Aubameyang is ott van a Juventus kiszemeltjei között?

aubameyang_arsenal_golorom.JPGA Le10sport értesülései szerint a Juventus nyomon követi Pierre-Emerick Aubameyang helyzetét, hiszen a támadó az utolsó szezonját kezdi majd meg jelenlegi klubjánál, az Arsenalnál.

Sokáig úgy tűnt, hogy az olasz csapatok közül az Inter az, amely érdeklődik a francia-gaboni játékos iránt, különösképpen a Lautaro Martínez távozásával kapcsolatos pletykák árnyékában.

Le10sport azonban most arról számol be, hogy a Juventus komolyan érdeklődik a 31 éves támadó iránt, s jelenleg felméri az esetleges szerződtetésének lehetőségeit.

Annak ellenére, hogy az Arsenal idén sem fut túl acélos szezont, a korábban a Milan kötelékében is megforduló Aubameyang már 20 találatot jegyez azon a 34 mérkőzésen, amelyen a londoniak színeiben pályára lépett.

A játékos a közelmúltban a Telefoot-nak nyilatkozva beszélt a jövőjével kapcsolatos bizonytalanságról.

"Mostanában nem kaptam ajánlatokat, de az elmúlt hónapok során voltak megbeszélések a klubbal. Mindeddig semmi sem történt, mert a kulcs náluk van. Majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok, ez egy fordulópont a pályafutásomban. Ha lehetek teljesen őszinte, ez egy nagyon nehéz döntés lesz, talán a legnehezebb az egész pályafutásom során." - mondta helyzetéről az Arsenal támadója.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6815943116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dybali 2020.06.25. 21:56:49

Ingyen jöhet, de inkább válasszunk egy fiatalabbat cserének. Nem hiszem, hogy ki tudna szorítani valakit a kezdőből, aki a csatársorba jön. Természetesen, ha másik formációban játszunk, akár be is válhat . Egy vagy két szélső hátvédnek jobban örülnék, főleg ha támadni is tud és nem sérülékeny. Pl.: Spinazzola. Nem is értem és még olasz is.

m.martin91 2020.06.25. 22:32:04

Úgy érted, Aubameyang cserének érkezne a Juventusba, de inkább egy fiatalabbat válasszunk, mert ő nem férne be a Juventus kezdőcsapatába?
Bocs, hogy nem egyértelmű, és rákérdezek, mert hirtelen nem tudtam feldolgozni az információkat.

Dybali 2020.06.25. 23:09:19

@m.martin91: Igen, mert Ronaldo, Dybala fix és valaki a jobbon. Mivel Aubameyang nem jobb szélső. Vagy csere, vagy át kell variálni a felállást, de akkor Dybalának a jobb szélen vagy a csatárok mögött kellene játszania. Ahoz pedig már idős, hogy várjon amíg Roni lelép. Ezért is jobb egy fiatalabb játékos cserének, vagy inkább szélső védőt vegyenek, meg egy jó középpályást.

m.martin91 2020.06.25. 23:13:06

@Dybali: Értem. Köszönöm. Több kérdésem így hirtelenjében nincsen.

venember83 2020.06.26. 07:42:24

Úgy érkezhetne, mint Szczesny: első évben csere, utána kezdőkátékos, kvázi CR7 utódja, ha a portugál távozik. Így még akár fiatalításnak lehetne nevezni kissé bohókásan...

Zolika1015 2020.06.26. 11:30:56

Sziasztok, ne haragudjatok, de aki Aubameyang-ot csereként képzeli el bármelyik csapatban, akkor vagy nagyon nem ismeri vagy nagyon elfogult a játékosainkkal. Nagyon jó támadónak tartom és 31 évesen simán pötyögne szezononként 20-25 gólt legalább. Az meg hogy ingyen jönne? Ne haragudj nem is értem?!

delpi0823 2020.06.26. 12:33:02

@Dybali: Dybala jobbon,Roni balon,Aubemayang kozepen,mi ezzel a problema?Ha leigazolnank biztos kezdonek jonne.A koratol tekintve nagyon jo igazolas lenne sztem,sebessege is meg van,es golszerzesben sem utolso.Az inter menjen csak ra Cavanira,nekunk meg jo lesz Aube:)

babo0410 2020.06.26. 12:38:06

Inkább ne hozzunk még egy 30+ játékost. Fiatalítás!

Dybali 2020.06.26. 12:38:53

@Zolika1015: Én úgy tudom, hogy lejár a szerződése jövő nyáron. És ha nem csere akkor Dybala melyik poszton játszana nálad, mert Roni csak a bal oldalon hajlandó játszani.

Dybali 2020.06.26. 12:41:09

@Dybali: Szerintem már többször bebizonyosodott, hogy Dybala nem jó a szélen, nem is gyors.

JuventusFanatikus 2020.06.26. 12:49:40

@Dybali: Sarri irányítása alatt Dybala a szélen eléggé ígéretes volt.

Dybali 2020.06.26. 13:11:15

@JuventusFanatikus: Igen, de azt is mondta, hogy két csatáros rendszerben érzi magát a legjobban. Kiderül majd, akkor Kulusevski középen mögöttük és marad két középpályás.

JuventusFanatikus 2020.06.26. 13:15:40

@Dybali: Egyértelmű, hogy secunda puntaként a legjobb, ezzel csak arra akartam utalni, hogy az a kijelentés, miszerint "Dybala nem jó szélen", az szerintem nem feltétlen helytálló.

Dybali 2020.06.26. 13:38:30

@JuventusFanatikus: Igazad van, de Ronival vajon tudna együtt játszani, mert ha Dybalának a képességeit sem használjuk ki teljesen a szélen, és nem jó a kémia a "sztár játékosunkkal" és Sarri nem játszik két középpályással, akkor felesleges Kulu és nem érzem jónak ezt az üzletet. Főleg annak tekintetében, hogy kb. van még 2 jó éve Aubameyangnak.

delpi0823 2020.06.26. 14:41:17

@Dybali: Te kit hoznal akkor csatarnak?mert valakit hozni fogunk az tuti,mert higany sztem 90%hogy tavozik,de ha meg nem is tavozna,sztem akkor is kell egy tamado.Mert ugye se Cr,se Dybala nem akar ott jatszani... ..

JuventusFanatikus 2020.06.26. 14:44:37

@delpi0823: Várjunk egy pillanatot, Dybala soha nem mondta azt, hogy nem akar ott játszani, sőt, azt mondta, hogy Ő ott szerepel, ahol az edző kéri. Az már más kérdés, hogy abban a szerepkörben nem tud úgy teljesíteni, mint bárhol máshol.

Dybali 2020.06.26. 15:12:28

@delpi0823: Ha higany távozik és marad a rendszer és az edző, akkor egy 28 évnél nem idősebb, erős fizikumú befejezőt, aki első évében eltűri, hogy csak a mérkőzések kb. felén játszik. De egyébként kipróbálnám a 4-4-2-t vagy 4-2-3-1-et. Természetesen ehhez erős középpálya kellene pl.: Kanté , Bentancur mellé vagy egy régi Vidal. Két év alatt talán ki lehetne 5-6 embert cserélni.

Zolika1015 2020.06.26. 15:47:01

@Dybali: Delpi0823 már le is írta a válaszomat, mielőtt elolvastam volna kérdésedet.:) 4-2-3-1-ben is jöhetne pl.
Aube
CR-Dybala-Kulu
Benta-Arthur
Mindenkinek lenne helye és ő be is rúgná elől nem úgy mint Higany! Gyorsaságáról nem is beszélve

Wizzurah 2020.06.26. 21:21:06

NE!. 31 eves mar most. Semmi ertelme, jo jatekos, de alljunk mar le ezzel a nyugdijas klubbal csillagaszati fizuert ingyen hozza allassal....

rabsic02 2020.06.27. 16:12:55

CR helyett kéne már egy motivált, gyors befejező ember, csak az a fránya brand ne érne annyit...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása