, klubja alighanem kénytelen lesz már most megválni a játékostól.

A Valencia meglehetősen zűrzavaros időszakát éli, a klub vezetősége a napokban döntött úgy, hogy megválik a csapat vezetőedzőjétől, Albert Celadestől, kinek vezérletével mindössze 2 győzelemre futotta az elmúlt 13 mérkőzés során.

Olaszországból a Napoli is érdeklődött Ferran Torres iránt, de több európai élklub, köztük a Manchester United, a Liverpool és a Borussia Dortmund is nyomon követi a spanyol U21-es válogatott játékost.

A klub ifjúsági akadémiáján edződött szélső a jelenlegi szezon során 40 alkalommal képviselhette a Valenciát, ezalatt 6 találat és 7 gólpassz fűződik nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr215974338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2020.06.30. 14:40:26

Remélem a liverpooli és nem a londoni formáját hozza. Mégis csak világ- és Európa-bajnok csatár, segítségünkre lehet a rutinjával.

2020.06.30. 14:50:51

Nagyon ügyes srác, képes váratlan húzásokra, frankón cselez. Beadásai is nagyon jók, csak nem igazán volt, aki értékesítse őket.
Ha Kulu-t AM-ként akarjuk játszatni és Cuad marad jobb védő (ill Berna vagy Costa lelép), akkor mindenképpen meg kell próbálni leigazolni.

Lanzafame 2020.06.30. 14:59:36

@adamp0: Jaj tényleg... Megzavart a Valencia-mez.

Gigitino 2020.06.30. 15:17:58

fernarndo torres :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd ráadásul visszavonult, de 36 évesen még reaktiválhatjuk, nem rontana nagyot az átlagéletkoron. bárcsak 28 évesen hoztunk volna egy torrest, nagyot szólna.

Il Principino 2020.06.30. 15:25:01

@Lanzafame: még jó hogy csak a mez zavart meg:) köze nem volt Fernandonak hozzájuk :D

Egyébként ügyes gyerek,remek utódja lenne pl Costának..

Rikoo 2020.06.30. 15:27:55

@Il Principino: A Honvédos kolléga nagyon szereti az iróniát.:D

babo0410 2020.06.30. 15:40:12

@Lanzafame: Kevered, a cikket meg nem olvastad. 20 esztendős. És nem Fernando, hanem az öccse.
Én nem nagyon láttm játszani. De hajrá!

kovta23 2020.06.30. 15:53:13

@babo0410: Nem a testvére. Fernandonak két idősebb testvére van

Bodnar Daniel 2020.06.30. 16:00:50

@Lanzafame: Szerintem a BL tapasztalat is sokat számít nála. Én a fehér Drogba-t látom benne.

Lanzafame 2020.06.30. 16:05:41

@Bodnar Daniel: Abszolút. Arról nem is beszélve, hogy nagyon fekszik neki az olasz futball, Milan-legendaként komoly Serie A-rutinnal rendelkezik.

el.Flaco 2020.06.30. 16:21:27

Srácok, aki a Valencia mezes komment után nem vágta le mekkora irónia, az keressen rá a szó jelentésére :D

Én mindenesetre jót nevettem.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 16:38:37

@el.Flaco: Érdekes, hogy mennyien bekajálják ezt a speciális humort.:D

A cikkhez hozzászólva:
Jó lesz majd jövőre, ingyen.

steven.h 2020.06.30. 16:40:51

@el.Flaco: Nekem elsőre is nagyon tetszett, a kollégák valószínűleg nem olvasgatnak más blogot :D

JuventusFanatikus 2020.06.30. 16:53:49

@steven.h: Én se olvasok más Blogot, elég csak Lanzafame Kolléga hozzászólásait követni, minden harmadik cikk alatt elsüti:P

venember83 2020.06.30. 17:24:40

@kovta23: Fernando fiáról van szó természetesen. Minden egyéb csak álhír és félretájékoztatás, amely mögött a szabadkőműves és sorosista interesek állnak.

babo0410 2020.06.30. 18:37:33

@kovta23: Valamikor ezt olvastam, rosszul emlékeztem. Mindegy, a lényeg az, ha leigazoljuk váljon be.

babo0410 2020.06.30. 18:41:02

@venember83: Ezek szerint olyan 14 éves volt Torres, mikor fia születet? Korán kezdte. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása