A Juventus szerződteti Kumbullát

kumbulla_marash_verona.jpgAz olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint a Juventus szerződteti a Hellas Verona ifjú védőjét, Marash Kumbullát, akinek játékjogáért az olasz rekordbajnok előreláthatóan 32 millió eurót fizet majd. 

A La Stampa szerint megszületett a megállapodás Kumbulla jelenlegi munkaadójával, valamint magával a játékossal is, aki öt évre szóló szerződést ír majd alá a torinói klubnál.

A hírforrás szerint a felek most még azzal kapcsolatban egyeztetnek, hogy a 32 millió eurós vételár játékosok esetleges bevonásával csökkenthető-e. 

A 20 esztendős albán játékos Olaszországban látta meg a napvilágot, s az idei szezonban robbant be a köztudatba, olyannyira, hogy a Juventus mellet az Inter, a Napoli, a Lazio, a Manchester United, a Chelsea és az Arsenal is érdeklődött iránta.

A jelenlegi szezon során Kumbulla 19 alkalommal lépett pályára a Hellas Verona színeiben, s egy találat fűződik nevéhez, csapata a tabella nyolcadik helyén állva várja a bajnokság újraindulását.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7215744498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2020.06.06. 11:24:52

Ez mennyire hiteles forrásból származik? Mert ha már szinte csak az ufficiale hianyzik rola, nagy fogás lenne.

Rikoo 2020.06.06. 11:30:45

@rockitbaby: Nem lepődnék meg ha igaz lenne. Újabb érthetetlen igazolás, valószínűleg Demiralt értékesíteni kell a tőkenyereség miatt.

m.martin91 2020.06.06. 11:31:04

Tehetséges játékos, reméljük, nem arra a sorsra jut majd, mint Rugani, és amire Romero fog.

Kmarcika 2020.06.06. 11:56:17

@Rikoo: Demiral az utolsó a védelemből akit eladnék...
Chiello ugye nem megy őt ne számítsuk.

rockitbaby 2020.06.06. 12:04:31

@Rikoo: Ha igaz, akkor szerintem úgy vélik a bőrfotelben, hogy Bonu ÉS Chiello egyszerre vonulnak vissza es akkor kevés lesz a de Ligt-Demiral-Rugani hármas.

Rikoo 2020.06.06. 12:32:09

Egyébként Romano szerint az Inter full poleban van Kumbulláért:
twitter.com/FabrizioRomano/status/1269207721905205249

Lanzafame 2020.06.06. 12:35:54

@Rikoo: igazad lesz. Ettől függetlenül kimegyek Molotov-koktéllal a székházhoz, ha ez megtörténik

rockitbaby 2020.06.06. 13:07:26

@Rikoo: Chiello még egy év kb, Bonu tán kettő. Ha kikopnak, itt van a kezdő minőség, de kellene csere is.

Nyílván nem valószínű, de mi van, ha most véletlen hosszabb távban gondolkoznak? ;)

Amúgy meg ha jönne, fix, hogy valamelyik szélre lenne kipakolva XD

JuventusFanatikus 2020.06.06. 13:14:59

@Rikoo: Megnyugodtam, hogy lehozta Romano is, jó játékos az albán, de jelenleg szerencsére a középhátvéd poszt jelen állás szerint meg van oldva.

Sunny21 2020.06.06. 14:04:29

Valamiért eszembe jutott Belga-az a baj című száma.
Ha ingyen igazolunk, az a baj
Ha 30 milláért, az is baj
Ha megvesszük Kumbullát, az a baj
Ha elhapolják előlünk, az a baj
Ha nincs elég védőnk, az a baj
Ha túl sok védőnk van, az is baj
Ha gondoskodunk Chiello pótlásáról, az a baj
Ha nyugdíjasan is játszik, az a baj
Ha vannak piacképes játékosok, az a baj
Mert akkor lehet megveszik Őket, az a baj
Ha meg nincsenek, az a baj
Mert kutyának sem kellenek, az a baj
Ha 20 évesen nem bizonyított, az a baj
Ha 28 éves trotty, az a baj

Kb... Ez a szövege az eredetinek is ;)

Sunny21 2020.06.06. 14:08:10

Kumbullát ha megvesszük, valószínű kölcsön is adjuk. Rugani szerintem megy, Chiello ki tudja mennyit bír még a sérülése után, Demiral is súlyosan sérült. Nem gond ha van egy újabb opció.

Juventino86 2020.06.06. 14:17:25

@Sunny21: Valóban nem gond. Az általad felvázolt okok miatt jól jöhet egy védő. Rugani remélem mindenképpen megy, mert neki aztán már tényleg semmi helye nincs. Kumbulla nagy tehetség. A jövőben én Demiralra építenék, remélve, hogy felépül rendesen a sérüléséből. A sérülése előtt fantasztikusan játszott.

del pipi 2020.06.06. 14:22:45

@Sunny21: És akkor még nem is tértünk ki rá hogy: az arc a baj, az arc a baj! :)

Sunny21 2020.06.06. 14:23:01

@Juventino86: Bizony.. Kumballa, de Ligt, Demiral hosszú évekre biztosíthatja a jövőt.

Sunny21 2020.06.06. 14:23:59

@del pipi: Látom ismered az eredetit is :D

del pipi 2020.06.06. 14:35:03

@Sunny21: Természetesen, mondjuk ez Kumbulla fiú tényleg nem rossz.

JuventusFanatikus 2020.06.06. 14:44:23

@del pipi: Tonali esetében meg a haj a baj:D

venember83 2020.06.06. 14:49:47

Remélhetőleg zsetonnak, cserealapnak érkezik. Ha nem, búcsúzhatunk Matyitól vagy Demiraltól, ami ÓRIÁSI baklövés lenne, az értékesítésük által hozott bevételtől függetlenül.

Bodnar Daniel 2020.06.06. 16:59:00

@Sunny21: Az a baj, hogy nem tudok sodródni...

del pipi 2020.06.06. 17:51:44

@JuventusFanatikus: Na jó de ha Intert válassza akkor nem csak a haj a baj! Akkor is az arc a baj, az arc a baj! :))))))

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása