A Barcelona helyett a PSG lehet Pjanić következő állomása?

pjanic_miralem_golorom_brescia.jpgA pletykák szerint a Barcelona kész irányt váltani, s ha nem sikerül Miralem Pjanić leszerződtetése a Juventustól Arthur Melóért cserébe, a Mundo Deportivo szerint Fabián Ruiz lehet a következő célpont.

A Juventus és a Barcelona próbálja meggyőzni Arthur Melót, hogy költözzön Torinóba, ám ezek a kísérletek hasztalannak bizonyulnak, ezért a katalánok inkább a Napolitól csábítanák el a 60 millió euróra taksált, 24 éves Fabián Ruizt.

A játékost hírbe hozták a Real Madriddal is, az életkora miatt pedig sokkal vonzóbb opciónak tűnik a katalánok számára is, mint a Juventus bosnyák futballistája.

A Napoli 30 millió euróért vásárolta a spanyol játékost a Real Betistől még 2018-ban, azóta pedig a játékost értékét sikerült megduplázni.

Továbbá Fabián Ruiz nem kíván szerződéshosszabbítást aláírni a Napolival, így még valószínűbb a nyári klubváltás, bár 2023-ig még érvényes a kontraktus.

Miralem Pjanić és a Juventus számára másik opciót jelenthet Massimiliano Allegri, miután az edző állítólag januárban még arról beszélt Tommaso Giulini Cagliari klubelnökkel, hogy külföldön kívánja kipróbálni magát.

Az olasz mestert Thomas Tuchel utódjának tekintik sokan, a le10sport.com és a spanyol Sport pletykalapok szerint ez a megbízás komolyan befolyásolhatja a Juventus nyári mercatóját.

Ha megvalósul Massimiliano Allegri kinevezése, a Paris Saint-Germain a bosnyák futballistáért felkínálhatja Marquinhos vagy Marco Verratti játékjogát.

A 27 éves olasz középpályás neve az elmúlt években szinte minden egyes mercato során felmerült, és egyes szakértők szerint a középpályás nagyon jól beleillene Maurizio Sarri 4-3-3-as rendszerébe, lényegében Jorginho szerepét tölthetné be, amit a Napoli és a Chelsea csapatánál láthattunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7915730790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2020.05.31. 09:18:34

Bár versenyben vagyunk mindhárom sorozatban, így talán még korai verdiktet mondani, de nekem valahogy az az érzésem, hogy lehet elhamarkodott volt edzőt váltani. Annyival nem lettünk jobbak, hogy azt mondhassuk, megérte és nekem valahogy az az érzésem a mostani csapattal kapcsolatban, hogy az a gyilkos győzelmi gépezet odalett. Korábban ha hátrányban is voltunk, tudtuk, meg fogjuk fordítani a meccset. Mostanában nyert helyzetből is képesek vagyunk pontot/pontokat veszíteni.

Lehet ezzel egyedül vagyok, de ha sikerült Allegrinek kipihennie magát és feltöltődött, motivált, én azt mondom, hozzuk vissza. Jobb belátni, hogy tevedtünk, mint csak azért is kitartani egy rossz döntés mellett. Erősen kétlem, hogy triplázni fogunk, de ha mégeis megkövetem magam.

del pipi 2020.05.31. 09:57:32

@rockitbaby: Remélem egyedül vagy, és remélem megköveted magad! :)

Kukszi 2020.05.31. 10:10:41

Egy Pjanic, Verratti csere nem hangzik rosszul.
Az átigazolási időszak változott a szezon meghosszabbodása miatt?

kovta23 2020.05.31. 10:24:37

@rockitbaby: Egyetértek. Én még azt hozzá teszem,hogy bármi is legyen a vége fent tartom azt hogy hiba volt a váltás. Allegri minden téren jobb edző mint Sarri.
De van egy fontos dolog amit sose veszünk figyelembe. Ez a csapat kora. Egyre öregebbek a játékosok és.mi mégis ugyanazt a teljesítményt várjuk tőlük. Talán a legmagasabb átlagéletkorú csapat vagyunk és ha vezetőség nem lép valami drasztikusat bajban leszünk. Nagyon sok a 30+ os meghatározó játékos ez már idén is egyre nagyobb probléma. Egy olyan edző kell aki bízik a fiatalokban a vezetőség pedig ad neki pénzt időt türelmet beépíteni őket. Buffon,Bonu,Chiello,Matudi,Khedira,Cr7,Higu

rockitbaby 2020.05.31. 10:55:32

@del pipi: Egyedül biztos nem vagyok, és nagyon kétlem, hogy Sarri lenne az az edző, aki Torinóba hozza a nagyfülűt.

Lanzafame 2020.05.31. 11:16:33

@rockitbaby: Szerintem nem volt hiba edzőt váltani, tavalyra teljesen elfáradt a kapcsolat Allegrivel, októbertől májusig teljesen nézhetetlenül "játszottunk", mindenféle elképzelés nélkül. Ez ennyi év után ugyanazzal az edzővel természetes dolog, de a vezetőség jól döntött, hogy véget vetett ennek. Ettől függetlenül én is imádom Allegrit, egy győztes BL-döntő híján ő a klubtörténet legjobb edzője.

Az is jó irány, hogy eurokonformabb futball felé fordultunk nyáron, és szerintem Guardiola lehetett az A opció, hosszabb távon biztosan ő a célpont. Ló nincs szamár is jó alapon Sarrit sikerült leakasztani, aki viszont a legeurópaibb olasz edző, jó átmenet lehet Guardioláig (vagy Zidane-ig). Ami viszont probléma, hogy egy ilyen komoly reformhoz nem elég edzőt váltani, majd kihagyni őt az újraszervezésből, nem hagyni neki beleszólást az igazolásokba. Összevissza igazol a vezetőség, koncepció nélkül, miközben tényleg nagyon megöregedett és jóllakott a keret, plusz a játékosok kétharmada üveglábú is.

Allegri egyszer biztos visszatér, én remélem, hogy egy sikeres fenti reform és BL-győzelem után, amikor jön a következő újjáépítés, azt rá kellene majd bízni. Én is egyre bizonytalanabb vagyok, hogy sikerül egy dinamikus, BL-esélyes csapatot építeni. De azzal nem vagyunk beljebb, ha visszahozzuk Allegrit 1 év után tűzoltónak, az egy megalázó és nevetséges felkérés lenne.

jeneiPALI 2020.05.31. 11:43:38

Allegri a psg edzője lesz ugy nezki, kíváncsi vagyok rá mire lesz képes aki öt várja vissza a juventushoz,az egy jó darabig nem lesz a juve edzője,en remelem a legjobbakat pár öregtől meg kell szabadulni khedira higany és de sijjo fele jatekostolfiatalokat hozni és jok vagyunk,sáréival varjunk allegri is megkapta a bizalmat igy sarti is megérdemli meglátjuk jövőre már más lesz minden iden meg valamit ugy is nyerunk

rockitbaby 2020.05.31. 11:48:36

@Lanzafame: SAF es Wenger is meg tudott újulni. Nem kellett egy gyengéb év után váltani. Tudom Maxi nem az a kategória, de lehet ezen a szinten. Úgy gondolom, hogy az sem volt véletlen, hogy minimum 5 távozót kért a nyárra, hogy új lendületet kapjon a csapat.

Ha más téma kapcsán előkerült az öregedő keret, akkor ezt nem szabad vele kapcsolatban sem elfelejteni. És azt sem, hogy kétszer döntőzött a BL-ben. Tud ő európaibb focit is játszatni, de ahogy Sarri, úgy ő sem tud csodát tenni.

Továbbá én nem érzem, hogy akkora új lendületet, impulzusokat kaptak volna a fiúk. Tudom, idő kell az átálláshoz, nem megy egyik napról a másikra, de csak nyomokban látni, hogy alakul a játék, cserébe viszont sokkal instabilabbak vagyunk. Nem látom azt a javulást csapat szinten, ami miatt azt mondhatnánk, ezért kellett váltani. Dybala formája lett jobb és Bonu, valamint Benta is rengeteget javult/fejlődött, de a többiek inkább csak visszafelé.

Engem egyelőre amit látni a csapaton nem győzött meg, hogy jól döntöttünk. Az, hogy Sarri volt rossz döntés vagy a váltás, szintén érdekes kérdés. Mert ahogy mondtad is, fix, hogy nem ő volt az első számú opció. De nálam egyelőre sem a váltás, sem Sarri nem tűnik jó döntésnek.

Mitya10 2020.05.31. 11:53:52

@rockitbaby: Egyedül nem vagy de @del pipi sincs :) Isten òvjon minket attòl hogy visszahìvjuk Allegrit. Amennyiben megtörtènne Dybala sztem csomagolna is :D

Csabuso84 2020.05.31. 11:58:39

@rockitbaby: Annak ellenére, hogy szeretem Allegrit, és én is elismerem, sajnos a tavaszi szezonra teljesen elfáradt a csapat játéka vele. És nem csak a BL-ben az Ajax elleni visszavágóra gondolok, emrt az az Ajax sok mindenkitm megtréfált, hanem összességén, a bajnokságban is nagyon nehezen emészthető produkciókkal tukkoltunk elő. Nem tudott már újítani, elismerve az 5 évét, pontosan eljött a váltás ideje.
Sarri megítélése eddig az én szemszögemből kettős. Ősszel még nagyon hajazott Allegri stalusára a játékunk, azaz inkább eredményes volt, mint látványos, sokszor ikszes meccseket produkálva, egy egy egyéni villanásnak köszönhetően nyertünkj. sok egy gólos győztelmünk volt, de 15 győzelemmel, 3 döntetlennel és mindössze 1 veresdéggel zártuk az őszt. Az az egy is Romában a Lazio vendégeként történt, és a kiállításig mi voltunk a jobbak, Cuadrado piros lapja után már nem csoda, hogy kikapunk az akkor bomba formát mutató Laziotól. Tehát azt, hogy eredményes volt a játékunk azt összességében nem lehetett elvitatni, ráadásul a BL-be 96 óta nem nyújtottunk ilyen meggyőző teljesítményt a csoportkörben. Egy madridi 2-2es döntetlent leszámítva 5 győzelemmel csoportelsőként zártunk. Ez volt az ősz. Aztán eljött a január. Akkor nagyon elkapta a csapat a fonalat, mindenkjit több góllal ütöttünk, kezdtük a Cagliari elleni 4-0al, Roma 3-0, Udinese 4-0, majd a bajnoksagban 3-1, Fior 3-0, és mindenki egyetértett abban, hogy az ősszel oly sokat emlegetett "Sarriball" megérkezett. Ez volt a január. Majd elmentünk Nápolyba, ahol nagyon gyengén játszottunk, kikaptunk 2-1re, és ott kezdődött el ez a boszorkányüldözés Sarri ellen. A csapat láthatóan megtorpant, pedig a Napoli bizony teljesen más lett januártól, Ancelottival egy temetes mélyrepülést mutattak be, de Gattuso összerántottta őket, iszonyú szervezettek, és nemm csak mi nekünk nem ment ott, nem nyert ott a Pool vagy a Barca sem, de kiverték a kupából a Laziot, és idegenben verték az intert! A bajnokságban meg januártól 6 meccsből 5öt megnyertek, egy Leccében összehozott döntetlenen kívül. Na szóval megfogta a csapatot az a nápolyi vereség, kikaptunk (egy tizivel a hajrában) a Verona otthonában is, majd szenvedtünk emberelőnyben a tök utolsó Brescia ellen itthon. A Milán elleni kupameccsen is borzuasztóan enervált volt a társaság, bár Ronaldo megmentette a seggünket, és még sokat jelenthet az a kései gólja, de összességében elmondható, hogy az a nápolyi vereség egy megtorpanást idézuett elő, az egész januárt végig parádézó csapatunkon. Aztán a Lyon ellen hasonlóan gyenge elsdő félidőt produkáltunk, mint a Milán elleni meccsen, a második már jobb volt, mert ott legalább mentübk becsülettel, csak épp ott nem kaptuk meg a tiozit Dybalaát két kézzel hátulról a nyakánál megragadva rántották a földre. Ez volt a mélypont, de mondom a második félidő összeszedettebb volt. A Spal következett, ahol azért már tudatosabban, szervezettebben játszottunk, és nyertünk, most az a kamutizi amivel lerontották a 0-2őt nem osztott nem szorzott. Max annyiban, hogy a végéig koncentráltnak kellett maradnunk. Majd jött az Inter meccs, ahol már meg merte húzni Sarri, hogy kihagyta Pjanicsot. A Matuidi, Bentancur, Ramsey hármas kezdett, és végre megint úgy játszott a csapat, ahogy az elvárható. Az internek a Brozovic távoli lövésén kívül momentuma nem volt. Mi meg már az első 15 percben 3 helyzetet is kialakítottunk, ha nem Handanovic véd, akkor több is lehetett volna, mint 2-0... Az egyik legnagyobb riválisunkkal szemben. Szóval pont kezdtünk volna egyenesbe jönni, mikor jött a leáűllás. Én megvárom az idény végét mieőtt ítéletet mondok Sarri munkájáról.

Csabuso84 2020.05.31. 11:59:14

@rockitbaby: Egyéni, szubjektív vélemény következik. Én azt gondolom a csapatunk problémája (már ilyen szinten ahol az európai megítélésunk van, tehát hogy az UEFA rangsorában immár negyedik éve sorozatba az első négybe vagyunk)a középpálya! Rabiot egyszerűen nem idevaló! Vártrunk rá nem 3-4 hanem 8 hónapot, és borzasztóan kilóg a csapatból. Matuidi küzd becsülettel, de a támadásokhoz nem sok köze van, és a védőmunkája sem az, mint pár éve. Khedira zsinórban második éve értékelhetetlen, mert állandóan sérül, plusz ő is 33 éves, mint Matuidi, de a franciára legalább lehet számítani. Emre Cant elengedtük, és még csak nem is pótoltuk. Pjanic egyszerűen képtelen a Sarri által favorizált játéknak az alapköve lenni. Könnyen lehet, hogy egy környezetváltás során újból kiteljesedne, de itt valamiért nem megy. Ami a fő mozgatórugója a visszafogodtabb teljesítményünknek. Hiába klasszis Ronaldo és Dybala ha nincs egy előre hátra stabil középpálya. Tehát majdnem minen középpályást felsoroltam, akik ilyen olyan okok miatt nem jók. Marad Bentancur és Ramsey. Utóbbi kapcsán az volt a gond, hogy elcsesztünk egy 2/3ad idényt arra, hogy miután felépült tequartistaként erőltettük. Amióta mezzalát játszott, igazi 8as szerepkörben, mint ha kicserélték volna. Spal és Inter ellen is: gól és gólpassz! Benne még látok fantáziát. Bentancur nagyon tehetséges. De ketten kevesek. Én annak ellenére Matukát sem favorizálom, hogy lelkes, és nem sérült egy fél évig, tehát lehet ráű számítani. Ha lenne egy amoilyan Vidal típusú szűrőnk akkor lenne fantázia a másik két fedezetben. De a többi négy... Eljött az idő a vérfrissításre a középső szekcióban. Ezt érzi a klub is. Akiket szóba hoztak velünk eddig legtöbbje középpályás. Ha ezt rendbe tesszük nagyot lépünk előre.

Csabuso84 2020.05.31. 12:05:17

@rockitbaby: Magyarán én nem feltétlen az edzőbe látom a jelenlegi csapatunk legfőbb problémáját. :)

Lanzafame 2020.05.31. 12:38:40

@rockitbaby: Az a MU és az az Arsenal nem hasonlítható a mostani Juventushoz, ők talpra akartak állni, és ehhez kerestek egy embert, aki menedzserként letett az asztalra egy koncepciót. És a kilencvenes években kényelmesebbek voltak a kispadok is.

Abban igazad lehet, hogy már Allegri sem kaphatta meg a vezetőségtől a támogatást, lehet, hogy volt neki mesterterve egy jobb játékhoz, de hagyták rárohadni a középpályát.

rockitbaby 2020.05.31. 13:25:27

@Csabuso84: Lehet, hogy nem az edzőbem keresendő, de mindamellett, hogy mamut a keret, szinte majd minden taktikához alkalmatlan is. Ez nem edzői felelősségkör. De azért vannak dolgok, amiket ellenben fel lehet róni neki.

Amiket felsoroltál, azok időszakok, meccsek. Tudom, hogy ezekből épül fel egy szezon, de amikor igazán jól játszott a csapat Sarri alatt, akkor a mutatott játék inkább emlékeztetett az Allegri szebb éveiben látottakra, mint a Sarriballra. Ékes példája ennek az Inter elleni idegenbeli győzelem.

Én speciel nem bántam Can távozását, de erősen kétlem, hogy ha nagyon akarta volna, ne tudott volna neki szerepet adni. A támadó hármasunk sem volt sose egyszerre formában. Általában kettő, de mindhárman sose. A szezon feléig, orrvérzésig erőltette Pjanic védelem előtti szerepeltetését és fél év, valamint jó pár kritika a kevés passzmenyiségére kellett ahhoz, hogy kitegye a kezdőből. És bár azóta nem volt meccs, de azon az egyen látható volt, miért kellett volna ezt akár hamarabb is meglépni.

Az, hogy januárban még kisérletezik, mi is legyen a taktikánk, a játékunk és ezt be is vallja, szintén komoly probléma. Ezen a szünet nagyon remélem, hogy segített, mert ideje az volt ezen gondolkozni.

@Lanzafame: Megvolt konkrétan az 5 kiszemelt, akire nem tartott volna igényt. Ebben benne volt Dybala is, akit kár lett volna elherdálni, de benne colt Cancelo és Mandzu is. Szóval megvolt a terv, hogy miként is induljon el. Nyilván a kívánságlistáján a szokásos módon szerepelt egy regista, hisz az ő játékához is elengedhetetlen. Szóval neki volt ötlete, elképzelése, így lehet érdemesebb lett volna megadni neki a lehetőséget.

del pipi 2020.05.31. 16:32:52

@rockitbaby: Persze hogy nem vagy egyedül, másik felvetésed pedig hogy nem Sarri lesz aki nemcsak hogy elhozza a nagyfülűt hanem esetleg tripláz is, az még nyílt. Maradjunk annyiban hogy a keret kissé hiányos hozzá, de egy jó kupa kezdés és egy jó koncentráció mellet a duplázás benne van, a BL-ben pedig ha jól értelmezem 4 meccset kéne megnyerni, tehát akármi lehet. Lehet hogy Sarrinak is volt egy kis ideje gondolkodni.

rockitbaby 2020.05.31. 18:50:04

@del pipi: Nyilván volt ideje gondolkozni, ötletelni. Ez nem vitás, sőt inkább reméljük, hogy így van, mert erre roppant nagy szükség lenne. A keret valóban hiányos, ami visszaüthet a BL-ben. De hogy egy újabb bajnoki+kupa kettős mennyire lenne előrelépés, mind tudjuk, nem nagyon. Ezt korábban is hoztuk, ez már a jóllakottság miatt annyira nem hoz minket lázba. Tudom, óriási fricska lenne sokaknak - nekem is sanszosan -, ha Sarri lenne a triplázó Mister, de erre akkor is kevés az esély, ha csak annyi kell, hogy jól kezdjünk az újrainduláskor és négy meccset nyerjünk a BL-ben. Ez kanyarban nem olyan egyszerű, mint ahogy mi erről beszélgetünk.

Ha idén a szárnyaló és nemzetközi kupáktól mentes Laziot magunk mögött tudjuk tartani, már az nagy szó lesz. Ugyanis nagyon komoly esély mutatkozik idén a trónfosztásra. Mert bár ez a többi csapatra is igaz, de csak egy komoly hiányzó kell és a lufi kipukkad. Ez jöhet a sorozatterheléstől, de jöhet csak simán edzés közben is. Elég sok olyan játékos sérüléséről lehetett olvasni, akik a korlátozások felodása utáni edzéseken sérültek meg.

JuventusFanatikus 2020.05.31. 19:06:05

@rockitbaby: Azt Te se, meg én se tudhatjuk, hogy mennyi az esély arra, hogy idén megnyerjük-e a BL-t. Amit eddig láthattunk a csapattól, azt félre kell tenni, el kell felejteni, mert egy teljesen új szezon indul. Az is lehet, hogy a Juve úgy összeáll, hogy elképesztő magasságokba lesz, de az is előfordulhat, hogy az eddigieknél is gyengébben játszunk, és lecsúszunk a tabellán. Az első meccs után már valamennyivel okosabbak leszünk.

A tavalyihoz képest úgymond előrelépés, elvégre tavaly "csak" a Scudetto lett meg, mint komolyabb trófea, meg a játék is egy hangyányival élvezhetőbb volt ebben a szezonban. Az első szezonnak egyébként sem gondolom, hogy a komoly szintlépésről kell szólnia, hanem arról, hogy az edző a maga elképzeléseire formálja a csapatot, aztán a következő szezonban már lehet valós elvárás a komoly szintlépés. De én már csak ilyen türelmes vagyok:D

del pipi 2020.05.31. 19:09:45

@rockitbaby: Persze! Semmi sem egyszerű, nem is úgy beszélek róla mintha mindent egy csettintéssel el lehetne intézni. Sok meló, erős koncentráció kell hozzá, és természetesen szerencse is hogy minket elkerüljenek a sérülések. Nekem a duplázás is elég lehet ahhoz hogy egy két embernek kiszippantsam majd a vérét akik még amikor el se kezdődött a bajnokság és már mondták hogy Sarrival a juve még a 6-ban sem lesz, meg már vissza kéne hozni Allegrit stb. Úgyhogy te sem vagy elfelejtve, van egy listám! :))))))))

senky 2020.05.31. 19:24:55

@rockitbaby: Cancelo ...hat nem epp a magaslaton teljesitet.Mandzu szerintem JOBB volt highoz kepest akinek a kora es gyenge teljesitmenyet sajnos NEM latja Sarri.Bar sok az idosebb 30+, de Roni,Chielo,Bonu teljesit.Mandzu meg besegit .Pjani,Khedira, hig nagyon hig ,Costa serulekeny.ELkuldeni .Berna visszaeset,Rabi ...meg nem bizonyitott,Ramsy esetleg majd igyekezni fog. Kellene jobbhatved,egy Alex S. cserebalbekk,kozeppalyara fiatal huzobb jatekosok ,meg egy vagy ket FIATAL sok golokat rugo kozepcsatar .

JuventusFanatikus 2020.05.31. 19:35:25

@senky: Mandžu hol segít be, ha szabad kérdeznem?

senky 2020.05.31. 19:39:18

Ha a Real Madridnak jo lenne Eduardo Camavinga 18 eves vedekezokozeppalyas,a Juven miert nem vasarolna meg vagy adna erte a foloslegeseket mint hig,Khedi,Rabi,Costa,DS, ?

JuventusFanatikus 2020.05.31. 20:03:46

@senky: És ha JuventusFanatikus feltett egy ártatlan kérdést, akkor senky Kolléga miért nem válaszol rá?:) Komolyan kérdezem, mert a figyelmeztetéseinket sem veszed észre, ez pedig nem működhet így, hogy folyamatosan törölgetnünk kell a hozzászólásaid, mert teljesen OFF-olod a cikkeket. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, pedig jó lenne erre megoldást találni. Nagyon szépen kérlek, hogy eröltesd meg magad, és válaszolj, mert előbb-utóbb bannolás lesz a vége, ezt pedig én és Te sem szeretnéd.

DelPiero2 2020.05.31. 22:12:55

@Mitya10: Pirlo sem csomagolt anno

senky 2020.06.01. 06:26:54

@JuventusFanatikus: A helyzet az,a nem valaszolasokert,hogy NEM ullok egesz nap a kompi elot,legfennebb egy fel orat.Mar tobbszor eszrevettem,hogy torolve volt egy egy kommentem,amiket NEM a Juventus ellen hanem a csapat ERDEKEBE irtam .Latom sokan kozuletek ,ha kesobb is, ESZREVETTETEK, fiatalitani kene a csapatot,de meg vannak akik ezt ELLENZIK es ok nekik szabad a VISSZAHUZAS a fiatalitass ELLEN. Meg egyszer kerlek ERTSETEK meg : Ha ez egy Juventus blog, akkor minden komment CSAK a Juventus ERDEKEBEN kene legyen.Egyeseknek megvan engedve hogy Juve KARARA, jatekosparti legyen,olyanokat magasztalnak akik NEM igen teljesitenek,kiket csak a fizu erdekel.Ha irtam egyes fiatal jatekosokrol,akik utan elit csapatok-Real Madrid,Barca ,Liverpool,Manchester U.-erdeklodnekes ha nekik jo lenne a Juvenak MIERT nem, akkor jott az ellentamadas hogy tapasztalanok meg stb,de azt NEM vettek eszre,hogy hiaba a tapasztalat,ha NINCS ......teljesitmeny Pelda : szerre a Juve elol felvasaroljak a JELENBEN GOLKEPES csatarokat-Icardi,Karl Havertz,Timo Werner,es maradunk a valamikori de most GYENGE teljesitmenyuvel . Ez a Juventus karara valik.

senky 2020.06.01. 06:58:47

Mandzu tobbet volt mecskozbeni vedekezesben,CSAK tamadaskor szaladt elore, NEM mint .... valaki,aki inkabb elol ucsorog,varakozik.

senky 2020.06.01. 07:20:00

@JuventusFanatikus: ,, Nagyon szépen kérlek, hogy eröltesd meg magad, és válaszolj, mert előbb-utóbb bannolás lesz a vége, ezt pedig én és Te sem szeretnéd.''
Válasz erre Igazad van,de akkor,a GYENGE teljesitmenyu jatekos fanatikosok,MIERT NEM tiltodnak le ? ? ? aki Mondom,azok akik INKABB jatekos partiak NEM igazi Juventus drukkerek.Ok a csapat esetleges kudarcaert a kedvelteiken kivul ,a tobbi jatekos a HIBAS,a kedvence mostani SOROZATOS GYENGE teljesitmenyet NEM latja,a MULTBAN el,hogy az...valamikor..de CSAK valamikor volt, MOST NEM er szinte SEMMIT.

del pipi 2020.06.01. 07:48:41

@senky: Viszont azt elmesélhetnéd hogy a te kommentjeid miben segítik a Juventus-t, és hogy az úgynevezett játékos párti fanatikusok hol teszik tönkre a csapatot? Csak mert nem nagyon világos ez nekem.

rockitbaby 2020.06.01. 09:28:49

@del pipi: Én türelmes fajta vagyok, bár azért nem birka türelmes :) De én nem is feltétlen az miatt mondom, hogy talán nem ő az ideális, mert már minden sorozatot buktunk. Hiszen mindenhol megvan az esély a végső győzelemre, mégha a BL és a bajnokság nem is lesz egy könnyű futam.

Ami miatt nekem nem ő lett volna az "igazi" - és ebben Pep sem különbözne -, az az, hogy az edzői stílusuk nagyon messze áll a mi általunk eddig alkalmazottakkal. Ezért is csak részben tartom felelősnek Sarri-t a problémáinkért. Alapvetően mind, az általa favorizált taktikákhoz hiányzik kulcsjátékos, így nehéz alkalmazni őket. Az sem segít neki, hogy a keret gyakorlatilag éveken keresztül a Sarriball tökéletes ellentétében "nevelkedett". Ezeket a berögződéseket nem lehet egyik napról a másikra levetkőzni. És az is igaz, hogy mutatott már jeleket a csapat, hogy megy nekik a szép játék.

Ami ennél s fontosabb, az az, hogy a keret jó része jóllakott. Sorozatban nyerték a bajnoki címeket, gyakorlatilag ellenfél nélkül, ráadásul tavaly tavasszal már megvolt matematikailag is a cím, így onnantól érdektelen volt számukra, mi történik. Alapvetően egy olyan taktikát ráerőltetni a csapatra, ami tőlük messze áll, rossz döntés. Ez speciel a vezetőség hibája. Hiszen ha már így döntöttek, akkor ehhez szükséges változtatásokat is kellett volna eszközölni. Figyelembe véve, hogy a keret mennyire hozzászokott az automatikus sikerekhez, inkább kellett volna olyan valaki, aki tudná őket motiválni. Elég lehetett volna ez is. Allegri meggyőződésem, hogy ezért akart nagytakarítást a keretben. Kitenni az alul teljesítőket és új, sikerre éhes arcokkal pótolni őket.

Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a kényszer szünet előtt már olyan pletykák is terjengtek, hogy Sarri napjai meg vannak számlálva, vagy a derbi eredményétől függ az állása stb. A Lyon elleni blama az vállalhatatlan volt. Ugye a pletyka legalább fele igaz, így azért nem légből kapott az a feltételezés, hogy Sarri alatt inogott a kispad. Neki jól jött ez a szünet. Remélem rendezte a sorokat. Nem miatta, hanem a csapat miatt.

@JuventusFanatikus: Persze, nem tudhatjuk előre, mi lesz, de én abból következtetek, amit eddig láthattunk. Hiszen a keret érdemben nem változott, hogy mást várhassunk. Hullámzó teljesítmény, kifejezetten jó meccsek után valami iszonyat förmedvény következik. Olykor megvillantva, hogy ha nagyon akarnak, tudnak ők játszani. Főleg, ha ég a ház. A Lyon elleni hazai meccsre pl mészárlást várok, 3-0 vagy 4-0 CR7 parádéval. Mert nagyon ég a ház. Majd ez után a bajnokságban egy izzadtságszagú döntetlen. Hiányzik a kiegyensúlyozottság a csapatból. Bár az is lehet, hogy nem csak Sarri-nak jött jókor a szünet, hanem a játékosoknak is.

Hogy a játék jobb lenne? Hát érdekes. Allegri utolsó szezonjában decemberig hengereltek a fiúk, pazar játékkal, úgy ahogy kell. Majd utána jött egy törés. Sarri ősze kifejezetten felemásra sikerült. Első pár meccsen - főleg a Napoli ellen - kifejezetten szép volt a játék, csak hogy októberre valami nézhetetlen brusztolássá alakuljon. Ezután megint jött pár meccs, ahol szebb volt a játék, de tartósan nem tudták a fiúk megtartani ezt. Tudom, hogy a szép játék nem egyenlő a sok lőtt góllal, de azért beszédes, hogy a támadó fociról híres Sarri Juventusa kevesebb gólt lőtt és többet kapott, mint a defenzívebb felfogású Allegri alatt.

del pipi 2020.06.01. 10:14:23

@rockitbaby: A leírtak 90%-val egyetértek, én is látom a problémákat, csak ezeket meg lehet közelíteni pesszimistán is, és kitudod várni pozitívan hogy mi fog történni. Ezért nem feltétlen szeretem amikor valaki, valakik elkezdik a a jövőt eldönteni, hogy ez lesz meg az lesz. És ne felejtsd el azt se hogy Sarri még ki se hűlt a kispadon, és egyértelműen amiket leírtál benne vannak a csapat felemás teljesítményében. Remélem a vezetőség korrigálja ezt a hibát, és olyan játékosokat hoznak akik beleillenek Sarri játékfelfogásába.

JuventusFanatikus 2020.06.01. 10:46:22

@senky: Többször leírtam már, hogy miért lettek törölve a kommentjeid, és már nem tudom egyszerűen máshogy megfogalmazni. Nem azért lett törölve, mert a benne megfogalmazott vélemény nem tetszene nekünk, hanem azért mert a komment mondandójának semmi köze nincs a cikkhez. Példának okáért: egy Chiellinis bejegyzéshez mi a fene köze van Timo Wernernek, vagy bárki más játékosnak, akinek semmi köze nincs a Juventushoz? Szabad Timo Wernerről írni, de olyan cikk alatt, ami róla szól, vagy a Mercato rovatban. De ezt szinte minden törlés alkalmával megindoklom, amit nagyjából naponta meg kell tennem.

Erre is kérnék egy választ, hogy tudomásul vetted, megértetted, hogy mihez kell igazodnod. Lehetőleg ezt a játékosparti, meg csapatérdekes mellébeszélést hagyd ki a válaszból.

senky 2020.06.01. 16:39:52

@del pipi: Espedig ott es aval, hogy tul dicserik a GYENGEN teljesitoket,ahelyet hogy szorgalmaznak elmeneteluket a csapatbol,helyetuk pedig fiatal golkepes jatekosokat kene ajaljanak legalabb a blog-on

senky 2020.06.01. 16:46:34

@del pipi: Eddig majdnem minden kommentemben fiatal golkepes ,mas elit csapatok altal kiszemelt jatekosok nevet megemlitettem,a Juventus jovo csapatanak erdekeben,NEM ugy mint a pipitasok a klub KARARA a nagy fizuja a SEMMITEVESEERT tovabb jatszottatnak mert valamikor ... de az mar a MULT, a csapatnak a JOVORE kell oszpontositania .

senky 2020.06.01. 17:14:20

@JuventusFanatikus: Ha azert torolted mert ahoz a cikhez nem volt koze ,ertem de mi lenne ha: _- keszitenel egy finom kevereket,ahol ha mashova nem,de oda beirhatok ; _- leginkabb az lenne a legjobb, ha a tagok sajat erdeklodesi szintjuknek megfeleloen, kulonbozo,altaluk kinezet jatekosokat kiirnak, es az atigazolasok utan,ertekelve lenne, kik a legjobb elorejelzok .Csak azert hogy tisztazzam, szerinted erdemes NAGYON GYENGEN teljesito jatekosokat a csapatban tartani Khedi, Pjani, pipita,Costa az allandoan serult,... Szerintem NEM .Mikor kiirjak valakirol,azert ,,jo ???'" mert a MULTBAN ... idegesito,hisz Del Piero, es a tobbi ..... NAGYON JO volt,de mar annyi,MAR csak tortenelmi MULT .Te neked is velemenyezned kene a jatekosok teljesitmenyet a jelen szerint ,s kik a multer dicserik ,torolnod kene azok irasait IS !

Rikoo 2020.06.01. 17:32:28

@senky: El kellene kezdeni az IQ tesztek töltését a regisztrálóknál és akkor elkerülnénk az ilyen problémákat.

JuventusFanatikus 2020.06.01. 17:35:39

@senky: Komolyan mondom, nem értelek, és azt hiszem a türelmem is elfogyott.

Ott van a Mercato rovat, oda írhatod, hogy kiket szeretnél leigazolni, és nincs reklamáció.

Azért senki kommentjét nem töröljük, mert ő máshogy gondolja a dolgokat, mint Te, mert akkor ez senky Blogja lenne, mert rajtad kívül nem maradna senki. Egyszerűen hihetetlen, hogy ezeket komolyan gondolod, meg, hogy ennek bármi hatása is lenne a Juventusra. Mit hiszel, Paratici olvassa Blogot és innen szemezget játékosokat?

Erre már nem muszáj válaszolnod, tudomásul vetted a dolgot, ez volt az utolsó figyelmeztetésem.

del pipi 2020.06.01. 17:53:57

@senky: Atya jó ég! Te kb hány éves vagy? 5? Vinnyogva pusztulok a röhögéstől! Kérlek ne pusztíts el! :)))))))

dobor norbert 2020.06.01. 18:44:07

@del pipi: Testvérem! Én ezen már nem tudok nevetni sem. Mintha egy tengeri szivaccsal próbálnál sakkozni.

del pipi 2020.06.01. 19:06:08

@dobor norbert: Norbikém! De komolyan, majdnem elpusztultam. :)))))) Már csak két hét Juventus nélkül!!!!!!! :)

senky 2020.06.01. 20:25:36

@Rikoo: Szerintem sokkal ifibb vagy mint en

senky 2020.06.01. 20:28:44

@JuventusFanatikus: ,,Azért senki kommentjét nem töröljük, mert ő máshogy gondolja a dolgokat, mint Te'' De ha en maskent gondolom mint mas, engem toroltok .....

senky 2020.06.01. 20:34:12

@del pipi: Azert pusztulsz tan mert a nevet is pipitol veszed es rosszul esik hogy mas is eszreveszi hogy gyenge csak te NEM ... A felreertesert irom mig JO volt rugta a golokat KEDVELTEM de most ureses gyenge mar NEM hasznalhato ,ahogy Roni IDOSEBB nalla es TUD golokat rugni OT TISZTELEM !

JuventusFanatikus 2020.06.01. 20:35:44

@senky: Te most baszogatsz? Egyszerűen nem lehetséges, hogy nem tudod felfogni amit ezerszer leírtam, ezt tuti szándékosan csinálod.

senky 2020.06.01. 20:37:55

@dobor norbert: Az igazsag fajni szokot ...

rockitbaby 2020.06.01. 20:39:00

@del pipi: Ez nem pesszimizmus, csupán realizmus. Nem akarom, hogy trónfosztás legyen, de kár tagadni, hogy komoly esély van rá. Én is szeretném, hogy BL-t nyerjünk, de ahhoz az olyan csapatoknak, mint a Lyon még idegenben sem szabadna gondot okoznia. A kupa már - lehet az én hibám - nem vonz.

Az, hogy kimondom, azt, amit mindenki lát szintén nem pesszimizmus. Nem azt akarom, hogy a hibákról legyen emlékezetes az év, de ettől még nem fogom tagadni, hogy vannak. Ahogy az sem pesszimizmus, hogy nem látom benne a triplázó Juventus mesterét. Eddig bajnoki címet nem nyert és a legjobb szezonjában sem ment el két trófeáig. Tavalyi EL győzelem volt a legnevesebb trófeája.

Hidd el, én örülnék a legjobban, ha minden probléma megoldódna és végre úgy játszana a csapat, ahogy azt a tudásuk alapján elvárhatnánk, de reálisan nézve nem Sarri lesz az, aki megoldja a gondjainkat, mert nem erről híres. Egy taknyos kölyök leszarta és nem jött le a pályáról. Conte-nál vagy Allegri-nél ha Kepa ilyet tett volna, már nem lenne feje. De Sarri csak nézte tehetetlenül.

JuventusFanatikus 2020.06.01. 20:44:15

@rockitbaby: Azért Allegrit ne állítsunk már be úgy, mint valami keménykezű hadvezért, bármennyire is szeretem. Bonucci úgy leordibálta a fejét, hogy szegény Maxi csak pislogott, ez sokkal nagyobb szégyen, mintha valaki nem jön le a pályáról.

senky 2020.06.01. 20:48:51

Miert van kivetel,egyesek szabad masoknak nem lehet maskep gondolkozni ...? Megjegyzem : Mikor elejen kezdtem irni hogy fiatalitani kene a csapatot,max semlegesen fogadtatok Az utobbi idoben egyre tobben irtatok a fiatalitas szuksegessegerol . Mosolygok,vegre eszrevettetek ti IS .

rockitbaby 2020.06.01. 21:30:50

@JuventusFanatikus: Akkor máshogy fogalmazok. Láttad valaha Maxit stoikus nyugalommal álni a kihelölt zónában, bármi is történt?

dobor norbert 2020.06.01. 21:32:39

@senky: Majd veszek Neked ékezeteket és egy helyesírási szabályzatot. Ha használod őket,hajlandó leszek komolyan venni Téged.

del pipi 2020.06.01. 21:38:56

@senky: Nem Pipitából van a becenevem, ez régebbi dolog, de akkor te még nem éltél.
@rockitbaby: De most is a jövőbe tekintesz hogy mi lesz és mi nem. Nem várjuk ki a végét?

JuventusFanatikus 2020.06.01. 21:47:26

@rockitbaby: Nem igazán, és ez személy szerint zavar is Sarrinál. De attól, hogy valaki végigordibálja a meccseket, attól nem biztos, hogy jobban tud bánni a játékosokkal, mint egy motivátor. Lásd: Lippi vagy Ancelotti. Ezzel nem azt mondom, hogy Sarri kifejezetten jól bánik a futballisták lelki világával, csak úgy általánosságban mondom:)

Rikoo 2020.06.01. 22:42:51

@senky: 1. Nem értem az életkor, hogy jön ide is. 26 éves vagyok, de szerencsére normális intelligencia szinttel rendelkezek és képes vagyok felfogni bizonyos dolgokat, amiket Te sajnos nem, hála Istennek ez visz előre az életben.
2. A fiatalítás gondolatához semmi közöd nincs, mivel ez már évekkel ezelőtt téma volt itt a blogon...
3. Ha már idetévedtél akkor tisztelettel szólj mindenkihez és ne mondd meg ki mit gondoljon, van saját személyiségünk.

rockitbaby 2020.06.02. 11:01:24

@JuventusFanatikus: Allegri sem így kezdte, de az évek során rákényszerült a partvonal melletti hajszárítózásra :) Akkor megint máshogy fogalmazok ( XD ): nem él együtt a játékkal. Pont ugyanúgy érinti meg egy vereség, mint egy győzelem, bagót rág és jegyzetel - kivéve a Napoli vereséget, mert ennek még szinte örült is. Zidane sem üvöltözős típus, de érte tűzbe mennek a játékosai. Hát ezt nem látom Sarri esetében.

JuventusFanatikus 2020.06.02. 11:12:57

@rockitbaby: Nem rákényszerült, hanem az idegei ennyire tönkrementek:D

Azért túlzol pár helyt, mondjuk a meccsek végefelé Ő is képes kikelni magából, meg az az elégedett mosoly is elő szokott kerülni. Így tűnik, hogy Ő az érzéseit annyira nem tudja kimutatni, de a sajtótájékoztatón általában kibújik a szög a zsákból:D

senky 2020.06.02. 20:09:00

__@Rikoo: Valaszok :3-Joga van mindenkinek azt gondolni amit akar,nekem IS .; 2-,,A fiatalítás gondolatához semmi közöd nincs, mivel ez már évekkel ezelőtt téma volt itt a blogon '' hat azert kapaszkodnak egyesek pipitaba .1- Isten eltessen sokaig ! Fiatal leven,tele vagy energiaval,sok onbizalommal,hogy egy sikeres valaki vagy,de vigyazz , az elet pofonai nem szemelyvalogatok, erre majd magadtol rajossz idosebb korodban.A pszihologusok,eldontik milyen szinten letezel,az öndicseret gyalazat . Hajjajaj de fiatal vagy hozzam kepest ; __@del pipi: Azert gondoltam mivel partfogolod, Rikoo -hoz hasonlitsd a korod,es olvasd el,mit irtam fentebb neki ; __.@dobor norbert: lehet hogy nehol tevedtem a helyesirasban,de sajna en mar nagyon regen kijartam az iskolakat,az elet iskolajat folytatom,ekezetek nelkul is megtanultam helyesen olvasni-ertelmezni az irasokat .Megtanultam leirt szavak nelkul is olvasni az emberekrol .

dobor norbert 2020.06.02. 20:57:57

@senky: Ne haragudj,de nem értem.

JuventusFanatikus 2020.06.02. 21:03:01

@senky: Csak egy magánjellegű kérdésem lenne, pontosan hány éves vagy, ha szabad érdeklődnöm? Ha sűrűn példálózol vele, akkor gondolom nem titok.

senky 2020.06.03. 17:53:22

_-@dobor norbert: Nem tudom mit nem ertesz ,ha pontositsz akkor en is pontosabb valaszt tudok adni ;_-@del pipi: HOL ? es mibol gondolod ?;_-@JuventusFanatikus: NEM ,de sokan nem hiszitek el.A munkamezejen eltoltott 41 ev... .Kozuletek gondolom nehanyan egy olyan kis 17-19 bakfisnak kepzeltetek el ,hogy ti 20+-30+ le elt evekkel nagyon is erettebb tapasztaltabbnak kepzeltetek magatokat hozzam kepest. Sebaj,mindig is kedveltem ha a fiatalok NEM egy kioregedet trotyinak neznek.Ti lassan megoregedtek, es rajosztok, hogy fiatalsag nem fix allapot! Kulomben is tudjatok e,hogy minden szemely ket eletkorral rendelkezik ? Az egyik ami hivatalos papirokon-szemelyi ...satobbi-szerepel ,a masik pedig mennyire van elhasznalva megoregitve :-sok munka,-kemeny sport elet,- mertektelen italozasok,-kabitoszerek,-szivar bago,-ejszakazasok es egyebb faraszto megterhelo aktivitasok altal;

JuventusFanatikus 2020.06.03. 17:59:50

@senky: Ne haragudj, de nem tudom pontosan kivenni az írásodból, hogy most mit is akarsz mondani. 41 éves vagy, vagy annyi éve dolgozol? Egyszerűbb lesz, ha csak a korod leírod számban, és akkor már nincs is több kérdésem:)

dobor norbert 2020.06.03. 18:25:22

@senky: Negyvenhét éves vagyok. Te valami alföldi betyár lehetsz,ott hallottam igy beszélni embereket.

del pipi 2020.06.03. 19:26:28

@senky: Én is 47 vagyok! És te? Megmondhatod csak utána meg kell ölnöd? :) Ki vagy te Rébusz bácsi? Tudod ki ő?

senky 2020.06.05. 19:01:37

@dobor norbert: Isten eltessen sokaig !; @del pipi: Isten eltessen sokaig ! mindanyiatokat ;@JuventusFanatikus: Miert is haragudnek ,a baj sok egyennel az hogy mar fiatalon eloregednek ,de ,eg leteznek akik birjak a sarat ...,na nem epp gyorsfutas teren,de kulsoleg,belsoleg,adalek hozzavalok NELKUL,hozzavetolegesen is fiatalabbnak neznek ki mint a leelt eletkoruk !Idezek elso valaszombol ,,A munkamezejen eltoltott 41 ev''! utanna lehet szamolni,tehat joval idosebb vagyok e szamnal is.

del pipi 2020.06.05. 20:57:45

@senky: Értem, és miben gátol meg hogy elmond hogy ez ténylegesen mennyi? Mert annyira titokzatosan rébuszokban beszélsz. Az én tippem a kommentjeid alapján egy 20-as éveiben járó nagyon kedves fiatalember.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása